Varga Dénes: ,,Tokióra éppen jó életkorban leszek,,
A magyar válogatott csapatkapitánya szerint örülnünk kell a vb-ezüstéremnek. Önkritikusan elismeri, hogy a felkészülés elejétől hosszú időn át tartó izomsérülése, az e miatti edzéshiány jelentősen kihatott a teljesítményére. Beszélt hétfőn bejelentett döntésének okairól, s szavaiból az derül ki, jó esély van arra, hogy 2019-ben visszatér a válogatottba. vlv-interjú:
VARGA DÉNES a vlv-nek:
- Azt mondtad a hétfői sajtótájékoztatón, hogy két 2015-ös csalódás indította el nálad azt a folyamatot, ami oda vezetett, hogy hezitáltál Rió után a válogatottbeli folytatáson...
- Inkább úgy fogalmaznék, hogy ott elindult egy rossz széria, ami megszakadni látszott a tavalyi belgrádi Eb-bronzéremmel. Ezután nagy nehézségek árán kijutottunk az olimpiára, és egy minden energiánkat felemésztő, hosszú, erőn felüli teljesítményeket igénylő felkészülés következett, majd Rióban nem lettünk sikeresek. Ez okozott igazán csalódást, emiatt történt, hogy jószerivel az MK-döntőig nagyon-nagyon nehezemre esett a vízilabdát úgy igazán, szívből szeretnem, és ezért sokáig egyértelmű volt a válaszom arra a kérdésre, hogy leszek-e válogatott, vagy sem. Egészen márciusig, bárki kérdezte, szemrebbenés nélkül tudtam azt mondani, hogy idén nyáron nem leszek válogatott. Aztán ez egyik pillanatról a másikra, egy impulzus hatására megváltozott bennem, és úgy gondoltam, tartozom annyival a válogatottnak, mindenkinek, de legfőképpen a fiamnak, a családomnak azzal, hogy játszom a válogatottban. Ekkor tudtam igent mondani Tominak, márciusban.
- Mi volt ez az impulzus?
- Az a gondolat, hogy most megtehetem, hogy játszhatok Budapesten, világbajnokságon úgy, hogy a fiam részese lehet ennek.
- A fiad részese volt? Ott volt? Milyen volt a vb-d ebből a szempontból?
- Ott volt. Volt, ami tetszett neki, bár a vízilabda része kevésbé érdekelte. Ami a torna előtt történt, hogy felkértek, a nyitóünnepségen vigyem a magyar zászlót - már azért megérte, mert ő is végignézte este tízkor a tévében, ahogy viszem a magyar zászlót, és utána a kezében vitte a saját kis zászlóját. A MAGYAR zászlót, ahogy ő hangsúlyozta.
- Emlékszem, hogy nem csak Bergamóban, de már Almatiban, a 2013-as Világkupa-döntőn iszonyatosan ki voltál zsigerelve fizikailag. Beszélgettünk és nem tagadtad, nagyon nehéz elviselni a terhet, hogy mindig tőled várták el, hogy vidd a csapatot a hátadon, kritikus pillanatokban döntsd el a meccset.
- Ezt így éltem meg, valóban. Ugyanakkor én mindig is erre készültem, nem ért meglepetésként ez a teher. Nem mártírkodni akartam később sem, hanem egyszerűen törvényszerű volt, hogy bekövetkezik: előbb-utóbb elfáradok. Hogyha nem kellett volna mondjuk Triesztben selejtezőt játszani, akkor lehet, hogy kitolódik egy kicsit ez a folyamat, vagy nem ennyire éles, de tény, hogy a tavalyi szezonban nagyon kimerültem. De volt trieszti selejtező, mert nem sikerült jobb helyezést elérni a világversenyeken, aminek számos oka volt. Teljesen mindegy, így alakult, nem is bánom, mert ezek a dolgok egytől-egyik megerősítettek, úgy változtattak rajtam, hogy ezekkel a változásokkal elégedett vagyok.
- Azután, hogy "játékra jelentkeztél", az új csapatban is te vitted a terhet, sőt, immár abszolút te voltál a vezér, és nem csak azért, mert csapatkapitány vagy. Milyen volt a budapesti torna ebből a szempontból?
- Most ezt nem tudom ennyire határozottan kijelenteni, visszaigazolni, amit a kérdésben megfogalmaztál, s ennek több oka is van. Egyrészt Viktor teljesítménye nélkül nem lettünk volna ennyire eredményesek, és Vámos Marci rendkívül fontos góljai pont ugyanazt a szerepet töltötték be, mint amiről az imént beszéltél, hogy nekem évekig "kijutott". Ide sorolnám Hosi stabil és gólerős játékát is.
Hogy ez nálam miért nem jött ki, mert én úgy érzem, hogy nem jött ki, legalábbis az elődöntőben és a döntőben, az annak tudható be, amin az elmúlt két hónapban keresztülmentem. Már az BL hatos döntőjére elmaradt a rendes felkészülésem bordasérülés miatt, nem tudtam edzeni, de akkor úgy gondoltam, hogy a válogatottbeli felkészülés első hetétől százszázalékosan fogok tudni dolgozni és majd mindent alárendelek annak, hogy bepótoljam a lemaradást. Mert én úgy szeretek nekimenni a nagy tornáknak, hogy érzem, bennem van a munka. A bordafájásom nagyjából el is múlt, a második héttől kezdve viszont egy olyan mellizom-sérüléssel bajlódtam, amely miatt nagyon kevés szerhez tudtam hozzányúlni a konditeremben, de még az úszás is gondot okozott, nem beszélve arról, hogy nem lőttem kapura. Volt a csapatban egymás közti szeánszunk, amin mondtam a többieknek, hogy nekem sem esik túl jól ez a helyzet, de türelmesnek kell lennem magammal. Kértem, hogy ők is legyenek türelmesek, mert lehet, hogy a vb-n fogok tudni először tiszta erőből lőni, és az is olyan lesz, hogy nem volt bennem edzés, munka, gyakorlás úgy, mint bennük. Eleinte teljesen jól jöttem ki a dologból, az első meccsek jól sültek el számomra, és a csapat is sikeres és eredményes tudott lenni, de aztán a végére nagyon erősen elfáradtam.
- Volt egy szituáció a döntő vége felé, amikor még volt nagyon minimális esélyünk volt behozni a hátrányt. Megkaptad a labdát, gólhelyzetben, és kitetted a jobb szélre Vámosnak, aki - úgy tűnt - nálad sokkal rosszabb pozícióban van. Erre vissza tudsz emlékezni?
- Természetesen azt most tízből tízszer ellőném. Ott azért nem lőttem el, mert úgy mértem fel, hogy Marci üresen van és ha magamra húzom a kapust egy lövőcsellel, és kiszúrom neki a labdát, akkor azt ő be tudja lőni. De ez is a fáradtságnak tudható be, nem mértem fel jól a helyzetet, azt, hogy neki is van egy emberre, csak fél-egy méterre volt tőle abban a pillanatban, amikor meghoztam a döntést. Az egy olyan helyzet volt, amikor nekem el kellett volna vállalnom, annak ellenére is, hogy ott már 5/0-nál vagy 6/0-nál jártam.
- Azt mondtad a hétfői sajtótájékoztatón, hogy erőn felül teljesített a csapat, s a "bravúr" szót is használtad a vb-szereplés kapcsán. Váratlanul ért téged az ezüst? Meglepett? Nyilván örömteli meglepetés volt, ha nem erre számítottál.
- Nem mondom, hogy nem erre számítottam, én arra készültem minden erőmmel, meg kapacitásommal, hogy bejussunk ezzel a csapattal a négybe. Ez annyira erősen élt bennem, annyira akartam, hogy ezért bármit tegyünk meg, hogy nem gondoltam tovább. Avval, hogy csoportelsők tudtunk lenni - gólkülönbséggel, de tökmindegy, mert ezt is magunknak köszönhettük félig -, könnyebb ágon elődöntőzhettünk, és túl tudtunk jutni a görög csapaton. Ott is kaphattunk volna nehezebb ellenfelet, s nem lett volna reális elvárás, hogy bejussunk például a szerbek ellen. Persze a sport olyan, hogy megtörténhetett volna, de én azt gondolom, azzal, hogy bejutottunk a négybe, elégedettek lehetünk, és onnantól kezdve, hogy bejutottunk a döntőbe, nagyon örülhetünk az ezüstnek. Egy dolgot sajnálhatunk, hogy egy olyan meccset nem sikerült megnyernünk, amin szerintem a horvátoknak szerencse kellett ahhoz, hogy elhúzzanak négy góllal.
- Nagyon furcsa érzések lehettek benned: hazai pálya, közönség, döntő. Sandro Sukno nem a kedvenced az egykori horvát társaid közül, ennek a meccsnek meg ő volt a hőse.
- Ezt azért nem jelenteném ki, hogy nem a kedvencem, sőt. Nagyon-nagy játékosnak tartom, csak nem lettünk országos cimborák. Ez nem rajta múlott, az én szocializálódásom hiányán, ami az egész horvát négy évemre jellemző volt. Jól játszott szombaton, de így is kell a legjobb játékosnak, ha adottak a lehetőségei, akkor lőjön három gólt. Nincs ezzel gond. Én úgy szeretnék nyerni, hogy a legjobb csapatot győzzük le a többiekkel és lehetőleg az ellenfél legjobb játékosáról lőjük a győztes gólt. Persze, játsszon jól ő is, de mi játsszunk még jobban!
- Bejelentetted most, hogy a jövő nyarat kihagyod, ebből következően a barcelonai Eb kimarad. De mennyire látsz már most előre? A te fejedben ez egy hosszútávú döntés, vagy meglátod , mi lesz és visszatérsz? Mi az esély arra, hogy játszol 2019-ben?
- Nem terveztem, hogy én valami ilyesmit kijelentek a sajtótájékoztatón. Egyszerűen egy újságírói kérdésre őszintén akartam válaszolni, és arra a kérdésre az volt a válaszom, hogy az a fajta kimerültség, amit tologatok magam előtt jó egy-másfél vagy akár két éve, már nem tartható. Ideje letenni a terhet és feltöltődni. Azt gondolom, a jövő nyarat erre rá kell, szánjam. Persze, hogy van esély arra, hogy visszatérek. Miért ne lenne? Harminchárom éves leszek Tokióban, normál esetben ez éppen jó életkor, főleg szélsőként. Tehát nem vagyok egy leamortizált center, bár most azért éppen leamortizált vagyok. :-) Meglátjuk, attól is függ, hogy mivel pótolom a vízilabdát a jövő nyáron, mert ha abban nagyon ki tudok teljesedni, akkor lehet, hogy új helyzet áll elő, amely felülírja ezeket a válogatottsággal kapcsolatos ambíciókat.
- Mi jöhet szóban ezen a téren?
- Aktívan szeretném tölteni ezt az időszakot. Kifejezetten annak szentelném, hogy a civil életre át tudjak állni a vízilabda után.
- Van-e valami, amit még szeretnél elmondani?
- Talán még nem is mondtam ezt soha, mert nem éreztem úgy, hogy helyénvaló, de sok mindenkinek hálás vagyok ezért a nyárért. A csapattársaimnak, az edzőimnek, a Szolnoknak, mert az, hogy a klubbal sikeresek voltunk, és mindent megnyertünk, azért sokat segített, olyan lökést adott, hogy részben emiatt tudtam igent mondani a válogatottságra.
Továbbá sajnálom, hogy nem élhettem át ezt a szép eseményt olyan játékosokkal, akik saját döntésük miatt maradtak ki a válogatottból, itt gondolok Madira (Madaras Norbertre - a szerk.), Kis Gabira, nem tudom, hogy Szivós Marcira is gondolhatok-e, Danira (testvérére, Varga Dánielre - a szerk.) is gondolhatok-e, de ezek a játékosok mind megérdemelték volna, hogy átélhessék ezt a világbajnokságot.
És ami a legfontosabb: köszönöm a családomnak, a feleségemnek, hogy tizenkét éve stabil hátteret teremt ahhoz, hogy magas szinten vízilabdázzak, és azt is, hogy a 2018-as nyarat, amikor már nem leszek válogatott, lesz kivel eltöltenem!
- Köszönöm szépen, Dumi!
(Lejegyezte: Kerbi)
A VLV VB-ALOLDALA A TORNA TELJES KRÓNIKÁJÁVAL, EREDMÉNYEKKEL, JEGYZŐKÖNYVEKKEL
