FACEBOOK

Rijeka után, Pamplona előtt

Rijeka után, Pamplona előtt
hozzászólás, 2018.04.09.

A Világliga európai csoportselejtezőinek utolsó fordulója következik. A magyar csapat tagjainak nem sok pihenő jutott a rijekai torna után, konkréten semennyi. Kedden este a spanyolországi Pamplonában eldől, hogy kijutunk-e a Világliga nyári szuperdöntőjébe, amely szóbeszéd szerint az oroszországi Ruzában lesz. Kovács Gergő és Manhercz Krisztián nyilatkozott a vlv-nek.


A vasárnap kora esti magyar-motenegrói meccs után busszal hazautazott a magyar válogatott. A mintegy 500 kilométeres utat nem szakították meg vacsorázással, azonban így is hajnali 3 óra volt, amikor a BVSC-uszodánál elköszöntek egymástól a játékosok és hazaindultak. Mint vasárnapi tudósításunkban megírtuk,  Märcz Tamás eredetileg pihenőnapnak szánta a hétfőt, de aztán, főleg az utolsó rijekai meccs hatására, megváltoztatta tervét. Úgy ítélte meg, hogy szüség van még egy edzésre.

A csapatunk kedden reggel indul Spanyolországba, ahol este 19.15-kor játszik a spanyol válogatottal a továbbjutást jelentő csoportelsőségért.

KOVÁCS GERGŐ a vlv-nek:

- Egyórás átmozgató edzésünk volt, gyakorlással. Kiderült kint, Rijekában, hogy ráfér a csapatra, ami szerintem normális, hiszen viszonylag új csapat vagyunk, minden ilyen alkalom segít az összeszokást. 

- Hogy értékeled a rijekai napokat?

- Mindenképpen jó volt az, hogy láttuk, mennyi mindenben kell még fejlődni. Talán jó is, hogy mostani időszakra esett ez az új verseny, az Európa Kupa. Ezeket a tornákat az egyes országok általában csapatkeresésre, csapatépítésre, gyakorlásra használják fel. A mi esetünkben most kiderült, hogy még több gyakorlásra van szükség, hogy később olajozottabban menjen a játék.

- A meccseinket hogy ítéled meg?

- Az első mérközésünkön ikszeltünk a görögökkel, ott még viszonylag jól ment a dolog. Az olaszok ellen már látszottak a jelei annak, hogy azért nekünk több időre lesz szükségünk az öszeszokáshoz. Aztán a spanyolok ellen sikerült viszonylag jól összerakni a játékunkat, talán ők egy picit azért már a vasárnapi döntőre készültek, hiszen csoportelsőként szálltak vízbe ellenünk. Vasárnap nekünk semmi nem jött össze, de hülyén nézne ki, ha erről a meccsről én nyilatkoznék, hiszen nem játszottam, a lelátón ültem.

- A torna egészét, a riválisok erejét hogy láttad?

- Először is: a csoportunkban talán senki nem ezt az erősorrendet várta, tehát ez meglepetés volt. Szerintem jelenleg a szerb és a horvát válogatott emelkedik ki a mezőnyből, őket nevezhetjük igazi topcsapatoknak. Utánuk következnek az olaszok, majd nagyjából egy szinten vannak a montenegróiak, a spanyolok, a görögök és mi. Ami a Montenegró elleni meccsünkön történt, az tényleg meglepő volt, nekik minden bejött, gyakorlatilag az összes helyzetüket kihasználták, ellentétes napot fogott ki a két csapat. Ilyen szituáció azért ritkán alakul ki.

- Pamplona. Komoly ellenfél a spanyol válogatott, ráadásul a kedd esti meccs tétje is nagy, hiszen mégiscsak az múlik rajta, hogy kijutunk-e a Világliga szuperdöntőjébe.

- Olyan szempontból számunkra jó a helyzet, hogy az elmúlt időszakban háromszor találkoztunk velük és mindháromszor legyőztük őket. Ez azért ott van a fejükben, még akkor is, ha vasárnap döntőt játszottak Rijekában. Úgy gondolom, hogy jó esélyekkel szálunk vízbe.

- Hogy láttad a tásaidon ma, át tudtak lendülni a vasárnap történteken? Mert azért az a mérkőzés nagyon lelombozott mindenkit, ott a helyszínen ezt jól lehetett érzékelni...

- Igen, ott ez látszott, de én már a hazaút végén azt éreztem, hogy ezzel nem lesz probléma. Vagyunk annyira profik, hogy túl tudjuk tenni magunkat az ilyen negatív élményen. Győzni akarunk, azért megyünk ki!


MANHERCZ KRISZTIÁN a vlv-nek:

- Olyan csapatokkal játszottunk Rijekában, amelyek egyértelműen a sportág világelitjének tagjai. A teljesítményünk sajnos nagyon hullámzó volt, ahogy azt többen is említették már. Összességében: sok olyan dolgot tudtunk gyakorolni, tanulni - ha használhatom ezt a kifejezést -, amit mindenképpen magas szinten el kell sajátítanunk a jövőben. Egyértelművé vált, hogy a fontos mérkőzéseken nemcsak taktikailag kell "ott lennünk", hanem egyénileg is a lehető legjobb teljesítményt kell nyújtani, ami most nem feltétlenül volt meg. A Montenegró elleni mérkőzésre célzok, amelyen nagyon sok egyéni hibát követtünk el.

Mindazonáltal pozitív oldala is volt a tornának, elsősorban az, hogy a játékoskapcsolatok sokat fejlődtek, ehhez éppen ilyen ellenfelekre van szükség. Napról napra tudunk fejlődni, igaz, hogy ez az ellenfeleinkről is elmondható. Az elmúlt - nagyon nehéz - hét tanulságait le kell vonni, ahogy már Märcz Tamás is mondta: a játék szinte minden elemében fejlődnünk kell, támadásban, védekezésben, taktikailag egyaránt. Megyünk tovább azon az úton, amit elkezdtünk.

- Mire lehet számítani a kedd esti spanyolországi meccsen?

- Teljesen más mérkőzés lesz, mint a rijekai. Nem gondolom, hogy ott ugyanazon a hőfokon játszottak a spanyolok, mint a megelőző két meccsükön. Ők már csoportelsők voltak, szerintem látszott is rajtuk, hogy számukra nincs tétje annak a meccsnek. De legalább azzal a tudattal sikerült eljönnünk Rijekából, hogy elég nagy verést sikerült rájuk mérni, a 13:7-es eredmény mindenképpen nagy fegyvertény.

Meg fogunk tenni mindent annak érdekében, hogy a velük szember három alkalommal elért győzelmet követően ezt a meccset is behúzzuk. Egygólos előnnyel megyünk oda, az biztos, hogy 120 százalékon fog pörögni a csapat, a célunk az, hogy bejussunk a szuperdöntőbe!


Világliga, európai csoportselejtezők, 6. játéknap, április 10., kedd (időpontok helyi idő szerint)

Csak a csoportelsők jutnak be a szuperdöntőbe.

A csoport

A csoport állása:

1. Szerbia 9
2. Montenegró 6,
3. Románia 0 pont

18.00 Románia-Montenegró

Montenegró Szerbiában három góllal kapott ki, ugyanennyivel nyert otthon, így a továbbjutás kérdését az dönti el, hogy a montenegróiak nyerni tudnak-e Bukarestben hat góllal.


B csoport

A csoport állása:

1. Horvátország 9,
2. Oroszország 5,
3. Németország 1 pont

18.00 Horvátország-Németország - az egyik játékvezető Kovács-Csatlós Tamás lesz

Horvátország már korábban megnyerte csoportját és továbbjutott.


C csoport

A csoport állása:

1. Magyarország 9,
2. Spanyolország 6,
3. Hollandia 0 pont

19.15 Spanyolország-Magyarország

Magyarország egy góllal győzött itthon a spanyolok ellen, ezt az előnyt kell valamilyen módon megőrizni a továbbjutáshoz.


A magyar válogatott eddigi mérkőzései ebben a selejtezősorozatban:

MAGYARORSZÁG-SPANYOLORSZÁG 9:8

HOLLANDIA-MAGYARORSZÁG 6:13

MAGYARORSZÁG-HOLLANDIA 13:1


A VLV A RIJEKAI EURÓPA KUPA-SZUPERDÖNTŐN


Tudósítások:

Az első edzés a Kantridában

Magyarország-Görögország - élő közvetítés

Európa Kupa: Magyarország-Görögország 9:9

Magyarország-Olaszország - élő közvetítés

Európa Kupa: Magyarország-Olaszország 5:10

Magyarország-Spanyolország - élő közvetítés

Európa Kupa: Magyarország-Spanyolország 13:7

Magyarország-Montenegró - élő közvetítés

Európa Kupa: Magyarország-Montenegró 7:15


Fotógalériák:

Az első edzés a Kantridában - vlv-képek (2018.04.04.)

Délelőtti edzés - vlv-képek (2018.04.05.)

Magyarország-Görögország - vlv-képek (Európa Kupa, 2018.04.05.)

Délelőtti edzés - vlv-képek (Rijeka, 2018.04.06.)

Magyarország-Olaszország - vlv-képek (Európa Kupa, 2018.04.06.)

Délelőtti edzés - vlv-képek (Rijeka, 2018.04.07.)

Magyarország-Spanyolország - vlv-képek (Európa Kupa, 2018.04.07.)

Magyarország-Montenegró - vlv-képek (Európa Kupa, 2018.04.08.)