Decker Ádámnak élete vágya teljesült az olimpiai részvétellel és élete csalódása, hogy Rióból nem sikerült éremmel hazatérni. Vele is az okokat kerestük. vlv-interjú.

DECKER ÁDÁM a vlv-nek:

- Mi a legfontosabb összegzés, ami beivódott az emlékezetedbe és most előjön, ha azt mondom: Rió?

- Hogy ez egy nagyon nagy csalódás, mert ötödikek lettünk. Ugyanakkor ott a büszkeség is, mégiscsak elértem egy olyan célt, amit nagyon-nagyon régen kitűztem magam elé, részt vettem egy olimpián. Erre büszke vagyok!

- Akkor most menjünk vissza az időben. A te történeted elég különleges, kikerültél a csapatból és visszaverekedted magad erről Rió előtt hosszabb interjú is olvasható volt a vlv-n. Folytassuk onnantól, hogy kiderült, mész Rióba.

- Nagyon figyeltem arra, hogy ne érezzem úgy, elértem a célt azzal, hogy bekerültem az utazó csapatba. Már az első kinti meccsre is úgy spannoltam magam, mintha a döntő lenne, utána pedig igyekeztem végig fenntartani magamban azt a felfokozott állapotot, ami annak következménye volt, hogy én valóban az aranyéremért jöttem. És ha már itt vagyok, ha egy ilyen lehetőség megadatott nekem, akkor mindenképpen élni szeretnék vele. Tudtam, hogy még egy ilyen lehetőségem valószínűleg nem lesz, hiszen a következő olimpián lehet, hogy már kicsit koros leszek. Ezért arra törekedtem, hogy minden meccsen a maximumot nyújtsam. 



- Mennyire volt furcsa számodra, hogy korábban, évekkel ezelőtt egy szezont idegenlégiósként eltöltöttél a brazil bajnokságban, s most oda térhettél vissza válogatottként?

- Bevillantak a régi emlékek. Amikor elmentünk Claudio, az ottani vízilabdaélet legnagyobb támogatója ranch-ére, beugrott egy kép: négy évvel ezelőtt ugyanott ültem Sziszával (Sudár Attilával - a szerk.) és arról ábrándoztam, Istenem, de jó lenne, ha négy év múlva itt lehetnék... Nagyon jó érzés volt, hogy ez nem csak álom maradt, hanem ott voltam, megélhettem ezt az élményt.

- Milyen volt a torna eleje? Három döntetlennel kezdtetek, de mégis bizakodásra adott okot a teljesítmény, főleg a szerbek elleni nyitó mérkőzés.

- Úgy éreztem, hogy sem mi nem voltunk a csúcson, sem a szerbek azon az első meccsen. Nekünk más volt a felkészülésünk, mint a többieknek ez látszott a csoportkör meccsein, nem voltunk a legélesebbek, ők sem, de nagyon bizakodó voltam. Az a meccs jó volt, pont úgy indult az olimpia, ahogy én terveztem magamban.

- Éreztél-e olyat, hogy ők nem adtak ki mindent magukból?

- Nem, csak azt, hogy még nincsenek a csúcson. De ezt magunkon is éreztem, mert a befejezéseink, a lövéseink még nem olyanok voltak. Védekezésben jók voltunk, a támadás még kicsit döcögött. Mindig is jellemző volt ránk, hogy a jó védekezésből tudunk előrelépni, én úgy éreztem, hogy Tibi is ezt tartja a legfontosabbnak, legyen egy jó alapvédekezésünk és abból tudunk elöl táplálkozni. Elégedett voltam nagyon az első meccsel, pont azért, mert szoros, kemény meccs volt, belelendültünk egyből az olimpiába. Ez pozitív töltetet adott nekem.


Fotó: Illyés Tibor/MTI

- Az első három meccsen jól játszottatok, nagyon vezettetek és a vége mégis keserű lett, hiszen az ellenfélnek sikerült elérnie a döntetlent. A szerbeknél még nem is annyira éreztük ezt gondnak, de azért a második és a harmadik meccsen már kicsit kínos volt, hogy az utolsó pillanatokban elment a győzelem. Azt lehetett érezni, hogy ez már nem lehet véletlen.

- Az ausztrál egyenlítést úgy éltem meg, hogy jó, van ilyen. Aztán amikor a görögök az utolsó másodpercben belőtték az egyenlítő gólt, már kicsit dühös voltam, de úgy voltam vele, hogy jól játszottunk, azt csináltuk, amiben jók vagyunk, s megerősítettük magunkat abban, hogy ez eredményhez vezet, mert bejöttek azok a dolgok, amiket gyakoroltunk. Sokat beszélgettünk korábban arról, hogy a csoportmeccsek csak a torna első szakaszát jelentik, utána jön az, ami igazán fontos, a halálszakaszban kell kiadnunk magunkból mindent. Lelkileg felkészültek voltunk arra, hogy ha a csoportkörben még nem úgy alakul a játékunk, az eredményességünk, ahogy szeretnénk, az nem probléma. Nyugtattam magamat, de bosszantó volt, mert inkább minket jellemzett korábban, hogy az utolsó másodpercekben lövünk meccset eldöntő gólt, és most nem így volt. Kínosnak azért az imént elmondottak miatt nem éreztem, nyugodt voltam.

- Volt csapat, amelyikkel szívesen játszottál volna a negyedöntőben?

- Igen. Montenegróval... Úgy éreztem, tök mindegy, hogy ki jön, de ha kívánságműsor lett volna, akkor én mint bekk, Montenegrót választottam volna. Védőként könnyű ellenük játszani, egy közepes centerük van és még talán egy "fél center". A mai napig úgy vélem, hogy jó ellenfél Montenegró, minden poszton jobbnak gondolom a mi csapatunkat és Ivovicson kívül nem tudok még egy olyan játékost mondani tőlük, aki beférne a magyar válogatottba.

- Akkor te örültél, amikor a másik csoportban folyt a taktikázás és végül Montenegró "szorult" a negyedik helyre...?

- Megmondom őszintén, dühített, hogy taktikáznak a másik csoportban és úgy gondoltam, bárki jön, meg kell keményen büntetni ezért. Felszívtam magam, mérges voltam, hogy egy olimpián ilyet meg lehet csinálni, kikapni gyengébb csapattól. 



- Akkor mi történt, mi volt a probléma a negyeddöntőben? Hiszen, mint mondod, csak Ivovics férne be a magyar válogatottba..., kellően motiváltak, feltüzeltek voltatok amiatt, hogy Montenegró titeket "választott". Itt a fölénynek nagyon nagynak kellett volna lennie...

- Nem tudom. Olvastam a már megjelent nyilatkozatokat, beszélgettem játékostársakkal és még mindig azt mondom: én is tudni szeretném. Van, aki azt mondja, hogy az egyenes kiesés súlya nyomott minket, van, aki azt, hogy az elején nem kezdtünk elég agresszívan, emiatt egy negyed kicsúszott a kezünkből, s ez elég volt ahhoz, hogy kizökkenjünk. Nem tudom. Amit én éreztem, az az volt, hogy baromira fel vagyok pörögve, alig várom, hogy fizikai kontaktusba kerüljek az ellenféllel, egy montenegrói játékossal, s "domináljak rajta". Nagyon erősnek éreztem magam, jó állapotban voltam, s kicsit azt éreztem, hogy van olyan magyar játékos, aki nem pörög ennyire. Hogy ez most amiatt volt, hogy nagy a tét, kieshetünk és vége az olimpiának vagy amiatt, hogy sokadik viszonylag korai kezdésű meccsünk volt és ebben a napszakban nem sikerült felpörögnünk, nem tudom. Félszegnek, álmoskásnak éreztem a kezdést, viszont amikor már a torkunkon volt a kés, pillanatok alatt képesek voltunk váltani, gyakorlatilag megfordítottuk a meccset, feljöttünk döntetlenre. Ha végig ugyanazzal a habitussal játszunk, mint amivel feljöttünk, akkor simán, három góllal is verjük őket, ezt a mai napig állítom.

- Azért az a döntetlen nem volt olyan sima, Dumi a legvégén engedte el úgy azt a labdát, ahogy rajta kívül nem nagyon meri más és bement.

- Jó, de én a második-harmadik negyedben azt éreztem, hogy irányítjuk a meccset. Jövünk föl, nem baj, ha gólt kapunk, egy pillanat alatt átsiklunk e fölött és megyünk tovább. Az első negyed elején rögtön kaptunk egy gólt és mintha összedőlt volna a világ. Nagyon nagy különbséget éreztem lélektani szempontból az első negyed és a harmadik negyed között. De hogy ennek mi volt az oka, azt nem tudom.


Fotó: Illyés Tibor/MTI

- Az ötmétereseket hogy élted meg a parton?

- Nagyon izgultam és az volt bennem, hogy ha valaki, akkor Ati megfog egy vagy két ötméterest. Nagyon bíztam benne, sajnos nem sikerült. Talán túl sok információt kapott a partról, mindenki elmondta neki a saját gondolatát és ez lehet, hogy összezavarta. Én is úgy gondolom egyébként, hogy itt nem orosz rulettről van szó. Szerintem nem véletlen, hogy nem mi nyertük meg.

- Éppen ezt próbálom megfejteni. Előtte is jól játszottatok, utána is, még a Montenegró-meccsen belül is. Egy rövidzárlatról van szó vagy mélyebb okok vannak? 

- Szerintem semmilyen mélyebb oka nincs. Ott voltunk egy olimpián, olyan helyzetben, hogy ha kikapunk, vége a világnak és az első negyedben pity-paty kaptunk két-három gyors gólt. Ez teljesen leblokkolt minket. Szerencsétlen gólokat kaptunk, amikor ránk rohantak és ebbe kicsit "beletorpantunk", kiestünk a ritmusból. Nem kell messzire mennünk, ha megnézzük mondjuk a judót, ha ott van 15 másodperc kihagyása az embernek, az elmúlt négy vagy nyolc év felkészülése romba dől. Nagyon nagy luxust jelentett az az első negyed, amit nem is neveznék kihagyásnak, mert mentünk, megcsináltuk a helyzeteket, lőttünk, utána védekeztünk, csináltunk mindent, ahogy tudtunk. Nem volt itt kihagyás, a lövések kapufára mentek, az övék meg kapufa, visszapattant a kezére és belőtte. Nem tudom, megmagyarázhatatlan, szerencsétlen sorozat volt az az első negyed, amiből 4:1 után felálltunk és ez is azt mutatja, hogy nagyon jók voltunk. Szerintem nagyon kevés csapat tudná ezt utánunk csinálni.

- Jó, de hát... Ha ezzel el lehet ezt intézni, hogy minden rendben volt, csak pillanatnyi rövidzárlat okozta a negyedöntő elvesztését, akkor ez előrevetíti, hogy ugyanez bármikor megismétlődhet. Azt keresem, hogy van-e ennek valamilyen mélyebb oka.

- Azt keresem én is, mióta lefújták a Montenegró-meccset. Mindent tudtunk, fel voltunk készülve, játszottunk velük az Eb-n, a felkészülés során, ha jól emlékszem, meg is vertük őket. Mindent tudtunk róluk, tudtuk, hogy a rossz kéz oldalt fölösleges a fal mellett 8 méteren szorosan fogni, tudtuk,hogy nincs centerük, tudtuk, hogy van négy nagyon jó bekkjük, akik bejárkálnak a mi centereinkkel, be fogják őket vinni. Mindent tudtunk, föl tudnám sorolni a teljes repertoárjukat, Viktor is el tudná most sorolni az összes lövőt, hogy pontosan hova lő és mégsem sikerült úgy az első negyed, ahogy a felkészültségünk indokolná. Nem tudom mindennek az okát. A felkészülésen biztos hogy nem múlt, a fizikai állapoton biztos nem múlt, az utolsó negyedben úgy éreztem, hogy már ők kezdenek el kifáradni és mi dominálunk fizikailag. A magabiztosságon nem múlt, mert 19-et lőttünk kapura az első két negyedben, tehát megvolt az önbizalmunk. Ha be lettünk volna tojva, akkor nem lövünk ennyit, hanem dobáljuk egymásnak a labdát és senki nem meri elvállalni. Úgy gondolom, hogy ezek mind rendben voltak, tényleg nem tudom az okát. Ha valaki meg tudja fejteni, szóljon, mert én azóta is keresem az okot. Nagyon sajnálom, karrierem csúcsa lehetett volna, régóta ábrándozom arról, hogy olimpiai érem kerül a nyakamba, de nem tudom a megfejtést. Ha meglenne, szívesen továbbadnám az utánunk következő generációnak, hogy tanuljanak belőle, mert látható: nagyon sok múlhat egy ilyen rossz negyeden.



- Leülepedett benned ez már vagy még fáj nagyon?

- Hullámokban tör rám, most éppen az autópályán megyek Eger felé és tudom, hogy amikor nagyon rossz volt újra elkezdeni az edzéseket, amikor nagyon rossz volt úszni, kondizni, ottmaradni még pluszmunkát csinálni, mindig  arra gondoltam, hogy nem érdekel, akkor is megcsinálom, mert olimpiai bajnok akarok lenni. Most ez eltűnt. A nemes cél, ami miatt rá kell tenni még egy lapáttal majd még eggyel. Keresem az alternatívát, hogy mi az, ami még tud ennyire motiválni és nem csak a vízilabdában, hanem az egész életemre kihatóan. Emiatt egy kis hiányérzetem van, nem tudtam még úgy feldolgozni a történteket, hogy elengedjem, piszkosul bánom, s nem csak azért, mert nem sikerült, hanem ez a csapat tényleg olyan volt, hogy nagyon-nagyon jó érzés lett volna velük érmet nyerni, főleg aranyérmet és a lehetőség is megvolt rá. Ritka, hogy jól is érzi magát az ember, jó helyen is van, és nagyon jó szakmailag, tudásban is az a társaság, ahol játszat. Nagyon megbecsülve éreztem magam, hogy ezek között a játékosok között lehettem az olimpián és éreztem azt a reális esélyt, amit az olimpia előtt is mondtam, hogy akár érem is lehet a nyakunkban. Nagyon bánt az elszalasztott lehetőség.

Az új szezon motivál, reményeim szerint egy olyan csapatban leszek, ahol nem az fogja eldönteni, hogy ki van a vízben, hogy éppen ki az, aki nem sérült, hanem az, hogy Norbi (Dabrowski Norbert vezetőedző - a szerk.) éppen milyen taktikát szeretne játszatni. Szeretnék még jobban kiteljesedni ebben a szerepkörben, bizonyítani, hogy elöl is és hátul is tudok hasznos dolgokat csinálni, ezáltal még hasznosabb játékos lehetek.


Fotó: Illyés Tibor/MTI

- Hány éremmel lennél elégedett a most kezdődő klubszezon végén?

- Magyar Kupa-aranyérmem már sok van és ezt a trófeát nagy dolog megnyerni, de nem érzem, hogy ennek megfelelő lenne a tekintélye, úgyhogy ha választani kell, akkor három érem, amiből az egyik a bajnoki arany és benne van a BL-döntő is.

Titkos reményeim azért vannak, hiszen jövő nyáron lesz egy hazai vb és ha nem is látok olyan messze, mint a következő olimpia, azért a hazai vb-hez még nem kell távcső… :-) Ez egy kis plusz energiát is ad, érdemes összeszorított fogakkal keményen edzeni és rátenni még egy lapáttal, mert azért kétszeres világbajnoknak lenni is baromi jó dolog, úgyhogy, ha már az olimpia nem jött össze, arra nagyon ráhajtanék.

- Van-e bármi, amit még mondanál?

- Most költöztem el Budaörsről Egerbe, viszont egy csomó helyen levertük a falat a lakásban, szeretném kiadni és ezúton szeretném megkérdezni Vámos Marcit, a világ legjobb szobafestőjét, hogy vállalná-e a lakás teljes kifestését.

- Ha kapáslövésre megfelelő labdát fogsz adni neki, akkor szerintem vállalja majd. És nyilván örül is ennek a megnövekedett népszerűségnek, bár szerintem a naptára egyre inkább betelik... Köszönöm szépen a beszélgetést!

A VLV RIÓI ALOLDALA EREDMÉNYEKKEL, TUDÓSÍTÁSOKKAL, JEGYZŐKÖNYVEKKEL

Címlapkép: Getty Images/Dean Mouhtaropoulos