FACEBOOK

Lévai Márton: ,,A cél döntőkig eljutni és visszakerülni a válogatottba!,,

Lévai Márton: ,,A cél döntőkig eljutni és visszakerülni a válogatottba!,,
hozzászólás, 2018.06.21.

Három, Debrecenben töltött szezon után visszatér Budapestre és az OSC-hez igazol a Világkupa-ezüstérmes Lévai Márton. A kapust, aki többek között családi okok miatt döntött a klubváltás mellett, terveiről és várakozásairól kérdeztük.


LÉVAI MÁRTON a vlv-nek:

Három évadot töltöttél el Debrecenben, milyen volt ez az időszak?

Szerintem három szezon már kellően tartalmas időnek tekinthető egy klubnál. Nagyon tetszik a város, és az is, hogy sportszerető a közeg, a vízilabdát is nagyon támogatják.

Az eredményesség tekintetében vegyesek az érzéseim. Már a leigazolásomkor, amikor Varga Tamás volt a csapat vezetőedzője, azzal a céllal vágtunk neki a szezonnak, hogy a felsőházba szeretnénk jutni. Ez csak most, a harmadik évre sikerült, ami kicsit csalódás számomra. Örülök, hogy idén sikerült elérni a felsőházi szereplést, még úgy is, hogy ez volt a minimális elvárás. A nemrég zárult szezon előtt – ahogy ez elmondható az előző kettőről is – elég sok változás volt a játékosállományban, kicsit lassan szokott össze a csapat, igazából úgy éreztem, hogy a rájátszás végére értünk össze teljesen.

Ettől függetlenül nagyon jó volt a hangulat a csapaton belül, sajnálom, hogy szétesik az a brigád, de ilyen a versenysport. Összességében véve: szerettem Debrecent és jó emlékekkel távozom onnan.

- Hogyan jött az átigazolás gondolata?

- Volt egy családi vonatkozása a döntésemnek. A családom miatt Budapesthez kötődöm, a szüleim Pest közelében, Tatabányán laknak, így közelebb lesznek hozzám. A páromnak és a két kislányomnak nem nagyon volt segítsége Debrecenben. Idén kétlaki életet éltünk, ők fent laktak Pesten, de volt, amikor lejöttek hozzám. Hiába tudtam, hogy ezzel jár az élsportolói élet, nem volt könnyű így teljesíteni.

- Hogy kerültél kapcsolatba az OSC-vel?

- Az átigazolási időszak kezdetén kerestek meg, hogy építkezni szeretnének a következő szezonban, és fiatalabb játékosokból szeretnének hosszú távon jó csapatot összeállítani. Nekem már akkor is tetszettek az elképzeléseik, de természetesen megvártam, hogy Debrecenben milyen fejlemények lesznek, és azt is, hogy ha más klub megkeres, akkor ott esetleg mik a lehetőségek, de ez volt a legjobb opció, úgyhogy emellett döntöttem.

- Mennyi időre írtál alá az OSC-vel?

- Két évre szól a szerződésem.

- Vad Lajos lesz jövőre az OSC vezetőedzője, vele milyen a kapcsolatod?

- Sokat játszottam Lajos keze alatt, Honvéd-nevelésű játékos vagyok, ő volt az első OB1-es edzőm. Úgy gondolom azóta is nagyon jó a viszonyunk emberileg és szakmailag egyaránt. Neki köszönhetem azt is, hogy a kétéves szolnoki kitérőm után első számú kapusként térhettem vissza a Honvédba.

Mennyire ismered az OSC többi stábtagját, akik segítik majd a csapat munkáját?

- Ismerem a szakmai stábot, nyilván az edzőváltással nem cserélődött ki mindenki. Szerintem Lajossal ők is előrébb tudnak lépni, váltva egy szintet, neki más stílusa és edzésmódszerei vannak, mint amik Tóth Lacinak vagy előtte Vincze Balázsnak voltak.

- Mit tudsz, milyen célokkal vág neki a klub a következő szezonnak?

- Jó játékosokkal felálló OSC lesz a jövő évi, így az Eurokupában mindenképpen a döntőbe jutás a csapat célja. A magyar bajnokságban és a Magyar Kupában is az érem és a döntős szereplés.

- Saját magadtól mit vársz az elkövetkező két évben?

- Bár nagyon jó játékosokkal játszhattam együtt Debrecenben is, az OSC egy teljesen más szint. Próbálok tovább fejlődni például a nemzetközi kupában való szereplés által is, a fő célom az, hogy visszakerüljek a válogatott keretbe.

- Szerinted a válogatottság szempontjából van jelentősége annak, hogy budapesti klubban játszol?

Úgy látom, hogy nem a lokalizáció a döntő, hanem a teljesítmény. A mostani keretbe behívott kapusok mindannyian nemzetközi kupában induló csapatokból kerültek ki, szerintem Märcz Tamás azt hiányolhatta velem kapcsolatban, hogy nincs meg ez a fajta tapasztalatom a nemzetközi mezőnyben, a külföldi játékosok ellen.

- Az OSC-ben második számú kapus leszel Mitrovics mögött és ez azért más szerepkör, mint amit Debrecenben betöltöttél, ahol szinte minden meccsen te védtél. Milyen érzés lesz ez, szokatlan még a gondolat?

- Biztosan lesz egyfajta versenyszellem, hiszen a kapustársam az olimpiai bajnok Braniszlav Mitrovics lesz. Ilyen edzőpartner mellett magasra teszi az ember a lécet a saját teljesítményét illetően. Úgy gondolom, hogy a habitusából valami átragadhat rám is, ami segítheti a fejlődésemet. Ez mindenképpen a javamra válik, szerintem "jól jövök ki" abból, hogy ilyen edzőpartnerem lesz, mint Báne.

Arról volt már szó, hogy mennyi játéklehetőségre számíthatsz?

Konkrétan nem beszéltünk róla, de egy nemzetközi kupás csapat jóval több meccset játszik, mint azok, amelyek csak a magyar bajnokságban indulnak. Emellett a csapat adottságait figyelembe véve a Magyar Kupában és a bajnokságban is tovább juthatunk a csapatok nagy részénél. Azáltal, hogy több meccset játszunk majd, mint egy középmezőnybeli csapat, szerintem nekem is több játéklehetőségem lesz.

Köszönöm szépen a beszélgetést, sok sikert kívánok az új csapatodban! 

Vona Lilla


AZ OSC ÚJ KERETÉNEK BEJELENTÉSE ÉS VLV-INTERJÚ VAD LAJOS VEZETŐEDZŐVEL

VLV-INTERJÚ KOVÁCS GERGŐVEL

VLV-INTERJÚ MANHERCZ KRISZTIÁNNAL