Märcz Tamás: ,,Lelki tragédiát okozott volna, ha nem jutunk négybe,,
A szövetségi kapitány még nem alszik nyugodtan, nem megy ki a fejéből az a horvátoktól kapott kétszer két gól, de már tudja, mit kell hasznosítani erről a vb-ről. Megtudtuk, hogy Hárai repedt bordával játszott és természetesen kérdeztük őt Dumiról is. vlv-interjú.
MÄRCZ TAMÁS a vlv-nek:
- Gratulálok! Szövetségi kapitányként az első világversenyen ezüstérem. Hazai pályán, nagy nyomás alatt. Mi az, ami először eszedbe jut erről a világbajnokságról?
- Ami először eszembe jut: bár már sokszor megköszöntem azt a támogatást, amit kaptunk a közönségtől, mindenképpen ezzel szeretném kezdeni, hiszen emiatt lesz felejthetetlen ez a két hét. Hatszor játszottunk telt ház előtt és nemcsak a szurkolással segített minket a közönség, folyamatosan, mindenféle formában kaptuk a támogatást, ismerőstől, ismeretlentől. Ez szerintem feltöltötte a csapatot. Ahogy mentünk előre a világbajnokságon, egyre inkább elkezdett bízni a csapatban a közvélemény, benne volt a levegőben, hogy itt lehet valami komoly eredmény is.
Az első fontos állomás az olaszok elleni döntetlen kiharcolása volt. Most úgy mondom, hogy kiharcolás, de mindenki láthatta, hogy az a döntetlen lehetett volna győzelem is. Nyerni nem sikerült, de én ennek ellenére úgy gondolom, hogy annak a meccsnek nagyon pozitív hatása volt mind a formánk alakulására, mind a mentális fejlődésünkre. A csoportelsőség további lökést, önbizalmat adott a csapatnak. Egyrészt "győzött az igazság", másrészt érezték a játékosok, hogy ezt a helyzetet meg kell lovagolni, ha már kivívtuk magunknak a csoportelsőséget - mert mi vívtuk ki, megdolgoztunk érte! - akkor ez kötelez bennünket, hogy akár a döntőig eljussunk.
Az oroszok nem tűntek veszélytelennek, hosszú évek óta nem látott erősségű válogatott volt ez az orosz csapat, amit az is mutatott, hogy mindössze két góllal kapott ki a horvátoktól a csoportban. A görögök pedig nagyon simán verték Montenegrót. Mégis, tudtuk azt, hogy ezek a mérkőzések rajtunk múlhatnak, más tényezőre nem kell figyelni, ha mi jól játszunk vagy elég jól játszunk, akkor be tudjuk vinni valahogy a csapatot a döntőbe.
Megjegyezném, hogy a kötelező győzelmek is egyre többször nehezek a vízilabdában, mert elég egyetlen elrontott negyed és vérszemet kap a másik csapat. Ennek ellenére az ausztrálokat és a franciákat is simán győztük le. Mindkét csapat ellen nagyon nagy koncentrációval kezdtük és az elejétől kezdve, folyamatosan kézben tudtuk tartani a meccset. Ez szerintem nagyon-nagyon jó. Arra törekszem, hogy megtanuljuk, "alkalmazzuk" azt a fajta hozzáállást, hogy ne legyenek ezek a mérkőzések négy negyedesek. Dőljenek el két negyed alatt, lehessen cserélgetni a játékosokat, tudjuk pihentetni, akit kell, mint ahogy például a francia meccsen meg tudtuk engedni magunknak, hogy az akkor már sérült Hárait, aki egyébként, utólag elárulhatjuk, nemcsak fülsérült volt, hanem már az olasz meccsen bordarepedést szenvedett, tehát őt ültessük a padon. Több energia marad a csapatban, ha megtehetjük, hogy Varga Dumit vagy Vámos Marcit kevesebbet játszatjuk ilyenkor, az ő energiájukra nagy szükség lehet a későbbiekben.
- Amikor bejutottatok a négybe, az mekkora megkönnyebbülés volt? Azért az egy olyan választóvonal, ami semmihez nem hasonlítható...
- Szerintem is az. Most már minden világ- illetve kontinenseseményen így van ez. Akkora a szakadék a között, hogy a négyben vagy a négyen kívül játszol, hogy azt nehéz érzékeltetni. "Alul" folytatni - teljesen demoralizáló tud lenni és ez nekünk most, ebben a helyzetben, hazai közönség előtt borzasztó lett volna, felért volna egy lelki tragédiával. Amikor bejutottunk a legjobb négybe, ha nem is azt mondom, hogy áttört valamiféle gát, mert már előtte jól játszottak, láttam őket kibontakozni, láttam őket lezseren játszani, láttam őket átharapni a vasat is. Tehát nem mondhatom azt, hogy jobban kezdtek el játszani a negyeddöntő után, mint előtte. De mégis, az biztos, hogy levett sok terhet a vállukról az, hogy kiderült, mindenképpen éremért fognak játszani.
Nyilvánvaló, az, hogy most bejutottunk a négybe, pillanatnyi siker, elég a jövőben egy pici dekoncentráció, s máris kiesünk onnan. A budapesti ezüstérem nem jelent garanciát arra, hogy a következő években mindig éremért játszik majd a magyar válogatott. Egyrészt továbbra is szisztematikusan kell dolgozni, másrészt mentálisan ugyanolyan éhesnek kell lenni az eredményre. Meg kell tanulni hasznosítani a jövőben azokat a pozitív dolgokat, amiket most begyűjtöttek a játékosok. Ennek hatása lehet arra, hogy miként állunk hozzá egy fontos mérkőzéshez, hogy viseljük el a stresszt, hogyan bánunk, miként kommunikálunk egymással, hogyan élünk egy világesemény alatt. Ezek mind számítanak, méghozzá nem is keveset. Azért vannak nagyon fiatalok is ebben a csapatban, akik kevésszer élték még át ezt a helyzetet. Tehát a most szerzett tapasztalatokat nem szabad elfelejteni, és legalább ilyen jól vagy még jobban kell csinálni mindent.
- Neked személy szerint az a négy közé jutás valahol "egzisztenciális kérdés" is volt. Decemberben 13 jelölt közül választottak téged szövetségi kapitánynak és hát, teljesen egyértelmű volt, hogy ha a négy közé jutunk, akkor biztosan folytathatod, ellenkező esetben azért a helyzeted bizonytalanná válik...
- Nem titok ez, a kapitányi szerződésben mindig benne van, hogy négybe kell kerülni a világversenyen, akkor mehet tovább automatikusan a szerződés, még hogyha hosszú távú is. Bár az elnökség adott esetben dönthet a folytatás mellett akkor is, ha ez a mindenkori cél nem teljesül. Ezt én is vállaltam, hiszen nekem sem az a célom, hogy az 5-8. helyért játsszon a csapat. Ugyanakkor mindenki láthatja, hogy nüanszokon múlhat a négybe jutás. Nem sikerült az olaszoknak, nem sikerült Montenegrónak, pedig szinte ugyanolyan erősek, mint korábban.
Az olimpián is egy-egy ötméteresen múlt, s most is könnyen átkerülhettünk volna másik ágra, akár csak ha nem jól sikerül az olasz meccs vagy ha nem verjük meg lendületből az ausztrálokat tízzel. A jó és rossz eredmény között néha hajszálnyi a különbség.
- A hétfői sajtótájékoztatón szó esett arról, hogy ki hogy alszik mostanában, a döntő utáni napokban. Kiderült, hogy mindenkire hat a stressz visszamenőleg is. A döntőben mitől lehetett volna másként? Ki lehetett volna hozni többet abból a meccsből? Ezen szoktál gondolkodni?
- Szerintem minden ugyanolyan kerékvágásban történt a döntő napján, mint korábban. Nem izgulta senki túl és nem is voltunk kevésbé ráhangoltak, mint azt megelőzően. A nagy különbséget az adta, hogy volt egy nálunk is ráhangoltabb és legalább olyan jó csapat mint mi, ők jöttek szembe a döntőben, s néhány momentummal elénk kerültek az első negyedben. Óriási lépéselőnyt adtunk, ami nem könnyű helyzetet teremtett mindjárt a meccs elején. Lehet, sokan akkor abban sem bíztak, hogy a mecsbe még vissza lehet jönni és ezt mégis megtettük.
Úgy éreztem, a második negyedben átvettük az irányítást, agresszívabban játszottunk, a harmadik negyedben taktikát is váltottunk, ami működött is. Gyorsabb, lefordulásos játékot kezdeményeztünk, felkínálva a lövést is egy picit nekik, amiből jól jöttünk ki. És mégis, ott is két szerencsétlen gólt kaptunk, már abban a szakaszban, amikor fölzárkóztunk. De azt mondom, nem azon kell elgondolkodni, hogy miért pattant be a blokkról, hanem inkább azzal kell foglalkozni, hogy még jobb legyen a játékunk, ha már egyszer visszajövünk egy ilyen mérkőzésbe, mik azok a játékfázisok, amikben a jövőben javulnunk lehet. Nagy energiákat mozgósítottunk a sikeres felzárkózás érdekében, de szerintem a fáradtság nem játszott szerepet, nincs ilyen egy döntőben, itt sem volt. Fizikailag jó állapotban voltak a fiúk, ha hét embernek kellet volna végig játszani, akkor az a hét ember megtette volna ezt, csere nélkül.
Szóval tényleg azzal kell foglalkozni, hogy még ennél is jobbak legyünk. Már csak azért is, mert a következő fontos eseményen még nehezebb lesz. Egy Európa-bajnokságon is nagyon-nagyon nehéz lesz érmet szerezni, márpedig számunkra csak az ad minimális elégedettséget, ha valamilyen színű éremmel távozik a csapat a verseny helyszínéről. De ehhez nagyon sok mindennek kell működnie.
- Hogyan tovább? Dumi nélkül...
- Nem lepett meg a döntése, mert bár közvetlenül a sajtótájékoztató előtt nem mondta nekem, azért már korábban szóba került, hogy lehetséges, most egy évre jön, erre a vb-re, majd a következő évet kihagyja. Elképzelhetőnek tartom ezt egyébként más játékosoknál is, ha ez még nem is volt kimondva eddig.
Játszottunk idén Dumi nélkül jó pár meccset, egész jól, még akkor is ezt mondom, ha láttuk, hogy Dumi szinte nélkülözhetetlen, "varázsol a vízben", olyan pluszokat tud adni, amiket kevesen. De ha ő nincs, akkor lépjen előre valaki, vállaljanak mások nagyobb felelősséget, vegyék át Dumi szerepét. Reménykedem, hogy a most bejelentett döntés nem jelent végleges visszavonulást, és egy pihenő év után el tudunk majd arról beszélgetni, hogy Dumi visszatér a válogatotthoz. És ennek úgy kellene történnie, ahogy most történt: nem unszolásra, hanem saját elhatározásból, azért, mert ő maga vágyik arra, hogy válogatott legyen, hogy csapatkapitánya legyen ennek a válogatottnak. Egyébként nagyon jó csapatkapitány volt ezen a vb-n, szerintem ez is közrejátszott a sikerben, nagyon szépen összefogta a dolgokat. És ha ilyen szellemben jön majd vissza, ahogy most is jött, akkor szerintem sok örömöt okoz még a szurkolóknak.
- Van-e bármi, amit még szeretnél elmondani, de nem kérdeztem?
- Megköszönöm a stábomnak is a munkát, hiszen elég sokan dolgoztak azért, hogy sikert érjünk el, rengeteg háttérmunka van ebben az ezüstéremben. A szövetség munkatársai is sokat tettek azért, hogy a válogatott mögött minden működjön. És természetesen köszönöm a támogatást a családomnak.
- Még egyszer gratulálok és köszönöm a beszélgetést!
(Lejegyezte: Zsigmond Orsi)
A VLV VB-ALOLDALA A TORNA TELJES KRÓNIKÁJÁVAL, EREDMÉNYEKKEL, JEGYZŐKÖNYVEKKEL
