A magyar férfi vízilabda-válogatott mellett hét éve dolgozó pszichológus ritkán szólal meg a sajtóban. Most vállalta hogy interjút ad a vlv-nek. A fő téma természetesen a riói olimpián elért ötödik helyezés, annak háttere volt.

IMRE TÓVÁRI ZSUZSANNA a vlv-nek:

- Gondolom, neked is csalódás az ötödik hely. Milyen érzéseid voltak a torna előtt, hova vártad a csapatot?

- A negyeddöntő után volt pár napom, amikor nehezen tudtam megszólalni, ha kérdeztek tőlem valamit. Csalódottságot nem érzek, mert nincs kiben vagy miben, inkább szomorúságot, mert nagyon kicsi nüanszokon múlt a siker. Sajnálom, hogy nem érte el a csapat a kitűzött célt vagyis a végső győzelmet, mert hihetetlen sok munka és elszántság volt a játékosokban, de tudom, hogy aki folytatja, már a nyaralása végére pontosan tudni fogja, hogy miben akar még jobb lenni. A sportban, ahogy az életben is, az a jó, hogy mindig lehetsz jobb!

- Tudjuk, hogy korábban volt, amikor ott voltál a torna helyszínén, volt, amikor nem. Esetleg segíthetett volna, ha a helyszínen vagy és személyesen foglalkozol a fiúkkal?

- Amikor egy csapattal dolgozom, mindig arra szerződöm, hogy a felkészülés végére felépítsünk közösen egy törhetetlen csapategységet, ami segít a meccseken és a hosszú világversenyen. Négy éve, amikor Benedek Tiborral megegyeztünk a közös munkában, azt kérte tőlem, hogy ne legyek ott a világversenyeken mint korábban, mert ő szeretné vezetni a csapatát. Elfogadtam ezt a feltételt, mert Tibor korábbi sikerei csapatkapitányként, a vezetői képességei és személyisége biztosítékot jelentettek arra, hogy nagyon jól fogja lelkileg vezetni a fiúkat és emellett nagyon erős bizalmi kapcsolata is van velük. Egy dolgot kértem, hogy az itthoni csoportokon és csapatépítő napokon vegyen részt és ezeket folytassa kint is.

A világversenyeken a szövetségi kapitány és a mindenkori csapatkapitány vezeti a csoportokat és ezt most is megtették, az olimpián. Minden meccs előtt készültek fejben, a videózásokon és a kapitányi megbeszéléseken kívül is. Van olyan szövetségi kapitány vagy edző, aki mellett nem mentem volna bele abba, hogy ne legyek a csapat mellett világversenyen, de Tibor személye miatt nem volt kérdésem ennél a szerződési pontnál.

- Részleteket nem tudunk a mentális felkészülésről, ugyanaz volt a módszer, mint korábban, egyéni és csoportos beszélgetések?

- Amíg itthon voltak, a csapategység erősítése mellett a tudatosság volt a legfontosabb téma. Tudatosság a vízben. Megbeszéltük egy tétmeccs minden lehetséges részletét. Ezeken a megbeszéléseken a szövetségi kapitány vezetésével és videókkal dolgoztunk.

Hosszan elemezték a korábbi tétmeccsek gyenge pontjait. Többek között kidolgoztak megoldásokat az utolsó negyedre, mert ezen kellett javítani és az is részletesen meg lett beszélve, hogyan álljanak fel 3-4 gólos hátrányból.

Az a két paraméter a legfontosabb, Montenegró elleni meccsen teljesítve lett, mert felálltak és a negyedik negyedben is több gólt lőttek az ellenfélnél.

Nagyon sok apró részletet megbeszéltek, amire lélektanilag vagy a gyakorlatban figyelni kell. Az ötméteresek nem lettek csoporton átbeszélve, de azt gondolom, ez egyéni pont és egyénileg a játékosoknak megvannak a saját stratégiái arra, hogy mit csinálnak ilyenkor. Korábban többször végeztek mentáltréninget, ahol ezt fejben gyakorolták, s minden tétmeccs előtt a vízben is készültek erre. A büntetők szerencse kérdése is és nem gondolom, hogy itt ment el a meccs, még ha papíron ez is történt.

A csoportok mellett egyéni szinten minden játékossal beszélek, de leggyakrabban azokkal, akik ezt igénylik. Sok játékosnak megvannak azok az egyéni módszerei, amelyekkel egy meccsre készül és nem szerencsés ezeken sokat változtatni.

- Kellett-e a felkészülés, a csapattal való rendszeres foglalkozás során új eszközöket "bevetni", ha igen, ezek milyen tapasztalatokkal jártak?

- Most nem használtunk semmilyen külső eszközt vagy külső tréninget, mert az volt fontos, hogy egymásra figyelve közösen találjanak és mondjanak ki megoldásokat, hogyan fogják egymást segíteni a vízben és a parton. Minél több dolgot mond ki és vállal fel egy játékos a csapata előtt, annál felelősségteljesebben és tudatosabban játszik.

- A fiúk mentális állapotát ismerve aggódtál-e, éreztél-e kedvezőtlen előjeleket a csoportmeccsek alatt?

- Nem aggódtam a szerb döntetlen után, mert a budapesti Eb-n, 2014-ben megverték őket a csoportmeccsen és aztán nem tudták a döntőben előhozni azt a bosszúvágyat, ami kijött az első meccsen. Sok korábbi elvesztett meccs dühe volt abban a győzelemben, amit akkor elértek, de nagy tanulság volt, hogy a döntőben, 9 nappal később nem lehet ugyanazt az energiát elővenni, azt már "kijátszották", revansot vettek. Kilenc napon belül nem lehet valamit kétszer megbosszulni.

A mostani olimpiai felkészülésnél fontos feladat volt, hogy az utolsó három tétmeccsre jöjjön ki a 100 százalék, ezért még nem éreztem gondnak, hogy hiányzik az első csoportmeccsen a vége. A második, harmadik döntetlen után pedig megbeszélték a tanulságokat.

Nem a végével volt sajnos gond a negyeddöntőben, mert feljött a csapat, hanem azzal az izgalommal az elején, ami egy olimpia negyeddöntőjéhez tartozik. Erre kell majd valamilyen új technika.



- Nagyon erős egymás iránti érzelmi kötődésről tanúskodtak a riói megnyilatkozások, nem csak a verbálisak. Hogy lehet, hogy ez nem segített a kritikus pillanatokban (és nem csak az ötméteresekre gondolok, hanem a csoportmeccsek döntetlenjeire is)?

- A csapategység 7 év alatt, mióta velük dolgozom az egyik, ha nem a legerősebb volt a felkészülés végére, de ki kell emelnem, hogy az elmúlt években folyamatosan magas volt a bizalmi szint és a szeretet a játékosok között. Az elmúlt négy év csapatának nagy része együtt nőtt fel és a sok közös élmény nagyon erőssé tette őket. Látszott már a csapat összeállításakor, hogy olyan csapatemberek maradtak ki, akik szintén ugyanazt a csapaterőt és tudást képviselik, nehéz is volt eldöntenie Tibornak az utazók névsorát.

A csapategység csak része egy csapat erejének. Az érzelmi része. Ezen kívül még sok lélektani pont van amit meg kell beszélni, ki kell dolgozni.

Kell forgatókönyv a meccsekre, tudni kell, kinek mi a szerepe csapaton belül a meccseken vagy a szárazföldön. Fel kell dolgozni olyan időnként terápiás kérdéseket, amik a játékos civil életére vonatkoznak. Az, hogy ki mitől lesz jobb, speciálisan egyénfüggő. Egy csapat felkészítése egy világversenyre hosszútávú munka és egész évben zajlik. Nem a csapategység hiánya volt az oka az elvesztett negyeddöntőnek.



- Tibor induláskor azt nyilatkozta, hogy ez a csapat fejben nagyon erős lesz Rióban. Ott viszont a végén éppen arról beszélt, hogy fejben nem voltunk kellően erősek, valószínűleg "szétizgultuk" a Montenegró-meccset. Ez ellentmondásnak tűnik, de lehet, hogy mindkét megállapítás valós, s nem zárja ki egymást. Hogy látod?

- Mondhatom persze most, az olimpia után, hogy erősek voltak lelkileg és fejben és így is gondolom, de volt egy Montenegró-meccs első félideje, ahol láthatóan befeszült a csapat és ezt kell majd kielemezni szakmai és lélektani szinten. Sokszor elmondtam már korábban, hogy a lélektani felkészülés legnehezebb pontja a három utolsó tétmeccs, de ezen belül a negyeddöntő, mert négy közé jutni már siker és onnantól felszabadultabb a játék. Azért nehéz erre felkészülni, mert ezt az adrenalinszintet és sorsdöntő helyzetet semmivel nem lehet modellezni. Ez a téthelyzet semmihez nem hasonlítható. Egy világversenyen magyar színekben a győzelemért, egymásért és az országért játszani a legmagasztosabb cél, amitől megremeghet a játékosok keze. Mert fontos! Mert megérinti őket, hogy miért és kikért játszanak!

Azért nem véletlen, hogy ha megnézünk bármilyen csapat-világversenyt, látjuk, hogy legtöbbször más ország nyeri mint előzőleg. Láttuk, hogy most az olimpián is, hogy kevés csapat tudott ismételni. A topelit szintet, ami a négy-öt legjobb csapat, el lehet érni nagyon kemény munkával, de újra győzni kevesen tudnak évről évre. Ilyen a sport, ezért nézik ezt a legtöbben a világon, mert itt bármi megtörténhet a végén. Ugyanígy cserélődnek a győztesek a többi világversenyen is, mint például a futballban. Ha valaki ismétel (a dream team vagy a szerbek az elmúlt három évben vízilabdában), az mindig valamilyen technikai, vagy erőnléti többletnek köszönhető. Valaminek, amit meg kell tanulni, be kell hozni. A magyar vízilabda jó úton jár és biztos vagyok benne, hogy akár már jövőre behozza a lemaradását.

- A tavalyi nyár nagyon megviselte a játékosokat, én azonban úgy láttam, hogy azokat a kudarcokat a riói startra kiheverték, a viselkedésükből, a nyilatkozataikból ez tűnt ki. Lehet, hogy a tüskék akkor nagyon mélyre fúródtak és kritikus helyzetben ez akadályozta, hogy a maguk javára döntsék el a helyzetet?

- A sportolóknak vannak a legerősebb megküzdési stratégiái, mert gyerekkoruk óta úgy nőnek fel, hogy hetente vannak meccseik, versenyeik, s egy héten belül kell felállniuk egy vereség után. Nem gondolom, hogy bármit hoztak volna a vb-ről, többek között azért sem, mert egész ősszel dolgoztak a hibák kijavításán csoport- és egyéni szinten is de legfőképpen az edzéseiken és a meccseken. Az Eb-n határozottan léptek túl a negyeddöntőn és szerezték meg utána a bronzot is. Az olimpián is erősek voltak a végén, mert azért nem könnyű egy esélyes csapatnak az ötödik helyért harcolnia egy elvesztett ötméteres-párbaj után.



- Mit gondolsz a magyar olimpikonok szerepléséről?

- Egy dolgot kiemelnék, ami feltűnt a korábban világversenyeket nyerő, esélyes magyar olimpikonok gyengébb szereplésével kapcsolatban. Az olimpia és a mögötte levő juttatási rendszer óriási teher, mert ha itt nyersz, akkor leszel csak "örökös tag" a sportágadban. (Például életjáradékot kapsz 35 éves korodtól.) Pedig a többi világversenyt ugyanolyan nehéz megnyerni. Ezen a rendszeren változtatnék. Túl sok az extra teher az olimpián! Örökös taggá azoknak kéne válniuk, mint ahogy más területeken is (színészet, építészet, más kulturális területek), akik folyamatosan, hosszú éveken keresztül magas szintű teljesítményt hoznak. Ezzel sok extra feszültséget kivehetnénk az olimpiából és nem az ott megnyert érem döntené el véglegesen, hogy ki mennyit ér mint sportoló.

- Még valami, amit megemlítenél?

- A legfontosabb, amit megemlítenék a végén, az az, hogy megtiszteltetés volt az elmúlt években a játékosok és a stáb mellett dolgozni, mert mintaértékű az az alázatos munka, amit elvégeznek és az a színvonal, amit elérnek egész évben a bajnokságban, a nemzetközi kupákban vagy a világversenyeken. A vízilabdasport egy nagyon profi közeg, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy évtizedek óta a legjobbak között vannak és nem engedik meg maguknak, hogy ne az elithez tartozzanak. Könnyű azt mondani kívülről hogy kevés országban játsszák ezt a sportot, de nem attól függ egy sportoló teljesítménye, hogy mekkora a merítés, hanem attól, hogy milyen magas szinten műveli azt, amit csinál. A magyar vízilabda és benne sok válogatott és nem válogatott játékos pedig zseniális, csak vissza kell nézni a mostani meccseik góljait vagy le kell menni egy-egy rangadóra év közben. Ott sem adják lejjebb a szintet! Sokat tanultam tőlük és remélem, hamarosan újra a csúcson lesznek.

- Köszönöm a beszélgetést!