Dala Döme horgascsont-törés után tért vissza - vlv-interjú
Három hónap után először játszott meccset szombaton Dala Döme, góllal tért vissza. A nagyon kellemetlen kézsérülés megviselte, erről a nehéz időszakról kérdeztük őt.
VLV-VIDEÓ:
DALA DÖME (VasasPlaket) a vlv-nek:
- Dala Dömét köszöntöm, aki három hónap szünet után tért vissza az aktív sportoláshoz, ezen a szombat estén játszott először bajnoki meccset, egyáltalán tétmeccset. Először is, mondd el, kérlek, hogy mi történt veled, mi volt a sérülésed? Hogy telt az elmúlt három hónap, mennyire volt nehéz?
- Lelkileg és fejben nagyon sok nehézséggel járt az elmúlt három hónap. Horgascsont-törésem volt a nyáron, augusztus közepén operáltak meg, és vették ki a letört csontnyúlványt a kezemből, amit nem pótoltak semmivel. Emiatt tartott ennyi ideig a rehabilitáció, és habár még mindig nem százszázalékos, azért már közel vagyok az alagút végéhez.
Nagyon örülök, hogy ma már tudtam játszani. Mire vagy kíváncsi?
- Hát, arra vagyok kíváncsi..., három hónap rettenetesen hosszú idő, még egy hét is hosszú kihagyás. Hogy tudtad ezt feldolgozni, milyen munkát tudtál végezni, és mennyire érzed, hogy visszatért már minden, erő, technika?
- Hát, arra vagyok kíváncsi..., három hónap rettenetesen hosszú idő, még egy hét is hosszú kihagyás. Hogy tudtad ezt feldolgozni, milyen munkát tudtál végezni, és mennyire érzed, hogy visszatért már minden, erő, technika?
- Most itt a mérkőzés közben azért éreztem, bármennyire is jónak gondoltam, meg alaposnak a fizikális felkészülést az elmúlt időszakban. Azért egy mérkőzés terhelése, bárhogy is imitáljuk az edzéseken, nem ugyanaz, az ellenféltől függetlenül. Úgyhogy nem volt egyszerű a mérkőzés nekem fizikálisan, most még, remélem ennél már csak jobb lesz.
A három hónap során elsősorban és leginkább a fizikális edzések voltak nagyobb fókuszban, az erőnléti, a konditermi edzések, úgyhogy fizikálisan épültem is az elmúlt időszakban. A legnehezebb része értelemszerűen az volt, amikor lekerült a gipsz, meg kikerültek a varratok, és szépen lassan elkezdtem a kezemet mozgatni a gyógytornákkal, a fizikoterapiás kezelésekkel. Aztán vízbe is ugorhattam, de azért a labda a legvégső stádiumban jött csak be, miként a társakkal való kontakt is, úgyhogy ez volt az, ami váratott magára bő két és fél hónapot.Ezek az időszakok azért minden profi vízilabdázó életében nagyon nehezek. Csak az úszás, a lábtempó, mindenféle labdaérintés, labdafogás nélkül a vízben, mellette a töménytelen mennyiségű konditermi edzés, a mindennapos gyógytornával és fizioterapiás kezelésekkel kiegészítve... Nagyon sűrű időszak, mentálisan nagyon leterhelő időszak, úgyhogy remélem, sőt, biztos vagyok abban, hogy erősebben jöttem ki belőle. Azért nem kívánom senkinek, hogy ennyit ki kelljen hagynia a szeretett sportágából.
- Láttalak, hogy a Vasas meccsein ott voltál végig mindenhol. Hogy láttad a saját csapatodat ilyen hosszan kívülről?
- Ahogy mondod, igen, minden mérkőzésén ott voltam a csapatnak. Nagyon-nagyon jó egységet és nagyon jó csapatszellemet látok bennük. És az volt nagyon nehéz nekem minden bajom ellenére is, hogy ebbe a nagyon jó és homogén társaságba ilyen soká tudtam csak visszacsöppenni. Az első egy-két meccset leszámítva sosem fordult meg a fejemben, hogy kikaphatunk, bármilyen állásnál, mert láttam a fiúkon hét közben, a mindennapokban, hogy milyen nagy elánnal dolgoznak, mennyire szeretik egymást, milyen erős a csapategység. Úgyhogy tényleg hálás vagyok azért, hogy újra csatlakozhattam hozzájuk.
- Na, itt az UVSE-mecs utáni sajtótájékoztatón azzal kezdted a nyilatkozatodat, hogy megköszönted a lehetőséget az edződnek, aki egy jót mosolygott ezen. Ebből mire lehet következtetni?
- Hát..., bízom abban: arra, hogy továbbra is megadja a lehetőséget.
- Vagyis, hogy helyed van a csapatban.
- Igen. A többiek is végig azt éreztették, hogy mennyire várnak. Hálás vagyok a klubnak nagyon a türelmükért, a segítségükért, amit végig nyújtottak, a támaszért, ahogy mellettem voltak a sérülésem egész időszaka során. Sosem voltam egyedül. Persze, a társak sokszor fárasztónak tűntek a kérdéseikkel, hogy mikor jövök már, hol tartok, mikor játszhatok már, mikor csatlakozhatok hozzájuk az edzésen... Szóval vártak már, azt éreztem, én is vártam őket, úgyhogy tényleg boldog vagyok.
- Hát..., bízom abban: arra, hogy továbbra is megadja a lehetőséget.
- Vagyis, hogy helyed van a csapatban.
- Igen. A többiek is végig azt éreztették, hogy mennyire várnak. Hálás vagyok a klubnak nagyon a türelmükért, a segítségükért, amit végig nyújtottak, a támaszért, ahogy mellettem voltak a sérülésem egész időszaka során. Sosem voltam egyedül. Persze, a társak sokszor fárasztónak tűntek a kérdéseikkel, hogy mikor jövök már, hol tartok, mikor játszhatok már, mikor csatlakozhatok hozzájuk az edzésen... Szóval vártak már, azt éreztem, én is vártam őket, úgyhogy tényleg boldog vagyok.
- Köszönöm szépen ezt a beszélgetést és további jó szereplést kívánok!
- Nagyon szépen köszönöm én is!
