Benedek Tibor befejezi - vlv-interjú, 1. rész

hozzászólás, 2016.10.20.

A szövetségi kapitány még mindig keresi az okokat, mi történt a csapatával Rióban. A bejelentés és egy drámai beszélgetés az elmúlt négy évről - két részben.

BENEDEK TIBOR a vlv-nek:

- December 31-én lejár a szerződésem és onnantól kezdve nem én látom majd el a szövetségi kapitányi feladatokat, hivatalosan is az utódom veszi át a munkát. A részletekről a szombati MVLSZ-közgyűlésen megválasztandó új elnökség dönt, ez a testület feltehetően kiírja majd a szövetségi kapitányi pályázatot.

- Mihez kezdesz a jövőben?

- Van egy kézfogáson alapuló megállapodásom az UVSE-vel, ott leszek szakmai irányító.

- A "szakmai irányító" mit jelent?

- Az egész klub szakmai irányítása az én feladatom lesz, ahol olyan irányvonalakat szeretnék meghatározni, amely alapja lehet a későbbi válogatott sikereknek is. Véleményem szerint még nagyobb energiákat kell mozgósítanunk a képzésben és a nevelésben, amiben szeretnék aktívan részt vállalni a jövőben. Az elmúlt négy évben nagyon sokat dolgoztunk ezen Horkai György utánpótlás kapitánnyal, rengeteg szakmai anyagot készítettünk, most még közelebb kerülök majd a témához.

- Férfi, női?

- Igen

- De kispadra nem ülsz?

- Nem, maradnak az edzők. Emellett szeretnék a szövetség új elnökségének tagja lenni, az öt lehetséges hely egyikére jelöltetem magam, amit majd a közgyűlés szavaz meg.

- Tehát akkor maradsz a magyar vízilabdában. Ha megválasztanak, gondolom, nem csak az UVSE érdekeit képviseled majd.

- Azt szeretném, hogy a szakmaiságot erősítse a jelenlétem, továbbra is a magyar vízilabda sikerességért szeretnék dolgozni, csak mostantól más szerepben.

- Ezek szerint eldőlt, hogy ha kiírnak pályázatot a szövetségi kapitányi posztra, nem fogsz pályázni.

- Nem.

- Mi az oka ennek?

- Leginkább az, hogy nem sikerült túltenni magam ezen az olimpiai szereplésen. Azt gondolom, hogy ha ennyiszer hangsúlyoztam, hogy vállalom a felelősséget, akkor az a tisztességes, hogy valóban vállaljam is, ezek ne csak szavak legyenek, úgyhogy talán egy kicsit büntetem is magam...

- De nemrég még azt nyilatkoztad, hogy majd kiderül, egyeznek-e az új elnökség elképzelései a tieiddel és akkor döntesz...

- Közben megérett a döntés. És ha elnökségi tag leszek - amiben bízom - akkor ez eleve összeférhetetlen lenne.

- Hogy alakult ki benned ez a döntés? Ez egy folyamat volt? Végiggondoltad a lehetőségeket, mi van, ha folytatod, mi van, ha nem folytatod vagy tulajdonképpen már megvolt benned az elhatározás, amikor hazatértetek Rióból?

- Érlelődött, és igen, ez egy folyamat eredménye.

- Vérzik a szíved, sajnálod, hogy váltasz vagy egy kicsit telítődtél, megcsömörlöttél?

- Már a kezdésnél úgy voltam vele, hogy szeretném ezt a négy évet nagyon jól csinálni és nem volt olyan vágyam, álmom, hogy mint Dénes, 16 éven keresztül irányítsam a válogatottat. Nagyon szerettem ezt a munkát és jó volt együtt dolgozni a fiúkkal, tenni a magyar vízilabdáért. Sokszor éreztem, hogy hiányzik a napi aktív munka a medenceparton, de aztán a játékosokkal együtt töltött idő mindig kárpótolt. Hat hetet dolgozni a csapattal és addig csak felkészülni erre a hat hétre..., sokszor volt bennem egyfajta tehetetlenségérzés, hogy csinálnám, csinálnám... Lehet, hogy türelmetlennek bizonyultam ebből a szempontból...

- Hát akkor emlékezzünk vissza az indulásodra...

- Az elején azt hangoztattam, szerettem volna a játékosokkal elhitetni, hogy minden év, minden világverseny nagyon fontos, az olimpia nagyon messze volt - ez elég sokáig sikerült is...

- "Becsaptad" őket?

- Nem becsaptam, aki már átélt egy olimpiát, és azért jó páran voltak ilyenek a játékosok között, sőt olimpiai bajnokok is, azok pontosan tudták, hogy minden más világverseny és az olimpia között mekkora a különbség. Az első vb azért volt más, mert annyira nagy volt a lendület, a megújulásban való hit, hogy egyszerűen nem érdekelt senkit, hogy van-e különbség egy vb-győzelem és egy olimpiai győzelem között. Ezért a vb-t is mindenki úgy fogta fel, úgy értékelte, mintha olimpia lenne, ráadásul addig a csapatból világbajnok csak Madaras Norbi volt.

- És mitől jött ez a hit?

- Valószínűleg elsősorban az én személyemből fakadt, abból, hogy egy új dolog részese mindenki, egy új csapat jött létre. Sok olyan játékos kapott lehetőséget, aki már régóta szeretett volna fontos posztra kerülni, lehet, hogy ott volt a válogatottban, de korábban nem érezte magát a legfontosabb szereplőnek. Lett egy új stáb mellettem, mindez adott egy nagyon nagy lökést az első évben és ez még a második évben is kitartott. Egy vb-győzelem szárnyakat ad, és azért ez a csapat eléggé repült egészen a budapesti Eb döntőjéig ugyanazzal a lendülettel.

- Annak az Eb-nek a vége hozott változást? Akkor fordult meg az addigi tendencia? Ezzel zárult le az első szakasz, amit eltöltöttél a válogatott élén?

- Szerintem nem. Talán inkább az azt követő Világkupa-döntő, ha már választani kell egy pontot.

- Ott mi történt? Azon kívül, hogy a döntőben ötméteresekkel kikaptunk a szerbek csak erre a tornára készülő második csapatától.

- Túlságosan egy-két egyéniségre hagyatkoztunk és egy kicsit mindenki túl akart rajta lenni az Eb után. Négy helyen változtattam az Eb-csapathoz képest, ez hozott egy kis zavart, akik nem voltak ott a budapesti Eb-n, azok örültek, hogy játszhatnak, akik ott voltak, azok nem szerettek volna már nagyon nagy erőfeszítéseket tenni, mert rengeteg energiájukat felemésztette a hazai Eb. És aztán ötméteresekkel kikapni nem szerencsés dolog, főleg, hogy már a miénk volt az a meccs a rendes játékidőben, egészen az utolsó percekig.

- Tulajdonképpen nem sportszerű, hogy a megnyert barcelonai vb-ről nem beszélünk, hiszen most, így utólag azt lehet mondani, hogy az volt a négy év legfényesebb időszaka...

- Arról már jelent meg könyv... -:) Nem nagyon szeretek a múlttal foglalkozni. Mindig az adta nekem az erőt, hogy amikor megnyertünk valamit, elfelejtettem, kezdtük elölről és a következőt akartuk megnyerni, úgyhogy ezen a vb-n sem szeretnék sokáig lovagolni. Óriási dolog volt, de ezt akkor megünnepeltük...

- Mi az, ami aztán megváltozott? Ha a Világkupa végeztével, Almatiban lezárult egy korszak, mitől lett ez korszakváltás, s mi volt más utána?

- Egy óriási különbség volt: el kellett kezdeni fiatalítani. Az volt a fejemben, hogy nem fogom tudni végigjátszani azzal a csapattal a négy évet, nem is szeretném, mert nekem az a feladatom, hogy egy új generációt beépítsek, amellett, hogy eredmény is kell. Megnéztem, hogy az átlagéletkor Rióra elérte volna a londonit, amivel pont az volt a bajunk, hogy már egy idős csapat volt, de mivel egyből nyertünk Barcelonában, nehéz volt változtatni. Sőt! Még öregítettem is a csapatot, hiszen a budapesti EB-n Bedő helyére Tóth Marci került.

Úgy éreztem, hogy mindenképpen ki kell próbálnom új, fiatal játékosokat. De ezek a próbálkozások igencsak sok zavart okoztak. Először a Világligkupán, a következő évben a Világligában is. A törést valahogy ez hozhatta. Szükségét éreztem annak, hogy legyenek új játékosok a csapatban és ez lehet, hogy okozott olyan belső problémákat, amiken csak különböző, újabb belső változtatások segítségével tudtunk túllépni.

- Ezek szakmai megoldások voltak, hogy valakit ide raksz vagy oda raksz? Vagy más?

- Voltak benne szakmai kérdések is. Szerettem volna, hogy a kapásoldal gyorsuljon, Varga Danit áttettem a megszokott helyéről, s ezzel értelemszerűen felborult a Varga Dániel és Varga Dénes közötti játékoskapcsolat. Csakhogy közben más is történt. Varga Dénest már egészen máshogy fogták, mint Barcelonában, megtanultak védekezni ellene, ezért Dani már nem tudott olyan jó, hatékony passzokat adni neki. De a vb meg az Eb által megteremtett illúzió még mindig az volt, hogy ez milyen jól működik, pedig már nem volt többé eredményes.

Aztán a Világligára fejben abszolút nem voltak felkészülve a játékosok, amiben az is szerepet játszott, hogy előtte volt egy nagyon rossz finalsix-szereplésük a klubjukkal. Jöttek egy ötödik és egy hatodik hellyel, s két héttel később Világliga-szuperdöntőt kellett játszanunk. És azt gondolom, hogy nem voltak erre a játékosok felkészülve, s azt is gondolták, hogy ez csak egy Világliga, majd az utána következő vb lesz a fontos.

- Most a tavalyi bergamói Világliga-szuperdöntőről beszélünk.

- Igen. Ez volt a hatodik világversenyünk két év alatt és bármennyire is tudtuk, hogy a győzelem itt már olimpiai kvalifikációt ér, bármennyire jól is játszottunk év közben a VL-selejtezőkön, a szuperdöntőben nem tudtunk egységesek lenni Akkor, az ottani 6. hely hatására hoztam meg a döntést, hogy Szivós Marci visszakerül a csapatba, ami ismét változtatást jelentett, egyben újabb "öregítést", s ezáltal megint meg kellett kavarni a csapatot. Ráadásul, mivel Marci nem volt edzésben, nagyon nehezen tudott három hét alatt visszalendülni a játékba és ez, azt gondolom, hogy a kazanyi olasz meccsen (a vereséggel végződött vb-negyeddöntőn - a szerk.) sokat nyomott a latban. Voltak fiatalok, Bedő Krisztián és Angyal Dani, de ők nem tudták azt a pluszt hozzátenni, amiért szerettem volna a fiatalítást.

- Talán még egy dologban hozott változást Bergamo. Ha jól emlékszem, a te időszakod kezdete óta először kaptunk ki fontos tétmeccsen olyan válogatottól, amely nem tartozik a "topba"... Akkor találkozhattatok először azzal az érzéssel, hogy ki is lehet kapni például az USA-tól nagyon fontos meccsen. Lehet, hogy ennek maradt bennetek nyoma?

- Nyilván. A negyedöntőben az USA nagyon rizikós játékot játszott, teljesen behúzódtak, egy embert mindig otthagytak, leginkább a középső támadónkról zónáztak, megkockáztatva azt, hogy bátran lőjön az illető...

- Előjöhetett bennetek ez később?

- Talán igen. Mindenképpen felvetődtek ekkor személyi kérdések is. Kiderült, hogy egy-egy embernek a fejével gond van, ez ott kezdett kirajzolódni. Ennek is szerepe volt abban, hogy a vb után úgy éreztem, drasztikus döntéseket kell hoznom. Kimaradtak játékosok akár a belgrádi Eb-ről, akár a trieszti kvalifikációs tornáról, úgyhogy azt kell mondanom, annak a Világligának voltak következményei, annak ellenére, hogy viszonylag jelentéktelen versenynek tűnt. Talán egyfajta bizalomvesztés is történt pár dolog kapcsán köztem és néhány játékos között, de én azt gondoltam, hogy ezt meg tudtam oldani a vb-re. A kazanyi 6. hely hozott ki nagyobb problémákat.

- Kazannyal lezárult a második szakasz, lehet ezt mondani?

- Igen. És igazából ezután következett az az időszak, amit leginkább élveztem ez alatt a négy év alatt. Ez volt a "rendrakás" időszaka.

- Ez volt e legélvezetesebb??

- Igen.

- Miért? Azért az első két évben nem zártatok érem nélkül versenyt...

- Rendkívüli módon izgatott az, hogy a Kazany utáni helyzetből hogy tudok kimozdulni, változást elérni, nagyon nagy kihívásnak éreztem, hogy ezt egy év alatt megoldjuk. Akár a játékosok megváltoztatását bizonyos dolgokban, akár a taktikai megújulást, akár a saját fejlődésemet. Úgy érzem, hogy magasan akkor dolgoztam a leghatékonyabban.

Szemben az első időszakkal, amikor még sokkal nagyobb hangsúlyt fektettem a taktikai részre, rengeteget videóztam és elemeztem, Kazany után már sokkal inkább az emberekkel foglalkoztam, azzal, hogy miként tud mindenki fejlődni akár taktikailag, akár egyénileg, akár lélektanilag. Hogy tud minél motiváltabb lenni és ebben nagyon sokat dolgoztunk együtt Zsuzsával (Imre Tóvári Zsuzsanna csapatpszichológussal - a szerk.).

A taktikai frissítést főleg a szoros emberfogásra való mind gyakoribb áttérésben képzeltem el, s a garanciát erre Gerendás György érkezésében láttam. Olyan agresszív, kemény szoros emberfogást tudunk megtanulni, amitől azt vártam, hogy kicsit új arcot ad a játékunknak, egy olyan pluszt jelenthet, amit addig sokan ellenünk játszottak, például az amerikaiak, az ausztrálok a Világligán. Ők olyan technikásan és jól csinálták a szoros emberfogást, hogy csak kapkodtuk a fejünket, még a labdát is nehéz volt megtartani középkezdés után. Azt gondoltam, hogy a mi csapatunkban egyénileg sokkal jobb, képzettebb játékosok vannak, mint mondjuk az amerikaiaknál vagy az ausztráloknál, s ha ők ezt a stílust meg tudják tanulni, akkor azzal tudunk egy óriásit fejlődni. És ehhez kellett Gyuri tudása, az, amit láttam tőle éveken keresztül, amikor a szoros emberfogást nagyon magas szinten játszotta a csapataival. Az első főpróba egyáltalán nem sikerült, a Világligában rögtön négygólos vereséget szenvedtünk, amikor ez még abszolút nem működött...

- ..a görögök ellen...

- Igen. És aztán ez egyre jobban elkezdett működni, egyre látványosabb volt, egyre inkább érezhető volt a befektetett munka, és hát közben pedig jöttek azok a fiatalok, akikben nagyon kezdtem bízni. Manhercz, Zalánki, aki októberben, amikor a Szolnok elleni három kétkapun összesen 30 gólt lőttünk, egyedül lőtt tízet. Nagyon jól teljesítettek ezek a fiatalok, Bátori Bence is sokat fejlődött közben, ők hoztak egy pluszt, ami nagyon biztató volt. Ez mindenképpen rendkívül időszak volt és nekem ez a periódus kitartott egészen az ötméteresekig, a riói Montenegró-meccs végéig... Nagyon hittem ebben és nagyon jónak éreztem, amin átmentünk, és azt gondoltam, hogy mindez jól fog működni.

- Nem mennék végig minden világversenyen, de azt azért fontosnak tartom megemlíteni, hogy közben azért borzasztó izgalmak voltak a trieszti kvalifikációs selejtezőn. Nem azt mondom, hogy hajszálon múlt az olimpiai részvételünk, de a németek elleni sorsdöntő meccs vége... Szóval ahhoz képest, amit most mondtál, az eredményesség szempontjából nem volt érezhető ez a "feldobottság". Mit éreztél, hogy mindez majd az olimpiára fog kicsúcsosodni?

- Igen, azt gondoltam, hogy az Eb-n már látszott, amit csináltunk, de ott Montenegró gyakorlatilag ledarált minket az elődöntőben fizikálisan. Megszeppentünk és ők valóban egy háborúba jöttek, s a győzelemmel ki is vívták az olimpiai kvalifikációt. Ott talán minden játékosom kapott már az első negyedben legalább egy pofont. Ez például nagyon jó tapasztalat volt, hogy hogyan készüljünk majd a jövőben arra, ha egy ilyen mérkőzést kell játszanunk. Ebből a szempontból össze sem hasonlítható az olimpián lejátszott Montenegró-meccs a belgrádival. Rióban szó sem volt erről a fizikális fölényről.

Ezen kívül pedig megnyertük a meccseinket. Az Eb-n csak Montenegrótól szenvedtünk vereséget, ott is úgy, hogy a negyedik negyedben kaptunk két buta gólt. A kvalifikációs tornán egy kicsit hatása alá kerültünk annak, hogy óriási a tét, ez a Kanada elleni 14:14-en látszott leginkább, 14 gólt nem lehet kapni Kanadától, ez egyértelmű. Ott a bemelegítés alatt elkezdték figyelni a játékosok az éppen zajló mérkőzés alakulását, az ugyanis befolyásolhatta a mi utunkat, ezáltal kizökkentek a saját feladataikra való felkészülésből, és ebből adódott, hogy aztán nagyon sok gólt kaptunk. Ennyire picin múlik a dolog ilyen helyzetben. De aztán rendeztük a sorainkat, végig jól játszottunk, kivéve a német meccs negyedik negyedét, amikor Manhercz lövésével 8:3 lett a javunkra, 7 perc volt még a negyedik negyedből, s úgy kaptunk négy gólt, hogy a végén még egyenlíthettek volna...

- Az az utolsó másodperces ejtés, ami kapufa lett...

- Igen. Ebben a negyedben volt két elég súlyos egyéni hiba, amivel nem nagyon tudtam mit kezdeni, s volt még szakmai szempontból egy olyan eset, ami kicsit megzavarta szerintem a csapatot.

- Mi volt ez?

- Egy pici jelenet, egy korábban megbeszélt taktikai elem alkalmasságát kétsége vonta az egyik játékos a negyedik negyed szünetében. Ez a kis vita nem volt szerencsés. De aztán végül is hoztuk a meccset, szerencsére. Utána pedig már tét nélkül könnyen vertük a franciákat meg az olaszokat, s készülhettünk az olimpiára.

(Folytatás pénteken, amelyből kiderül többek között az, hogy a kapitány miért nem hozta nyilvánosságra két játékosunk súlyos sérülését a második riói csoportmeccs után, miért akarta lekapcsoltatni az internetet a fiúk olimpiai szálláshelyén, s milyen tanácsot ad az új elnökségnek a jövő évi budapesti világbajnoksággal kapcsolatban.)

AZ INTERJÚ MÁSODIK RÉSZE