FACEBOOK

Utánpótlás-világversenyek 2019-ben: egy arany, egy bronz, egy 9. hely

Utánpótlás-világversenyek 2019-ben: egy arany, egy bronz, egy 9. hely
hozzászólás, 2019.12.29.

Többféle megközelítésű évértékelésünket az utánpótlással kezdjük. A 15 évesek, a 17 évesek és a 20-évesek korosztályában rendeztek világversenyt a férfi vízilabdázók utánpótlása számára ebben az esztendőben. Felidézzük a történteket - az U15-ös döntő magyar találataival, valamint az ifjúsági és a​ junior vb magyar meccseinek valamennyi góljával.

U15-ÖS EURÓPA-BAJNOKSÁG, Burgasz (Bulgária), július 21-28.

Júliusban Burgaszban első alkalommal rendeztek világversenyt a 15 éves korosztály számára. A tornára 15 játékost lehetett nevezni, ez volt a magyar csapat:

Csite Loránd, Gyapjas Viktor - kapusok,
Barics Bence, Besenyei Áron, Fekete Paolo, Gaszt Roland (csapatkapitány), Kis Ferenc Ágoston, Mészáros Bálint, Nagy Ákos, Országh Mihály, Pál-Szabó Norbert, Szalai Péter, Szépfalvi Gergő, Tamás Kevin, Tymcyna Máté - mezőnyjátékosok.

Szakvezetők: Vincze Balázs, Derekas Szilárd, Kiss Csaba.


Érdekesség, hogy mivel a korosztálynak még nem volt világversenye, selejtezőt kellett játszania minden részvevőnek. A magyar csapat Montenegróban csoportelsőséget szerzett, úgy, hogy legyőzte a házigazdákat, azokat, akik felett aztán az Eb döntőjében is diadalmaskodott.


A magyar U15-ös válogatott eredményei a burgaszi Eb-n:

Csoportkör

Július 21., vasárnap

Magyarország-Szlovákia 20:6 (5:1, 5:1, 7:1, 3:3)

G.: Nagy Á. 5, Gaszt 3, Barics, Tamás, Tymcyna, Mészáros B. 2-2, Fekete, Szépfalvi, Kis F., Szalai, ill. Mihail, Badida, Resovsky, Baco, Kolesar, Zolovcsik

Július 22., hétfő

Magyarország-Horvátország 8:9 (2:3, 1:3, 1:1, 4:2)

G.: Tymcyna 3, Fekete, Nagy Á., Országh, Barics, Szalai, ill. Kolak 3, Sztojanac, Mozara 2-2, Budisa, Tolja

A horvátok az utolsó másodpercben lőtték a győztes gólt.

Július 23., kedd

Magyarország-Románia 13:4 (3:2, 4:1, 3:0, 3:1)

G.: Országh 4, Nagy Á., Barics 3-3, Szalai 2, Besenyei, ill. Neamtu 4

Csapatunk a csoport második helyén jutott tovább.

Július 24., szerda 

Nyolcaddöntő

Magyarország-Oroszország 11:5 (3:2, 3:0, 3:0, 2:3)

G.: Nagy Á. 6, Fekete, Országh, Barics, Gaszt, Szalai, ill. Puskarjev, Kravcsenko, Szacskov, Pankin, Safonov

Július 25., csütörtök

Negyeddöntő

Magyarország-Szerbia 12-11 (3-3, 5-1, 1-4, 3-3)

G.: Nagy Á. 4, Szalai 3, Tymcyna 2, Fekete, Országh, Gaszt, ill. Bozovics 3, Dimitrijevics, Kavacsevics 2-2, Janosevics, Kojics, Gavrilovics, Sztanics

Július 26., péntek

Elődöntő


Magyarország-Olaszország 8-6 (0-2, 3-1, 2-1, 3-2)
G.: Szalai 2, Fekete, Nagy Á., Barics, Gaszt, Tamás, Tymcyna, ill. Verde, Serino 2-2, Agnolet, Urbinat

Július 28., vasárnap

Döntő

Magyarország-Montenegró 15:9 (5:0, 4:2, 2:4, 4:3) - NYILATKOZATOK A VLV-NEK

G.: Nagy Á. 6, Szalai 4, Tymcyna 2, Gaszt, Tamás, Kis F., ill. Reichel 3, Boskovics, Vukicsevics, Bastrica 2-2

A torna legértékesebb játékosa és gólkirálya 26 góllal: Nagy Ákos.

VLV-VIDEÓK (LEN):

Tymcyna első gólja

Nagy Ákos első gólja

Szalai első gólja

Szalai második gólja

Gaszt gólja

Nagy Ákos második gólja

Szalai harmadik gólja

Tymcyna második gólja

Nagy Ákos harmadik gólja

Nagy Ákos negyedik gólja

Csite-védés

Kis Ferenc gólja

Nagy Ákos ötödik gólja


Nagy Ákos hatodik gólja

Szalai negyedik gólja

Tamás Kevin ötméteresgólja

Kupaátadás, himnusz



U17-ES EURÓPA-BAJNOKSÁG, Tbiliszi (Georgia - Grúzia), augusztus 11-18.

A 15 tagú magyar csapat (meccsenként 13 játékos szerepelhetett):

Gyapjas Brendon, Hörömpő Botond - kapusok,
Eppel Barnabás, Gábor Lőrinc, Kevi Bendegúz, Lantos István, Mészáros Mátyás, Molnár Erik, Nyíri Balázs, Pető Attila, Szabó Bence, Szeghalmi Zsombor, Várkonyi Ádám, Vigvári Vince, Vismeg Zsombor - mezőnyjátékosok.

Szakvezetők: Székely Bulcsú, Tóth Kálmán, Cseh Sándor. Csapatvezető: Madaras Norbert.

vlv-riport a csapat utolsó hazai edzéséről

Arcképcsarnok

Csoportkör

1. nap, augusztus 11., vasárnap

Magyarország-Szlovákia 18:2 (1:0, 4:1, 7:0, 6:1) - NYILATKOZATOK A VLV-NEK

G.: Szeghalmi 4, Pető, Vigvári Vince, Nyíri B. 3-3, Mészáros, Gábor L., Vismeg Zs., Várkonyi, Molnár, ill. Varga, Tisaj

VLV-VIDEÓK (LEN):

1:0 - Szeghalmi első gólja

Gyapjas ötméterest véd

2:0 - Szeghalmi második gólja

3:0 - Szeghalmi harmadik gólja

4:0 - Pető első gólja

5:0 - Mészáros gólja

5:1 - Michal Varga gólja

6:1 - Szeghalmi negyedik gólja

Gábor Lőrinc centerezik

7:1 - Gábor Lőrinc gólja

8:1 - Nyíri Balázs első gólja

9:1 - Vigvári Vince első gólja

10:1 - Vismeg Zsombor gólja

11:1 - Vigvári Vince második gólja

12:1 - Vigvári Vince harmadik gólja


13:1 - Pető második gólja

14:1 - Pető harmadik gólja

15:1 - Várkonyi ötméteresgólja

16:1 - Molnár Erik ötméteresgólja

17:1 - Nyíri Balázs második gólja

17:2 - Patrik Tisaj gólja

18:2 - Nyíri Balázs harmadik gólja


2. nap, augusztus 12., hétfő

MAGYARORSZÁG-SZERBIA 12:3 (4:0, 4:0, 1:1, 3:2) - NYILATKOZATOK A VLV-NEK

G.: Vigvári Vince 4, Szeghalmi 3, Mészáros, Nyíri B., Kevi, Várkonyi, Szabó B., ill. Vukazics, Milojevics, Martinovics

VLV-VIDEÓK (LEN):

Gyapjas-védés

1:0 - Szeghalmi első gólja

2:0 - Vigvári Vince első gólja

3:0 - Nyíri Balázs gólja

4:0 - Vigvári Vince második gólja, ötméteres

5:0 - Vigvári Vince harmadik gólja

6:0 - Szeghalmi második gólja

7:0 - Gyapjas-védés, Mészáros-gól

8:0 - Kevi Bendegúz gólja

8:1 - Vukazics gólja

9:1 - Vigvári Vince negyedik gólja

10:1 - Várkonyi gólja

10:2 - Milojevics gólja

11:2 - Szeghalmi harmadik gólja

12:2 - Szabó Bence gólja

12:3 - Martinovics gólja


3. nap, augusztus 13., kedd

Magyarország-Hollandia 11:7 (2:1, 3:1, 2:2, 4:3) - NYILATKOZATOK A VLV-NEK

G.: Lantos 3, Szeghalmi 2, Pető, Mészáros, Kevi, Vismeg Zs., Nyíri B., Molnár, ill. Wouters 4, Van der Weiden, Schouwerwou, Rempt

Ezzel a magyar válogatott három győzelemmel megnyerte csoportját és egy plusz pihenőnaphoz jutott. 

VLV-VIDEÓK (LEN):

0:1 - Wouters első gólja

1:1 - Lantos első gólja

2:1 - Szeghalmi első gólja

3:1 - Pető Attila gólja

3:2 - Wouters második gólja

4:2 - Mészáros gólja

5:2 - Kevi Bendegúz gólja

5:3 - Wouters harmadik gólja

6:3 - Vismeg Zsombor gólja

6:4 - Van der Weijden gólja


7:4 - Nyíri Balázs ötméteresgólja

7:5 - Schouwerwou gólja

8:5 - Szeghalmi második gólja

8:6 - Wouters negyedik gólja

9:6 - Molnár Erik gólja

10:6 - Molnár labdaszerzése, Lantos második gólja

11:6 - Lantos harmadik gólja

11:7 - Rempt gólja


Augusztus 14., szerda

Negyeddöntő


Montenegró-Magyarország 4:7 (0:1, 2:3, 0:2, 2:1) - NYILATKOZATOK A VLV-NEK
G.: Vujovics 3, Milics, ill. Szeghalmi, Vigvári Vince 2-2, Gábor L., Szabó B., Várkonyi

A VLV SZÖVEGES ÉLŐ TUDÓSÍTÁSA

VLV-VIDEÓK (LEN):

0:1 - Szeghalmi első gólja

1:1 - Milics gólja

1:2 - Szeghalmi második gólja

1:3 - Vigvári Vince első gólja, ötméteres

1:4 - Gábor Lőrinc gólja

2:4 - Vujovics első gólja

2:5 - Vigvári Vince második gólja

2:6 - Szabó Bence gólja

3:6 - Vujovics második gólja

3:7 - Várkonyi gólja

4:7 - Vujovics harmadik gólja


Augusztus 17., szombat

Elődöntő

Spanyolország-Magyarország 8:5 (2:2, 3:0, 2:2, 1:1) - NYILATKOZATOK A VLV-NEK

G.: Valera Calatrava 4, Daura Gomez 2, Ponferrada Sicart, Ramon Sesen, ill. Vigvári, Szeghalmi, Gábor L., Szabó B., Nyíri B.

A VLV SZÖVEGES ÉLŐ KÖZVETÍTÉSE

VLV-VIDEÓK (LEN):

0:1 - Vigvári Vince gólja

1:1 - Valera Calatrava első gólja


2:1 - Ponferrada Sicart gólja

2:2 - Szabó Bence gólja

3:2 - Daura Gomez első gólja

4:2 - Ramon Sesen gólja

5:2 - Daura Gomez második gólja

5:3 - Szeghalmi gólja

6:3 - Valera Calatrava második gólja, ötméteres

7:3 - Valera Calatrava harmadik gólja

7:4 - Gábor Lőrinc gólja

8:4 - Valera Calatrava negyedik gólja

8:5 - Nyíri Balázs gólja


Augusztus 18., vasárnap

Bronzmérkőzés


Magyarország-Görögország 10:4 (3:1, 3:1, 3:1, 1:1) - NYILATKOZATOK A VLV-NEK
G.: Pető, Szeghalmi 3-3, Lantos, Vigvári Vince, Nyíri B., Várkonyi, ill. Szguridisz 2, Matiopulosz, Mokkasz

A VLV SZÖVEGES ÉLŐ KÖZVETÍTÉSE

VLV-VIDEÓK (LEN):

0:1 - Mokkasz gólja

1:1 - Pető első gólja

2:1 - Pető második gólja

3:1 - Lantos gólja

3:2 - Szkuridisz első gólja

4:2 - Szeghalmi első gólja, ötméteres

5:2 - Várkonyi gólja

6:2 - Vigvári Vince gólja

7:2 - Szeghalmi második gólja

8:2 - Pető harmadik gólja

8:3 - Matiopulosz gólja

9:3 - Nyíri Balázs gólja

9:4 - Szguridisz második gólja

10:4 - Szeghalmi harmadik gólja

Gyapjas ziccert véd

Éremátadás



U20-AS VILÁGBAJNOKSÁG, Kuvait, december 12-20.

A vb-n szerepelt magyar juniorválogatott:

Bányai Márk (Szolnok), Mizsei Márton (Miskolc) - kapusok,
Aranyi Máté (UVSE), Ágh György (BVSC), Baksa Benedek (Eger), Bóbis Botond (Vasas), Dala Döme (UVSE), Fekete Gergő (Debrecen), Magyar Márton (Eger), Sugár Péter (BVSC), Szeghalmi Zsombor (Szolnok), Turnai András (Pécs), Vigvári Vince (UVSE) - mezőnyjátékosok.


A szakmai stáb: Kemény Kristóf szövetségi vezetőedző, Lukács Gergely szövetségi edző és Kardos István kapusedző.

VLV-EDZÉSRIPORT AZ ELUTAZÁS ELŐTTI UTOLSÓ HAZAI FOGLALKOZÁSRÓL

A MAGYAR CSAPAT ARCKÉPCSARNOKA

A TORNA ÖSSZES EREDMÉNYE

Csoportkör

December 12., csütörtök


Spanyolország-Magyarország 9:7 (3:1, 2:3, 2:2, 2:1) - NYILATKOZATOK A VLV-NEK
Spanyolország: Aguirre, Sanahuja 1, Ponferrada, Sergio Prieto 1, Pau Linares, Valera 3, Bertran,  Alegre, Montes, Paul 3, Rodriguez, Asensio 1, V. Garcia. Szövetségi kapitány: Svilen Ivanov.
Magyarország: Mizsei, Sugár, Bóbis B. 2, Baksa B. 1, Magyar M. 1, Ágh, Dala D., Turnai A., Vigvári Vince 1, Fekete G. 1, Szeghalmi 1, Aranyi. Szövetségi vezetőedző: Kemény Kristóf

VLV-VIDEÓK (FINA):

1:0 - Paul első gólja

1:1 - Baksa Benedek gólja

3:1 - Asensio gólja

3:2 - Vigvári Vince gólja

3:3 - Fekete Gergő gólja

4:3 - Valera első gólja

5:3 - Paul második gólja

5:4 - Magyar Márton gólja

6:4 - Sergio Prieto gólja

6:5 - Bóbis Botond első gólja

6:6 - Bóbis Botond második gólja

7:6 - Valera második gólja

8:6 - Valera harmadik gólja


9:6 - Paul harmadik gólja

9:7 - Szeghalmi gólja


December 14., szombat

Magyarország-Egyiptom 19:7 (3:3, 5:1, 5:2, 6:1) - NYILATKOZATOK A VLV-NEK
G.: Magyar M. 5, Baksa B. 4, Fekete G. 3, Bóbis, Vigvári Vince 2-2, Dala D., Szeghalmi, Aranyi

VLV-VIDEÓK (FINA):

1:0 - Baksa Benedek első gólja, ötméteres

1:1 - Adham Saleh első gólja

2:1 - Fekete Gergő első gólja

3:1 - Bóbis Botond első gólja

3:2 - Mohamed Rezk első gólja

3:3 - Ettsa Bassed első gólja

3:4 - Adham Saleh második gólja

4:4 - Dala Döme gólja

5:4 - Baksa Benedek második gólja

6:4 - Fekete Gergő második gólja

7:4 - Bóbis Botond második gólja

Mizsei-védés

8:4 - Magyar Márton első gólja

9:4 - Baksa Benedek harmadik gólja

10:4 - Baksa Benedek negyedik gólja

11:4 - Magyar Márton második gólja

Mizsei véd

11:5 - Adham Bassel első gólja

12:5 - Szeghalmi gólja

13:5 - Vigvári Vince első gólja


13:6 - Mohamed Rezk második gólja

14:6 - Fekete Gergő harmadik gólja

15:6 - Vigvári Vince második gólja

16:6 - Magyar Márton harmadik gólja

17:6 - Magyar Márton negyedik gólja

17:7 - Adhem Saleh harmadik gólja

18:7 - Magyar Márton ötödik gólja

19:7 - Aranyi gólja


December 15., vasárnap

Oroszország-Magyarország 9:12 (1:2, 1:3, 3:6, 4:1) - NYILATKOZATOK A VLV-NEK
G.: Magyar M. 4, Vigvári Vince 3, Bóbis B. 2, Baksa B. Fekete G., Szeghalmi

A mérkőzés MVP-je a magyar csapat kapusa, Mizsei Márton lett. 

VLV-VIDEÓ (FINA):

1:0 - Pelikh gólja

1:1 - Magyar Márton első gólja

1:2 - Vigvári Vince első gólja

1:3 - Bóbis Botond első gólja

2:3 - Makhijanov első gólja

2:4 - Vigvári Vince második gólja

2:5 - Baksa Benedek gólja

2:6 - Magyar Márton második gólja

3:6 - Vasziljev első gólja

3:7 - Vigvári Vince harmadik gólja

3:8 - Magyar Márton harmadik gólja

4:8 - Frolov első gólja

4:9 - Fekete Gergő gólja

5:9 - Vasziljev második gólja

5:10 - Bóbis Botond második gólja

5:11 - Magyar Márton negyedik gólja

6:11 - Frolov második gólja

7:11 - Vasziljev harmadik gólja

8:11 - Makhijanov második gólja

9:11 - Frolov harmadik gólja

9:12 -Szeghalmi gólja


December 16., hétfő

Magyarország-Kanada 17:7 (3:1, 3:3, 6:1, 5:2) - NYILATKOZATOK A VLV-NEK
G.: Bóbis B. 4, Fekete 3, Baksa B., Dala D., Vigvári Vince, Aranyi 2-2, Magyar M., Szeghalmi, ill. Cote, Gloade, D'Souza 2-2, Gyerkovics

A magyar válogatott ezzel csoportjának második helyén végzett.

VLV-VIDEÓK (FINA):

0:1 - Gyerkovics gólja

1:1 - Bóbis első gólja

2:1 - Magyar Márton gólja

3:1 - Vigvári Vince első gólja

4:1 - Vigvári Vince második gólja, ötméteres

5:1 - Szeghalmi gólja

5:2 - Cote első gólja

6:2 - Bóbis második gólja

6:3 - Gloade első gólja

6:4 - Cote második gólja

7:4 - Baksa Benedek első gólja

8:4 - Fekete Gergő első gólja, ötméteres

9:4 - Dala Döme első gólja

10:4 - Bóbis harmadik gólja

11:4 -Baksa Benedek második gólja

12:4 - Fekete Gergő második gólja

13:4 - Bóbis negyedik gólja, ötméteres

13:5 - Gloade második gólja

13:6 - D'Souza első gólja

13:7 - D'Souza második gólja

14:7 - Aranyi első gólja

15:7 - Fekete Gergő harmadik gólja

16:7 - Aranyi második gólja

17:7 - Dala Döme második gólja


December 17., kedd

Nyolcaddöntő


Magyarország-Montenegró 14:15 (2:3, 4:6, 3:3, 5:3) - NYILATKOZATOK A VLV-NEK
G.: Fekete G. 4, Bóbis B. 3, Baksa B., Dala D. 2-2, Magyar M., Vigvári Vince, Szeghalmi, ill. Vuskovics 4, Cetkovics, Mijuskovics 3-3, Vucurovics, Radovics, Perkovics, Matkovics, Franeta

A VLV SZÖVEGES ÉLŐ KÖZVETÍTÉSE

VLV-VIDEÓK (FINA):

1:0 - Fekete Gergő első gólja

1:1 - Mijuskovics első gólja

1:2 - Vuskovics első gólja

2:2 - Baksa Benedek első gólja

2:3 - Cetkovics első gólja

3:3 - Fekete Gergő második gólja

3:4 - Danilo Radovics gólja

3:5 - Vuskovics második gólja

4:5 - Dala Döme első gólja

5:5 - Szeghalmi gólja

5:6 - Cetkovics második gólja

5:7 - Perkovics gólja

6:7 - Bóbis első gólja

6:8 - Cetkovics harmadik gólja

6:9 - Mijuskovics második gólja

7:9 - Vigvári Vince gólja

7:10 - Dusan Matkovics gólja

7:11 - Mijuskovics harmadik gólja

8:11 - Magyar Márton gólja

9:11 - Bóbis második gólja

9:12 - Mijuskovics negyedik gólja

10:12 - Bóbis harmadik gólja

10:13 - Franeta gólja

11:13 - Dala Döme második gólja

12:13 - Fekete Gergő harmadik gólja

12:14 - Vuskovics harmadik gólja

12:15 - Vucurovics gólja

13:15 - Baksa Benedek második gólja

14:15 - Fekete Gergő negyedik gólja


December 18., szerda

Helyosztó a 9-12. helyért


Új-Zéland-Magyarország 4:20 (2:6, 1:1, 1:5, 0:8) - NYILATKOZATOK A VLV-NEK
G.: Catlin 2, Brown, Paterson, ill. Dala D. 4, Bóbis B., Ágh, Szeghalmi 3-3, Baksa B., Magyar M. 2-2, Turnai A., Vigvári Vince, Fekete G.

A mérkőzés legjobbjának Dala Dömét választották meg.

VLV-VIDEÓK (FINA):

0:1 - Baksa Benedek első gólja

0:2 - Bóbis Botond első gólja

0:3 - Szeghalmi első gólja

0:4 - Ágh György első gólja

1:4 - Brown gólja

1:5 - Dala Döme első gólja

1:6 - Ágh György második gólja

2:6 - Catlin első gólja

2:7 - Bóbis Botond második gólja

3:7 - Morris gólja

3:8 - Dala Döme második gólja

3:9 - Szeghalmi első gólja

3:10 - Baksa Benedek második gólja

3:11 - Fekete Gergő gólja

3:12 - Dala Döme harmadik gólja

4:12 - Brown második gólja

4:13 - Magyar Márton első gólja

4:14 - Dala Döme negyedik gólja

4:15 - Magyar Márton második gólja

4:16 - Turnai András gólja


4:17 - Ágh György harmadik gólja

4:18 - Vigvári Vince gólja

4:19 - Szeghalmi második gólja

4:20 - Bóbis Botond harmadik gólja


December 19., csütörtök

Helyosztó a 9-10. helyért


Magyarország-Kanada 15:6 (8:2, 1:1, 2:2, 4:1) - NYILATKOZATOK A VLV-NEK
G.: Bóbis B. 4, Baksa B., Fekete G. 3-3, Dala D. 2, Sugár P., Ágh, Szeghalmi Zs., ill. Gyerkovics, Cote, Henning 2-2

A meccs legjobbja Bóbis Botond lett.

VLV-VIDEÓK (FINA):

1:0 - Bóbis első gólja

2:0 - Bóbis második gólja, ötméteres

3:0 - Baksa Benedek első gólja

4:0 - Bóbis harmadik gólja

4:1 - Henning első gólja

5:1 - Szeghalmi gólja

6:1 - Baksa Benedek második gólja

6:2 - Gyerkovics első gólja

7:2 - Sugár ötméteresgólja

8:2 - Fekete Gergő első gólja

9:2 - Dala Döme első gólja

9:3 - Gyerkovics második gólja

10:3 - Dala Döme második gólja

11:3 - Ágh György gólja

11:4 - Cote első gólja

11:5 - Cote második gólja

12:5 - Bóbis negyedik gólja

12:6 - Henning második gólja

13:6 - Baksa Benedek harmadik gólja

14:6 - Fekete Gergő második gólja

15:6 - Fekete Gergő harmadik gólja


*A világbajnokság végeredménye:

1. Görögország
2. Szerbia
3. Olaszország
4. Horvátország
5. Spanyolország
6. Montenegró
7. USA
8. Japán
9. Magyarország
10. Kanada
11. Ausztrália
12. Új_Zéland
13. Oroszország
14. Dél-Afrika
15. Egyiptom
16. Kína
17. Brazília
18. Üzbegisztán

*Iránt és Kuvaitot diszkvalifikálták, mert az egymás elleni keddi mérkőzésük harmadik negyedében szabálytalanul küldtek cserejátékost a pályára.



MVP: Juszuke Inaba (JPN)

Legjobb kapus: Nikolaosz Mitrakisz (GRE)

A média által összeállított all star csapat:

Nikolaosz Mitraksz (GRE), Eltore Novara (ITA), Juszuke Enaba (JPN), Konsztantinosz Gkiuvecisz (GRE), Alexandrosz Papanasztasziu (GRE), Bernat Sanahuja (ESP), Gyorgye Vucsinics (SRB)