A közvélemény aranyat vár - ahogy minden olimpia előtt. Az ellenfelek ismeretében reális-e ez az igény? Jól jártunk vagy bánkódnunk kell amiatt, hogy a csapatunkat lendületbe hozó budapesti Eb után egy évvel elhalasztották az olimpiát? Mire kell figyelni a csoportmeccsek során és mi ad okot bizakodásra a majdani ki-ki mérkőzések előtt? vlv-interjú a szövetségi kapitánnyal:

 A vlv szerkesztősége az olvasók segítségével tartja fenn magát.
Kérjük, lépjen be támogatóink közé.
RÉSZLETEK

MÄRCZ TAMÁS a vlv-nek:

- Szeretnék ezúttal rögtön a közepébe vágni. Mindenkit az érdekel, hogy mit érhet el a csapatunk Tokióban. És bár sokféle megközelítés létezik, én most felvetek egyet, igyekszem meg is indokolni és kíváncsi vagyok a válaszodra. Nem lehetséges, hogy ennek a mostani olimpiai tornának mi most nagyon komoly esélyesei vagyunk? Tavaly megnyertük az Eb-t (az a csapat csak egy helyen változott), s utána fájlaltuk, hogy halasztják az olimpiát, mert lendületben volt a gárda. Aztán, amit a Covid művelt, az mély nyomokat hagyott a sportágban világszerte. És mintha mi ebből jól kerültünk volna ki. Nálunk is sokakat érintett a vírus, de nem állt le a bajnokság, nemcsak edzeni lehetett, hanem versenyezni is, a válogatottban szereplő játékosok a kisebb-nagyobb kiesés után visszanyerték kondíciójukat, visszatért, megszilárdulhatott újra a technikai, taktikai tudás. Talán ennek is köszönhető, hogy a két európai klubtorna döntőjében három magyar csapat szerepelt. Ezek olyan tények, amelyek szerintem megalapozottá teszik akár e legszebb reményeket is, noha tudjuk, hogy a legfontosabb meccsek általában nüanszokon, a pillanatnyi formán, akár egyetlen jó akción múlnak...

- Valóban, az elmúlt év sok országban okozott gondot. Nálunk sem volt teljesen problémamentes ez az időszak, akár a Covid szempontjából, akár sérülések miatt vagy azért, mert nagyon keveset volt együtt a válogatott. 

Nekem is vannak jó érzéseim. Ahogy év közben szétestek a kockák, egyre inkább újra összerakódnak, én is bizakodó vagyok, hogy akár még erősebb is lehet az a vár, amit felépítettünk az elmúlt hat-hét hét alatt. Valóban csak egy helyen változott a csapat a másfél évvel ezelőtti Eb-győztes társasághoz képest. Pásztor Mátyás elsősorban támadójátékos, a meglepetés erejével is hathat az ő jelenléte, bár, ahogy beszélgetek más csapatok szakvezetőivel, úgy tűnik, számukra sem egy ismeretlen ember esik most be hirtelen az olimpiai tornára. Már ismerik, még ha nem is olyan hosszú a válogatottmúltja, mint a többi játékosnak.

Mondhatom, hogy azért a többi országban is megoldották a bajnokság befejezését, lejátszották a nemzeti kupák küzdelmeit is. Náluk is megfigyelhető volt felfelé ívelő tendencia, elég talán csak az olaszokra utalni, a Brescia és a Pro Recco BL-menetelésére. Emellett sok nemzeti válogatott legjobbjai külföldi országban játszották végig a klubszezont - például nálunk. 

Megállapítható, hogy szinte mindenhol rendelkezésre álltak azok a játékosok, akikre számított a szövetségi kapitány, volt, aki egy pici csavart is próbált beletenni a válogatásba, azért nagyon jó szakemberek vezetik ezeket a válogatottakat, biztosak lehetünk abban, hogy ezekkel az apró változásokkal erősítettek.

- Egy példát kérek!

- Például a spanyol válogatottnál a honosított Famera erős játékos, aki a védelmet szilárdítja és pluszt is tud adni, mert minden poszton bevethető. Róla már évek óta beszéltek, hogy "be fog lépni" és most itt van. Kérdés persze, hogy aki helyett játszik, az mennyire fog hiányozni.

Aztán például hozzám hasonlóképpen gondolkodott Ivica Tucak, a horvátok szövetségi kapitánya, s egy olyan játékost hozott vissza Obradovics személyében, aki már nem fiatal - Pásztor Mátyással azonos korosztályba tartozik -, gólerős, s aki azért védőposzton is bevethető - éppen egy védő helyére hozták be. 

A szerb válogatottnál több változtatás történt, bekerült Dedovics és Lazics, ez szerintem nem jelent gyökeres változást, s leginkább a gyorsítás volt a cél a Milos Csuk-Sztrahinja Rasovics cserével. 

Nem akarok végigmenni minden csapaton, általában volt egy kis változtatás, ennek olykor kényszerű oka volt, gondolok itt Montenegróra, ahol két játékos sérülés miatt nem lehetett a csapat tagja. Mindenesetre egy pici változtatás, belenyúlás az addig megszokott keretbe, játékba, mindig jelent egy kis plusz motivációt, egy kicsit megváltozik a szerkezet, frissül minden, új impulzusok jönnek. Azt várom, hogy az ellenfelek az előző évekhez képest még nehezebb feladatot gördítenek nemcsak elénk, hanem a konkurens csapatok elé is. Az biztos, hogy minden szövetségi kapitány a legjobb csapatot igyekezett összeállítani. 



- Ahhoz az Eb utáni helyzethez képest, amikor még tavaly nyári olimpiában bíztunk, esélyesebbnek vagy kevésbé esélyesnek tartod a válogatottunkat most?

- Inkább úgy fogalmaznék, hogy amikor nekiindultunk a mostani felkészülésnek, azt gondoltam, hogy nem feltétlenül jó, hogy kimaradt ez a másfél év. Így, hogy most látom a játékosokat és egyre inkább formálódunk, azt mondom, hogy hátrányunk biztos, hogy nem adódott, legalább annyira esélyesnek látom a csapatot, mint korábban. És akkor, az Eb után sem mondhattunk olyat, hogy egyértelműen első számú esélyesei vagyunk az olimpiának, csak mi húzhatjuk be a győzelmet Tokióban. Most sincs így, de hogy vissza nem léptünk, abban biztos vagyok.

- Ötödik éved szövetségi kapitányként, sok döntőt játszott a csapat az irányításoddal, voltak győztesen megvívott finálék és vereségek is. Most jött el a legnagyobb megmérettetés ideje. A közvélemény már felbolydult, lehet látni a kommentekből, hogy akik négy éven át a közelébe sem mentek a pólónak, most itt vannak, megszólalnak, buzdítanak és várják a sikert. Amikor átvetted annak idején a válogatottat, mit terveztél az első edzői olimpiádra, s ahhoz képest a mostani helyzet milyen?

- Örülök, hogy a Magyar Vízilabda Szövetség továbbra is bizalmat szavaz nekem és én vihetem szövetségi kapitányként az olimpiára a csapatot. Az elnökség egy-egy világesemény után bármikor dönthetett volna úgy, hogy ez ne így legyen, de örülök, hogy folyamatos a bizalma irántam. Természetesen ehhez szükség volt jó erredményekre. Volt kisiklás is, gondolok itt a 2018-as Eb-re, ami a legkellemetlenebb színfoltja volt az egész cikllusnak, de annak is megvolt a helye, funkciója, hogy ott így, ilyen módon elcsússzon a magyar válogatott, ez csak hasznára vált a csapatnak és nekem is. A négy és fél év alatt én is nagyon sok mindent megtanultam, egészen más válogatottat vezetni, mint egy klubcsapatot, amely a középmezőnybe tartozik. 

Egy edző az első 5-10 évében, ha benne van a fejlődési szándék, mindig jobb és jobb lesz, én is érzem magamban, hogy együtt fejlődtem a csapattal. Büszke vagyok arra az időszakra, ami mögöttünk van, az összes eredmény, legyen az ezüst vagy arany, mindenképpen magabiztosságot ad nekem is és a játékosoknak.

Benne van a potenciál a csapatban, létre tudjuk hozni a sikert, el tudjuk érni az aranyérmet, meg tudjuk ugrani azt a küszöböt, hogy negyeddöntőket, elődöntőket sikeresen vívjunk meg és döntőket is megnyerjünk. Olyan játékosaink vannak, akik bírják ezt a fajta stresszt, tudják, hogy hogyan kell győzni, ezt a klubjukban és a válogatottban is elsajátították. Sokkal kevesebbet érnének a vízilabdázóink mögötti klubgyőzelmek - gondolok itt a Ferencváros és a Szolnok sikeres szereplésére -, ha nem lettek volna jelei már az elmúlt időszakban annak, hogy ezeket a sikereket a válogatott szintjén is meg tudják valósítani. .

Ezért mindenképpen bizakodó vagyok.

Mondhatom, hogy az összes nagy csapattal játszottunk az elmúlt ciklusban a nagy tornák egyenes kiesési szakaszában elődöntőt vagy döntőt és komoly tapasztalatokat szereztünk, leginkább pozitívakat. A szerbekkel Világkupa-elődöntőben, a horvátokkal a világbajnokság döntőjében, az olaszokkal a vb-elődöntőben, a spanyolokkal az Eb-döntőben, Montenegróval, Eb-elődöntőben és a Világliga döntőjében játszottunk. Ezen mérkőzések közül talán csak a szerbek elleni volt olyan, hogy valamelyik fél éppen nem a teljes keretével játszott, ezért csak velük szemben nem tudtunk igazán lemérni a saját erőnket. De nem is bánom, hogy a csoportmeccsek során sem találkozunk a szerbekkel, ott, az olimpián, sorsdöntő szakaszban lesz az a pillanat, hogy az aktuális címvédővel vívunk meg a továbbjutásért vagy a végső győzelemért - szerintem ez a legjobb.

- Jó lenne nem a negyedöntőben, hanem később...

- Nincs könnyű meccs. És bárhogy haladnak a csapatok a csoportmeccsek során, ebből nem lehet következtetéseket levonni arra nézve, hogy a kialakuló nagyon erős nyolcas mezőny négy negyeddöntőjében, az egyenes kieséses szakaszban milyen eredmények születnek majd.

Azt azért megjegyezném, mivel mindenki a negyeddöntőről beszél, azt sejtetve, hogy nem igazán fontosak az addigi meccsek, hogy a csapatnak kell egyfajta stabilitást mutatnia már a csoportmérkőzések során is. Fontos, hogy lehessen látni az egységességet, a jellegzetes játékstílust, amit képvisel, egyfajta rá jellemző mentalitást, arculatot. És akkor, ha ez megvan, elmondhatjuk, hogy nem annyira számít, hogy hányadik helyen jut be a legjobb nyolcba a magyar csapat.

- Ilyenkor a csapatokra készülsz-e már előre? Elsősorban a csoportmeccsekre gondolok.

- A napi munka során mi a saját játékunkat javítgatjuk. Annak vagyok a híve, hogy mindenfajta játékstílus ellen legyünk felkészültek. Bármilyen taktikai elemre azonnal tudjanak reagálni a játékosok, amikor az szembe jön velük. Úgy szoktam ezt fogalmazni, hogy amikor valami történik, létezzen fiók, amit kinyithatunk és abban legyen is valami. Nem szeretem, amikor üres az a fiók. Így dolgoztunk az elmúlt 6-7 hétben, azért mondom így, mert másfél-két héten át még nem a teljes kerettel voltunk. Az intenzív taktikai gyakorlások az elmúlt három hetet jellemezték.

A csapat tehát folyamatosan az egyéni képzéssel és a taktikai felkészüléssel foglalkozott, foglalkozik, de a háttérben két közvetlen kollégámmal, Németh Zsolttal és Mátéfalvy Csabával folyamatosan videóztunk, néztük az ellenfeleket. Figyeltük a nélkülünk lezajlott Világliga-szuperdöntő mérkőzéseit is, Tóth Szabolcs vágta a videókat, ezekről nem is kell, hogy a játékosok feltétlenül tudjanak.

A görög csapat lesz az első ellenfelünk, nem könnyű ellenük játszani soha senkinek, természetesen már ezzel is foglalkoztunk, de általában véve figyeltük és feljegyeztük, hogy a riválisaink mivel próbálkoznak. 



- Legyen arculat, markáns stílus... Hogy jellemeznéd a magyar csapatot, mit szeretnél, milyen legyen ez a stílus, arculat?

- Elég tradicionális, hogy a magyar válogatott tagjai támadásban nagyon erősek és a lövők is kiválóak. Sosem hiányzott ez a fő tulajdonságok közül, így volt a tavalyi Eb-n és most is hasonlóra lehet számítani. Fegyelmezett, öszeszedett most is a támadójátékunk, de egyúttal szellemes is, nem hiányoznak az egyéni virtuóz megoldások, ezek egy-egy játékos kiemelkedő képességeiből adódnak. Egészen biztos, hogy ez sok munkát ad az ellenfeleknek, keményen dolgoznak azon, hogy ne tudjon kidomborodni mindaz, ami jellemez minket az egyéni kvalitások terén.

Amivel sokat foglalkozunk: egyrészt, hogy a kapusaink nagyon stabilak legyenek mind fizikailag, mind taktikailag. Mátéfalvy Csaba kapusedző olyan szintű munkát végzett, végez velük, hogy szerintem még a klubban nyújtott teljesítményükhöz képest is előre fognak lépni 15-20 százalékkal. A mezőnyjátékosok körében is elég sok egyéni munkát végeztünk, végzünk, elsősorban a védőkkel, akiket igyekeztünk trenírozni arra, hogy miként lehet a leghatékonyabban védekezni a várhatóan ellenfélként eléjük kerülő centerekkel szemben, illetve az e posztokon besegítő játékosok is sok egyéni képzésben részesültek. Jobbkezem, Németh Zsolt volt ebben nagy segítségemre, aki maga is védőjátékos volt. Mindezek egyéni szinten hoznak előrelépést, az pedig az én feladatom, hogy taktikailag az egész csapatot egyfajta rendszerbe "húzzam össze".

Feladat, hogy csökkentsük a kapott gólok számát. Sok olyan mérkőzés volt az elmúlt időszakban, amely sok gólt hozott, rengeteg volt a kiállítás, úgy tűnik, be kell arra rendezkedni, hogy a bírók könnyedén adják majd az ilyen ítéleteket. Ezzel felértékelődik az emberhátrányos védekezés, annak összes eleme, különösen az, hogy miként állnak  blokkok.

Nem mondok újat azzal, hogy egy tornán, sőt egy-egy meccsen belül is többfajta védekezési módot alkalmazunk, igyekszünk ezzel megzavarni az ellenfelet. Meccs közbeni váltást kezdeményezek annak alapján, hogy látom, az ellenfél éppen milyen posztokon nagyon erős, illetőleg hol válik szembetűnővé valamilyen gyengeségük. Ilyenkor alkalmazkodunk, reagálunk, így próbálunk a lehető leghatékonyabbak lenni. 



- A 13. játékos története" happyend-del zárult, úgy tűnik, hogy minden a régiben maradt, minden rendben van. Ám azért azt ne feledjük, hogy mégiscsak 12 játékossal kezdődik minden meccs. Mennyire szólhat ez bele a játékba, különös tekintettel arra, hogy a bírók egyelőre változatlanul úgy osztják a kiállításokat, hogy néha minden támadásban előny-hátrány a dolog vége...? Tudsz-e arról, hogy a bírók esetleg kapnak olyan instrukciót, hogy ezt a változást vegyék figyelembe és mérsékeljék a súlyos büntetések számát?

- Előbb az utóbbira válaszokok: nincs tudomásom ilyesmiről. Természetesen visszajönnek hozzánk információk arról, hogy milyen instrukciókat kapnak a játékvezetők, van magyar bíró is, aki jelez, de általában meg is osztják velünk azokat az információkat, amelyek a játékvezetés várható szellemiségét érintik.

Valóban eggyel kevesebben ülnek a padon, de ilyesmivel már korábban is találkoztunk: a 2018-as berlini Világkupa időszakában még arról volt szó, hogy 11 játékos szerepel majd az olimpián, ezért azon a tornán meccsenként 11 vízilabdázó szállhatott vízbe a 13-as keret tagjai közül. Hat nap alatt játszottunk hat mérkőzést, szinte extrémsportággá alakult a vízilabda azon a tornán. Teljesen egyértelmű volt, hogy az egyik kimaradó mindig kapus volt. Ott is szórták a kiállításokat, a csapatok elfogytak a végére, végig "taktikázni" kellett a cserékkel, hogy ne legyen gond az utolsó percekben.

Arra számítok, hogy a a tokiói csoportmérkőzésekre többen fognak egy kapust nevezni, hiszen így több mezőnyjátékosra oszlik el a teher - nemcsak a játék terhe, hanem a kipontozódás esélye is némiképpen csökken. Ilyen szempontból nem lesz érezhető a hátrány, hiszen ugyanúgy 11 mezőnyjátékosból lehet majd gazdálkodni. A cserekapus nélküli játék lesz az újdonság. Egy esetleges sérülésnél vagy ha az adott kapus éppen rossz napot fog ki, nem lesz mód cserére.

- Tegyük hozzá, hogy azt a bizonyos berlini tornát megnyertük...

- Igen.

- Elképzelhető, hogy azt is megnézi a stáb (mint a női válogatottnál), hogy a mezőnyjátékosok közül kinek van érzéke a védéshez? Én tudok ilyet...

- Én is tudok.

Egy közepesen védő kapusnál nem nagyon véd jobban egy jó védési érzékkel rendelkező mezőnyjátékos. Természetesen előállhat "vészhelyzet", kipontozódhat a kapus, bár ez ritka, megsérülhet, ez gyakoribb. Van olyan játékosunk, aki ilyen extrém esetben kapouba állhat. Például Hosnyánszky Norbert.

- Én is rá gondoltam...

- De azért hadd említsem meg Vámos Marcit is, mert ő is kiválóan helytállt a kapuban valamelyik nap.  :-)



- Az a bizonyos negyeddöntő... Mégiscsak akkor kezdődik a torna második szakasza, sokak szerint az egész olimpia. Arra hogy készülsz? Van-e valamiféle "lelki terved"?

- Nehéz erre előre tervet szőni, hiszen nem tudjuk még, hogyan haladunk a csoportkörben előre. Lehet, hogy végig jól menetelünk és a megszerzett lendületet kell megőrizni. Lehet, hogy becsúszik egy-két nem várt eredmény, ami miatt másként kell hozzáállni a folytatáshoz, fel kell rázni a társaságot. De sok ilyen meccsen szerepeltek már a mi játékosaink, ezek többnyire sikeresek voltak, tudják, hogy mivel kell ilyenkor megoldani az aktuális helyzetet, legtöbbször elég egy-egy beszélgetés. Mindenképpen az a legfontosabb, hogy bármi történik a torna során, csapatként kell gondolkodniuk, megoldaniuk minden kritikus helyzetet, olyannak kell tekinteni egymást, mintha testvérek lennének, akik közös célért dolgoznak. Ebben kell nagyon egységesnek, tudatosnak lenni, külünösen ilyen körülmények között, elszigeteltségben.

Az a csapat tud nagyon jó állapotban odaérni a negyeddöntőre, amelynek tagjai képesek tökéletesen félretenni a külső körülményeket, akik nagyon keveset "problémáznak", nyüglődnek ebben a helyzetben, jól feltaláják magukat, elfoglaltságot lelnek a köztes időszakban. És ami nagyon fontos: jól edzenek! Ugyanis tudatosan és keményen kell edzeni még a csoportmérkőzések alatt is, akkor is, hogyha ez egy picit néha kényelmetlen, nehézkesnek tűnik és a két mérkőzés közötti szünnapon inkább arra fókuszálnának, hogy másnap jön az újabb meccs. Ekkor ugyanis még nem azzal kell foglalkozni, hogy milyenek leszünk a következő találkozón, hanem azzal, hogy milyenek leszünk "hosszú távon", tíz nap múlva. Fontos, hogy semmiéppen ne legyen visszaesés, az intenzitás, dinamika, erőállapot, ami már megvan, folyamatosan "táplálva legyen" edzésen, edzésen kívül. Az étkezéssel, a fizikai kondíció energizálásával, a mentális állapot karban tartásával is.

- Aranyéremről ábrándozol?

- Nem. Azért nem, mert nincs itt az ideje. Egyébként is, az "ábrándozás" kifejezés magában rejt valamiféle reménytelenséget, az ábrándozik, aki nem is tesz azért, amit el szeretne érni, hanem várja, hogy a szájába repüljön a sült galamb. A vágyakozás már egész más, igen, vágyakozom arra, hogy beteljesülön, amit szeretnénk. De ezt is megelőzi az a "vágy", hogy jól induljunk el, sikerüljön az utazás (a beszélgetés közvetlenül az elutazás előtt történt - a szerk.), kint jól tudjunk edzeni, jó állapotban érkezzünk meg az első mérkőzésekre. Ezek most a legfontosabbak. Majd biztos, legalábbis reményeim szerint eljön az a pillanat, amikor a vágyakozás közelebb lesz ahhoz, amire célzol, de ez most még messze nem az az időszak.

- Köszönöm a beszélgetést!