Két évvel(!) azután, hogy a NOB 11 főre csökkentette az olimpián szereplő vízilabdacsapatok eddig 13 fős létszámát - Kemény Dénes megkongatta a vészharangot. "Bejelentette", hogy a sportág katasztrófa előtt áll. Összefoglaljuk, hogy jutott a vízilabdasport valóban a szakadék szélére.

A sportág nemzetközi irányítói hosszú időn át lobbiztak azért, hogy az olimpia programjában azonos számú (12) csapattal szerepelhessenek a nők is, mint a férfiak. Következetes harcuk oda vezetett, hogy a NOB hajlandó volt kompromisszumra. No, nem arra, hogy 12-12 pólócsapat versenyezhessen, a férfiaknál marad a 12, a női létszámot pedig kettővel növelik, nyolcról 10 csapatra. Ennek azonban ára van, méghozzá súlyos. Minden válogatottban csak 11 játékos szerepelhet a megszokott 13 helyett. Ez az, amit senki nem akart, de a döntés megszületett, megváltoztatni már lehetetlen, "kozmetikázásra" talán még van mód. (Írásban sehol nem találtuk nyomát, de több jelből úgy tűnik, hogy a jelenlegi szabályok alapján csapatonként további két játékos akkreditációt kaphat, ők azonban nem lakhatnak az olimpiai faluban, s a tornán való szerepeltetésük szabályozása még várat magára. Ma már ez ügyben próbálják a lehetséges maximumot elérni a sportág nemzetközi vezetői.)

A mai helyzet kialakulásának hosszú időre visszanyúló előzménye van. És a sportág elsősorban magának köszönheti, hogy ilyen helyzetbe jutott.

Vitathatatlanul jó szándéktól vezérelt, évtizedes reformvita jellemzi a pólós életet. Mindenki tudta, tudja, hogy a vízilabda lemaradt a többi csapatjátékhoz képest, nemcsak a labdarúgás húzott el tőlünk, hanem a kézilabda és a kosárlabda is. A válságjelek elemzése folyamatosan napirenden volt, a nézőszám csökkenése joggal értékelhető drámainak, a víz közege miatt a versenytársakénál jóval lassúbb játék elveszítette versenyképességét, a szabályok (sokszor érthetetlen) alkalmazása, a játék speciális jellemzői (csillogó víztükör, a víz alatt, tehát láthatatlanul zajló események döntő szerepe) miatt a tévéközvetítések nem nyújtanak kellő élvezetet. Rengetegen hangsúlyozták a marketing jelentőségét, volt mindenféle próbálkozás, de a konkrét, kézzelfogható eredmény siralmas.

A sportág nemzetközi irányítói sokáig úgy tettek, mintha minden a  legnagyobb rendben lenne. "Megengedték maguknak", sőt, megengedik maguknak most is, hogy olyan országok, városok rendezzenek világversenyt, ahol a sportágnak nincs gyökere, ahova a nagy távolság miatt a tradicionális pólónagyhatalmak szurkolótábora nem kísérheti el kedvenceit. Az ideológia az volt, hogy népszerűsíteni, terjeszteni kell ezt a szép sportágat. Hol az eredmény?


A vízilabdás VAR alapját jelentő gólkamera a gólbíró széke mellett a nyári belgrádi Világliga-szuperdöntő alatt. Kár, hogy még tesztelték/éppen beázott (szabadon választott), amikor magyar gólt kellett volna megadni a segítségével... Fotó: vlv

A szabálymódosítások több mint 10 éve állandó vita tárgyát képezik. Már 2009 nyarán kísérleti szabályokkal (kisebb pályán, csapatonként hat helyett öt játékossal a vízben) rendezték meg a Vodafone gálát. Kemény Dénes még szövetségi kapitányként - megfontolandó érvek alapján - támogatta a kisebb pálya tervét (noha ez nyilvánvalóan kevesebb játékos szereplését hozta volna magával). Egyben bírálta saját szövetségét(!), annak elnökségét, amiért nem próbálkozik "saját hatáskörben" kísérleti szabályok tesztelésével, például a junior bajnokságban. 

A vízipóló nem labdarúgás, itt sosem ragaszkodtak konzervatív módon az alapvető szabályok megőrzéséhez. Az idősebbek emlékezhetnek a sportágban végbement sok változásra, a "holt időben elkövetett szabálytalanság" jelentőségére, arra, hogy a büntető eredetileg négyméteres volt, nem pedig ötméteres és sorolhatnám az apró részleteket.

Érdekes, hogy a legutóbbi, viszonylag jelentős szabálymódosítás éppen arra az időszakra esik, amikor Kemény Dénes a szövetség elnöke lett. A 2013-14-es szezonban, először a Magyar Kupa versenysorozatban alkalmazták azokat a szabályokat, amelyek szerint (nagyrészt) a mostani változtatásig játszották a pólót világszerte. Akkor a játékosok így foglalták össze az első tapasztalatokat. Komoly aggályokat fogalmazott meg az itáliai premier után az akkor még Olaszországban játszó Madaras Norbert és a helyzet zűrzavaros maradt, egy év elteltével sem sokat változott, ez derült ki Kiss Gergely akkori nyilatkozatából.

A hazai pólóvilágban tartja  magát az a legenda, hogy az új szabályokat annak idején rosszul fordították le magyarra, így a bírói alkalmazás túl szigorú lett, előfordult, hogy 40(!) kiállítást ítéltek egyetlen meccsen. Emiatt "finomhangolásra" kényszerült a magyar szövetség... (Állást foglalt, ajánlást tett közzé a Faragó Tamás vezette Szakmai Testület is.)

A hegyek vajúdása aztán nem kisegeret, hanem szörnyet szült. A FINA 2014-ben meghirdette és kísérleti jelleggel be is vezette az új szabályokat. Ezekben a kisebb pálya mellett szerepelt a csapatlétszám 11-re csökkentése is (a korábbi hat helyett öt mezőnyjátékos egyidejű vízben tartózkodásával). A NOB-nak tehát volt honnan ötletet merítenie a későbbi döntésnél, amit a jelekből ítélve a vízilabda nemzetközi szervezeteinek megkérdezése nélkül hozott meg, kész helyzetet teremtve.

Az új szabályok átültetése a gyakorlatba tehát folyamatosan történt, a junior világversenyeken már 2015-ben bevezették, a felnőtteknél akkor még csak a pálya méretét csökkentették, a játékosok száma nem mérséklődött, miként a labda mérete sem lett kisebb, később pedig a kisebb pályától és az alacsonyabb létszámtól is elálltak a döntéshozók. Mindeközben a nemzeti bajnokságokra folyamatosan eleve a régi szabályok voltak érvényesek - nagy pálya, kétszer hét játékos a vízben.

Szép lassan olyan helyzet alakult ki, hogy más szabályok alapján kellett játszani a FINA és a LEN fontos versenyein. Közben a két nemzetközi szervezet "eltávolodott egymástól", a sportág sokáig, részben még ma is (akár konkrét funkció nélkül is) mindenható ura, Gianni Lonzi a LEN korifeusa maradt, a FINA más irányt vett. A két szervezett rivalizálni kezdett egymással, ennek részben - az egyre zsúfoltabbá váló versenynaptár miatt - a sportág legjobb játékosai itták meg a levét. 

Itthon közben a vezetés - és ez már Kemény Dénes elnöki időszakára esik - igyekezett élharcosa lenni a sportág nemzetközi megújulásának. A 2014-es Komjádi Kupát kísérleti szabályokkal rendezte meg a szövetség (kisebb pálya, labda és létszám, csak öt mezőnyjátékos egy időben a vízben). A tapasztalatokról komoly videóösszegzés készült, amit a mexikói Cancúnban kellett volna megvitatni, s azokból következtetéseket levonni. Hallott valaki a tapasztalatok értékeléséről és az ezt követő gyökeres változtatásokról? A FINA cancúni "válságtanácskozását" egyébként azért hívták össze, hogy más sportágak bevált módszereinek tanulmányozásával, azok esetleges átvételével újítsák meg a sportágat.

Itthon Gergely István volt a marketinggel kapcsolatos megújulás vezéralakja. A kezdeményezésére Montenegróban, Szerbiában, Montenegróban és Magyarországon csaknem 3 ezer ember részvételével végeztek felmérést, kérdőív alapján, még 2011-ben. Az eredményekből egyértelmű volt, hogy a legnagyobb probléma: nem lehet értelmezni, megérteni a meccsek közben hozott bírói döntéseket. A BHSE mai ügyvezető elnöke akkor a magyar férfi válogatott csapatvezetője volt, ebben a minőségében választott ki egyetlen elemet a megújulási ötlethalmazból, azt viszont nemcsak zászlajára tűzte, hanem következetesen meg is valósította. A játékvezetők bemikrofonozásáról van szó, amely hosszas szervezőmunka után a Budapesten, 2014. február 4-én rendezett hivatalos Magyarország-USA barátságos mérkőzésen debütált. E kezdeményezés sorsának alakulása jól mutatja a vízilabda kilátástalan helyzetét, a vezető korifeusok szerencsétlenkedését, s megvilágítja, miért nehéz érvekkel szembeszállni azokkal, akik gúnyosan röhögnek szeretett sportágunkon, azt vallva, hogy a vízipóló már rég megérett a pusztulásra.

Ez a technikai újítás ugyanis eredetileg azért került szóba, hogy a közönség megtudja, mi miért történt, ha esetleg nem értené a bírói ítéletet. Tehát az eredeti verzióban nemcsak a bírók és a zsűriasztalnál ülő ellenőr volt összekötve, hogy egymással kommunikáljanak, hanem a bíró által "bemondott" hivatalos közlést a hangosbemondó kezelőjének közvetítésével a közönség is hallhatta. A budapesti kísérletről a DigiSport segítségével film is készült, amelyet Kemény Dénes magával vitt a cancúni világkonferenciára. (Akkori információk szerint az anyag nem került a plénum elé, "nem jutott rá idő", azt lényegében senki nem látta, elképzelhető, hogy mekkora hatékonysággal hasznosult a komoly munka eredménye.) Ebben a filmben Benedek Tibor az újítás kapcsán éppen azt emelte ki, hogy a sortág hitelessége jelentősen nő, hiszen a játékvezetőnek meg kell mondania, mit miért ítélt. De már a cancuni világkonferenciáról hazatérve azt nyilatkozta Kemény Dénes, hogy ha a bírók egymással kommunikálni tudnak, az javíthatja a teljesítményüket és ezzel a mérkőzések színvonalát, "maga a bemikrofonozás elkerülhetetlen, ennek egyszeri költségét be kell kalkulálni, ugyanakkor azzal várni kellene, hogy a döntések okát megosszák a közönséggel, mert egyelőre jelentősen eltérnek a vélemények egy-egy ítéletet követően." (Kemény Dénes ezen érvelése pedig módot adna arra, hogy nyissunk egy vadonatúj fejezetet a sportág haldoklását leíró szomorújátékunkban. Ugyanis már a szabályok értelmezésében rejlő különbözőségek is nevetséges vagy inkább drámai helyzetet teremtettek az elmúlt évtizedben. Utaltunk már a vélhetően fordítási hiba miatt 40 kiállítást hozó magyar bajnokikra, de talán emlékezetes a centerről, labda nélkül ítélt kiállítások problémája, amely először szabályváltozásnak tűnt, majd kiderült, hogy itt csupán értelmezésről van szó. Nem tök mindegy? Más ítéletet hozott a bíró most már nemcsak két különböző szövetség versenyén, hanem egyazon nemzetközi bajnokságban is, függően attól, hogy aznap reggel, s az éppen kiküldött delegátus szerint mi volt a "hivatalos értelmezés".)

Egyébként máshol is voltak bizonyos kísérletek, az olaszoknál például 2012 óta létező megoldás, néha ma is látni, hogy a medence alján fénycsík jelzi az ötméteresvonalat és a kétméteresonalat, de nem tudunk arról, hogy ez a technikai újítás máshol is tartós használatba került volna.

Három évvel(!) Cancún után a magyar bajnokság fontosabb meccsein elkezdték alkalmazni a bemikrofonozást, de csak a sporik és az ellenőr egymás közötti kommunikációjára! A hangosbemondó kezelője kikerült a kommunikációs láncból, aminek indoka az volt, hogy a bíró kézjelei mindig egyértelműen jelzik az ítélet, ennek alapján a hangosbemondó kezelője, aki nyilván szakember és ismeri a bírói jelzéseket, tájékoztathatja a közönséget! De hát azóta sehol, senki nem tette ezt! :-)

2019-ben Marjay Zsolt, a Játékvezetői Bizottság tagja ezt mondta az MVLSZ szabálymódosításokkal kapcsolatban megrendezett, augusztus 7-i konferenciáján: 

"Próbálkoztunk itthon bevezetni a headsetek használatát. Jelenleg nem áll rendelkezésre, talán egy pár vagy maximum kettő, tehát ezt nem tudjuk egyértelműen előírni. Megoszlanak a vélemények, hogy ez mennyire fontos és mennyire nem fontos. Ha egy valóban jól működő headset van, az tud segíteni. Azok a headsetek, amiket eddig kipróbáltam én itthon, azok a headsetek nem működtek, inkább zavaróak voltak, csak kommunikálni nem lehetett rajta, egyébként minden zajt, satöbbit behozott a füledbe, úgyhogy ennek mindenféleképpen csak akkor van értelme, ha jó minőségű és működő headseteket vezetünk be és használunk.  

Szóval tényleg, ez a bemikrofonozásos történet - mint cseppben a tenger...


Nagy sajtóérdeklődés kísérte a bemikrofonozás premierjét. Ettől várta mindenki, hogy a nézők jobban megértik a bírói döntéseket. Fotó: vlv

Miközben a sportág nemzetközi vezetése folyamatosan húzd meg-ereszd meget játszott, 2017 nyarán a Nemzetközi Olimpiai Bizottság kész helyzetet teremtett, döntött arról, hogy az olimpián 10 női és 12 férfi csapat vehet részt, viszont csapatonként csak 11 sportolót lehet nevezni a korábbi 13 helyett. Pont. Ezután már csak "szépítgetésre" volt mód, a sportág nemzetközi irányítói abból az alaphelyzetből próbálják a lehető legtöbbet kihozni, vagyis hogy csapatonként még két játékost lehessen nevezni, olyat, aki - ha máshogy nem megy - nem lakik az olimpiai faluban, de meghatározott szabályok alapján becserélhető.

A FINA a NOB-döntést követően a 2017-es budapesti vb alatt rendezte meg kongresszusát. A plénum elfogadta a vezető testület, a Büro javaslatát. Ez az indítvány lesöpört az asztalról minden, addig kísérleti jelleggel kipróbált módosítást, egyetlen egyet fogadott el, azt, hogy az olimpiákon 12 férfi és 10 női csapat szerepeljen, 11-11 játékossal. (Ezért használtuk a kész helyzet kifejezést.) Vagyis a sportág vezérkara belenyugodott a NOB döntésébe, miközben visszalépett attól a reformtól, amelynek szerves része lett volna a meccsenkénti kevesebb játékos. Ettől kezdve egyenes út vezetett a mai helyzetig és a jövő évi tokiói olimpián ránk (a sportágra) váró "katasztrófáig". (Egyébként ezen a budapesti kongresszuson lett a FINA vízilabda szakbizottságának tagja Molnár Tamás, az edzőbizottságba pedig Kemény Dénest választották be, aki később e testület alelnöke lett.)

Egyébként érdekes állomása volt a folyamatnak a LEN 2017 májusi marseille-i kongresszusa. Az európai szövetség itt még "keménykedett", Molnár Tamás így nyilatkozott a magyar szövetség honlapjának:

„A LEN el tudja fogadni, hogy az olimpián a női mezőny tizenkét csapatosra bővítése áldozattal jár, ezért kompromisszumképesen támogatja a tizenegy fős olimpiai csapatok bevezetését, de csak és kizárólag abban az esetben, ha ez huszonnégy együttes részvételét jelenti a jelenlegi hússzal szemben!”

Hát, ez nem jött össze.

Marseille-ből Kemény Dénes is nyilatkozott, hiszen a sportág súlyos helyzetben volt, a jövőjét befolyásoló korszakos döntésre várt. Emígyen szólalt meg a magyar szövetség elnöke "a kongresszusról, annak általános hírértékkel bíró részéről":

„A rendes éves beszámolók mellett két lényeges, mindenkit érintő extra pontot tudok kiemelni. A LEN elnöke, Paolo Barelli a FINA elnöki posztjára való kandidatúráját osztotta meg velünk, egyúttal kérte, hogy az összes európai nemzet sorakozzon fel mögötte. Hellyel-közzel meg is kapta ezt a támogatást, szinte mindenki bátorította, ez az egység kiemelendő, nem megszokott a testület életében. A másik lényeges történés az volt, hogy Szántó Éva, a magyarországi világbajnokság szervezőbizottságának igazgatója beszámolt az esemény előkészületeiről, aktuális állapotairól – tette mindezt nagy sikerrel. Mindenkit örömmel hívott meg a világbajnokságra.”

Súlyos, kemény szavak!

A helyzet drámaiságát Kemény Dénessel ellentétben a sportág más nagyjai már akkor felismerték.

A Vízilabdaedzők Világszervezete (WWPCA) 2017 június 29-én állásfoglalást tett közzé, amelyben felszólítják a FINA illetékeseit, hogy vonják vissza a budapesti kongresszusra döntéshozásra előkészített szabálymódosítási csomagot. A szakemberek kifogásolják, hogy éveken át teszteltek reformszabályokat, majd egy teljesen más tartalmú csomagot akarnak elfogadtatni, alapos vizsgálat, hatástanulmány készítése nélkül, az érintetteket nem kellően bevonva az előkészítésbe. Különösen nehezményezte a szervezet az olimpiai csapatok létszámának 11-fősre csökkentését, rámutatva annak beláthatatlan egészségügyi következményeire, amelyek potenciális hatását szintén nem mérték fel. A szervezet vezető testülete azt javasolta, hogy alapos előkészülést követően, csak a tokiói olimpia után változtassanak a sportág szabályain.

A dátum tehát: 2017. június 29.! Na, EZ nevezhető vészharangkongatásnak! 

A szabálymódosítást -  mint kiderült - Budapesten csak elhalasztották.

2018 augusztusában a szombathelyi ifjúsági vb volt az egyik terepe azon szabálymódosításoknak, amelyeket aztán széles körben be is vezettek, ezek alapján pólóznak jelenleg is a világon mindenütt (nagyjából azokról a módosításokról van szó, amelyeket a budapesti FINA-kongresszuson levettek a napirendről). A végső döntést a kínai Hangcsouban  hozta meg a FINA. Kemény Dénes sportdiplomata szordínósan nyilatkozott a helyszínről az MTI-nek:

"(...)a mostani módosítások - amelyeket 181 igen, 8 nem, illetve két tartózkodás mellett fogadtak el - felgyorsítják a játékot, ugyanakkor egy korábbi szabályváltozással együtt -  miszerint az olimpián csak 11 játékos nevezhető - veszélyes lehet, hiszen könnyen elképzelhető, hogy "elfogynak majd az együttesek", ezzel pedig rossz lehet a megítélése a vízilabdának."

Katasztrófáról tehát még nem beszélt Kemény Dénes.

Ahogy közeledik az olimpia (már egy év sincs addig), úgy kerül óhatatlanul szóba, hogy teljesen más lesz 11 játékossal vízilabdázni, mint 13-mal. Sőt! Az a furcsa helyzet állt elő, hogy az utóbbi évek jelentős (részben kvalifikációt is eredményező) világversenyein a szabályok lehetővé tették, hogy minden válogatott 15 játékost nevezzen, ebből e keretből kellett meccsenként 13-ra szűkíteni a játékra kijelöltek körét. Hát, ez elég nagy különbség az olimpiai torna 11-tagú csapatához képest...

Ebben a helyzetben jelent meg az a Kemény Dénes-interjú, amellyel a sportág ikonja bizonyítani tudja majd: ő már 2019 júliusának végén szólt, hogy baj lesz!

A szövetség néhány napja konferenciát rendezett az új szabályokról. Ezen Kemény Dénes is jelen volt, sőt, előadóként is megszólalt. Mondandója különösen érdekes volt, nemcsak azért mert első kézből kaphatott tájékoztatást a szakma a szabálymódosításokról, hanem végre azok hátteréről, elfogadásuk viszontagságos folyamatáról is képet lehetett kapni. Arról, hogy tulajdonképpen milyen mechanizmus alapján alapozódnak meg a hétköznapokban aztán mindannyiunk számára oly sok bosszúságot okozó döntések. (Megvilágosodással ért fel számunkra az az információ, hogy a FINA edzőbizottsága a jelenlegi ciklus kezdetekor jelentősen kibővült, új, a vízilabda világában jól ismert edzők kerültek be a sportágat a testületben addig képviselő iráni és magyar tag mellé, s az addig kívülről halottnak tűnő bizottság egyszeriben aktivizálni kezdte magát. Kemény Dénes ugyanis 2013 óta tagja volt e testületnek, a tagságot 2017-ben, a budapesti vb alkalmával lezajlott tisztújítás során ismét elnyerte, sőt, az év őszén alelnöknek választották. Hogy mit csinált ez a bizottság 2013 és 2017 között, azt valószínűleg örökre homály fedi, nyoma ugyanis nincs ennek.)

Az egykori szövetségi kapitány, az MVLSZ volt elnöke szavait szöveghűen, változtatás, szerkesztés nélkül idézzük az augusztus 7-i MVLSZ-konferenciáról:

Sokáig voltam játékos, aztán pedig szövetségi kapitány Magyarországon és mindig a magyar pólóvilág a nemzetközi póló vezetésére úgy összességében úgy nézett globálisan, hogy valami olyasmi, ami alkalmatlan vagy legalábbis rugalmatlan és mi sokkal jobban meg tudnánk mondani, hogy hogy és mint kell csinálni a dolgokat.

Én már a második ciklus, hogy FINA edzőbizottsági tag vagyok, illetőleg, most már, majd azt is elmondom, most már ez megváltozott, Tamás (Molnár Tamás - a szerk.) pedig volt az első ciklusban két-két és fél évig sportolói bizottsági tag, most pedig a vízilabda szakmai bizottságnak a tagja. 

Most a jelenlétünk az számít, de igazából, hogy lássátok, a FINA-nak is a legfontosabb döntéshozó szerve az a közgyűlés. Közgyűlés viszonylag ritkán van. Világbajnokságok kapcsán szokott lenni, illetve rendkívüli közgyűlés van ritkán. Tisztújító négyévenként, mindig az olimpiát követően. Közgyűléshez javaslatokat három hónappal hamarabb a FINA elnöksége tehet, s a FINA elnökségéhez pedig a különböző sportágak, szakágak szakmai javaslatai alapvetően a szakmai bizottságoktól érkeznek. 

Tehát amikor mi így a tapasztalataink alapján látunk valamit, amin javítani kellene, akkor egyfelől azt el kell érjük, hogy a FINA szakmai bizottsága ezt támogassa, ami a TWPC, ahol a Papesz tag. Amennyiben ezt támogatja, oda kerül az elnökség elé, ha az elnökség is támogatja, akkor oda kerülhet a közgyűlés elé és akkor utána hatályossá válik. Ilyen, ugye az új szabályok, amiket tavaly márciusban volt Budapesten a kongresszus, ennek lett egy eredménye, utána néhány tesztesemény, majd azt követően decemberben a rendkívüli, szabálymódosító kongresszuson fogadtak el azt hiszem 12 szabályt. Az egy viszonylag gyors, közel egyéves folyamat volt. 

Csak azért mondom, mert itt is, a világbajnokság alatt az edzők, akiket ugye, az edzőbizottság képvisel, a napi történések mentén jöttek az ötletekkel, támogatható ötletekkel, majd ezeket felsorolom, de igazából ez egy hosszabb folyamat, optimális esetben mondjuk a fukuokai világbajnokság kongresszusán lehet esetleg a kongresszus elé tárni ilyen elképzeléseket, de sok mindenki támogatása szükséges. 

Érdekes az edzőbizottság helyzete, mert amikor viszont a szakmai bizottság, tehát a TWPC szeretne valamit elérni, szinte mindig megpróbálják begyűjteni az edzőbizottság támogatását, hogy még erősebb legyen az ő javaslatuk, ami aztán a FINA elnöksége elé kerül. 

Mindezek után, hogy így körülbelül annyira láthatjátok a működést, a TWPC felelős a világesemények lebonyolításáért, az edzőbizottság edzői szemszögből véleményez mindenféle tevékenységet, bármikor véleményezhet, és joga van delegálni egy-egy képviselőjét az összes világeseményre. Például idén a belgrádi Világliga nyolcas döntőn én voltam a jelölt, aki részt vett és az edzőbizottságot képviselte, a budapesti női Világliga-szuperdöntőn pedig ennek az edzőbizottságnak az amerikai tagja, aki az amerikai válogatott edzője.

Az edzőbizottság annyiban változott, az első ciklusban egy tízfős bizottság volt, minden sportág képviseletével, de nem tudott igazából konkrét munkát végezni annyiban, hogy az a két-három, aki az úszásból jött, az az úszással foglalkozott, az a kettő, aki vízilabdából, az a vízilabdával, ráadásul a személyek is bizonyos értelemben néha meglepetést okozhatnak, hogyha valaki csak úgy ránéz, mert az előző ciklusban a két, vízilabdát képviselő személye a bizottságnak..., az egyik az én voltam, a másik az iráni vízilabda szövetség, úszó szövetség elnöke. Ezek nyilván ilyen sportpolitikai döntések is, valószínűleg, egyébként egy volt pólós fiú, így oldotta meg a FINA. Most ezt kibővítették itt Budapesten 17-ben és 24 vagy 25 tagú lett az edzőbizottság. Így viszont vannak albizottságok, tehát van vízilabda albizottság is. Ez most már lényeges, mert itt viszont már tényleg gyakorlatilag pólós edzők képviselik a pólós edzőket. Ahogy az előbb mondtam, benne van az amerikai csapat edzője (Adam Gary Krikorian - a szerk.), a kínai férfi csapat edzője, aki a Petar Porobics, az ausztrál férfi csapat edzője, aki az Elvisz Fatvovics, valamint egy kanadai szakmai igazgató fiú, úgy hívják, hogy Justin Oliveira. 

És ez az ötfős bizottság már konkrétan a saját tapasztalatai alapján, az edzőkolléggák tapasztalatai alapján olyan javaslatokat tesz, amelyeket a FINA TWPC is támogat és az az elnökség elé kerülhet. 

Most ennyi bevezető után..., volt több meeting. Először volt a vízilabda albizottságnak egy saját megbeszélése, aminek az eredményét mi továbbítottuk a komplett edzőbizottságnak és azt utána véleményezte a szakbizottság is és az elnökség elé került. Ami leginkább érinti most a két magyar felnőtt válogatottat, az egy olyan határozat..., olyan határozatot hoztunk, hogy támogatjuk a FINA-nak azt a törekvését, hogy a 11 fős olimpiai csapat két tartalékja az a faluban aludhasson és kapust bármikor a mérkőzés alatt sérülés kapcsán lehessen úgy cserélni, hogy aznap nincs a cserekapus a 11-ben. Ez gyakorlatilag már azt jelentené, hogy 12-re felmehetne a létszám. Nyilvánvaló, hogy az a kombináció, ahogy a FINA-közgyűlés 17-ben megszavazta az olimpián a 11 játékossal felálló csapatokat, majd rá másfél évre, tavaly decemberben megszavazta a szabálymódosításokat, amikről az előbb volt szó, ez együtt egy nagyon rossz kombináció, mert fölgyorsult a játék, ugyanakkor csökkent a játékosok létszáma, ráadásul a klasszikus összeállítást véve kettő darab mezőnyjátékossal, tehát öt cserejátékos helyett három cserejátékossal kezdenék a csapatok a meccset. Amennyiben lehet kapust cserélni, legalábbis orvosi okok miatt egy mérkőzésen, akkor már csak eggyel csökkenne a mezőnyjátékosok létszáma. Ez a javaslat, ez az állásfoglalás tartalmazza azt is, hogy a mérkőzés szünetében további plusz egy játékost is igénybe lehessen venni, magyarul: a 10 mezőnyjátékosból egyet vagy az első vagy a második vagy a harmadik szünetben cserélni lehessen azzal, aki szintén arra a meccsre nem volt beikszelve. Tehát 13 sapka lenne, 13 szám és mint a régi Európa-bajnokságokon, meccsről meccsre jelölné az edző azt a 11-et, akivel játszik. Egy kapussal. És akkor kapust és egy mezőnyjátékost a mérkőzés folyamán különböző feltételek mellett cserélhet.

Ezt a FINA szándékozik különböző tárgyalásokon - és egyébként zajlott egy ilyen tárgyalás most a világbajnokságon is, az IOC sportigazgatójával - elérni. Ami ezt nehezíti, mert ez a vízilabda szemszögéből teljesen logikus és érdekes módon a tárgyaló delegációban kettő orvos is van, aki a játékosok megfelelő felkészültségi állapotát és annak egészségvédelmét hangoztatja, illetőleg a sérülésveszélyt, hogy a játékvezetők automatikusan, reflexszerűen elkerülnék a tömeges kipontozódást azzal, hogy hagynák a keményebb játékot és ez azért veszélyes a játékosok egészségére. Így próbálja elérni a saját rossz döntését valahogy rehabilitálni a FINA az IOC-nál, aminek a nehézsége az, hogy vannak olyan sportágak, ahol szintén van kettő cserélhető játékos, aki nincs nevezve, de azok sem lakhatnak a faluban és ez egy olyan precedens lehetne, amit az IOC valószínűleg meg fog próbálni elkerülni.

Csak ezért akartalak erről benneteket tájékoztatni, nemcsak azért, mert az edzőbizottság támogatta ezt a javaslatot, hanem azért is, hogy pillanatnyilag ezek a tárgyalások zajlanak, ennek lesz valami eredménye, majd meglátjuk.

(A konferencián elhangzottakra külön cikkben tervezünk visszatérni.)