Decker Ádám: ,,Örülök a családnak, örülök a vízilabdának,,
A csapat stabil tagjává vált, hitt a budapesti győzelemben, de nagyra értékeli az ezüstöt is. Tokióra 36 éves lesz és már megnézte, hány éves is volt Benedek Tibor a pekingi győzelem évében. Mit tesz Isten, pont 36... vlv-interjú Decker Ádámmal.
DECKER ÁDÁM a vlv-nek:
- Ha 10 év múlva az összes főszereplőt megkérdezem, hogy mi az első szó, ami erről az évről eszébe jut, akkor egy embertől tudom elfogadni, hogy nem azt fogja mondani, "vb-ezüst", hanem mondjuk például azt, hogy "Panni". És ezt többféle értelemben is fontosnak tartom. Második gyermeketek születése közvetlenül a vb előtti időszakra esett és ez azért nem lehetett egyszerű, még ha nagy öröm is. Okozott nehézséget? Megosztotta a figyelmedet?
- Nem, mert ezt jó előre elterveztük. Ráadásul az időpont eredetileg akkorra volt kiírva, amikor már beköltöztünk a szállodába. Természetesen nem tartottuk titokban, megbeszéltem Tamással is, hogy ha esetleg úgy adódik, hogy belecsúszna a vb időszakába a nagy esemény, akkor pár napig a családdal lehetek. De erre nem került sor, mert egy héttel a tervezett időpont előtt megszületett Panni. Aki most éppen a hasamon pihen, és nagyon nem szemekkel füleli azt, hogy miről beszélgetünk.
- Mert nyilván érzi, hogy róla van szó...
- Biztos, biztos. És okos mint az apja.:-) Szóval kicsit megnyugvás volt, hogy mire kezdődött a világbajnokság, már tudtam, hogy otthon van a család, minden rendben van velük, teljes egészében a feladataimra koncentrálhatok. Visszatérve a kérdésedre: ennek a mostani nyárnak számomra valóban Panni jelenti az igazi aranyérmet és ez akkor is így lett volna, ha nyerünk a döntőben a horvátok ellen.
- Még csak annyit a családi dolgokról, hogy mekkora logisztikai munka volt ez? Nyilván besegített a család.
- Nagy szervezés volt és ezúton is köszönöm Märcz Tamásnak, hogy partner volt, amikor a Benu Kupa első napjának reggelén szóltam neki, hogy nem tudok elmenni a délelőtti edzésre, mert Andinak kell segítenem, egyből mondta, hogy persze, nyugodtan, majd akkor jöjjek, amikor tudok. Végül épphogy beestem az esti meccsre, akkor Panni már megszületett. És, ettől kezdve nekem olyan nagy szerepem nem volt az otthoni dolgok alakításában, a nagyszülőkre és Andira hárult minden. A kórházba járkálást a Benu Kupa edzései, meccsei között meg tudtam oldani, aztán pedig hazavittem a családot, Andi szüleinél laktak, ők nagyon sokat segítettek.
- A vb alatt ez a helyzet nem befolyásolt semmilyen tekintetben téged?
- Úgy érzem, hogy nem. Szerencsére a mai technika lehetővé teszi, hogy videotelefonon bármikor beszéljünk, folyamatosan kapcsolatban voltam velük így, egyszer pedig Tomi minden játékost "kiengedett" egy estére, az szinten segítség volt. Szóval rendesen tudtam koncentrálni a vb-re, inkább pozitívan befolyásolt ez a nagy esemény, mintsem negatívan.
- Térjünk rá a csapatra. Jól fogalmazom ha azt mondom, hogy ezúttal oszlopos tag voltál? Tehát például magáért a csapatba kerülésért sem kellett remegned és a feladataid is olyanok voltak, hogy láthatóan meghatározó tagja lettél a társaságnak. Jól mondom?
- Hát igen, örömmel értek veled egyet. Én is úgy érzem hogy most sokat tudtam segíteni a magyar válogatottnak, ami nem mindig volt így az elmúlt években. Engem is meglepett kicsit, hogy mennyire jól bírtam a fizikai terhelést, másrészt pedig érzékelhető volt, hogy milyen sokat fejlődtem a sok "kényszerű centerlét" eredményeként. Rendszeresen be tudtam segíteni támadásban, fontos kiállítások kiharcolásában, illetve már a felkészülés alatt is elég sokat játszottam második center pozícióban. Kiderült, hogy ez hatékonyan működik, főleg akkor, ha jó védők vannak mellettem és nem emészti fel minden erőmet a bekkelés.
- Azért a Hárai Pufi hasonmásversenyen még nem indulsz?
- Már ez is felvetődött, különösen, hogy a vb utáni teljes leállás alatt 8 kilót felszedtem..., igyekeztem utolérni Pufit. :-)
- Mit szólt Dabrowski Norbert, amikor meglátott az új szezon első edzésén?
- Hát..., az mondta, neki mindegy hogy hogy nézünk ki (ezt mind a kettőnknek mondta...), őt csak az érdekli, hogy Pufi két méteren álljon, ne tudja őt kitolni a védő, én pedig, amikor védekezek, ne engedjem 5 méteren belülre a centert (plusz feladatként, ha centereznem kell, én is stabilan tudjam tartani a két méteres távolságot a kaputól...). Hogy ezek mellett hogy nézünk ki a parton, az őt nem fogja zavarni...
- Emlékszem, a korábbi világversenyek idején mindig kitűztél magad elé egy "saját", személyes célt is (például, hogy ne lőjenek rólad akciógólt). Volt most ilyen?
- Nem volt. Most már, mint szinte rangidős, szerettem volna hogy immár ne kiegészítő játékos legyek, ne részcélokat érjek el, hanem a teljesítményemmel meghatározó szerepet töltsek be a csapatban. Amikor én vagyok a vízben mint bekk, akkor tényleg egy méterrel kijjebb lehessen zónázni és mondjuk 4-5 méteren tartsam a centereket. És amikor Tomi beküld, hogy most kell egy kiállítás, akkor tiszta erőből megküzdjek azért a fontos fórért, hogy ezzel segítsem a csapatot. Azt akartam, hogy legyen eredménye, számunkra hasznos következménye annak, hogy vízben vagyok és úgy érzem, hogy ezt sikerült elérnem.
- Neked mennyire volt furcsa ez az egész? Ugye, nagyon sokat készültetek erre lelkileg is, minden, ami körülvett titeket, arról szólt, hogy Budapesten van a vb. Ennek terhe is van, hogy viselted? A várakozásaidnak megfelelően történtek a dolgok?
- Tudod, hogy én az a típus vagyok, aki lubickol az ilyen figyelemben, mind a közönség, mind a média figyelmében. Én ezt élvezem és örömmel fogadom a 29 ezredik aláíráskérőt is, aki odajön hozzánk... Boldogan fotózkodom bárkivel, aki odajön a buszhoz, úgyhogy ez a körítés feldobott. Pozitívan hatott rám a nagy elvárás is, mert itt aztán tényleg le lehetett tenni a névjegyünket. Módunk volt arra, hogy eloszlassuk azt a tévhitet, hogy a magyar vízilabda leszállóágban van. Örülök, hogy sikerült ezt bebizonyítanunk.
Azért azt most így utólag bevallhatjuk, hogy a szakma nagyon örült annak, hogy négybe kerültünk. Az általános nézet ebben a körben a vb előtt nem az volt, hogy döntőt fogunk játszani és ott megszorongatjuk a nagyon erős ellenfelet. Valahogy az volt a levegőben, hogy ha bejutunk a legjobb négy közé, akkor az már nagyon nagy siker.
Hát ezt túlszárnyaltuk, viszont mi eleve nem úgy mentünk vízbe, hogy a négybe akarunk csak bekerülni. Az egész felkészülésünk arról szólt, mindenkin azt éreztem, hogy a győzelem a cél. Azokon a játékosokon is, akik az elején talán még kicsit kétkedve vállalták ezt az évet. Gondolom köztudott, hogy volt több olyan társunk is, aki ingadozott, végül nyilván azért vállalták a nyarat, mert hittek abban, hogy nem a negyedik helyért fogunk küzdeni, hanem az aranyéremért.
- Gondolom, azért az meg nektek, "többieknek" adott plusz lelkierőt, önbizalmat, hogy az érintettek a "nem távol maradás" mellett döntöttek, hiszen ezzel egyértelműen jelezték, hogy bíznak a sikerben.
- Persze, persze. Ez egyrészt visszaigazolás volt, hogy nem gondolkodunk mi rosszul, amikor úgy okoskodunk, hogy ott lehet a helyünk a döntőben. Ha azok a játékosok is így látják, akik aztán tényleg sok mindent megtapasztaltak már a pályafutásuk során, akkor ebben tényleg hinni lehet. Nem az volt, hogy mindenki nyávogott körülöttem: Jaj Ádám, ne viccelj már, új csapat, új kapitány, lemondta egy csomó idős játékos, esélyetek sincs... Ha ezt hallom, nyilván én magam is elbizonytalanodom. Nem ez történt és az az igazság, hogy nagyon nem is kellett erősítgetnünk egymást, mindenki azért ment oda, hogy megnyerjük ezt a vb-t.
- Na, hát elkezdődött a vb. Hogy élted meg a csoportkört?
- Még annyit visszamennék, hogy mi igazán komoly ellenféllel először nem sokkal a vb előtt, a szerbekkel közös kecskeméti edzőtáborozás során találkoztunk. Addig én sem nagyon tudtam hova tenni magunkat, azt, hogy milyen erőt képviselünk. Akkor lett meg a 13-as csapat is és mindent összevéve nagy mentális erővel vágtunk neki a tornának. Jó volt így, hogy kicsit könnyebb mérkőzéssel kezdünk, amelyen mindenki látta a másikon, hogy már az első bizonyítási lehetőségnél bele akar dögleni a vízbe. Magabiztosan indítottuk a vb-t.
Ezt tartom az egyik legfontosabb dolognak: pozitív visszaigazolással indult számunkra a torna. Már a első meccs első negyede jól indult, kevés gólt kaptunk az ausztráloktól és 10 góllal nyertünk. Ez a lendület vitt minket végig, a döntőig.
Abszolút megnyugodtunk, én is, mert persze 99 százalékban biztos voltam a dolgomban, de ott volt az az 1 százalék, az a kis furkálódó, motoszkáló 1 százalék, hogy na mégis, mire leszünk elegek, ez a 13 játékos, aki végül a csapatot alkotja, így együtt mit fog tudni tenni.
És szépen lassan mentünk bele a komolyabb meccsekbe, miközben megjött az az önbizalom, megszorítottuk az olasz válogatottat, nyugodtan mondhatom, hogy "szembeszélben", ezzel jött egy újabb, igazi nagy löket, onnantól kezdve tényleg mindenki elhitte..., nemhogy elhitte, hanem tényként kezelte, hogy mi abszolút a legjobbak közé valók vagyunk.
Voltak sérülések, ezek sok mindent befolyásoltak, nem tudott mindenki rendesen játszani, de ezt is képesek voltunk megoldani.
- Az oroszok elleni meccs nagyon sima lett, s ezzel elértétek a legjobb négyet.
- Igen. Kicsit a szerencse is mellénk állt, illetve azt mondom, hogy nem a szerencse, mert mi vívtuk ki magunknak azt, hogy csoportelsők legyünk. Ahogy beleálltunk az ausztrál mérkőzésbe, aminek, ugye, a gólkülönbsége döntött, azt gondolom, hogy az profi volt. Ha nem így tettünk volna, akkor a sors nyilván nem segít meg minket. Megérdemeltük, hogy a könnyebb ellenféllel játsszunk a négy közé jutásért és azt szintén nagyon profin "lehoztuk". Tudtuk, hogy mekkora súlya van, és hallottuk állandóan, ott motoszkált a fülünkben a közvélemény hangja, hogy "csak a négybe be kellene kerülni", az milyen fontos. És egy pillanatig sem nyomta a csapatot ez a teher, hanem nagyon simán végiggázoltunk az oroszokon.
- És akkor innen már örömjáték...?
- Nem... De akkor én azt éreztem, hogy most jön a java, kezdődik a vb lényegi része, amikor már számít hogy ott vagyunk. Én legalábbis nem tudom értékelni azt a világbajnokságot, amelyen nem kerülünk be a legjobb négybe. Az számomra nem elfogadható. Ilyenkor viszont már nem kell motiváció, az ember a gyomrában érzi, hogy Úristen, itt vagyunk és most tényleg minden egyes mozdulat nagyon fontos.
- A görögök okoztak nehézséget, így visszaemlékezve?
- Nem, szerencsére nem. Sőt, én azt gondoltam, hogy nehezebb meccs lesz. Most már nagyon sokat játszottunk velük, Eb-bronzmeccset, olimpiai helyosztót, Világliga-meccseket, egy csomó olyan mérkőzést, ami tétre ment és szinte mindig föléjük kerekedtünk, úgyhogy bíztam abban, hogy most is így lesz. Tudtam, hogy ha összehasonlítjuk a játékosokat, akkor mi jobbak vagyunk. Mélyen hittem, hogy így, vagy úgy, de valahogy ki fog jönni ez a különbség. Szerencsére senki nem izgulta el, mindenki profin hozta azt tudásszintet, amit játszani tud és így kijött a különbség az egyének között. Tehát szerintem abszolút sima volt.
- Vlahopulosz időközben a csapattársad lett az Egerben. Beszéltetek már erről a meccsről?
- Még nem. Amúgy nagyon aranyos, nyílt, kommunikatív játékos, sok mindenről beszéltünk, de még így a két válogatott egymás elleni meccseiről nem. De fogunk, biztosan fogunk, mert érdekel, hogy hogy élték meg ők a másik oldalon.
- Jó, hát jött az a bizonyos döntő és igazából ez egy kis szépségfolt...
- Én tényleg elhittem, hogy vb-aranyat tudunk nyerni itthon. A vb-arany amúgy is hatalmas dolog, de hazai közönség előtt megszerezni - ez aztán tényleg a non plusz ultra, a pályafutásom legszebben csillogó érme lett volna. És karnyújtásnyira voltunk tőle. Nem lehet így utólag megmondani, hogy "mi lett volna ha", nem is érzem azt, hogy nem figyelünk eléggé a védekezésre, egyszerűen olyan gólokat kaptunk - nemcsak az elején, hanem úgy folyamatosan -, hogy blokkon megpattant, Viktor még beletudott piszkálni és valahogy bement, a keze alatt becsúszott. Szóval volt szerencsétlen gól bőven.
Azt gondolom, hogy igazságos eredmény született, mert a horvátok valóban jobbak voltak ezen a vb-n, mint mi. Megverték a szerbeket, úgy jutottak be a döntőbe, nem tudom tőlük elvitatni, hogy megérdemelten nyertek. De fájó, hogy ennyire közel voltunk és szerintem, ha nem is tízből tízszer, de tízből háromszor-négyszer biztosan meg tudjuk verni őket. És hát, miért ne lehetett volna benne abban a 3-4 győzelemben ez a vb-döntő... Benne lehetett volna, de sajnos nem volt benne.
Én is végiggondoltam sokszor, tudom, hogy volt, amikor visszaúszásnál hibáztam és gólt kaptunk belőle. Marcangoltam is magamat, hogy miért nem figyeltem jobban, miért nem emeltem ki a fejem, nekem kellett volna irányítani a társamat, nem pedig várni arra, hogy valaki besegítsen. De lehet, hogy akkor meg abból adódik gond, hogy esetleg éppen összezavarom a társamat, ha elkezdek irányítani...
Tanultunk belőle, de azt gondolom nem csinálnék másként semmit.
- Hogyan tovább, mi a helyzet a jövővel? Hány éves is vagy, Ádi?
- Hát, én már nem is számolom. Attól függ, hogy bekkelek vagy centerezek? Ha centerezek, akkor idősebb, ha bekkelek, akkor azt még fiatalosan vállalom. Harminchárom, az egy jó szám a 33, én úgy gondolom.
- Ha hozzáadunk hármat, akkor az...
- Az 36. Nem nagyon ismerek Benedek Tibin kívül senkit, aki 36 éves korában olimpiai bajnok lett. Nem lehetetlen, de azért nekem most már inkább évről évre kell előretekintenem. Az előző négyéves ciklusban kitűztem magam elé az olimpiát és a négy évet ennek jegyében csináltam végig. Most már több mindenen múlik a dolog, nemcsak azon, hogy én hogy teljesítek, hanem azon is, hogy mások mit nyújtanak. Hosival azt beszéltük, hogy nem lenne túl jó a magyar vízilabdának, ha 36 évesen mi még olimpián vennénk részt, mert az azt jelentené, hogy nincs olyan fiatal, aki kiszorított minket. De a magam részéről akkor is szomorú lennék, ha nem játszanék az olimpián, de nem lenne olyan játékos, akin azt látom, hogy jobb mint én. Nagyjából így állok hozzá ehhez. Jelenleg jól érzem magam, szerencsére a sérülések mindig elkerültek, teszek is azért, hogy ez így legyen, a jövőben is.
- Tehát akkor idén rád számíthat a válogatott.
- Persze. Már beszélgettem Tomival erről és ő azért felvázolta, hogy az idősebb játékosokat máshogy fogja kezelni, illetve figyelembe veszi hogy rengeteg meccsünk lesz ebben a klubszezonban. Ha mindent beleveszünk (a válogatottat is), akkor akár a 80-at is elérheti a mérkőzések száma, ami azért tényleg nagyon durva. Ahhoz, hogy ilyen szinten tudjunk játszani ennyi idősen, szerintem kell, hogy bizonyos terheket levegyenek a vállunkról. És ez egyértelműen nem a bajnoki meccsekre, meg a BL-mérkőzésekre vonatkozik. Ráadásul az egy lehetőség is szerintem a fiatalok számára, hogyha mondjuk az idősebbeket nem játszatja Tomi a Világligában.
- Van-e bármi amit mondanál, de nem kérdeztem?
- Nagyjából mindent körbejártunk. Örülök a családnak, örülök a vízilabdának, örülök az Egernek, mindennek örülök. Tavaly azt éreztem az olimpia előtt, hogy a sok meccs nagyon leterhel, ha valami gátat szabhat annak, hogy egészségesen és jól játsszak, akkor az az, hogy szerda-szombat, szerda-szombat 52 héten keresztül. A Rió utáni letargiámhoz képest mostanra 180 fokos fordulatot vettem, s úgy kezdtem ezt az évet, hogy nagyon nagy kedvem van vízbe ugrani. Egy éve pont az ellenkezőjét éreztem.
- Köszönöm a beszélgetést!
A VLV VB-ALOLDALA A TORNA TELJES KRÓNIKÁJÁVAL, EREDMÉNYEKKEL, JEGYZŐKÖNYVEKKEL
A VB-T ÉRTÉKELŐ VLV-INTERJÚK:
Märcz Tamás: ,,Lelki tragédiát okozott volna, ha nem jutunk négybe,,
Varga Dénes: ,,Tokióra éppen jó életkorban leszek,,
Vámos Márton: ,,Magyarország most jelesre vizsgázott,,
Jó, hogy Hosi szólt: ,,Lehet mosolyogni!,,
Akaraterő, dobhártya, Sportisten - vlv-interjú Mezei Tamással
Manhercz Krisztián: ,,Mindig büszke leszek a budapesti vb-ezüstre!,,
Harminchárom név van Märcz Tamás noteszében - vlv-interjú
