FACEBOOK

Kemény Dénes: Nem maradt töltényem...

Kemény Dénes: Nem maradt töltényem...
hozzászólás, 2018.08.04.

Kemény Dénesnek köszönhetjük, hogy a Varga Dénes-Hárai-Hosnyánszky hármas tavaly még szerepelt a magyar válogatottban - így közvetve a vb-ezüstérmet is. Ezt maga a szövetség elnöke érzékeltette az Origónak adott nagyinterjújában. Lantos Gábor cikkét ismertetjük:


Kemény Dénes gondolta, hogy a 2018-as év nem lesz sikertörténet, de erre a 8. helyre azért ő sem számított. 

Nehéznek nevezte a helyzetet, hiszen a vízilabdától mindig mindenki a legjobb szereplést várja, ehhez pedig a lehető legjobb csapattal kell kiállni. Kemény szerint, ha egy vízilabdázó azt mondja, hogy fáradt, és ezt a nyarat nem óhajtja végigdolgozni, akkor a mindenkori szövetségi kapitánynak két lehetősége van. Mindent mérlegre téve azt mondja, hogy rendben, vagy azt mondja, hogy ez így nincs rendben. "Egyetlen dolog nem fordulhat elő: a játékos nem szabhat feltételeket. Azaz a vízilabdázó nem tehet olyat, hogy idén nem jön, de majd jövőre igen, és ezt ki is jelenti. Mert az már tényleg a szövetségi kapitány felelőssége, hogy az idén pihenni akaróról hogyan dönt egy évvel később."

Az újságíró megkérdezte, nincs-e az elnöknek személyes felelőssége abban, hogy a fent megnevezett három olimpiai bajnok kihagyta ezt a nyarat. A válasz:


Egy vadászhasonlattal élnék. Kimegyek a területre, mert el kell hárítanom a vad által okozott kárt. Viszek magammal egy puskát, végzem a dolgomat, egyszer csak feltűnik egy vaddisznó, elejtem. Na, ezzel meg is vagyunk, ez már nem okoz több kárt a gazdának. Befejezem a vadászatot, már mennék vissza, amikor feltűnik egy másik vaddisznó. Azt is elejteném, csak már nincs hozzá töltényem.

Ezzel azt akarja mondani, hogy a töltényét már 2017-ben ellőtte?

Igen, azt. A budapesti világbajnokság előtt hasonló helyzetben volt a csapat és a szövetségi kapitány is.

Mivel tudtam, hogy egy hazai rendezésű vb-n nem tehetjük meg, hogy nem a legerősebb csapattal állunk ki, beleálltam ebbe a konfliktusba. De minden évben ezt én sem tudom megcsinálni – akár a szövetség elnöke vagyok, akár nem.


Kemény Dénesnek sok minden nem tetszett a barcelonai torna alatt. Úgy látta például, hogy szinte valamennyi mezőnyjátékosunk "beszűkült játékot" mutatott be. Szinte senki nem volt képes arra, hogy a saját posztján nyújtott játék mellett valami olyan plusszal jöjjön elő, amivel más posztokon is sikeres lehet. "Márpedig egy csapat akkor válik az ellenfeleknek kiszámíthatatlanná, ha ezekre a plusz dolgokra is képes."

Az elnök kijelölte a távozása utáni időszak legfontosabb feladatait: a szeptemberi berlini Világkupa végeztével "azonnal meg kell kezdeni a felkészülést a jövő évi világbajnokságra és a 2020-as olimpiára. Ki kell jelölni az egyéni feladatokat, részletes munkatervet kell készíteni."

Az Origo munkatársa szóba hozta, hogy "a játékosok egy része Barcelonában elég nagy figyelmet szentelt a katalán városban dolgozó újságírók munkájának"...

Kemény Dénes ezt illetlenségnek nevezte, s hozzátette: finoman fogalamzott. Ő is tisztában van azzal, hogy egy-egy vereséget követően, pár perccel a lefújás után nem ideális lelkiállapotban érkeznek a pólósok az interjúzónába. De azért ez a "nem ideális állapot" is kezelhető - mondta. Ami történt, azzal nem ért egyet, de ez a válogatott belügye, amit házon belül kell rendezni. 


Sajnálom, hogy mindez megesett, sajnálom, hogy ez a téma, sajnálom, hogy a 2018-as Eb-n szereplő férfi vízilabda-válogatott ettől is lett ismert. Ha én vagyok a szövetségi kapitány, egészen biztosan behívom a szállodai szobámba azokat a játékosokat, akik a sajtóval konfliktusba keveredtek. Biztos vagyok benne, hogy ezt Tamás is megtette.

Elnökként erre nem lett volna meg a lehetősége?

​Még csak az hiányzott volna. Ilyenkor elég egyetlen rosszul megfogalmazott mondat, amely káros lehet, majd jön egy vereség. Senki és semmi nem mossa le rólam, hogy az újabb zakónak én voltam az okozója. Viszont voltak olyan, a lelátóról is látható dolgok, amelyek sokkal nagyobb kárt okozhatnak egy csapatnak a mindenkori világversenyeken.


A riporter konkrét rákérdezésére meg is nevezte Kemény Dénes a neki nem tetsző további dolgokat. Mint mondta, "Néhány pólós túl sokat és túl sokszor vágta a pofákat, rángatta az arcát egy-egy játékvezetői ítéletet követően. Volt, hogy kommentálták is ezeket a fújásokat. Mindez semmiképpen sem jó, de főleg nagyon nem hasznos. A bírók is úgy vannak ezzel, hogy egy-két ilyen megnyilvánulást elviselnek, de ha túl sok van belőlük, akkor berágnak. Márpedig azt mindenki tudja, hogy esténként ők is együtt vacsoráznak, együtt beszélik meg a mérkőzésen történteket. Majd jön a következő meccs, amelyen lehetnek nehezen eldönthető ítéletek, és a bírók emlékezni fognak a grimaszokra. Mindez - akarva, akaratlanul - befolyásolhatja a végeredményt."

Az elnök úgy gondolja, hogy három hiányzó játékos visszatérésével nem lesz még egyszer ennyire gyenge helyezése a férfi csapatnak. (Tudomása szerint a visszatérés megtörténik.)

Kiderül az interjúból, hogy az Eb-t követő első MVLSZ-elnökségi ülés egyik legfontosabb témája az volt, hogy "az utánpótlásedzők munkájának legalább a felét a képzés fontosságára fordítsák, és csak a másik fele szóljon arról, hogy csapataikkal mit érnek el a hétvégi meccseken. A továbbiakban ugyanis nem fordulhat az elő, hogy az eredményesség oltárán feláldozzuk a képzést."

Sajnos azonban hiába minden erőfeszítés az elnök részéről, az interjúban közli azt is, hogy a szövetség csak "iránymutatást" adhat, ezt a problémát a kluboknak kell megoldaniuk, mert ez az ő belügyük, az edzőket ők foglalkoztatják.

(Egyébként hibás még a szülő is, valamint a jelenlegi TAO-szabályozás, amely a kluboknál a "munka minősége" helyett a vízilabdázók létszámához rendeli a szorzót.)

Végezetül: az interjú végén Kemény Dénes elárulja, hogy szeptember 30-án távozik hivatalából, terveit - ha majd lesz bármilyen konkrétum - időben megosztja majd azokkal, akiket ez érdekel.


AZ ORIGO/LANTOS GÁBOR INTERJÚJA


A VLV EB-ALOLDALA

TUDÓSÍTÁSAINK BARCELONÁBÓL, BARCELONÁRÓL:


A lányok kikaptak a spanyoloktól - megérkezett Barcelonába a férfi válogatott

Edzés - már a Bernat Picornell uszodában

Märcz Tamás: ,,Minden mérkőzés fejlődést hoz,,

Georgia (Grúzia)- Magyarország - élő közvetítés

Georgia (Grúzia)-Magyarország 5:12

Fogadás a Futballáriumban

Märcz Tamást nem tudják meglepni az olaszok - vlv-edzésriport

Magyarország-Olaszország - élő közvetítés

Magyarország-Olaszország 5:12

Interjú a csapatkapitánnyal - egy nehéz nap éjszakája után

Märcz Tamás: ,,Csúnya volt, de nincs nagy baj,,

Németország-Magyarország - élő közvetítés

Németország-Magyarország 4:4


Märcz Tamás: ,,A magyarázkodásnak vége, mostantól nincs kifogás,,

Magyarország-Hollandia - élő közvetítés

Magyarország-Hollandia 12:9


Egy nappal a szerbek elleni fontos meccs előtt - vlv-riport

Mi van az orvosi táskában? - Bemutatjuk dr. Szigeti Istvánt, az új csapatorvost

Szerbia-Magyarország - élő közvetítés

Szerbia-Magyarország 8:5


Märcz Tamás: ,,Akkor verhetjük meg Montenegrót, ha...,,

Magyarország-Montenegró - élő közvetítés

Magyarország-Montenegró 6:7

Magyarország-Oroszország - élő közvetítés

Magyarország-Oroszország 8:9


Märcz Tamás: ,, Az Eb után módosulhat, hogy mit akarunk a Világkupától,,

Megvan Barcelona fő oka: ,,Vereségnél mindig a hiányzó játékos a legjobb,,

A barcelonai Európa-bajnokság története - másként


BARCELONAI VLV-FOTÓGALÉRIÁK:

Törökország-Magyarország női - vlv-képelőleg (2018.07.15.)

Törökország-Magyarország női - vlv-képek (2018.07.15.)

Georgia-Magyarország - vlv-képek I. (2018.07.16.)

Fogadás a Futballáriumban (Barcelona, 2018.07.16.)

Georgia-Magyarország - vlv-képek II. (2018.07.16.)

Délelőtti edzés Barcelonában - vlv-képek (2018.07.17.)

Magyarország-Olaszország - vlv-képek (2018.07.18.)

Németország-Magyarország - vlv-képek I. (2018.07.20.)

Németország-Magyarország - vlv-képek II. (2018.07.20.)


Magyarország-Hollandia - vlv-képek I. (2018.07.22.)

Magyarország-Hollandia - vlv-képek II. (2018.07.22.)


Esti edzés - vlv-képek (Barcelona, 2018.07.23.)

Szerbia-Magyarország - vlv-képek I. (2018.07.24.)

Szerbia-Magyarország - vlv-képek II. (2018.07.24.)

Magyarország-Montenegró - vlv-képek I. (2018.07.26.)

Magyarország-Montenegró - vlv-képek II. (2018.07.26.)

Magyarország-Oroszország - vlv-képek I. (2018.07.28.)

Magyarország-Oroszország - vlv-képek II. (2018.07.28.)