FACEBOOK

Kezdés Törökország ellen, ma 19.30-kor

Kezdés Törökország ellen, ma 19.30-kor
hozzászólás, 2020.01.14.

Ma 19.30-kor bemutatkozik a magyar válogatott a budapesti Eb-n. Ellenfelünk Törökország. 


A magyar csapat az elmúlt napokban napi két edzéssel készült (ezeken a torna ideje alatt a sajtó képviselői nem lehetnek jelen). A gyakorlások helyszíne a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda és a Komjádi volt, többnyire más csapatokkal egy időben, fél pályán zajlottak az edzések. Jó hír, hogy a meghűléssel bajlódó Jansik Szilárd jobban van, hétfőn két edzésen is részt vett, nem lesz akadálya az esti játékának.

A szövetségi kapitányt első ellenfelünkről kérdeztük.

MÄRCZ TAMÁS a vlv-nek:

- Beszéltem Van Der Meerrel, a holland válogatott szövetségi kapitányával, ők ugyanis együtt gyakoroltak az elmúlt héten a török csapattal. Amit megtudtam tőle: egész technikás, jó kezű játékosokkal van tele a török csapat. Természetesen nem a mi kategóriánkba tartoznak, nagy ijedtséget így nem okozott, amiket hallottam a holland kollégától, de mivel azért ismeretlen csapatról van szó, nagy koncentráltsággal kell odaérkeznünk, hogy semmin se lepődjünk meg. Ez nem is fordul majd elő, ha mi magunkat adjuk.

A Törökország-Magyarország mérkőzés az Eb C csoportjában (portugál és szerb bíróval) este 19.30-kor kezdődik. Az M4 Sport közvetíti, a vlv-n az itt megszokott szöveges élő tudósítás lesz olvasható.


A 34. Európa-bajnokság (Budapest, Duna Aréna) férfi tornájának menetrendje, az összes játékos neve, folyamatosan frissülő eredmények, jegyzőkönyvek.


A magyar válogatott Eb-felkészülése december 17-én kezdődött. A vlv tudósításai alapján felidézzük a munka menetét:

Megkezdődött az Eb-felkészülés

Ahogy ígérték: keményednek az edzések

Doppingvizsgálat kipipálva - edzésnap, különlegességekkel

A sajtónyilvános edzéstől a lábtengót záró villanyoltásig

Megmérkőzött magával a válogatott

Vasárnapi matiné - edzésriport a Duna Arénából

Karácsonykor is kórházban - vízilabdázóink beteg gyermekeknél

Eb-felkészülés: karácsonyi szünet!

Vissza a bejgliktől a súlyzókhoz és a medencébe

Szombati erőpróba: újabb kemény kétkapu - egymás között

Lezajlott a vasárnapi műszak

Itt az olaszországi tornára utazó keret!

Cuneóban a csapat - pénteken kezdődik a nemzetközi torna

USA-Magyarország - élő közvetítés

Cuneo: USA-Magyarország 10:15

Magyarország-Görögország - élő közvetítés

Cuneo: Magyarország-Görögország 10:5

Olaszország-Magyarország - élő közvetítés

Cuneo: Olaszország-Magyarország 14:14 - megnyertük a tornát

Megvan az Eb-csapat!

Folytatódott a munka - még egy nappal közelebb az első Eb-meccshez

Még egyszer Cuneóról: a három magyar meccs összes gólja

Dolgos hétköznapok a medencében

Megtartották az Eb hivatalos sajtótájékoztatóját

Holland és görög edzőpartnerekkel készült a magyar válogatott

Eb-start előtt - Varga Dénessel

Hosnyánszky Norbert: ,,Azért ez nagyon nagy sportélmény egy ember életében...,,