FACEBOOK

Várnai Kristóf az OSC játékosa lesz

Várnai Kristóf az OSC játékosa lesz
hozzászólás, 2020.05.05.

Az új OSC nemcsak azzal erősödik, hogy régi játékosai nem igazolnak el. (Közben napvilágot látott a hír, hogy a csapat egyik új szponzora a MOL lesz.) A vlv információja szerint a szakmai vezetés több új igazolást is tervez. Az egyik "szerzemény" a 24 éves Várnai Kristóf, aki egyéves szolnoki szereplés után tér vissza Budapestre.


VÁRNAI KRISTÓF a vlv-nek:

- Kezdjük azzal, hogy mi a hír!

- Megállapodtam az OSC-vel, a következő szezont a Kondorosi úton töltöm.

- Hogy történt? Ez a kérdés most talán mindenképpen helyénvaló, hiszen az OSC-nél jelentős változások mentek végbe az elmúlt egy hónapban...

- Első körben még akkor tárgyaltunk, amikor A-Híd OSC-Újbuda volt a csapat neve. A változások után ismét felvettük egymással a kapcsolatot és megállapodás lett a vége.

- Hogy figyelted a változásokat, miként érintettek az OSC-vel kapcsolatos hírek?

- Nyilván nagy csalódás volt számomra is, de közöm ehhez nekem is csak annyi volt, mint a többi játékosnak vagy még annyi sem, hiszen nem is volt aláírt szerződésem. Kicsit letaglózott a dolog az első pillanatban, néhány napig nagy volt a bizonytalanság, de az élet nem állt meg.

- Amikor tárgyaltál, mit mondtak, milyen lesz az új OSC?

- A csapat újjáalakítóival kezdettől kapcsolatban voltam, tudtam, hogy egy dolog biztos: csak magyar játékos lesz az új OSC-ben, ami az én számomra eleve rendkívül szimpatikus volt. Aztán, ahogy körvonalazódott a szakmai stáb összetétele, egyre határozottabb lett bennem a szándék, hogy igen, ezt szeretném. 

- Az elmúlt szezonod milyen volt, hogy értékeled a Szolnokon töltött évet?

- Nehezen indult, aztán volt egy jó része, de sose tudjuk meg, hogy milyen lett volna a vége, hiszen leállt a játék. Mindenesetre így is nagyon tanulságos szezonnak gondolom, de tényleg nehéz átfogóan beszélni erről a csonka idényről.



- Te személy szerint hova várod az új csapatodat, mi az, amit elérhettek, és ezen belül hogy látod a te szerepedet?

- Ezt most még nehéz konkrétan megmondani. Sokra hivatott, ütőképes lehet a keret, szerintem képessé válhat nagy dolgok elérésére. Ami az én szerepemet illeti, először is megpróbálom mielőbb felvenni azt a ritmust, amit Dani (Varga Dániel vezetőedző - a szerk.) megkövetel, fontos, hogy hasznára legyek a csapatnak. Szeretnék fejlődni, minél magasabb szintre eljutni, amire e mellett a profi stáb mellett, ebben a jó csapatban minden lehetőségem meglesz, úgy érzem.

- Milyen poszton játszol majd? Prlainovics nem maradt ugyan, de azért elég nagy a "zsúfoltság" ott a kapásoldalon...

- Inkább a védelemben számítanak rám, de természetesen a "mezőnyben" is játszom majd.

- Hogy viseled a karanténhelyzetet?

- Nagyon nehezen. Hiányzik az a fajta vízi munka, amelynél az ember fejében ott van, hogy mire készül. Tehát nem pusztán az, hogy medencében edzhessek, hanem az a tudat, hogy most azért úszok, lábtempózok, hogy a hétvégén meccsen bizonyíthassak. A szárazföldi munkát természetesen csinálom. Lelkileg pedig azon nagyon nehéz túltenni magam, hogy egy végighajtott szezon éppen akkor szakadt meg, amikor megnehezítettük a saját dolgunkat a BL-ben, pedig mennyire jó lett volna eljutni a final eightbe! Most már javításra sincs lehetőség és nem is tudni, mi lesz ezzel a BL-szezonnal.

- Köszönöm a beszélgetést, sok sikert az új csapatodban!