FACEBOOK

Braniszlav Mitrovics: tíz év négy magyar csapatban - és talán most jön az ötödik

Braniszlav Mitrovics: tíz év négy magyar csapatban - és talán most jön az ötödik
hozzászólás, 2020.04.22.

Éppen 10 éve kezdte meg magyarországi szereplését, azóta csak itt, négy magyar klubban védett, most készül átigazolni az ötödikbe. Közben olimpiai bajnok, világbajnok, Európa-bajnok lett Szerbia színeiben. Saját pályafutásáról, a vízilabda helyzetéről,  az OSC-ről, a magyarországi "idegenlégiós-kérdésről" beszélgettünk a 35 éves Braniszlav Mitroviccsal. vlv-interjú.


BRANISZLAV MITROVICS a vlv-nek:

- Hogy kerültél Magyarországra tíz évvel ezelőtt?


- Én a Vojvodinában nevelkedtem, újvidéki vagyok, Novi Sad-i. Onnan a Partizan Belgrádhoz igazoltam négy évre, de a második esztendőben szerződtették Sorót, aki akkor a szerb válogatott első számú kapusa volt. A harmadik év végén Soro szerződése lejárt, de a klub vezetése jelezte, szeretnék, ha maradna. Én viszont mindenképpen védeni akartam, 2010-ben jártunk, 25 éves voltam, tudtam, hogy el kell mennem máshova, ha első számú kapus akarok lenni. Elkezdtem körülnézni, akkor még montenegrói klubok is szóba jöttek. Ez az az időszak, amikor új Fradi építését kezdték meg Budapesten. Ambrus Tamás edzővel, Varga Zsolttal, Varga Tamással, Csuvival. Éppen kapust kerestek. Az én sorsom úgy dőlt el, hogy a máltai bajnokságban Vasovics és Csuvi találkozott, beszélgettek, szóba kerültem és ebből szerződés is lett.

Komoly játékosok jöttek akkor össze a Fradiban, de az első fél év után változások történtek a vezetésben, volt is pénz, nem is volt, szóval voltak problémák. Debrecenből hívott az akkori edző, Gyöngyösi András, együtt mentünk oda Misiccsel. Az első évben elég jól szerepeltünk, ötödikek lettünk a bajnokságban, az nagy meglepetés volt akkor. Három évig voltam Debrecenben, ott is voltak problémák, egyik év sem volt "tökéletes", hogy mindent kifizettek volna. Az utolsó ottani évemben vállműtét hátráltatott, ez az egész szezonomra rányomta a bélyegét. Úgy éreztem, eljött az idő a váltásra. Szerencsém volt, hogy éppen akkor voltak Egerben változások, Dabrowski Norberttel és Bárány Attilával kerültem kapcsolatba és végül elmentem Egerbe. Utólag azt mondom, hogy ez életem legfontosabb döntése volt. Négy majdnem tökéletes évet töltöttem Egerben. Dabrowski és Bárány nagyon jó csapatot épített, minden poszton nagyon erősek voltunk, jól játszottunk. Ugyanakkor ez a négy év a magyar vízilabdában a Szolnokról szólt, ekkor volt a szolnoki csapat fénykora, de ettől függetlenül mi is eredményesek voltunk, elnyertük a Magyar Kupát, mind a négy évben eljutottunk a BL végső tornájára, a final six-be vagy a final eight-be, egyszer még a harmadik helyért is játszhattunk. 


A 2010-es Fradiban (vlv-fotó)

Nagyon örülök, hogy ennyi ideig lehettem egy ilyen helyen, Egerben, amely nemcsak vízilabdaváros, hanem jó emberek, kedves emberek lakják. Úgy gondolom, akkor sikerült egy kicsit történelmet is írni, mert Eger addig csak Magyarországon volt híres, mi viszont a BL-szereplésünkkel Európa-szerte elvittük a város hírét, a Bitseky uszodában majdnem minden külföldi csapatot sikerült legyőznünk.

A negyedik év végén úgy éreztem, szükségem van új motivációkra, ekkor kerültem át az OSC-be. Becsey Peti elmondta: az a cél, hogy első helyeket érjünk el. Jó csapat épült, én is eljöttem ide. A tervek a második évre kezdtek valóra válni, sajnálom, hogy most megállt minden.

- Valóban, ennek a szezonnak a megszakadásakor jutottatok el oda, hogy komoly esélyesnek lehetett titeket nevezni a bajnokságban és már a BL-ben is. A csapat, a játékosállomány az első évben is erős volt, szerinted minek köszönhető hogy éppen mostanra váltatok ennyire erőssé?


- Jó csapat voltunk az első évben is, nagy nevekkel, elkezdtünk egy munkát Lajossal, de időnek kell eltelnie ahhoz, hogy mindenki azt játssza, amiben a legjobb. Jött Prlainovics is, új erőnléti edzőt kaptunk, ezek is nagyon sokat számítottak. Soha nem lehet pontosan tudni, hogy mitől kezd el működni az a játék, amit elkezd és sokat gyakorol az ember. Sok apróságnak is szerepe lehet az ilyesmiben. Most például én azt láttam, hogy a budapesti Európa-bajnokság nagy hatással volt a mi szereplésünkre. A három OSC-s magyar válogatott (Erdélyi, Hárai és Manhercz Krisztián - a szerk.) az aranyérem birtokában óriási magabiztossággal tért vissza a klubba és több hónapon át élete legjobb formájában játszott Drasko Brguljan is, aki hosszú idő után először szerzett érmet (bronzot - a szerk.) a montenegrói válogatott tagjaként világversenyen. Erre az időszakra esett a Fradi és a Pro Recco elleni győztes meccsünk. Emellett megemlítem: Vad Lajos kezdettől azt követeli meg tőlünk, hogy csapatként működjünk, ez is mostanra érett be. Márpedig ha ez megvalósul és minőségi játékosok alkotják a társaságot, akkor csak idő kérdése, hogy mikorra áll össze a játék. Nagyon örülök, hogy ez sikerült.

Válogatott szinten mindent megnyertem már, a klubbal messze nem. Ez nagyon motivál és amíg van ilyen motiváció, addig lehet sportolni. Ez visz tovább.   

- A vírushelyzet miatti leállás a lehető legrosszabbkor jött a számotokra, hiszen - kis túlzással - már csak az elért formát kellett volna tartanotok a szezon végéig.

- Nehéz erről beszélni, nem mondhatom azt, hogy mi lettünk volna az esélyesek, ha nincs leállás, de a játékosaink magabiztosak voltak, nagyon jó volt a hangulat a csapatban, s ezek a dolgok azt mutatták, hogy reális esély lehet arra, hogy ezt a szezont legalább egy kupa megnyerésével zárjuk. 


Debreceni évek (vlv-fotó)

- Hogy töltöd azóta az időt, hol vagy, mit csinálsz?


- Az utolsó meccsünk, az Eger elleni hazai találkozó után azt mondták a vezetők, hogy egyelőre maradjunk itt, hátha folytatódni fog a bajnokság. Aztán gondolkodtunk, hogy visszamenjünk-e Szerbiába, de amikor kezdődött a karantén-időszak, elkezdték lezárni a határokat, úgy döntöttünk a családdal, hogy itt maradunk. Együtt vagyunk, otthon érzem magam, nincs itt semmi baj. Az erőnléti edzőnktől naponta kapunk programot, amennyire lehet, próbálunk formában maradni, legalább az állóképesség területén.

- A szerb válogatottnál most milyen munka folyik, hogy tartják ott a kapcsolatot a válogatott játékosokkal?

- Dejan Szavics és az erőnléti edzőnk is tartja a kapcsolatot a játékosokkal, érdeklődnek, milyen segítségre van szükségünk. Dejan részéről ebbe az is beletartozik, hogy tudni szeretné, kinek vannak gondjai a csapatát illetően. A szerb válogatott összes tagja külföldön játszik, amennyiben valakinek megszűnik a játéklehetősége a klubjában, akkor Dejan a személyes kapcsolatrendszerét is bevetve igyekszik majd segíteni, hogy válogatott játékos ne maradjon klub, folyamatos játéklehetőség nélkül a válság elmúltával.


Egerben

- Na, hát mi történt az OSC-nél?


- Annyit tudok mondani, ami már megjelent: egy napon találkoztunk a vezetőséggel és mondták, hogy már nincs főszponzorunk. Ennyi történt.

- Téged is sokkolt a hír? Több játékos nyilatkozta, hogy nagyon meglepte őt a bejelentés.

- Igen. Nem vártam, hogy ez történik ezen a szinten. Arra lehetett számítani, hogy akadozik a kifizetés, csúszik egy-két hónapot, ilyen sok helyen van, de ez 180 fokos fordulat volt. Az ember sokszor érzi az ilyen változás közeledtét, most ez nem így volt.

- Tudom, hogy te is azok között vagy, akinek a neve szerepelt Vad Lajos 9-es "kívánságlistáján"...

- Folynak a tárgyalások, meglátjuk, mi lesz a vége. Az biztató, hogy Vad Lajos az edző és hogy a Vasas bejelentette, nagy csapatot szeretne ismét építeni. Mindenki tudja, hogy ez a klub mit jelent a vízilabdában. Amikor én elkezdtem ezt a játékot, a Komjádi uszoda egy szentély volt, a Vasas pedig az elképzelhető legmagasabb csúcs. Ilyen emlékeim vannak. Konkrétumot még nem szeretnék mondani, meglátjuk, mi lesz.


​OSC-sként

- Ha jól emlékszem, te magyar állampolgár is vagy.


- Igen.

- Mióta?

- 2011-től. Amikor a Fradiban voltam, akkor kaptam meg a magyar állampolgárságot. Emlékszem, annak idején elterjedt a híre, hogy a magyar válogatottban fogok védeni, de ennek nem volt semmi alapja. Annyit persze el kell mondanom, az ilyen híresztelés mindig jólesik az embernek, de ez már történelem...

- Mit szólsz ahhoz, hogy az idegenlégiósok magyarországi szereplése kapcsán elég nagy a felzúdulás, folyamatosan napirenden van a szigorítás kérdése, valószínű, hogy hamarosan a kettős állampolgárságú játékosokat is csak akkor lehet majd magyarnak "elismerni", ha néhány évet eltöltöttek az itteni utánpótlás-bajnokságban...

- Ez engem is érint, de nincs ráhatásom a szabályozás alakulására. Kapus vagyok, azon igyekszem, hogy jó legyek. Azt vallom, hogy minden csapat a legjobb játékosok szerepeltetésére törekszik, függetlenül attól, hogy külföldi vagy hazai az illető. 



- A vízilabda általános helyzetét hogy látod Európában, a világban? Azért az nem véletlen, hogy a szerb válogatott tagjainak többsége magyar klubban szerepel, a pénztelenség sok országban veszélyezteti ennek a játéknak a jövőjét...

- Igen. Ebben a pillanatban Magyarország egy kicsit a hátán viszi ezt a sportágat. Én ezzel tisztában vagyok. Ezúton szeretném is megköszönni egész Magyarországnak, hogy én itt lehetek, hogy ilyen erős bajnokságban játszhatok. Szomorú vagyok amiatt, hogy a vízilabda által nyújtott lehetőségek mindenütt csökkenőben vannak, most pedig a koronavírus-járvány újabb nagy gondot jelent. Ugyanakkor azzal, hogy a nyár válogatott meccsek nélkül telik majd el, új lehetőség adódik. Szerintem érdemes lenne ezt az időszakot felhasználni a sportág népszerűsítésére, tornát rendezni a nézők számára. Lehet, hogy kicsit változna a helyzet, mert szerintem abba az irányba kell menni, hogy minél több nézőt vigyünk oda az uszodákhoz.

- Azzal, hogy sok szerb topjátékos magyar csapatban szerepel, szerinted ki jár jobban? Úgy értem: a szerb válogatott hasznosítja játékosai itt szerzett tapasztalatait vagy a magyar játékosok lesnek el tőletek olyan dolgokat, amiket aztán a nemzeti csapatban tudnak érvényesíteni?

- Ezzel így senki nem foglalkozik, ahogy feltetted a kérdést, de ettől függetlenül én úgy érzem. valamennyire mindenki jól jár. Nekünk szerbeknek nyilván nagyon fontos, hogy jó csapatban tudjunk játszani, magas színvonalú bajnokságban, de a magyar játékosoknak is jó, hogy erős vízilabdázókkal játszanak együtt. Mindenki fejlődik így. A berlini fal leomlása óta arrafelé megy a világ, hogy nagyobb legyen a nyitottság, amit tudunk, azt osszuk meg egymással, mert így, együtt lehet előbbre lépni.

- Köszönöm a beszélgetést és sok sikert az e heti tárgyalásaidhoz!


A VLV EDDIGI CIKKEI AZ A-HÍD/OSC/VASAS-ÜGYRŐL:

VÉGE AZ OSC-NEK?

OSC-S MEGLEPETÉSEK - APÁTHY ENDRE A VLV-NEK

OSC-BŐL A VASASBA? - MARKOVITS LÁSZLÓ A VLV-ENK: ,,VAN ALAPJA A PLETYKÁNAK, DE DÖNTÉS MÉG NINCS,,

ITT A HIVATALOS BEJELENTÉS - OSC-SEKKEL BŐVÜL A VASAS-CSALÁD

MI ÚJSÁG? - VAD LAJOS

APÁTHY ENDRE A VLV-NEK: "TOPCSAPAT ÉPÍTÉSÉRŐL VAN SZÓ"


A-HÍD OSC, A-HÍD VASAS - FONTOS HÉT KÖVETKEZIK!

SAJTÓTÖRTÉNETI BRAVÚR: MEGSZÓLALT A XI. KERÜLET AZ OSC ÜGYÉBEN, DE HOGY?