Manhercz Krisztián: ,,Azt akartam, hogy legyen belőlem valaki az olimpia végére,,

hozzászólás, 2021.08.30.

A tokiói olimpia vízilabdatornájának magyar hőse lett, s mint most kiderül, évek óta készült erre. A bronzéremmel végződött tokiói szereplés Manhercz Krisztián szemével. vlv-interjú.

MANHERCZ KRISZTIÁN a vlv-nek:

- Amikor tavaly bejelentették a tokiói olimpia elhalasztását, mit éreztél? Jobb lett volna neked, ha eredeti időben játszhattatok volna vagy jól jött a plusz egy esztendő?

- Két részre bontanám. Nekem személy szerint jót tett a halasztás. Fejben és komplexitásban is nagyon sokat tudtam előrelépni az elmúlt másfél évben, a budapesti Eb óta. Voltak hátráltató körülmények is ebben az időszakban, nem titok, hogy több játékos sérülést szenvedett.

- A komplexitásban fejlődtél - mit értesz ez alatt?

- Beszéltem erről már többször az utóbbi egy évben. Nagyon sokat adott nekem Varga Dániel érkezése az OSC-hez. Ezzel párhuzamosan erősítettem a fókuszt egy sor téren, a hétköznapjaimban, a szabadidőben is arra figyeltem, hogy miként lehetnék még jobb. A dietetikusommal szinte heti kapcsolatban voltam, vele és Varga Dániellel folyamatosan egyeztettünk arról, hogy számomra mi a legmegfelelőbb étkezési rendszer. Sportpszichológushoz is jártam a budapesti Eb óta, igyekeztem ennek segítségével is a lehető legtöbbet kihozni magamból, és minden olyan eshetőségre felkészülni, ami bekövetkezhet egy olimpián. Végigvettük, mik azok, amik kizökkenthetnek pozitív vagy negatív irányba, s ez folyamatosan zajlott a klubszezon alatt is, olyan felkészítést kaptam, amivel több lettem.

- Ezt az életmódváltást, gondolkodásváltást, a napi rutin radikális megváltoztatását mi előzte meg? Volt valamilyen konkrét ok, probléma, ami erre késztetett vagy úgy érezted, hogy a további fejlődésedhez van erre szükség?

- Problémám nem volt. Nem titkoltam viszont az Eb után, hogy bár aranyérmet szereztünk, úgy éreztem, hogy többet is tehettem volna a csapat eredményességéért, emiatt hiányérzetem maradt. Maga a 2020-as év pedig elég kusza volt, de az OSC-vel felszálló ágba kerültünk. Élveztem a játékot Andrija Prlainoviccsal, úgy éreztem, hogy nagyon jól kiegészítjük egymást, de ez aztán abbamaradt (Andrija Prlainovics a Marseille-hez igazolt - a szerk.) és nem akartam, hogy egy ilyen játékoskapcsolat megszűnése negatívan hasson rám. Szerettem volna fejlődni, kiaknázni azokat a dolgokat, amikről úgy éreztem, hogy bennem vannak.

- Emlékszem, Prlainovics is kirakta azt a fotót, amin egymást üdvözlitek, már ellenfélként. Ezek szerint a vele való közös munka számodra sokat jelentett.

- Jó barátság volt köztünk és én általában nyitott, barátkozó típus vagyok, olyan, aki igényli a jó személyes kapcsolatokat. Nálam soha nem vált be, ha elszigeteltem magam másoktól. Van olyan játékos, aki így érzi jól magát, én mindig igényeltem azt, hogy legyenek hozzám közel álló emberek, ilyen volt az OSC-ben Andrija Prlainovics, de Salamon Ferencet és Burián Gergőt is említhetném.

- Tavaszra az OSC nagyon erős csapattá vált. Elégedett voltál a klubszezon végével?

- Amikor elindult az előző klubszezon, sokan nem voltak képben, hogy mire lehetünk képesek - beleértve saját játékostársaim egy részét is. Nyilván voltak célkitűzések, ezek aztán részben változtak, de szerintem elértünk néhány kifejezetten komoly eredményt. Bár nem sikerült eljutnunk a BL-főtáblára, de Eurokupa-döntőt játszottunk, ott a magyar bajnok Szolnoktól kaptunk ki, akikkel szintén találkoztunk a bajnoki döntőben. Érdekes egyébként, hogy a vízilabda iránt érdeklődők fejében talán nem is az maradt meg, hogy döntőket játszottunk, hanem az, hogy kivertük a címvédő Ferencvárost a bajnoki elődöntőben. Ennek a csapatnak kétségkívül ez volt a legnagyobb eredménye a 2020-21-es szezonban. Egy kicsit túl is pörgött akkor emiatt a társaság, de mindenki számára "tudattuk", hogy nálunk komoly munka folyik és képesek leszünk elérni a jövőben is olyan eredményeket, amelyekre sokan felkapják a fejüket.

Fotók: Illyés Tibor és Kovács Tamás (MTI)

- Térjünk rá a válogatottra. Még mindig fiatal vagy, de nagyon hosszú ideje minden nyarad úgy telik, hogy felkészülés-világverseny. Először a nálad sokkal idősebbek között történt ez, aztán "utolérted" a saját korosztályodat, most pedig már a válogatottban játszol.

- Emlékszem, 2017-ben vagy 2018-ban nyilatkoztam azt, hogy élvezem, ha labdákat vihetek és egészen addig szívesen viszem, míg szükséges. (A pólós hagyományok és hierarchia szerint mindig a legfiatalabb csapattag dolga a labdák összegyűjtése edzés után - a szerk.) Az évek tényleg telnek, sok minden változott, de még mindig én vagyok az egyik legfiatalabb a válogatottban. Így most "értelmezném" is azt a bizonyos korábbi nyilatkozatot: arra céloztam, hogy nekem soha nem jelent terhet, ha a nemzeti csapattal lehetek és ott feladataim vannak. Mindig úgy gondoltam a vízilabdára, hogy az egy "élvezeti faktor", amit csinálhatok egy bizonyos ideig. Egy játékospályafutás véget ér 34-35-36 éves korban, kinek mikor, de relatíve rövid távú dolog, s ezen belül a válogatottsikerek jelentik a legnagyobb csúcsot, amit elérhet egy sportoló. Ezért számomra mindig öröm, amikor elkezdődik a nyár és indul a válogatott felkészülése.

- Az életmódváltás hatása hogyan jelentkezett? Rossz volt eleinte? Hiszen kizökkentél a megszokott életritmusból.

- Nem feltétlenül kizökkentésnek mondanám, hiszen ez egy tudatos, várt dolog volt. Hozzá kell tennem, hogy a menyasszonyom nagyon sokat segített.

- Hogyan?

- Nekem is volt olyan időszakom az elmúlt egy-másfél évben, amikor elbizonytalanodtam a vízilabdával kapcsolatban, bizonyos dolgok, elsősorban önbizalomhiány miatt. Bogi tudta, hogy ilyen esetekben mivel kell tartani bennem a lelket. Ez borzasztó nagy segítséget jelentett nekem, olyat, amit más módon nem kap meg az ember.

- Milyen érzéseid voltak az olimpiai felkészülés kezdetekor?

- Senki nem tudta még kezdéskor, hogy milyen lesz a légkör a közös munka során, hiszen abban az összetételben az Eb óta nem voltunk együtt. Ráadásul Varga Dénesnek és Zalánki Gergőnek féléves kihagyása volt, Vámos Márton is sokáig volt covidos, különböző betegségekkel küzdött. Hozzáteszem, Varga Dénesnek a térdsérülése után még egy 50 napos Covid-betegsége is volt. Mindenki beletette azt, amit pszichésen bele lehet tenni a felkészülésbe, a munkára koncentrált az egész csapat, nem arra, hogy milyen negatívumok értek minket a megelőző időszakban.

- Téged érintett a Covid?

- Igen, de még nagyon az elején, amikor napi 6-7 ezer fertőzött volt Magyarországon, s az OSC-ben is egyszerre 10-en kapták el, köztük voltam én is. Így utólag azt mondom: nagyon szerencsésen átvészeltem, két napig voltak tüneteim, aztán szerencsére tünetmentes lettem és ezután nem is volt problémám.

- A szokottnál talán valamivel rövidebb ideig tartott a felkészülés. Mit éreztél közben, voltak-e kétségeid, esetleg olyan érzésed, hogy jó lesz a csapat és vihetitek valamire?

- A pesti Eb-t megnyertük, sokan favoritnak tartottak minket az olimpia előtt, de azért mindenki tudta, hogy milyen sok problémával küszködtünk. Ezeket megpróbáltuk kizárni, szerintem sikerült is. Mindenki igyekezett magára figyelni a felkészülés alatt, arra törekedett, hogy a legjobb formába kerüljön, ezt nagyon pozitív tapasztalatként értékeltem. Nem is voltak konfliktusok a csapaton belül, teljesen zökkenőmentes volt a hazai felkészülés.

- Hogy láttad, fejlődésben, játékban hova jutottatok az indulás idejére?

- Játszottunk kint a horvátokkal - mármint a többiek, mert én egy sérülés miatt a hivatalos meccseken nem szerepelhettem, - kétszer megvertük őket, viszont a Benu Kupán a spanyolokkal döntetlenre végeztünk, a horvátoktól pedig kikaptunk. Egy kis negatív felhangot keltett ez bennünk azzal kapcsolatban, amilyen elvárásaink voltak magunkkal szemben. De - Rióból is kiindulva - tudtuk, hogy az olimpián nem az lesz a fontos, hogy az első néhány mérkőzésen milyen formában vagyunk, az egyenes kieséses szakaszra kell elérnünk az "üzemi hőfokot".

- A spanyolokkal vívott ojamai kétkapukról elég rémisztő hírek jöttek, igaz, főleg már utólag. A spanyolok átszáguldottak rajtatok rendesen. Téged érintett ez valamennyire lelkileg?

- Ojamában volt egy mélypontunk, igen. Felesleges úgy tenni, mintha nem történt volna semmi. Játszottunk összesen négy kétkaput, ebből az első kettő sima, négy-öt-hat gólos vereséggel zárult. A harmadik kétkapu közben, félidőben 6:0-ra vezettek a spanyolok végül sima vereség is lett belőle. Ez volt az az edzőmeccs, amely után a csapat leült egy beszélgetésre - csak a játékosok -, mert tudtuk, hogy valamit helyre kell tenni. Ez a csapatra vonatkozó történet, nem is szeretnék többet mondani róla, mindenesetre jól sikerült a megbeszélés, helyükre kerültek dolgok és mindenki ki tudta adni magából az elfojtott feszültségeket, amelyek esetleg hátráltatták a csapatjátékot. Nagyon hasznos volt.

- És akkor az utolsó ojamai kétkapun ez már látszott?

- Abszolút. Bár, hozzá kell tenni, azon az edzőmeccsen kétszer játszottuk az emberelőnyöket és van olyan számítás, amely szerint nyertünk, de olyan is, hogy eggyel kikapunk. :-) Én azt mondom, hogy nyertünk, szerintem ezt kívánja ennek a történetnek a kicsúcsosodása is... :-)

- Olimpiai falu? Különleges viszonyok?

- Kezdettől arra koncentráltam, hogy mi az, ami engem továbbépít, hogyan tudom a szabadidőmet úgy eltölteni, hogy lekötöm ugyan magam valamivel, ami nem vízilabda, de nem szakadok ki teljesen az egészből, a fókusz megmarad. Ez sokat segített. A falut természetesen körbejártuk, megnéztünk mindent, amit csak lehetett, az első négy-öt napunk csak edzésekről szólt, nem volt még mérkőzés.

- Mire gondoljunk, milyen elfoglaltságra, ami kikapcsolt, de még fókuszban tartott?

- Nagyon sokat beszélgettem a pszichológusommal interneten a stressz kezeléséről, arról, hogy miként lehet kihozni magunkból a maximumot, lényegében folytattuk az itthon végzett munkát. Napi szinten kapcsolatban voltunk telefon, videótelefon, chat formájában. Megbeszéltük az aktuális érzéseimet, hatalmas segítség volt ez nekem. De nagyon sokat voltam együtt Vogel Somával is. Részben, mert a szobatársam volt, részben azért, mert nagyon régóta ismerjük egymást. Aztán, amikor elkezdődtek a mérkőzések, már gyorsan teltek a napok, alig volt holtidő, egy-két óra vagy az esti lefekvés előtt egy kicsi, ezeket nem volt nehéz kitölteni. Xboxoztunk vagy beszélgettünk Somával.

- Az első meccs pofon volt, a görögöktől kikaptunk. Tudtuk, hogy jók, de mindenki arra számított, hogy őket azért csak megverjük. Hogy élted meg azt a bemutatkozást?

- Nagyon sajnáltam, hogy az első találkozásunk a meccsmedencével rögtön az első mérkőzés volt. Jó lett volna, ha tudunk ott edzeni a torna előtt. Ugyanis furcsák voltak a körülmények, elég sötét volt a lelátó, a tér, teljesen szokatlan volt az egész, ezzel voltak is problémáink a meccs elején. Ennek ellenére 5:2-re vezettünk, onnan kaptunk ki.

A csapat szerintem meglepően jól kezelte az eredményt, tudtuk, hogy hosszú a verseny, nem kell leragadni ennél a kudarcnál, de vannak dolgok, amiken változtatni kell. Ezek elsősorban egyéni hibák voltak. Rengeteg gólt kaptunk blokk mögül, ami nem a védekezés hibája, tehát nem taktikai hiba, hanem, ha egy az egyben megverik valakinek a blokkját, akkor azzal az egyénnek kell tudni szembenézni, neki kell javulnia. Ez helyre tehető dolog, ezért túl tudtunk lendülni az első meccs elvesztésén.

- Nem mennék végig az összes csoportmeccsen, az érdekel viszont, ha valamelyik adott neked olyan dolgot, aminek később hatása lett.

- Beszélhetünk a Dél-Afrika és az USA elleni meccsről is ebből a szempontból, ugyanis végig arra figyeltem, hogy minden egyes mérkőzésből ki tudjak emelni olyan pozitív momentumot, amit aztán beilleszthetek majd egy hasonló helyzetbe egy másik találkozón. A Dél-Afrika-meccsen például fontos felismerés volt számomra, hogy nem érzek nyomást, olyasmit, hogy itt veszíthetek valamit - annak ellenére, hogy olimpián játszom. Feladatnak tartottam, hogy ezt az érzést átvigyem a következő találkozóra. Vagy az USA elleni meccsen szoros állásnál sikerült egyet blokkolnom, majd gólt lőni, amikor még iksz volt az eredmény - ezek olyan löketek, amelyek csak pici mozzanatok, de én ezekből építkezni tudtam.

- A torna rendszere miatt a csoportkör utolsó fordulója mindig okot ad találgatásokra, esetlegesen taktikázó csapatokról. Mennyire figyeltétek a másik csoportot, azt, hogy onnan kik jöhetnek?

- Én ezt kizártam, egyáltalán nem foglalkoztatott. Volt beszédtéma a fiúk között, hogy ki jöhet, de annyira megjósolhatatlan volt ez, és nem a mi kezünkben volt a "döntés". Semmilyen félelem nem volt bennünk sem a szerbekkel, sem a spanyolokkal, sem a horvátokkal, sem Montenegróval, sem az ausztrálokkal kapcsolatban. Az volt a lényeg az utolsó csoportmeccsen, hogy az olaszok ellen olyan szintű védőmunkát tudjunk megvalósítani, amire aztán lehet építeni később is.

- Alakult, ahogy alakult, jött a nagy nap, a vízválasztó, az a negyeddöntő, amit olimpián 2000 óta nem sikerült megnyernünk. Hogy emlékszel vissza erre? És persze, a saját különleges teljesítményedről is szeretnélek kérdezni.

- 2016 óta a "negyeddöntő" kifejezésre nagyon érzékeny vagyok. Sok olyan játékos volt abban a riói csapatban, akiknek a sikere nekem a négy közé jutás természetes eufóriáján túl, külön is nagy örömöt okozott volna. Említhetem Szivós Mártont, Varga Danit, Decker Ádámot, Kis Gábort. A mostani negyeddöntőre a riói tapasztalatok birtokában nagyon sokat készültem. Arra, hogy ne legyen bennem feszültség, arra, hogy úgy tudjak nekiugrani - hogy ez egy Dél-Afrika-meccs...! Teher nélkül, nem érezve semmilyen súlyos felelősséget, mégis mindent beleadva akartam játszani. És végül ez lett az a mérkőzés, amely alapján meggyőződhettem arról, hogy ha rendesen felkészülök, ha rengeteg energiát fordítok arra, hogy mentálisan és fizikálisan is abban az állapotban legyek, amiben lennem kell, amit elterveztünk, akkor ennek megvan az eredménye!

- Hihetetlen gólokat lőttél és tényleg teljesen nyilvánvaló volt, hogy amikor kiemelkedtél a lövéshez és a nadrágod felső rész megjelent a víz fölött, a jobb kezedet pedig hátra lendítetted a labdával - Bijac képtelen volt reagálni, azt lehetett látni, hogy ő is érzi - esélytelen a védésre. Nekem úgy tűnt, hogy a vége felé már kifejezetten kerestek a társaid a labdával, ma minden bemegy neked, Dumi is inkább odaadta, mintsem ő lője el...

- Kétségtelen, hogy a második félidőben olyan állapotba kerültem, hogy biztosan éreztem: be tudom lőni a labdát, amikor próbálkozom. Szerencsére azért máskor is szokott lenni ilyen..., :-) ,de tény, ez egy speciális mérkőzés volt. Ha már Varga Dénest említetted - azt gondolom, hogy a meccs közbeni együttműködésünk, a "játékoskapcsolatunk" változott ezen az olimpián. Szinkronban működtünk, nagyon jól, hatékonyan. Kiemelhetjük, persze, a gólokat, de nagyon sok mindent a csapattársaim készítettek elő, a góljaim előtti passzok felét például szerintem Varga Dénestől kaptam, ha nem nagyobb százalékát. Ezek kellettek ahhoz, hogy bejussunk a legjobb négybe.

- Nem akarok itt leragadni, de ez azért olyan világklasszis teljesítmény volt a részedről, hogy ha eddig valaki nem ismerte a Manhercz Krisztián nevet, most biztosan megtanulta. Az ismertséget pedig az alapozta meg, hogy eljutottál egy hihetetlenül magas szintre, már félnek tőled, meghatározó, meccsek eldöntésére, méghozzá igazán fontos meccsek eldöntésére képes játékos lettél. Ez milyen érzés? Érezted, regisztráltad akkor, hogy igen, ez egy szintlépés?

- Kicsit visszakanyarodnék a beszélgetésünk elejére, amikor az életmódváltásról kérdeztél. Én akkor éreztem először, hogy az idei évem más, mint az eddigiek. És nemcsak abból a szempontból, hogy miként hat rám, ahogy mások megítélnek. Itt különösen nagy változás történt, nem akarok a köré építeni dolgokat, hogy mit gondolnak mások. Ezek mind elveszítették valamilyen szinten a jelentőségüket. Nyilván vannak emberek, akiknek adok a szavára, akik hatására változok. A szintlépés ezzel együtt értendő.

- Ezzel azt akarod mondani, hogy nem foglalkoztat, hogy miként ítélnek meg?

- Csak azt, hogy ezen a téren milyen változás történt bennem, már korábban. Természetesen én is tisztában vagyok azzal, hogy milyen hatalmas dolog hét gólt elérni egy olimpiai negyeddöntőben és 13 év után így bejutni az elődöntőbe. Hogyne lennék tisztában, öt évet készültem, hogy meg tudjuk ugrani ezt a lépcsőt. De éppen abból kiindulva, ahogy készültem arra, hogy jobb és jobb legyek, nem szeretnék ebbe a kellemes helyzetbe "beleragadni", hanem megyek tovább.

- Milyen volt a csapat hangulata a horvátok elleni győzelem után?Felszabadultság? Öröm? Még nagyobb várakozás?

- Aznap este nehéz volt elaludni nekem is, de a többieknek is. Nagyon sokat hangsúlyoztuk az elmúlt öt évben a negyeddöntő jelentőségét. A negyeddöntő, a negyeddöntő! Azt meglépni! Az a legfontosabb meccs! Felfokozott lelkiállapotban voltunk utána, de másnap már készültünk a görögökre. Nem ragadtunk bele a győzelem ünneplésébe.

- A görögök elleni elődöntővel kapcsolatos várakozásotok mennyire épült az első meccs tapasztalataira? Általános vélekedés volt, hogy nehogy már kétszer győzzenek le minket egy tornán! Ez benne volt a fejetekben?

- Kétségtelenül gondoltunk arra, hogy "csak nem" történik ilyen, de ennél fontosabb tényezőnek tartom, hogy abból indultunk ki: nagyon sok volt az egyéni hiba az első mérkőzésen és akkor egyetlen góllal kaptunk ki. Mindenki úgy gondolta, hogy a nyitó meccs óta fejlődtünk, most is azt hiszem, volt okunk a bizakodásra.

A negyedik negyed elején még 5:5 volt az állás, nem játszottunk tehát rosszul. A védekezésünk kifejezetten jól működött, a végén volt egy összeomlásunk, ami gyakorlatilag eldöntötte a mérkőzést. De hát, öt-hat lőtt góllal nem lehet megverni a görögöket. Most tehát nem is feltétlenül a védekezéssel, hanem inkább a támadással volt gondunk. Arról nem is beszélve, hogy ezen a meccsen 19 emberelőnyt kaptunk, amiben volt ugyan kettős fór is, de nagyon pontatlanok voltunk elöl.

- Hirtelen nagy örömből hirtelen nagy csalódás lett. Lelkileg hogy dolgoztátok ezt fel? Te mit tudtál tenni? Magaddal foglalkoztál vagy a csapattal együtt próbáltál túllépni a csalódáson?

- Amint véget ért a negyeddöntő, én legszívesebben azonnal csobbantam volna a bronzmérkőzésre. Úgy lett felépítve ez a többéves ciklus, hogy érmet KELL szereznünk Tokióban. Végig ezt az érzést, szándékot tartottam ébren magamban. Olimpiai bajnok akartam lenni, azt akartam, hogy legyen belőlem valaki az olimpia végére. Felesleges volt arról beszélni, hogy mi a motiváció a bronzmeccs előtt. Egy olimpiai bronzérem maga a megbecsülés, teljesen más, mint amivel öt évvel ezelőtt, Rióban találkoztunk a végén.

Nyilván volt bennem csalódottság, de nem szenteltem sok időt ennek, amikor este kiderült, hogy a spanyolokkal játszunk, már azzal foglalkoztam gondolatban, hogy ha Munarizzal vagy Mallarach-hal szembe kerülök, mit fogok csinálni védekezésben, mit fogok csinálni támadásban. Voltak csapattársaim, akiknek másra volt szükségük. Azt gondolom, hogy a közösségen belül megfelelően "lett kommunikálva" a helyzet és ez nyilván az idősebbeknek, elsősorban Varga Dénes csapatkapitánynak köszönhető. Nem ült össze a csapat, hanem egy internetes felületen, egy közös csoportban írta le mindenki a gondolatait, érzéseit a többiek számára. Részleteket erről természetesen nem mondhatok, de az biztos, hogy nagyon összehozta a közösséget ez a "virtuális találkozó". Néhányan nagyot nőttek a szememben és amit egyikünk mondott, azt tartom a legjobb összegzésnek: kiderült, hogy van okunk küzdeni egymásért, van okunk azt gondolni a másikról, hogy ezért az emberért én holnap bele fogok halni a vízben. Soha nem gondoltam volna, hogy interneten lehetséges ilyen mélységű diszkurzust létrehozni - nekünk sikerült. Szerintem ez nagyon fontos volt.

Aki látta a másnapi bronzmeccset, meggyőződhetett arról, hogy a magyar válogatott mindent megtesz a harmadik hely megszerzéséért. A spanyolok talán csalódottabban voltak és nem tudtak annyi mindent beletenni, de szerintem az előbb említett megbeszélés eredményezte azt, hogy számunkra ez a meccs olimpiai döntővel ért fel.

- Nagy volt az öröm a végén, ez "átjött" a képernyőn keresztül és érzékelhető volt a nyilatkozatokból is. Tényleg egész más lehetett így hazajönni, mint öt évvel ezelőtt Rióból. Hogy éltétek ott meg, volt-e buli, mi történt?

- Egy "szolid koccintás" keretei között megbeszéltük a történteket, szerintem erről elég is ennyi információt közreadni... :-)

- Aztán eltelt egy kis idő, és kijött a hír: tagja lettél az olimpia all star csapatának. Ez jelent-e neked valamit? Vagy csak egy érdekesség, "járulékos siker", amit elraktározol magadban és rosszabb időkben előveszed, hogy energiát meríts?

- Mindkettő! Hatalmas nagy visszaigazolás ez szakmai szempontból, hiszen a torna álomcsapatába is bekerültem és abba a Total Waterpolo szaklap által összeállított világválogatottba is, amelynek összetétele a meccseken nyújtott teljesítmény különböző mutatói alapján alakult ki. Mindezt nagyra taksálom és megerősít abban, hogy folytatnom kell azt az utat, amin elindultam a 2020-as budapesti Európa-bajnokság után. Ahogy mondtad, elraktározom magamban és megyek tovább.

- Hogy telt az idő a hazatérés óta?

- Nagyon jól! Volt egy hét pihenő, aztán a párommal elmentünk nyaralni Franciaországba.

- Ott történt a lánykérés?

- Igen. Akit érdekelnek a lánykérés pontos részletei, forduljon a menyasszonyomhoz, szerintem szívesen elmeséli mindenkinek! :-)

Különleges időszak, különleges nyár volt ez mindkettőnk számára. Ezúton is szeretném neki megköszönni mindazt amit "beletett" ebben a fél évben. Tényleg annyi mindent vett le a vállamról, olyan támogatást kaptam tőle, hogy valóban azt gondolom, ahogy el is mondtam neki: nélküle ez nem sikerülhetett volna. Közvetlenül az, hogy én így játsszak, de közvetve az sem, hogy az én teljesítményemmel együtt ilyen eredményt érjen el a csapat. Úgyhogy hatalmas köszönettel tartozom neki.

- Hogyan tovább? Már jársz edzésekre?

- Eddig pihenőn voltam, éppen ma, hétfőn, augusztus 30-án kezdek. A bajnokság és a Magyar Kupa versenysorozata hamarosan elkezdődik, a BL-ben Montenegróban játszunk az első selejtezőkörben.

Az OSC szerencsés helyzetben van, hiszen csak két poszton történt személycsere, a csapat nagy része együtt maradt. Fontos lesz persze a két új játékos, Aranyi Máté és Vigvári Vince beépítése. Nagyon várom már a következő szezont.

- Van-e bármi, amit kérdés nélkül szeretnél még mondani?

- Hajrá, magyarok!

- Köszönöm a beszélgetést!