Benedek Tibor leköszönő szövetségi kapitánnyal készített interjúnk második része, amelyből kiderül, hogy a kapitány miért nem hozta nyilvánosságra két játékosunk súlyos sérülését a második riói csoportmeccs után, miért akarta lekapcsoltatni az internetet a fiúk olimpiai szálláshelyén, s milyen tanácsot ad az új elnökségnek a jövő évi budapesti világbajnoksággal kapcsolatban.

AZ INTERJÚ ELSŐ RÉSZE

- Az egész nyári felkészülésetek alatt éreztem egy kettősséget. Egyrészt nagyon nagy erővel, mentális akarattal készítetted fel a csapatot és magadat is arra, hogy olimpiai győzelemre esélyes válogatott utazzon ki, ezt el is mondtad többször. Ugyanakkor egy olyan bezárkózást tapasztaltam, ami korábban nem volt jellemző. Egyszeriben elkezdett téged foglalkoztatni, idegesíteni az, hogy a sajtó ne írjon éppen aktuális sérülésről. A barcelonai vb előtt egy ország aggódott azon, hogy meggyógyul-e Varga Dani a kezdésre a kézműtétje után, képes lesz-e megfogni a labdát, mire kezdődik a vb. És azt a vb-t megnyertétek. Most sűrű homály fedte, hogy Hárai Pufi válla megsérült, kisebb műtétje is volt az elutazás előtt, azt pedig egészen furcsának tartom, hogy a közvélemény mind a mai napig nem tud arról, hogy Varga Dániel és Hárai Balázs a második(!!!) riói csoportmeccsünkön, az ausztrálok ellen megsérült, előbbi bordarepedéssel, utóbbi bordatöréssel, súlyos fájdalmakat leküzdve játszotta végig az egész tornát! Ez óriási kontraszt és felvetődik, hogy miért változtattál a korábbi hozzáálláson?

- Ennek leginkább az volt az oka, hogy nagyon elkezdett zavarni, hogyha a játékosok külső körülményekkel foglalkoznak. Azt akartam elérni, hogy ne keressenek semmiféle kibúvót, mentséget arra, hogy valami miért nem sikerül. Tehát, ha van egy sérülés, márpedig volt, akkor ne legyen az, hogy persze, nekünk most nincs ez a játékosunk és emiatt vagyunk gyengébbek. Arra próbáltam a játékosokat rákényszeríteni, hogy akármi történik, akármilyen sérülés, probléma van, mi együtt ezt meg tudjuk oldani. Olyan csapatot akartam, hogy ha valaki elveszíti az egyik ujját, akkor se történjen változás, hanem 9 ujjal akarjon olimpiát nyerni. És ezért valóban mindent háttérbe szorítottam.



- És ennek milyennek érezted az eredményét?

- Azt mondom, hogy vegyes volt az eredmény. Hárai Balázs, akinek a második meccsen szétrúgták a bordáját, ugyanúgy játszott tovább annak ellenére, hogy "egyébként" megmozdulni nem tudott a parton, Danit jobban megviselte, őt ugyancsak szétrúgták, szerintem kevésbé tudta az ezt követő folyamatos fájdalomtól függetleníteni magát.

- Az miért van, hogy e két súlyos sérülés tényét soha senki meg nem írta, nem tud erről a közvélemény? Most sem értem ezt, és összefügg az előző kérdésemmel, a bezártsággal, azzal, hogy magatokban próbáltatok feldolgozni mindent. De hiszen ez nem mentegetőzés lett volna, hanem tényinformáció! Miért nem lehetett tudatni a közvéleménnyel? Ezt most utólag sem tartod hibás döntésnek?

- Nem. Ki tudott arról, hogy én a pekingi olimpián nem voltam képes edzeni, mert a bokám úgy kibicsaklott a faluban, hogy menni se tudtam? Ki tudott erről? Senki. Kit érdekelt? Senkit. Megnyertük az olimpiát, s én jól játszottam. Azt gondolom, hogy egy profi játékos, akármi történik vele, azt félre kell, hogy tegye. Hogyha én lenyilatkozom, hogy ez és ez sérült és ezért nem biztos, hogy olyan jó lesz - ez nem megoldás. Mindenki hozza ki magából a maximumot egy olimpián, akármi történik vele.



Nagyon szerettem volna még jobban elzárni a játékosokat a külvilágtól, ki akartam kapcsoltatni az internetet az emeleten, de technikai okok miatt ezt nem tudtam végrehajtatni. Hogy miért? Mert azt gondolom, hogy a játékosok egy ilyen helyzetben csak saját magukra számíthatnak. Ezért nem vittem pszichológust sem az olimpiára. Már négy évvel ezelőtt eldöntöttem, el is mondtam Tóvári Zsuzsának, már az első találkozásunkkor, hogy ő egyetlen világversenyre sem fog utazni a csapattal. Ha hat hét alatt nem tudunk olyan erős közösséget létrehozni, amelyben mindenki tudja, hogy számíthat a másikra, akkor nem dolgoztunk jól. Nekem az kellett, hogy dolgozzunk úgy Zsuzsával az egész felkészülés alatt, hogy mire eljön a világverseny ideje, a játékosok tudják, hogy rám számíthatnak meg magukra számíthatnak. Ha ők ezt megtanulják a hat hét alatt, akkor jól dolgoztunk.

És ugyanez vonatkozik, azt gondolom, a médiára is. Lehet, hogy én naiv vagyok, mert amikor olimpiákat nyertünk, még nem volt ennyire az életünk része az internet. De hogyha egy játékos a facebook előtt ül naponta két órát vagy még hajnalban is az internetet böngészi, akkor nem fog a saját csapattársaival annyi időt eltölteni, amennyi szerintem nélkülözhetetlen ahhoz, hogy ez egy egységes csapat legyen. Tehát nekem az volt a célom, azért akartam elvenni az internetet, hogy ők minél többet együtt lehessenek. Hogy minél inkább a tudatukba vésődjön: számíthatnak a másikra. Nem az internet fog nekik segíteni a végén, hanem a csapattársuk.



- Nagyon érdekes, amit mondtál. Láttad, eljutott hozzád olyan információ, hogy rosszra vezetett, hogy az internetet nem tudtad kikapcsoltatni?

- Volt egy egyezségünk, hogy meccsnapon nem mehet senki facebookra és éjfél után nem internetezik senki. De én ezt nem ellenőriztem, ez a felnőtt válogatott, a játékosokra volt bízva, hogy betartják-e.

- Úgy utaztatok ki Brazíliába, és ezzel terhet is vállaltál magadra, hogy két dolgot mondtál. Az egyik: mindegy, hogy mi történt eddig, az olimpia számít. Ezzel részben egy vállalt ellentmondást hoztál létre a korábbi szavaiddal szemben, ahogy az az interjú első részében is szóba került. Elfogadom azt, hogy motiválni akartál, de  mégiscsak ugyanaz a Benedek Tibor mondta most a homlokegyenest ellenkezőjét...

- Ez teljesen tudatos volt. Azt akartam, hogy más legyen, mint az elmúlt négy évben, hogy a játékosok legyenek annak tudatában, hogy nem csak a riói olimpiára készülnek, de amikor eljutunk az olimpiára, tudniuk kell, hogy annál nincs fontosabb. Abszolút tervezett volt ez a kommunikáció.



- A másik: nyíltan felvállaltad: igen, azt a célt elértük, hogy esélyesként megyünk, tehát nem kicsúszott eredmény lehet egy érem, hanem reális cél még a döntőbe jutás is. A közvélemény számára felkeltettél egy reményt, egy érdeklődést, egy igényt, egy kíváncsiságot, hogy hoppá! Sokan csak négyévente foglalkoznak vízilabdával, ráadásul most a vízilabda volt az egyedüli csapatsportunk az olimpián. Vannak a hagyományok, a te nyilatkozataid, a játékosok hasonló értelmű szavai, mindenki azt gondolta, hogy na, itt valami lehet... Volt egy felfokozott várakozás vagy inkább várakozásfelfokozás... - ez is szándékos volt?

- Abszolút. Amikor négy évvel ezelőtt, a szerződésem elkészítésekor kitűzték, hogy ha nem kerülünk négybe világversenyen, akkor felbontható a szerződésem, az egy teljesen logikus és reális dolog volt. Én felelős vagyok a magyar vízilabdáért. És itt ebben a pillanatban Benedek Tibor nem nagyon számít. Hanem az számít, hogy a magyar vízilabda mit vár el saját magától. Azt gondolom, nekünk az a kötelességünk, hogy sokat várjunk el magunktól, és bármelyik olimpiára mentem egyébként, ez jellemző volt, Barcelonától - Rióig.

- Elmondtad, hogy a korábbi olimpiákon mindig a végső győzelem volt a cél és ennek elérésére alkalmasnak is tartottad az éppen aktuális csapatot. Most nagyon mélyen, legbelül - hogy érzed, most is ilyen csapat ment ki?

- Abszolút! Nyilván most, hogy megkérdezel az ötödik hely után, nem mondhatok mást, mint hogy nem volt alkalmas, de egészen az ötméteresekig én a fél karomat rá mertem volna tenni arra, hogy ez a csapat alkalmas az olimpiai győzelemre. Utólag végignézve a történteket, látva a szerb csapat teljesítményét az utolsó három mérkőzésen, ez már kicsit álomszerűnek tűnik, olyan, mintha az én álmom lett volna, de én azért szeretek álmodni. Hittem az általam választott játékosokban, hittem, hogy azok, akik odaállnak az ötméteresekhez, be is fogják lőni, mert tökös gyerekek. Az utolsó, Montenegró elleni, már el nem lőtt ötméterest a legfiatalabb játékosra bíztam volna, mert elég szemtelen hozzá. Egyetlen pillanatig nem volt bajom azzal, hogy három döntetlennel kezdtünk és ezt a játékosok is tudták. Azon a véleményen voltam, hogy ez erősít minket. Háromszor mi kaptuk a egyenlítő gólt az utolsó pillanatokban. És igazam is lett, Montenegró ellen mi tudtunk egyenlíteni a végén. Minket megerősített az a három döntetlen.

- A Rió előtt nem sokkal végrehajtott csapatkapitány-váltást - Varga Dénes csapatkapitánnyá való kinevezését a tisztséget addig betöltő testvére, Varga Dániel helyett - most is jó döntésnek tartod?

- Teljes mértékben.



- Hát akkor a Montenegró-meccs. Ugyanaz a kérdés, amit a játékosoknak feltettem és nem nagyon tudtak válaszolni: mi történt az első két negyedben?

- Az fordult ellenünk, amiről én úgy gondoltam, hogy a legjobb fegyverünk lesz: a szoros emberfogás.

- Nem sikerült az elején és abból mentek el?

- Így van. Akár Ivovics két gólja, akár az ötméteres szabaddobásból kapott gól, ezek mind abból a szoros emberfogásból lettek, amiről azt gondoltam, hogy egy plusz lesz nekünk. Ez lett igazából a mínusz. Mert nem voltunk elég bátrak ahhoz, hogy azt, amit gondoltunk, elég bátran meg is csináljuk.

- És akkor váltani kényszerültél.

- Igen, a második negyed közepén, kapuscsere után váltottam, visszaálltunk zónavédekezésre és onnantól kezdve már jobban működött minden, de addigra már kapkodtunk, sok rossz lövésünk volt, már nem működött a dolog. A meccs kezdetekor talán volt némi kétség a játékosokban, hogy ez működik-e majd, és ezt a módszert sajnos nem lehet kétségekkel, csak nagy önbizalommal, határozottsággal végrehajtani. Ebben vagy hiszel és százszázalékosan csinálod vagy nem megy, mert ha csak 95 százalékosan csinálod, akkor egy ilyen meccsen az már kevés.

- Az az összetartás, szeretet, egymás iránti bizalom, amiről olyan sokan beszámoltak, hogy a felkészülés végére kialakult a csapatban, nem segíthetett volna?

- A szoros emberfogás egy az egyben zajló párharc, ezeket veszítettük el. Négy olyan gólt kaptunk, ami egy az egyes párharcból adódott, ez szerintem nem "csapatkérdés" volt. Talán az egyiknél lehetett volna oldalról besegíteni.
 
- Akkor viszont kegyetlennek kell lennem és meg kell kérdeznem: a csapat játékosai képességeiket, tudásukat, mentális erejüket tekintve alkalmasak voltak, megfelelő kondícióban voltak ahhoz, hogy végrehajtsák azt, amit elképzeltél? Ez a csapat valóban olyan jó volt-e, mint amilyennek gondoltad, amikor kiutaztatok? Mert hát nem bal lábbal keltek fel aznap reggel, nem voltak fáradtak az internettől, tűzbe mentek egymásért, s egyszerűen elveszítették az egy az egyben zajló párharcokat egész addig, amíg el nem ment a meccs...

- Igen. Túl sok párharcot veszítettünk. Sok rosszat lőttünk, de ez már következmény volt, annak következménye, hogy könnyen kaptuk a gólokat. Mindig fönnáll egy olyan kérdés egy edzőben, hogy a játékosokhoz kell-e igazítani a taktikát vagy a taktikához a játékosokat. Én próbáltam rájuk erőltetni egyfajta játékstílust, amiben lehet, hogy még nem voltunk elég jók, de nem tudom, hogy valaha lettünk volna-e elég jók. Meg hát, tudni kell időben váltani, taktikát is, az is egy fontos dolog, ami viszont aztán abszolút edzői kérdés. És hát az ellenfelek meg készülnek. Nem úgy van, hogy mi döntünk, hogy mi a taktika és akkor... Ők rögtön elkezdték például azt játszani, hogy a két centerünket - akárki volt a védő - egyből bevitték középre, hogy neki kelljen védekezni. Ezáltal ki is állították őket, Hárait mezőnyből, Kis Gábort talán bekkből és az első negyed végén már Decker Ádámnak kellett centereznie, mert a két centerünknek már megvoltak a hibái. Nagyon okosan csinálták ezt a montenegróiak, gyakorlatilag a mi fegyverünket fordították saját magunk ellen.

- Jó, de ha elemelkedünk ettől a konkrét meccstől, megint ott vagyunk, hogy ez a csapat nagyon jó volt, ennél többre hivatott, szinte minden játékos elmondta, hogy ha sikerült volna ez a meccs, akkor az elődöntőt könnyebben vették volna és legalábbis megszorították volna a szerbeket a döntőben. És látszott, hogy ez nem duma, mindenki nagyon őszintén így gondolja. De akkor megint ugyanott vagyunk, hogy egyetlen meccs első felének szerencsétlenkedései, az ellenfél néhány jó húzása - ennyin múlik? Vagy van valami mélyebb ok, talán hogy mégsem volt ez a csapat alkalmas arra, amit  mindannyian olyan nagyon akartunk.

- Szerintem most azért elég sok olyan dolgot felsoroltam, ami összességében okoz egy ilyen meccsen számunkra hátrányos végeredményt. Legalább három-négy olyan elemet említettem, ami behatárolta a lehetőségeket és oda vezetett, hogy a végén ötméteresekkel dőlt el a továbbjutás. Megvan az én felelősségem, lehet, hogy hamarabb kellett volna taktikát váltani, megvan a játékosok egyéni felelőssége is, hogy egy az egyes helyzetben kaptunk négy gólt, ilyenek döntenek egy ilyen meccsen, ez szerintem elég sok... A lélektani részét illetően én nem tudok kritikát megfogalmazni, mert nagyon egységesnek láttam a csapatot, talán nekik kellene megmondani, ha úgy gondolják, hogy voltak belső problémák, ami miatt esetleg széthúztak játékosok, én egyáltalán nem éreztem ilyet.



- Akikkel én beszéltem, azoktól ilyen információ nem jött.

- Ez egy olyan csapat volt, amilyet én elképzeltem. Azt szerettem volna, hogy legyenek benne olyan fiatalok, akik hozzák azt a lendületet, amire egy idősebb játékos talán már nem képes, legyenek benne tapasztalt játékosok, volt két rendkívül jó centerünk, én nem éreztem semmi olyat a csapatszerkezetben, ami gátolta volna azt, hogy ez a csapat jól működjön. Ha a Montenegró-meccs okait keresem, akkor ezekben az elmondott dolgokban látom a hibát, illetve talán az ötmétereseknél lehetett volna még edzőként máshogy dönteni, de ez már csak teória.

- A lövők kijelölésénél?

- Akár a kijelölésénél, akár mondjuk Viktor visszacserélésével, ilyeneken lehet még gondolkodni, de ennek már semmi értelme.

- Te mit éreztél akkor és hogy sikerült túllendülni? Mert a legnagyobb felelősség és a legnehezebb dolog ilyenkor még lejátszani két meccset. De nem is ez a lényeg, hogy még két meccset le kell játszani, hanem az, hogy az életednek ez egy négyéves szakasza és abban a pillanatban kiderült, hogy nem sikerült.

- Nekem nem nagyon sikerült ezen túllendülnöm azóta sem :-). Könnyebb a játékosoknak, akik elkezdenek játszani, jönnek az új élmények, a BL-sikerek meg a bajnoki sikerek, én továbbra is rágom magam. Nem tudok konkrét dolgot mondani, nem arról van szó, hogy meccsszituációkat gondolok végig, bosszankodva, hogy miért nem cseréltem ott be Vámost, ez egy általános érzés, ami még mindig folyamatosan nyomaszt. Ezért nem is tudok válaszolni, ha megkérdezik, hogy mit csinálnék másként. Hiszen nem azzal van a bajom, hogy egy dolgot elrontottam, hanem magával az egésszel, hogy nem tudom felfogni, miért nem nyertünk, ez hogy sikerülhetett így...

- Szerinted valaha fel tudod majd fogni?

- Valahogy Atlantán is túljutottam, úgy gondolom, ezen is túl fogok.



- Az egész négy évet hogy értékeled?

- Csodás volt. Jó volt minden része - az olimpiai eredményen kívül. Én nagyon szerettem azt is, amikor egy-egy problémával kellett szembenézni és azt megoldani, egyáltalán nem zavart, ha valami nem úgy volt, ahogy én előre elgondoltam. Ezt az egész küzdelmet nagyon szerettem, de ezt a sportot eredményre játsszák, az pedig nem úgy alakult, úgyhogy biztos, még kell, hogy fejlődjek.

- Leszel még szövetségi kapitány?

- Ezt nem tudom megmondani. Hosszú az élet és én még nagyon fiatal vagyok, majd meglátjuk.

- Visszaemlékezve 2015 őszére, a Kazany utáni változások nagyon markánsak voltak. Nem csak ilyen szempontból, hogy fiatalítás, stábban való változtatás, valahogy azért megváltozott a viselkedésed is, ha jól emlékszem, még nyilatkoztad is, hogy a játékosokkal való kapcsolattartáson változtatni szeretnél, és ez nem kisebb, hanem nagyobb távolságot jelentett. Itt egy másik Benedek Tibor jelent meg Kazanytól a ciklusod végéig. Most erről hogy gondolkodsz, azt vallod, hogy így kellett csinálni vagy esetleg ezt megbántad? És ezen most mindent értek, ami történt, hogy Dabrowski helyett Gerendás, a személyes kapcsolataidban kialakított távolság akár a játékosokkal, akár a sajtóval. Lehet, hogy ez a sok pici dolog mind benne volt abban a két negyedben? Nem tudom, ezt kérdezem...

- A sajtó mindennapos jelenléte valóban elkezdett zavarni, ezért meghatároztam a sajtónyilvános napokat. Úgy gondoltam, hogy a játékosok majd a győzelem után szerepeljenek, ne a felkészülés alatt. A játékosokkal való viszonyom pedig csak annyiban változott, hogy gyorsabban reagáltam a fegyelmezetlenségekre. mint korábban. 

Ha azt kérdezed, milyen az edzői stílusom, akkor azt a kérdést kell feltennem, hogy mennyire hozhattak a játékosok önálló döntést a vízben és mennyire nem. Ennek az egyensúlyán sokat dolgoztam. Ha visszaemlékszem mondjuk Dénes munkájára, ő eléggé szabadon hagyott minket, hogy azt csináljunk, amit akarunk a játékban, tehát legtöbbször rábízta a játékosokra, hogy a tudásuk legtöbbjét kihozzák magukból. Az én edzői stílusomra azért ez kevésbé volt igaz. A támadás volt talán a legszabadabb, de most már abban is voltak bizonyos szabályok, a védekezés, az emberelőnyös, emberhátrányos játék eléggé meg volt határozva. Az például egy nagy fejlődési lehetőség a számomra, hogy ennek a határait jobban az adott csapathoz igazítsam.

- Mi lesz a magyar vízilabdával?

- Mivel remélhetőleg megválasztanak elnökségi tagnak, lesz valamiféle beleszólásom. Bízom abban, hogy felelősségteljes döntést hoz az elnökség és nem helyez megvalósíthatatlan nagy terhet az új kapitány vállára a jövő évi budapesti vb miatt, hiszen akárki is lesz az utódom, hosszú távra kellene csapatot építenie... Megtapasztaltam a barcelonai vb-arany után, hogy mekkora felelősség egy hazai világversenyen szerepelni és bár most talán nem akkora a várakozás a riói szereplés miatt, azért az nagyon fontos, hogy aki jön, kapja meg a bizalmat az elnökségtől, és ne csak erre az egy évre.

- Van-e még valami, amit nem kérdeztem, de fontosnak tartod elmondani?

- Négy évig együtt dolgoztunk, szeretném megköszönni a vlv munkáját!

- Mi pedig sok sikert kívánunk életed következő szakaszához. Köszönöm a beszélgetést!

BENEDEK TIBOR ADATLAPJA A VLV-N

A VLV RIÓI ALOLDALA

A RIÓBAN TÖRTÉNTEKET FELDOLGOZÓ EDDIGI VLV-CIKKEK:

Kiss Gergely kiosztotta a pörköltfoltos atlétában kritizálókat

Szécsi Zoltán szerint Montenegró ellen 50 százalékot sem nyújtott a csapat

Benedek Tibor: ,,Az eredményen kívül nincs hiányérzetem,,

Benedek Tibor: Ebben a csapatban benne volt az érem

Egy különleges riói megbízatás története - 1. rész

Egy különleges riói megbízatás története - 2. rész

Copacabana, favelák, Szivós Marci ölelése - egy team liaison emlékei

Középkezdés Benedek Tiborral: ,,Akárhogy is fáj, ez most az ötödik legjobb csapat a világon,,

A negyeddöntő izgalma nem modellezhető - mondja a csapatpszichológus

Picassótól a világ legjobb szobafestőjéig - szakmai vita a Rióban látottakról

Vámos Márton ma is nagy tétben fogadna a magyar válogatottra - vlv-interjú

Zalánki Gergő: ,,Rió ellenére jó nyár volt,, - vlv-interjú

Benedek Tibor vállalta a felelősséget - elfogadták a beszámolóját

Decker Ádám: ,,Ha valaki tudja az okot, mondja meg nekem is!,,

Manhercz Krisztián: ,,Az a kép mindig nálam van, a mobilomban,,

Varga Dénes: ,,Bennem biztosan lezárult egy korszak,,

Dumi kikéri magának... - Gerendás György írása

Kis Gábor: ,,Túlizgultuk azt a mérkőzést,,

Benedek Tibor befejezi - vlv-interjú, 1. rész