FACEBOOK

Vámos Márton: 39 meccses gólszéria a válogatottban!

Vámos Márton: 39 meccses gólszéria a válogatottban!
hozzászólás, 2018.04.13.

Nagy sorozat ért véget Vámos Márton számára, amikor lőtt gól nélkül zárta az olaszok elleni rijekai Európa Kupa-csoportmeccset. Marci két esztendeje minden olyan válogatott mérkőzésen (összesen 39 meccsen) gólt lőtt, amelyen vízbe szállt. Ezzel Varga Dumi rekordját közelítette meg.


Korábban Madaras Norbert rekordja is sokáig utolérhetetlennek tűnt, Norbi a 2010-es zágrábi Európa-bajnokságán fejezte be sorozatát, 30, egymást követő szereplése során nem maradt gól nélkül a magyar válogatottban. Ezután Varga Dénes statisztikáját volt érdemes folyamatosan figyelni, az ő szériája csaknem két év után, egy római felkészülési mérkőzésen (a horvátik elleni meccsen) szakadt meg, ez lett volna sorozatban a 44. mérkőzése, amelyen eredményes, így tehát 43-mal "zárt".

Vámos Márton most véget ért góllövőszériája 2016 eleje óta tartott (érdekes, hogy legutóbb éppen azon a meccsen nem szerzett gólt, amelynek megnyerésével - a németek elleni győzelemmel - kijutottunk a riói olimpiára a trieszti selejtezőtorna negyeddöntőjében).

A fentiekből következik, hogy Marci az elmúlt két év során nemcsak felkészülési meccsen, hanem a Világliga, sőt, a riói olimpia és a budapesti világbajnokság összes mérkőzésén lőtt legalább egy gólt  a magyar nemzeti csapatban!

VÁMOS MÁRTON a vlv-nek:
 
- Nagyon sajnálom, hogy véget ért. Néhány hete tudtam meg Dumitól, hogy eléggé "előrehaladott" már a góllövési szériám, s esélyem lehet arra, hogy megelőzzem őt és elérjem akár az 50-es meccsszámot, amit ő is nagyon szeretett volna teljesíteni. Szomorú, hogy az olaszok elleni meccsen megszakadt ez a széria, noha többször próbálkoztam azon a meccsen is, de nem sikerült betalálnom.

Természetesen nem ez a legfőbb motivációja az embernek a válogatottban, hanem az, hogy minél jobb teljesítményt nyújtson és nyerjen a csapata.

- Azért gondolom, értékesnek tartod te is ezt a szériát, mint egyéni teljesítményt!

- Persze, ez jó dolog.

- Van konkrét gól, vannak gólok, amelyre, amelyekre különösen szívesen emlékszel vissza ebből a kétéves időszakból?

- A budapesti világbajnokságon, magyar közönség előtt lőtt góljaim kiemelkednek, azok jelentik ebből a szempontból a legszebb emléket.

- Az olasz meccs óta túl vagy a csapattal további három mérkőzésen, s ezek mindegyikén betaláltál. Elkezdődött tehát egy újabb széria, amely talán 50 meccsig tart...

- Valóban, de hát ez csak egy érdekesség és szerintem még akár Dumi is teljesíthet egy ilyen sorozatot, beleférne a pályafutásába. Egyébként, emlékszem, hogy amikor Madi (Madaras Norbert - a szerk.) a 30-as meccsszámnál zárt, az a zágrábi Európa-bajnokságon történt, s nekem az volt az első felnőtt világversenyem a magyar válogatottban...

- Gondolom, amikor az elmúlt időszakban meccs közben kaptál egy ítéletet és elindítottad "azt a bizonyos" szabaddobást, ez a dolog nem befolyásolt, nem volt a fejedben.

- Nem, de most, amikor az olaszok elleni rijekai vereséget követően szomorkodtunk, bevillant, hogy "még ez is!", hiszen megszakadt a a sorozat...

- Sok sikert az újabb szériához!


VARGA DÉNES a vlv-nek:

- A vlv-nek köszönhetően került a köztudatba ez a statisztika, szerintem korábban senki nem foglalkozott ilyen megközelítésben az eredményességgel. Ez azért kétségkívül érdekes mutató, mert a válogatott sikere a mindenkori húzóemberek góljaira épül, ennélfogva beszédes egy ilyen statisztika.

Azt gondoltam, hogy Marci meg fogja dönteni a rekordomat, mert az ő legnagyobb erénye éppen a gólerősség, a gólérzékenység. Ebben a válogatottban az ő góljai nélkülözhetetlenek a sikerhez és sajnos ezt az is bizonyítja, hogy azon a meccsen, amelyen hosszú idő után először nem lőtt gólt, nem is sikerült nyerni.

Kívánom neki, hogy a most újrakezdett széria folytatódjon, esetleg, ha már 42 meccsnél tart, egy jelentéktelen mérkőzést játszik a csapat, s mondjuk, már 15:0-ra vezetünk, de ő még nem talált be, akkor nem muszáj erőltetni a góllövést...


Vámos Márton 39 meccses szériája (az eredményre klikkelve megtekinthető az adott mérkőzés vlv-s tudósítása):

2018

Európa Kupa, 2018

Szuperdöntő, Rijeka (Horvátország)

Csoportkör, 2. játéknap, április 6., péntek


Magyarország-Olaszország 5:10 (0:1, 1:4, 2:2, 2:3) - Vámos Márton nem lőtt gólt, megszakadt a sorozat

Csoportkör, 1. játéknap, április 5., csütörtök

Magyarország-Görögország 9:9 (1:1, 2:5, 3:1, 3:2) - két gól

Európa Kupa-csoportselejtezők

2018.02.18., vasárnap

Magyarország-Franciaország 9:5 (3:1, 3:0, 1:2, 2:2) - egy gól

2018.02.17., szombat

Magyarország-Spanyolország 8:7 (2:3, 2:1, 4:0, 0:3) - négy gól

2018.02.16., péntek

Magyarország-Románia 10:7 (2:4, 2:1, 3:1, 3:1) - két gól

Világliga, európai csoportselejtező, 3. forduló

2018.01.16., kedd

Magyarország-Spanyolország 9:8 (2:2, 3:2, 3:3, 1:1) - két gól


2017

Világliga, európai csoportselejtezők

2. forduló, december 12., kedd

Hollandia-Magyarország 6:13 (2:2, 2:3, 1:5, 1:3) - három gól


Világbajnokság, Budapest, Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda

Döntő, július 29., szombat


Magyarország-Horvátország 6:8 (0:4, 2:0, 2:2, 2:2) - három gól

Elődöntő, július 27., csütörtök

Görögország-Magyarország 5:7 (1:2, 3:3, 0:1, 1:1) - két gól

Negyeddöntő, július 25., kedd

Magyarország (a B csoport győztese)-Oroszország 14:5 (5:0, 3:1, 3:3, 3:1) - két gól

Csoportkör, 3. forduló, július 21., péntek

Franciaország-Magyarország 7:13 (1:6, 3:2, 1:3, 2:2) - négy gól


2. forduló, július 19., szerda

Magyarország-Olaszország 9:9 (4:4, 2:1, 1:3, 2:1) - három gól


1. forduló, július 17., hétfő

Ausztrália-Magyarország 3:13 (1:1, 1:4, 1:2, 0:6) - két gól


Benu Kupa, Budapest, Szőnyi út

3. nap, július 9., vasárnap

Magyarország-Románia 15:9 (3:2, 2:2, 7:1, 3:4) - három gól

2. nap, július 8., szombat

Magyarország-Németország 15:9 (4:2, 2:2, 3:4, 6:1) - három gól

1. nap, július 7., péntek

Magyarország-Kanada 17:4 (3:0, 5:1, 4:1, 5:2) - négy gól


Samartzidis Kupa, Glyfada (Görögország)

3. nap, június 25., vasárnap


Magyarország-Spanyolország 9:7 (1:1, 3:2, 1:2, 4:2) - két gól

2. nap, június 24., szombat

Görögország-Magyarország 9:9 (2:2, 0:1, 3:3, 4:3) - egy gól

Magyarország-Montenegró 9:6 (2:3, 2:1, 4:0, 1:2) - két gól


Volvo Kupa, Budapest, Tüske uszoda

3. nap, február 12., vasárnap

Magyarország-Horvátország 9:7 (1:6, 2:1, 3:0, 3:0) - két gól

1. nap, február 10., péntek

Magyarország-Szlovákia 20:5 (3:0, 7:2, 7:1, 3:2) - négy gól


2016

Riói olimpia, férfi vízilabda-torna


Helyosztó az 5. helyért

8. nap, augusztus 20., szombat

Magyarország-Görögország 12:10 (2:1, 4:4, 3:3, 3:2)
 - két gól

Helyosztó az 5-8. helyért

7. nap, augusztus 18., csütörtök

Magyarország-Brazília 13:4 (4:1, 3:0, 4:3, 2:0) 
- egy gól

Negyeddöntő

6. nap, augusztus 16., kedd

Magyarország-Montenegró 
11:13 (1:2, 2:3, 3:3, 3:1 - 2:4 ) ötméteresekkel - három gól


Csoportkör

5. nap, augusztus14., vasárnap

Brazília-Magyarország 6:10 (0:3, 1:2, 3:3, 2:2) - két gól


4. nap, augusztus 12., péntek

Magyarország-Japán 17:7 (5:1, 6:2, 2:2, 4:2)  - egy gól

3. nap, augusztus 10., szerda


Görögország-Magyarország 8:8 (1:2, 1:1, 4:2, 2:3) - egy gól

2. nap, augusztus 8., hétfő

Magyarország-Ausztrália 9:9 (4:3, 2:2, 1:3, 2:1) - két gól


1. nap, augusztus 6., szombat

Szerbia-Magyarország 13:13 (3:5, 3:4, 3:2, 4:2) - két gól


Nem hivatalos, barátságos mérkőzés, Belgrád (Szerbia)

Július 21., csütörtök

Szerbia-Magyarország 12:11 (2:4, 2:2, 6:3, 2:2)
 - két gól


Benu Kupa nemzetközi felkészülési torna, Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda

3. nap, július 17., vasárnap


Magyarország-Ausztrália 16:15 (4:2, 5:6, 6:5, 1:2) - két gól

2. nap, július 16., péntek

Magyarország-Grúzia 18:5 (4:0, 7:0, 2:3, 5:2)
 - egy gól

1. nap, július 15., csütörtök

Magyarország-Horvátország 12:11 (3:3, 1:3, 4:2, 4:3) - egy gól


Hivatalos, barátságos mérkőzés, Miskolctapolca, július 9., szombat

Magyarország-Brazília 14:5 (1:1, 7:2, 3:1, 3:1)
 - egy gól


Jadran Kupa nemzetközi felkészülési torna, Herceg Novi (Montenegró)

Június 25., szombat, 3. nap

Montenegró-Magyarország 7:11 (3:4, 1:1, 2:5, 1:1)
 - egy gól

Június 24., péntek, 2. nap

Magyarország-Spanyolország 11:9 (1:1, 1:0, 4:4, 5:4) - két gól

Június 23., csütörtök, 1. nap

Magyarország-Horvátország 9:11 (3:3, 2:3, 2:1, 2:4) - egy gól


Világliga, európai csoportselejtezők, 6. forduló

Május 10., kedd

Magyarország-Görögország 13:10 (2:4, 5:2, 2:2, 4:2)
 - három gól


Olimpiai kvalifikációs torna, Trieszt

8. nap, április 10., vasárnap, döntő

Magyarország-Olaszország 10:8 (2:3, 4:2, 3:1, 1:2) 
- egy gól

7., nap, április 9., szombat, elődöntő

Magyarország-Franciaország 15:9 (4:2, 4:4, 2:1, 5:2) - három gól