Két évvel könnyes visszavonulása után ismét bajnokságot nyert Kis Gábor. Nincs tévedés. Beszélgetésünkből kiderül, mennyire változott meg a terv, a pecázgatásra, sok pihenésre épülő új "Kicsi-élet" terve. Nagyon.

KIS GÁBOR a vlv-nek:

- Visszavonulás után ennyivel bajnoki cím?? Hogy van ez?

- Jó, hát ez az OBII volt... :-) Egyébként az igaz, hogy már két éve visszavonultam. Mondtam is a többieknek, hogy na, ilyet virítson valaki, olimpiai bajnoki cím után OBII-t nyerni! :-)

- Nem volt még erre példa?

- Pontosan nem tudom. Biros Peti mondta, hogy ő nyert OBII-t, talán a Miskolccal, de az szerintem még az olimpiai bajnoki címek előtt volt...

- Gondolom, hogy olimpiai bajnoknak kijáró prémiumot kaptál most az Invictustól.

- Abszolút, még többet is a vártnál, azért az OBII-ben nagyon sok pénz van... :-) (Nevet, mert ez termésetesen vicc...)


Fotók: Invictus

- Menjünk vissza időben. Amikor visszavonultál, beszéltünk az Invictusról, elmondtad, hogy van egy ilyen várható íve a történetnek. Mégis, hogy alakult a gyakorlatban? Olvastam, hogy a szezont játékos-edzőként kezded.

- A szezon úgy kezdődött, hogy én vagyok az edző. Utána az lett, hogy én voltam a játékosedző, majd én lettem az egyik játékos.

- Ezeknek így sorban, mi volt az oka?

- Amikor befejeztem a vízilabda-pályafutásomat, az Invictus szakmai igazgatója lettem. Már egy éve dolgoztam ebben a munkakörben, amikor az egyik utánpótlásedzőnk munkahelyet váltott és így nem tudta folyatni az edzősködést. Ott álltunk a szezon elején és akkor azt mondtam, megnyomom ezt az egy évet és leszek edző is.

Amikor Szolnokon befejeztem, el sem tudtam képzelni az edzősködést, dehogy akarok minden áldott nap az uszodába járni, hétvégente meccsekre, tehát lényegében ugyanazt az időbeosztást követni, amit addig! Kényszerűségből átvettem a serdülő korosztályt, amelynek tagjaival gyorsan megtaláltam a hangot. Nekik köszönhetően annyira megszerettem az edzői munkát, hogy a bajnokság végére oda jutottunk, hogy nem szeretném átadni a csapatot másnak, még olyan valakinek sem, akit edzőként elismerek, nagyra tartok. Tovább dolgozom velük, amíg ki nem nőnek az utánpótláskorból.

Szóval, ez a munka egyre fontosabb lett számomra év közben, ráadásul szakmai igazgatóként a teljes utánpótlást folyamatosan felügyelnem kellett, így megtörtént, hogy nem tudtam elmenni az OBII-es csapat egy-egy edzésre. Ott pótolt engem Mohi Zoli, aki öreg róka, mindent tud a vízilabdáról. Egyébként a szezon első felében még nem nagyon játszottam, edzője voltam a csapatnak, aztán a többiek néhány sérülés "ürügyén" rávettek, hogy játsszak is. AZ OB1 és az OBII. között olyan nagy a különbség, hogy nem volt nagyon érezhető az edzéshiányom. Egyébként sem olyan szerepet akartam betölteni, hogy lövöm a gólokat, hanem, hogy segítsem a csapatot, biztonságot akartam adni nekik. Szerettem az egészet, Hangay Zoli is játszott, akivel a Szolnokban megnyertünk mindent, jó hangulatú társaság jött össze. Élveztem a játékot, Mohi Zoliék ezt látták, mondták, hogy játsszál holnap is meg a következő meccsen. Ha már így alakult, akkor viszont át akartam adni az edzői posztot Mohi Zolinak. Játékosedzőként nagyon nehéz, a vízből cserélni, számolni a játékosok hibáit, perceit. Miközben én is úszok fel-alá. Így lejátszottam a szezont, nagyon élveztem, jó volt játszani.



- Mi a helyzet az egészségeddel? Hogy van a hátad? Hátráltatott-e?

- Hála Istennek nincs semmi baj. Amikor abbahagytam a játékot, nem sokat edzettem, örültem, hogy vége a folyamatos nagy terhelésnek. Emiatt felszedtem néhány kilót, kezdtem kikerekedni, az izom "leesett rólam", kicsit megpocakosodtam, úgyhogy rácsaptam az asztalra és fogytam 17 kilót, amiből 15 kiló mínuszt tartottam meg végül és ezt őrzöm azóta. Most kifejezetten jól is érzem magam a bőrömben, sokan azt mondják, hogy jobban nézek ki, mint amikor vízilabdáztam. 

A hátam jól van, ez a kis mozgás jót is tett neki. Fájdogál persze, a reggeli felkelést követő első néhány perc nehéz, a zoknifelhúzás is elég nagy gondot okoz. Arra gondolok ilyenkor, hogy ha a profi pályafutásom utolsó éveit kibírtam, akkor a civil élet ezekkel a gondokkal gyerekjáték. Persze tíz év múlva nem biztos, hogy ugyanolyan jó lesz a helyzet, vigyáznom kell magamra és megfelelő módon folytatni az amatőr sportot. 

- Cél volt, hogy megnyerjétek az OBII-t vagy ez "kiszaladt"?

- Evés közben jött meg az étvágy. Összehoztunk egy OBII-es csapatot, annyi volt csak az elvárás, hogy azért ne legyen pofozógép. Szélsőséges egyébként ez a bajnokság a részvevők körét nézve. Van egy része, ők a játék szeretetéért vízilabdáznak, és a társaság miatt. Számukra nincs nagy jelentősége annak, hogy hányadik helyen végeznek. A bajnokság végső szakaszában meg már olyan csapatok találkoznak egymással, amelyekben a fiatalok fejlődési lehetősége a fontos. Végül nálunk olyan brigád állt össze, amely a bajnokság első néhány meccse után megmutatta, hogy talán komolyabb célt is kitűzhet maga elé. Összeült az Invictus vezetősége megbeszéltük, hogy ha sikerülne a feljutás, az mennyiben változtatná meg a terveinket és végül módosítottuk a célt, azt mondtuk, hogy jussunk be az OB1B-be. Utána pedig ott próbáljuk meg azt megvalósítani, amit eredetileg az OBII-be terveztünk. Hogy legyen egy viszonylag jó kis csapatunk, amely győz is, veszít is.

Egyébként szerintem az OB1B-ben nagy színvonalemelkedés várható. A TAO konkrét következményeit látom naponta, nem tudom leírni azt a különbséget, ami az én egykori kezdésem és a gyerekek mostani lehetőségei között van. Ennek hatására egyre több lesz a jó játékos. Az OB1-ben jelenleg 14 csapat szerepel, nagyjából azt mondhatjuk, hogy évente 10-12 tehetséges, ügyes játékos kerül be a játék vérkeringésébe. Most kezdenek majd viszont beérni azok a fiatalok, akik nyolcévesen már normális uszodában kezdhették el a vízilabdázást, szerintem jelentősen emelkedni fog a felnőtt korba kerülő jó, ígéretes játékosok száma, évente 15-20-25-30, idővel 40 olyan játékos jöhet, akiből "akármi lehet". Ezt egy 14 csapatos OB1 nem fogja tudni "felvenni". Akik számára így megszakad a folytatás, szerintem nem fogják abbahagyni, hanem megpróbálnak kerülőúton, az OB1B-s szereplés révén célba érni. Két-három évet biztosan adnak még maguknak erre a célra és ha a másodosztályban is mindenütt olyan edzői munka folyna, mint az OB1-ben, akkor ez egy nagyon jó állomás lenne, mint például Olaszországban az A2. A célom az, hogy az Invictus olyan csapata legyen a mezőnynek, ahol nagyon jó szakmai munka folyik, lehetőséget adva a fejlődésre azoknak a fiataloknak, akikről beszéltem. 



- A bajnoki címben neked játékosként mekkora szereped volt? 

- Szeretnék ugyanaz a szerény Gabi maradni, aki voltam, így az a válaszom, hogy ugyanannyi, mint a többieknek. De tényleg. Nem a góllövés erőltetéséről szólt a jelenlétem, igyekeztem biztonságot adni, segíteni a játék szervezését. Majdnem négy negyedet játszottam minden meccsen, de nem arra ment ki az egész, hogy nyissatok nekem és majd én durrogtatok.   

- A most következő egy-kétéves periódusban mi lesz a te szerepet? Lehetsz szakmai igazgató, játékos és edző is.

- Az elsődleges munkám az egész irányítása, az edzők segítése. Emellett konkrét feladataim vannak az utánpótlásnál, ezért úgy döntöttünk, hogy nem én leszek a felnőtt csapat edzője, hanem Mohi Zoltán. Én napi szinten ott leszek az utánpótlásnál, ami eleve más helyszínt jelent, az egyik Mezőtúron van, a másik, az OB1-es csapat pedig a martfűi uszodában dolgozik. Uszodaépítésről is szó van, nyár végén Mezőtúron talán elkezdődnek a munkálatok, egy 25x33-as, sátorral fedhető medencéről van szó. Nem csiribiri-létesítményről, hanem olyanról, amivel az utánpótlás edzésviszonyait javítani lehet. Ez is sok munkát ad már most is, gyakran csörög a telefonom. 

​

- A játékot folytatod?

- Nem! Semmiképpen! Abban maradtunk, hogy idén még csinálom az OBII-ben, ehhez megvolt az edzettségi állapotom, de az OB1B-ben magasabb lesz a színvonal, ahhoz már rendszeres edzés szükséges, le kell ezt már zárni. Még nem dőlt el, hogy indítunk-e csapatot az OBII-ben, ha igen, akkor oda még lehet, hogy lemegyek néha, ha lesz időm, energiám, de komoly szinten már semmiképpen nem folytatom. 

- Visszatérnék az edzőségre, azt mondtad, nagyon megszeretted. Mi az, ami megfogott? Mitől változott meg az eredeti elhatározásod, hogy te nem leszel edző?

- Válaszolhatnék erre valamiféle sablonszöveggel, hogy láttam, át tudok adni dolgokat, de az az igazság, hogy nagyon erős érzelmi hatás ért akkor, amikor elkezdtem a munkát. Kiderült, hogy a jelenlétem hatására megsokszorozódott a rendszeresen lejáró gyerekek száma. Csak az én csapatomban 22-en vannak. Nagyon meglepett, hogy milyen sokat kapok vissza. Ahogy csillog a gyerekek szeme, ahogy rám írnak szülők, hogy milyen sokat jelentett a gyereküknek, hogy én ezt vagy azt mondtam neki. Vagy az, hogy megváltoztak tervek a gyerekek fejében azóta, hogy velük vagyok napi szinten - ez nekem sokat ad... Nem az a célom, hogy vízilabdázót "gyártsak" és ha nem megy neki, akkor mehet a levesbe, ezt pedig ők érzik, tudják.

Amikor visszavonultam, azért voltam napokig olyan, mint egy folyamatosan síró kisgyerek, mert tudtam, hogy mit adott, mit pótolt nekem a vízilabda, Ez valószínűleg látszik rajtam most is. Ne feltétlenül azért jöjjenek le gyerekek, hogy majd vízilabdázók legyenek. Tudja a bánat, hogy kiből lesz vízilabdázó! De azt tudom, hogy amíg nálunk van, addig olyan élményeket kap, olyan dolgokat tanulhat meg, ami emberileg nagyon sokat tud neki segíteni. Ez "átment", jó közösség kezd kialakulni. Látom a gyerekeken, hogy mennyire fontos lettem az életükben, már eszembe sem jutna átadni ezt a társaságot másnak, olyan kapcsolat van köztünk. Ez fogott meg. Szeretek oda lejárni dolgozni, és persze, azt is látom, hogy milyen hihetetlen fejlődésen mennek keresztül. Olyanok is vannak a kezem alatt, akiket más edző biztosan elküldött volna rég, de én a magam példájából tudom, hogy történnek csodák, nem szabad feladni a célokat. Egy éve dolgozunk együtt keményen, most már gólokat lőnek, a legjobban védekező gyerek annak idején - kis túlzással - még úszni sem tudott rendesen. 



- Lehet, hogy végigviszed ezt a csapatot a juniorból való kiöregedésig?

- Szeretném. Sok minden változhat, a munkaköröm sokat bővült, jelenleg hat hetente van egy hétvégém, amikor otthon tudok lenni - nem azért mondom, hogy sajnálj.

A vlv szerkesztősége az olvasók segítségével tartja fenn magát.
Kérjük, lépjen be támogatóink közé.
RÉSZLETEK

- Nem így volt  tervbe véve, emlékszem...

- Nem. Arról volt szó, hogy a legnagyobb pecás leszek Békés megyében. :-) Nem így alakult, de ezt nem bánom. Pecázni még sokat tudok majd, de ez a munka nagyon sokat ad nekem, egyáltalán nem sajnálom rá az időt. Nem vagyok az a típus, aki azt mondja: ha már jó játékos voltam, bebizonyítom, hogy edzőnek is jó leszek, egyszerűen élvezem, szeretem csinálni. És ha két év múlva már nem így lesz, akkor majd váltok. Simán lehet, hogy ez sok-sok évig, évtizedekig fog tartani, de ezzel nem is foglalkozom, élvezem a hétköznapok élményeit.

- Hogy látod a "nagy vízilabda helyzetét", a válogatottat, az olimpiai esélyeket, egyáltalán, két évre eltávolodva attól, hogy a sűrűjében voltál, az egészet?

- Nagyon sok játékos beért mostanra. Az olimpia elhalasztása adott egy évet, hogy komolyodjanak, jobb játékossá váljanak. Egy év ebben a korban olyan szintű tapasztalatszerzési, fejlődési lehetőséget ad, amit nyilván más csapatok is kihasználnak. Nem is csak a kor miatt számít sokat, hanem azért, mert amikor magas szintű csapatba kerülnek, szivacsként szívják magukba a tudást. Kiegészítő játékosból jó kiegészítő játékossá fejlődni és onnan áttörni még egy szakaszt, meghatározó vízilabdázóvá válni - sok olyan játékosunk van, akinek jót tett ilyen szempontból ez az egy év.

Ha egy csapat az Eb-t meg tudja nyerni, akkor az olimpiai elsőségre is képes. Az is tény, hogy a helyzet nagyon megváltozott, volt időszak, amikor három csapat volt képes nagyon jó játékra, aztán - az én időszakomban - hat, most pedig lehet akár nyolc is. Mindegyik nyerni utazik ki az olimpiára, mert képes is lehet erre. Ez a mostani egy jó kis brigád, abszolút esélyesként megy ki, amit három éve egyáltalán nem mondtam volna ki róluk, talán két éve sem.

- Köszönöm a beszélgetést!