Kis Gábor: ,,Túlizgultuk azt a mérkőzést,,

hozzászólás, 2016.10.19.

A riói ötödik hely történetét feldolgozó interjúsorozatunk következő része. Beszélgetés a válogatottságtól az olimpia után elköszönt centerrel, Kis Gáborral.

KIS GÁBOR a vlv-nek:

- Ha pár év múlva megkérdeznek, mi lesz az, ami azonnal az eszedbe jut arról a szóról, hogy Rió? Mi az első mondat?

- Hú, hát ezt egy mondatban nehéz összefoglalni. Nyilván én is csalódott vagyok, mert úgy gondolom, többet érdemelt volna a csapat, több volt bennünk, jobbak voltunk, mint amit tükröz az ötödik hely. A másik: tényleg fantasztikus élmény volt, a rossz eredmény ellenére olyan érzelmeket élményeket kaptunk a riói olimpiától, hogy ezek hatására nem tudok kizárólag arra gondolni, hogy ezt elrontottuk, nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. Sok szép dolog történt a csapatban, kár, hogy az eredmény sajnos beárnyékolja ezeket az élményeket.

- Nagyon furcsa ez, mert te már olimpiai bajnok vagy. Ha ezt egy olyan fiatal mondja, aki élete első olimpiáján vett részt, akkor azt mondom, persze, ez logikus, de te már álltál a dobogó legmagasabb fokán, s több lehetőséged nem lesz olimpián szerepelni.

- Hát igen, lehet, hogy ezért is vannak különbségek a játékosok megítélésében, ugyanakkor engem nem befolyásol Rió értékelésében, hogy 2008-ban nyerhettem. Nem tudom, hogy ha akkor nem nyertünk volna, milyen érzelmeket váltott volna ki belőlem a riói szereplés, de így is nagyon nehezen viseltem, hogy nem sikerült éremmel hazatérnünk.

A Montenegró elleni mérkőzés után nagyon mélyponton voltam, ahogy a csapat nagy része. Amellett, hogy nem sikerült, tudtuk, hogy mindenki velünk együtt szomorkodik, csak ők nem láthatták kívülről, hogy ráadásul milyen sok munka volt ebben.

- Ne szaladjunk ennyire előre. A te egész négy éved arról szólt, hogy sérülés miatt inkább nem, mint igen. Már igazság szerint nem is nagyon számolt veled a közvélemény, hosszú ideig nem voltál válogatott. Te hogy élted meg ezt az időszakot? Mennyire lebegett még a szemed előtt, hogy ott lehetsz az olimpián?

- Nagyon sokáig nem volt esélyem arra gondolni, hogy újra olimpián szerepelhetek, ez tény. Meg az is tény, amit mondasz, hogy elég borzalmas "előélete" volt a riói szereplésemnek. Miután kiderült, hogy tudom kezelni ezt a gerincproblémámat, felcsillant a remény. Az utolsó időszakban már vártam, hogy hívjon Tibor és tegye fel azt a kérdést, amit előtte már kétszer is feltett...

- És feltette?

- Igen, igen és most nem az volt a válasz, mint korábban... Nem is volt kérdés, hogy végig tudom-e csinálni. A belgrádi Eb-ről sikerült éremmel hazajönnünk, aminek nagyon örültem. Ezután azonban történt egy visszaesés, elő-előjöttek a gerincproblémáim, emiatt nem is tudtam vállalni a trieszti olimpiai kvalifikációs tornát. Centerben nem lehet úgy játszani, hogy közben fél az ember, hogy mikor ütik meg, rúgják meg rossz helyen. Szerencsére elmúlt minden panasz az olimpiai felkészülés kezdetére.

- Jó, hát azt azért szeretném megemlíteni, hogy a te szereplésed nem csak azért jött szóba, mert egészségesnek jelentetted magad, hanem olyan kirobbanó formában voltál a teljes bajnoki szezon alatt, hogy teljesen egyértelmű volt, ha egészséges vagy, ott a helyed. Abszolút biztos pont voltál. Gondolom ez a te fejedben is így volt, nem?

- Hát, köszönöm szépen. Tényleg úgy éreztem, hogy nincs probléma a teljesítményemmel, mondjuk ezt igyekszem az egész pályafutásom alatt maximalizálni, amennyire lehet. Bízom benne, hogy attól függetlenül, hogy már nem leszek soha válogatott, a következő pár évben marad ez a teljesítmény.

Nem akarok álszenteskedni, úgy gondolom, hogy valóban beletartozom Magyarország topcentereinek szűk társaságába. Nyilván azért nem voltam addig válogatott, mert úgy döntöttem, hogy nem leszek. Ennek az oka mindig megvolt, és nem éreztem azt, hogy ha teret kapok, ne tudnám bebizonyítani bármikor is, hogy nekem ott a helyem.

- Most milyen formában voltál, amikor elindultatok? Milyennek érezted a saját lehetőségeidet és a csapatét?

- Igazából a formámat igyekeztem mindig úgy alakítani, hogy amikor az olimpiára megyünk, akkor legyek a legjobb. Azért a felkészülés alatt Tibi amennyire tudott, tehermentesített. Ezért is volt az, hogy Tóth Marci velünk edzett végig, ezért volt az, hogy Bedő Krisztián is ott volt velünk, és nem csak Tibinek, hanem nekik is lehetett azt köszönni, hogy nem ért semmilyen váratlan probléma. Szerintem az olimpián a szereplésem mérkőzésről mérkőzésre épült fel.

- Ez alatt azt érted, hogy mérkőzésről mérkőzésre jobb voltál?

- Hát meccsről meccsre jobban éreztem a helyemet, meg jobban tudtam ellátni a dolgomat. Azt, hogy ez mennyire látszott kívülről, majd a külső szemlélők eldöntik, de én folyamatosan egyre jobbnak éreztem azt a munkát, amit elvégeztem.

- Centereknél nagyon fontos, hogy valaki kivívjon magának egy tekintélyt, nem is csak a társaknál, az ellenfeleknél, hanem a játékvezetőknél is. Hogy érezted, megvan ez a tekintélyed? Nyilván, amikor zajlik a meccs és ítéleteket fújnak, azt az ember érzi, hogy most respektálják az ő cselekedeteit, vagy legyintenek, hogy hát ez még fiatal, dolgozzon meg érte. Mennyire érezted azt, hogy elismert egyéniség vagy a centeréletben, a centervilágban?

- Elég öreg motoros vagyok, ha nem is játszottam pár évig a válogatottban, a Szolnok nemzetközi meccsein ott voltam, ismertek a bírók, kivívtam valamennyire azt a bizonyos tekintélyt. Az Eb-n kínlódtam valamennyire a kontrákkal, ott voltak problémák, kicsit változtattam a játékomon, jobban ügyeltem a kontrafaultokra és a tekintélyem is érvényesült, úgyhogy az olimpián ilyen szempontból rendben volt minden.

A mai vízilabdában nem azok a legfontosabb pillanatok a centerjátékban, amikor már bent van a labda, hanem amit előtte csinál az ember annak érdekében, hogy pozícióba kerüljön, be tudják neki adni, ha meg nem lehet beadni, zónából el tudják lőni a többiek. Kicsit már lehet számítani arra, hogy mikor fogsz kiállítást kapni és mikor nem. Ezekre kell nagyon figyelni, például arra, hogy előtte a mi védekezésünk jól sikerült-e és ha abban a védekezésben esetleg kaptunk egy labda nélküli kiállítást, akkor azért valószínűleg mi is fogunk kapni egy ilyet hamarosan, ha ügyes a center és kellően odafigyel.

- Visszaadják a bírók valamennyire.

- Vissza, igen, és azért általában nem lesz 16:8-as kiállítási arány pusztán azért, mert mondjuk az egyik csapatnak van egy nagyon jó centere, a másiknak meg nincs. Ez már régebben is valahogy így volt, emlékszem, Steinmetz Ádám volt a legjobb centere az akkori mezőnynek, de ha sérülés miatt nem tudott játszani, a Vasas ugyanúgy megkapta a 12-13 kiállítást a bíróktól. Szóval azt gondolom, fontos dolog, hogy figyelje a center, mikor van az, hogy beleférhet egy kontra, s mikor kell labda nélkül úgy elmozdulni, hogy rányúljon a bekk, mert akkor egyből fog kapni egy kiállítást. Szóval a lényeg: sokszor már nem csak a center és az ott lévő védő birkózásáról szól a centerezés.

Fotó: Illyés Tibor/MTI

- Térjünk rá az olimpiára. Elkezdődött zsinórban három döntetlennel, amit külön-külön is lehet vizsgálni, meg egyben is, de végeredményben ugye azért kialakult egy konszenzus arról, és ezt Tibi is mondja, hogy nem volt ezzel problémája, sőt, azzal se nagyon, hogy mindháromszor mi kaptuk a végén a gólt. Te hogy élted meg ezeket a meccseket?

- Elolvastam szinte az összes interjút, ami megjelent a többiekkel. Az a baj, hogy nehéz is újat mondani, viszont kicsit eltér az én véleményem a többiekétől. Én elég egyszerűen fogom fel a vízilabdát, nem egy bonyolult dolog, amúgy. Egyetlen meccset tudnék a döntetlennel végződött három csoportmérkőzésből értékelni, azt, amiből úgy gondoltam, hogy nekem erőt kell merítenem, meg amivel érdemes foglalkozni, ez a szerb döntetlen volt. Annak is az a része, hogy tök jól játszottunk, magabiztosan. Benne volt a levegőben, hogy örüljenek a szerbek, hogy fel tudtak jönni x-re, pedig a szerbek tényleg nagyon jók, jobbak, mint a magyar válogatott. Az utolsó három-négy percben fel tudtak jönni, holott tényleg magabiztosan vezettük a mérkőzést, de ott már nem bírtuk. Az olimpia első meccse volt, reggel 4.30-kor keltünk, igaz, nekik is ugyanakkor volt a mérkőzés, szóval ez nem magyarázat. Én azt mondom, ez egy pozitív élmény volt, egy nagyon jó mérkőzésen mindenki kapott olyan élményt, amiből táplálkozhatott, építhette magát a következő mérkőzésre, mérkőzésekre, még az egyenes kieséses szakaszra is..

- Itt a nagy kérdés, hogy mi történt a Montenegró elleni negyedöntőben? Aznap reggel hogy ébredtél?

- Az a meccs izgalmas volt, mert volt tétje, de már annyi ilyen mérkőzés volt az életemben, nem spiláztam túl a dolgot, ugyanolyan nap volt, mint a többi.

- Nem volt előjel?

- Nem, nem, az olimpián minden egyes mérkőzés szinte ugyanolyan izgalmakkal jár.

Esetleg ami borzasztó volt, ezek a hajnali mérkőzések. Nem is értettük. Általában az volt, hogy amikor reggel kilenckor játszottunk, felkeltünk ötkor, s volt lent az olimpiai faluban egy medence körülbelül 19 fokos vízzel, oda ugrottunk be. Még sötét volt... Én szeretek reggel inni egy kávét, 40-50 perccel korábban keltem, mint ami ébresztésre ki volt írva. Emlékszem, mentünk le, fújt a szél, sötét volt, szemerkélt az eső, és néztünk egymásra, hogy ennek mi értelme van? Ebben mi a sport? Nem is értettük, borzasztó volt, nagyon idegesített minket.

A Montenegró elleni meccs 11-kor kezdődött, szerintem az a nap tökéletes volt. Én amúgy szeretek délelőtt játszani, mert akkor még frissebb vagyok. Ha este van a meccs, egész nap arra gondolunk, lejátsszunk bizonyos szituációkat, és ebbe bele lehet fáradni, azt veszem észre, hogy már lejátszottam százhúszszor magamban és mire eljön a mérkőzés időpontja, már olyan, mintha tényleg lejátszottam volna öt meccset.

Szerintem semmi baj nem volt a montenegrói mérkőzés kezdésével, nem éreztem azt, hogy túl feszültek vagyunk, azt se gondoltam semmiképpen, hogy esetleg lazán vettük, nem gondoltuk azt a mérkőzés előtt, hogy simán megvan, semmi ilyesmi. Egy borzasztó kemény meccsre számítottam, az Eb-n tapasztaltakból indultunk ki, de aztán volt egy torna Montenegróban, amin részt vettünk, ott egy kemény találkozón két góllal megvertük őket, szóval inkább jó előjele volt ennek a mérkőzésnek.

Fotó: Illyés Tibor/MTI

- És elkezdődött a meccs, egyre-másra dobták a gólokat, azt hiszem 4:1-re vezettek. Az akkor mi volt? Mit éreztél, miért nem megy?

- Én azt éreztem, hogy túlizgultuk a mérkőzést. Elkezdődött a meccs és kaptunk egy gólt meg kaptunk még egy gólt. Akkor egy ilyen blokkot éreztem a csapatban, és azt láttam, hogy egyszerűen nem mennek azok a dolgok, amiket nyugodtan felvállalhattunk volna, hiszen vannak nagyon jó játékosaink, sok a fiatal, és valahogy mégsem jött össze. Nem úgy játszottunk, mint aztán később, például az utolsó mérkőzésen az 5-6. helyért a görögök ellen, holott ők is egy jó csapat. Sablonossá váltak az akcióink, nem azt mondom, hogy vártunk a másikra, de sokszor úgy gondoltuk, "felelősségmentesebb" szituáció kellene, amikor már el merjük lőni. Aztán körbe lőttük a kapus fejét. Az a baj, hogy most majdnem ugyanazokat tudom felhozni, mint amiket előttem elmondtak, de azt gondolom, hogy a lényeg: túl lett izgulva ennek a mérkőzésnek az eleje, mind a játékosok, mind pedig talán a kispad részéről.

Egyébként úgy gondolom, hogy ezek olyan dolgok, amikre úgy istenigazából nem lehet felkészülni. Egy csapatot fel lehet készíteni fizikálisan, taktikailag az olimpiára, de hogy valaki megnyerje, ahhoz szerencse is kell. A szerbek tényleg maximálisan megérdemelték, nem azért, ahogy az olimpián játszottak, hanem azért, amit az előtte lévő négy évben produkáltak. Aztán, ugye, az olimpia végén meg már persze nagyon jól is játszottak, de ilyen a sport.

Mi négy éve vártunk arra, hogy az olimpián bebizonyíthassuk, a magyar vízilabda még mindig a legjobb. Sajnos a sportág körül vannak olyanok, akik alig várják, hogy hibázzunk és máris veszik elő a puskát, amivel lőnek ránk. Emiatt azért volt rajtunk nyomás, lehet, hogy ott a mérkőzésen ezért nem tudtunk olyan hirtelen váltani.

Ha okokat keresünk, említhetném azt a két gólt is, nekünk nem adtak meg egy szabályosat, nekik pedig megadtak egy szabálytalant. Kifogsz egy rossz napot meg még két ilyen bírói ítélet és ennyi... Tényleg nem tudok ehhez sokkal több dolgot hozzáfűzni.

- Emlékszem mindenki teljesen porig volt sújtva, majdnem sírtál a tévényilatkozat közben.

- Egy hete néztem meg azt először, mert eddig nem bírtam. Sok visszajelzést kaptam arra a nyilatkozatra és mondtam magamban, megnézem már "kívülről", s az egyik horgászatom közben néztem meg Szarvason.

- Hogy tetszett? Mit állapítottál meg?

- Hát..., látszott rajtam, hogy egy kicsit "odavagyok".

- Hát igen, ez enyhe kifejezés. Valóban látszott rajtad. Mindenki le volt sújtva itthon is, ti meg aztán végképp. Annak meg, akinek ez az utolsó olimpiája volt, gondolom duplán vagy triplán, vagy tízszeresen fájt.

- Hát igen. Ha most megkérdeznéd tőlem, mi fog jobban hiányozni, vagy mi okoz nagyobb fájdalmat, hogy nem lesz több esélyem szép eredményt elérni, vagy maga a csapat, akkor azt mondom, hogy a csapat.

- Tulajdonképpen mikor hoztad meg a döntést a visszavonulásról?

- Igazából már akkor, amikor megkezdtem az olimpiai felkészülést, Tibivel ezt így beszéltük meg, hogy az olimpiára, illetve az előtte lévő Európa-bajnokságra vállalom a szereplést, a „kockázatot”.

Igyekeztem a jó oldalát nézni ennek az egésznek, úgy éreztem, köszönettel tartozom a lehetőségért, hogy visszahívtak, s minden úgy alakult körülöttem, hogy újra tudok teljesíteni nemzetközi szinten. És még ha egy ötödik hellyel is, de ilyen csapattal tölthettem az utolsó válogatott mérkőzéseimet. Egy-két évvel ezelőtt ez esélytelen volt számomra, és valahol egy lezáratlan sztorinak éreztem az egészet. Most lezártam magamban.

Ugyanakkor még mindenképpen az a célom, hogy a következő két évben olyan szereplője legyek a magyar vízilabdának, aki még mindig nagyon jó, akár része lehetne a válogatott csapatnak is. Örülnöm kell, hogy nem jött elő újra a gerincproblémám, láttuk Trieszt előtt, hogy ez azért mennyire bizonytalan helyzet. Örülök, hogy így alakult és nem akarom túlfeszíteni a húrt. Még bírom, jó bőrben vagyok, szerencsére nem fájt a derekam egész nyáron, de azért van családom, szeretnék velük is időt tölteni.

Fotó: Illyés Tibor/MTI

- Most azért kikívánkozik a kérdés, holott tudom, hogy erre nehéz válaszolni, de ha mondjuk bajba kerül a szövetségi kapitány, akár Benedek Tibor az, akár más, mert éppen nincs egy center sem, vagy egy van, és megkeresnek, akkor mit válaszolsz?

- Hát én már lezártam. Amikor döntöttem, hogy vége a válogatottbeli pályafutásomnak, akkor közzétettem egy szöveget. De előtte a már megírt bejelentés fölött két napig rágódtam. Nem voltak egyszerűek még az utolsó pillanatok sem.

Annyi szép dolog történt velem, olyan sok élményt kaptam a csapattársaimtól, borzasztóan nehéz volt megtenni ezt a bejelentést. Sőt, így utólag elismerem, hogy ha Tibi az olimpia után egy nappal megkér, hogy maradjak, akkor lehet, azt mondtam volna, hogy rendben.

Most viszont örülök, hogy ki tudtam mondani: vége. Már 34 éves vagyok elég lesz az, hogy a klubomban jó legyek, nem szeretnék még egy ilyen, pihenő nélküli nyarat, s tovább kockáztatni az egészségi állapotomat.

Úgyhogy, ha ez a lehetőség előkerülne, amit most mondtál, azt kell, hogy mondjam: nem.

- Nagyon szépen köszönöm a beszélgetést és sok sikert kívánok a Szolnokkal az idei klubszezonban!

(Lejegyezte: Vona Lilla)