Most van idő kicsit a múltba nézni. Ma induló sorozatunkban különböző források alapján igyekszünk megragadni a magyar vízilabdasport történetének néhány jellegzetes pillanatát. Archív cikkekből (Arcanum), a pólóval foglalkozó könyvekből, a vlv korábbi publikációiból és persze érintettek személyes elbeszéléséből merítünk. Reményeink szerint még a mulatságos sztorik is segítik majd a fiatal vízilabdázók számára megérteni: milyen mélyre nyúló gyökerei vannak annak a játéknak, amelynek ma ők a művelői. 

Amikor e sorok írója tavaly felkereste pestlőrinci otthonában Babarczi Rolandot, kicsit megérintette a mai krónikást a (sport)történelem szele. Régi füzetek, feljegyzések, dokumentumok kerültek elő - a Roli bácsival készült életútinterjú megjelent a vlv-n. Most óhatatlanul az jut az újságíró eszébe, hogy hasonló hangulatba kerülhetett egy bizonyos Fábián Pál nevű hírlapíró, a Sporthírlap munkatársa, amikor több mint 90 évvel ezelőtt(!!) felkereste hivatalában, a Városháza épületében Karkas Rezső műszaki tanácsost, "a főváros közlekedési ügyeinek gondos őrét", hogy kikérdezze őt emlékeiről. A beszélgetés időpontja 1929 augusztusa (külön érdekesség a nyelvezet, a korabeli stílus!), s a riporter az akkori időhöz képest 25 évvel korábbi történésekről, a vízilabda magyarországi bevezetéséről, az első magyar bajnokság részleteiről érdeklődött...

A Sporthírlapban megjelent cikket az Arcanum adatbázisa jóvoltából teljes terjedelmében közöljük.

Mesél a mult...

Nem lehetek bizonyos felőle, hogy a mai embereket érdekelni fogja-e, amit a régiekről regélnek e sorok. Rohanó világot élünk, egyre fogynak a romantika szemlélődő hívei. Hogy így negyedszázad messzeségébe visszamerengeni mit ér, ki tudná megmondani. Csak magamról mondom tehát, hogy a mostani nagy vízipóló-forrongásban úgy szorít kicsit a kíváncsiság, milyenek is voltak az elsők, akik itt nálunk elkezdték a vízilabda lenyűgözően izgalmas játékát.

Elcsendesedett nevek. A vízilabdások régi hőseit nem szokás nyilvántartani. Huszonöt esztendő messzeségében a híresek is el-eltünedeznek az idő felhői mögött, hát még azok, akiket akkoriban sem nagyon tartott számon a sajtó nyilvános szeme. A városháza egy iratokkal megrakott szobájában folyik a beszélgetés. Karkas Rezső, műszaki tanácsos, ez áll az ajtaján kívülről. Íme, a legrégibb vízipólóvilág egyik főszereplője. Ma: élemedett, komoly mérnökember, Budapest főváros közlekedési ügyeinek gondos őre. Rajzok és akták temetik az asztalát, csoda, hogy egy negyedórát szakítani tud még a sportnak.

De szakít, mert egykor: élete, eleme volt a sport, nem is képzelt volna nagyobb fájdalmat, mint korán abbahagyni. Amint beszélgetünk, nincsen sok rendszer abban. A tanácsos úr hivatali szobája nem szokta meg ezt a témát és a kék rajzlapok kissé idegesen rezegnek köröskörül, hogy ennyire megfeledkezett róluk a gazdájuk. Teljes negyedórára. Betonoszlopok, szabadon tartandó tér, aszfaltmakadám, víztelenítés, sínkeresztezés... Ilyen szavak szoktak itt röppenni, nem olyanok, hogy: labda, amatőrség, nyári uszoda, bajnokság, Balaton...

Hopp, Balaton. Itt álljunk meg egy kissé. A vén tónak akkoriban sokkal több köze volt a csírázó úszáshoz, mint manapság.

- Balaton? Ismeri Balatoni Károlyt? Abban az időben, a százas évek legelején csinálta a híres bravúrjait, azokat a Balaton-átúszásokat. Ember a nagy dunántúli tóba még olyan szerelmes nem volt. Sokszoros bajnok volt már, birkózásban is híres, amikor az ő kezdeményezésére megalakult a „Balaton Úszó Egylet”. Pestiek voltunk, de a nevünk: Balaton. A tónak szólott a nagy tisztelet.

- Uszoda? A Bejcser-be jártunk a Dunára. Balatoni Károly, meg a Szaszovszky-család, ezek voltak az új sport zászlóvivői.

Karkas tanácsos úr régi papírokat szed elő, megsárgult kis ujságszemelvények. Ma mosolyog felettük, az akkori 15 éves kisdiák meg úgy őrizte, mint a szemefényét.

- Tudja, hogy nevezetes dátum közeleg? 1904 szeptember elsején játszották az első vízipólóbajnokság első mérkőzését. Éppen 25 éve.

Olyan dolgokról beszélgetünk, amiről sehol adat már nem lelhető. Az első magyar vízipólóbajnokság. Mi volt, hogyan volt, nem tudja senki. Csak a szereplők. Az úszószövetségben nincsen arról egy sor sem, csak az egykorú feljegyzések tanúskodnak, amennyire, annyira. Mert a végeredmény nem lelhető még a Nemzeti Múzeumban sem. Kerestem.

A régi képes sportlap hasábjain állanak e sorok:

• A MASz úszószakosztálya Viarava János dr. elnöklete alatt 1904 augusztus 18-án és 24-én ülést tartott és azon az első vízipólóbajnokság ügyében a következőket határozta:

1. A MUE nevezése, miután a nevezési díjat felszólítás dacára sem fizette be, figyelembe nem vétetik, úgyszintén tudomásul szolgál a MAC kapitányának bejelentése, hogy egylete a mérkőzésektől visszalép.

2. A mérkőzések sorrendje és napjai a következőképpen állapíttattak meg: Szeptember 3: Kistétény BS—Postatakp. TSE, FTC—Balaton UE. — Szeptember 10: Kistétény BS—FTC, Postatakp. TSE—Balaton UE. — Szeptember 17: Kistétény BS—Balaton UE, Postatakp. BS(sic!)—FTC.

3. A mérkőzések a Császárfürdő férfiuszodájában este hat órakor tartatnak meg.

4. Bírákul a szakosztály Gräfl Ödön és Stobbe Ferenc urakat kérte fel és pedig úgy, hogy amikor a Balaton UE nem játszik: Gräfl, különben Stobbe bíráskodik ...

(Itt most hosszú sorban játékos- igazolások következnek a négy egyesület részére.)

Az igazolás határnapjául 1904 augusztus 31-ének esti 6 órája állapíttatott meg és ennek eszközlésével a szakosztály Virava János dr. elnököt bízta meg.

Kéler Tibor 

előadóhelyettes. 

1904 augusztus 18. Akkor kezdődött. A magyar vízipólósport tehát kereken 25 éves. Hogy mi volt akkor? Megvan a Sportvilág egykorú kis cikke, amelyik — telve aggodalommal — felveti a kérdést: „vajjon időszerü-e már bajnokságot kiírni a nálunk még fejletlen vízipóló-játékra, az iránt nagyon megoszlanak a vélemények”. Szerencsére a pólósport, akkori telkesen rajongó hívei el nem tántorodtak, hanem csak hamarjában összeverték a szabályokat. Volt közöttük olyan is, hogy akinek az egyesülete nem indul, az játszhat más egyesületben. És az igazolás csak egy évre szól, a másik évre nem prejudikál. Csakhogy mindenki játszhasson.

- Nem volt akkor még szó amatőrségről. Költségmegtérítés? A szót sem ismertük. Az akkori kisdiák boldog volt, ha a nevezési díjat le tudta fizetni. Ha Siófokon vagy Füreden volt a verseny, a vasúti költséget már az úszó teremtette elő. Pedig gavallérokban nem lett volna hiány.

- Virava János dr. Az ő Váci-úti lakásán tartották az úszószakosztályi üléseket. (Az úszás akkor még az atlétaszövetség alá tartozott). Az ügyvédi iroda megtelt úszóemberekkel, azok csinálták meg a pólót.

- Honnan jött a póló? Egészen pontosan nem tudni. Hozzánk leginkább osztrák játékosok hozták. Úgy emlékszem, bécsiek tartottak bemutatót itt Pesten. Úgy tudom, Pogány Palinak, az akkori neves sprinternek volt az első labdája. Azzal indultunk el a Császárba. Később kirándultunk Kistéténybe, Római-fürdőre, a Balatonra, télen a Rudasba, ha mód volt rá.

- Így indultunk 1903-ban, hogy a következő év nyarán kezdjük el az első bajnokságot. (A régi cédulák beszélnek megint.) A MUE nem fizette be a nevezési díjat, a MAC visszalépett, négy csapat vett részt.

A közlekedési ügyosztály munkaütemét nem lehet ilyen hosszasan megállítani. Tisztviselők jönnek-mennek Karkas tanácsos hivatalában. Addig magam forgatom a régi újságokat. (Karkas tanácsos itt tartja egy szekrény aljában.)

1904 szeptember 3. Szakadó eső, kevés néző. Pedig szép volt a sport. Postatakarék—Kistétény 11:1, Ónody az uszoda közepéről vágja be a gólokat. Aztán a Balaton—FTC 12:0. Ilyen eredmények termettek akkor.

Egy hét múlva: Kistétény—FTC 4:3. Itt ütötte meg először az izgalom szele a közönséget. Az FTC félidőben 3:0-ra vezetett és a végén kikapott, mert különösen Römer Károly csodásan dolgozott. Nagy szenzáció volt ez úszókörökben. Győzni 0:3 után! Azután: Balaton—Postatakarék 5:0. Az egykorú krónika feljegyzi, hogy nagyon erős volt a tempó, szabaddobások sűrűn estek.

„A Balaton fényes győzelmét főleg új taktikájának köszönheti, melyet a bécsiek is sikeresen használnak, t. i. minden játékos lefogja az ellenfél megfelelő játékosát s folyton mellette marad, úgyhogy ha a labda ahhoz jön, rögtön elveheti tőle.” Ugy-e, bájos? 

Dícsérték Gräfl Ödönt, Szaszovszky Ottót és Karikás Rezsőt, aki az öt gólt dobta. Karikás Rezső — Karkas tanácsos úr.

Itt egyszeriben végeszakad minden tudósításnak. Nem tudni, miért hagyta abba a dolgot az akkori képes Nemzeti Sport, meg a Sportvilág. A harmadik forduló szeptember 18-án volt, erről sehol egy árva szó. A végső tabella sincsen meg sehol, amiből vissza lehptne számítani a dolgot.

- Emlékezetből tudom a sorrendet — mondja Karkas Rezső. — Balatoni volt a bajnok, második a Postatakarék, harmadik Kistétény, negyedik FTC.

— Nézze ezt a képet. Ez volt a csapat.

Selyempapírba csomagolt régi kép. Az első pólóbajnokcsapat. Nem közönséges dolog. Kik voltak ezek a férfiak? Mindenekelőtt Balatoni Károly, az Egyesült Takarékpénztárak egyik vezére. Aztán a fivére, Gräfl Ödön, a Pesti Hazai ügyésze, Kéler Tibor, a törvényszéki bíró és ma is aktív úszóvezér, Szaszovszky Ottó, az Elektromos Müvek igazgatója, Anderlik Ede mérnök, ott maradt valahol Szlovákiában, Jónás István volt a hetedik. Hová lett?...

Karkas Rezsőnek jól esik emlékezni a régiekről. A Szaszovszky-család igazi úszó-család. Négyen voltak: József, most fővárosi tanácsnok-főjegyző, László, a Ferenc József-kórház igazgató-orvosa, Ottó, az Elektromos Művek igazgatója (ő volt a testvérek között a legjobb úszó) és végül a híres sprinter: Géza, a Községi Takarék vezető tisztviselője. Mondja valaki, hogy a sport nem nevel férfiakat!

Magáról csak unszolásra beszél Karkas Rezső.

— Nem is értem, miért engem kerestek fel? Balatoni Károly volt a csapatkapitápy, én csak a második évben lettem az. Igaz, akkor is megnyertük a bajnokságot. Aztán tovább nem is tartott a „karrier”. Bekerültem az egyetemre, következett a kemény tanulás. 

Furcsa. Mintha Karkas Rezső megbánta volna.

- Pedig egész jól ment az úszás. Először 1.15 alatt nyertem a százast, egészen jó junior idő volt. Afféle őstehetség lehettem. És éppen akkor kezdett fejlődni a póló. A Postásoknál már játszott Ónody József, Kiss László, (Kiss Géza öccse). Az FTC-ben Váci, a Balatonban Olasz Pál, Kéler Tibor, Tétényen az Amerikába költözött Römer Károly, a búvárbajnok, sokat ígérő nevek voltak.

— De persze a mai értelemben véve, messze voltunk mi még. Külföldiekkel szinte egyáltalán nem érintkeztünk. Egy-két német és osztrák játékost láttunk munkában, azoktól egy-két fogást, ez volt minden. A többit magunknak kellett kitalálnunk.

- Hol vannak tőlünk a maiak. Óriásit fejlődtek. Keveset láthatom már őket, nem marad rá időm. Ha tehetem, azért kimegyek. Olvasom az újságot, figyelem az eredményeket, nagyon örülök, hogy ide emelkedtünk.

... Kint voltam a múltkor a BBTE nemzetközi atlétaviadalán. A nézők között ott sétált Karkas Rezső tanácsos úr. Egyedül, de elégedetten. Mikor Barsi rávert a berliniek svéd stafétájára, a tanácsos úr beszédbe elegyedett a szomszédjával. Ismerőse nem volt, mégis jól mulatott: otthon volt. A hatos tornán nem láttam eddig, de valahol ott kellett lennie a tömegben. Régi harcos, nem a tapsokban viharzó fiatalok osztályából való. Abból a régióból, amelyik ha elégedetten elmosolyodik, valami világraszóló sikernek kellett előtte bekövetkeznie.

Fábián Pál.