Cseh Sándor útja az Eocén Szállótól a vizes cipőig - vlv-interjú

hozzászólás, 2017.05.30.

Szubjektív beszélgetés egy történelmet író sikeredzővel - kulisszatitkokkal, kőkemény szakmai teóriákkal és érzelemdús fordulatokkal.

CSEH SÁNDOR (Szolnoki Dózsa-Közgép) a vlv-nek:

- Hány pár sportcipőd van?

- Úgy szoktam csinálni, hogy minden szezonra veszek egyet.

- Ez most akkor kevés volt.

- Nem, kibírta mind a három győzelem utáni vízbe ugrást. Van amikor nem éli túl, de szerencsére ezt az évet ebben az egyben végig tudtam nyomni.

- Jó, csak hát a víz azért...

- Igen, ráadásul ezek légpárnás cipők. Az elmúlt három évben az év végén mindig kidobhattam egyet-egyet, hál' Istennek. De ez már kabalám, hogy nem a klubtól kapott cipőt hordom, hanem minden évben veszek egyet, kifejezetten "erre a célra".

- De azért idén megpróbáltad levenni és a parton hagyva "megmenteni" a bajnoki döntő utolsó másodperceiben...

- Igen, mert ez egy extrém szituáció volt. Ugye, többször fürödtem már, de vagy Szolnokon voltunk, vagy hotelből mentünk, ahol nyilván volt nálam váltóruha. Most először történt meg, hogy egy bajnoki döntőt idegenben fejeztünk be. Kabalából természetesen nem vittem magammal semmit, ezért fordult meg a fejemben, hogy a hazaútra legalább a cipőm maradjon száraz.

- Hát, ez nem sikerült, mert Kicsiék fülig érő szájjal nézték, ahogy leveszed, és rögtön közölték, hogy tökmindegy, mert úgyis utánad dobják :-). Így aztán vissza is vetted és cipőben ugrottál.

Ennyi bevezető után azt szeretném kérdezni, hogy amikor a tavalyi szezon véget ért, és elindultak a játékosmozgások, hogy gondoltad, az új csapat gyengébb lesz? Milyennek tartottad a játékosállományt?

- Azt gondoltam, hogy papíron nyilván egy kicsit gyengébbek leszünk. Viszont a tavalyi szezon végén kialakult bennem egy olyan felfogás, amiről azt gondoltam, hogy ha át tudom ültetni a csapatba, akkor talán ugyanolyan sikeresek lehetünk, mint korábban.

Megmaradt bennem egy fontos mondat. A nagykanizsai Magyar Kupa-selejtező közben beszélgettünk Tiba Péterrel arról, hogy elméletileg négy klasszisjátékos ment el tőlünk, s egy érkezett. És Tiba Peti azt mondta nekem, hogy figyelj Sanyi, ilyenkor szokott az lenni, hogy a "kismenőkből" "nagymenők" lesznek. Nyilván nem arról van szó, hogy rossz játékosok léptek előre, de voltak olyanok, akiknek már nem volt mire várniuk. Egyértelmű volt, hogy ha ők nem nyújtanak jó teljesítményt, akkor nem tudjuk megnyerni az adott meccset.

- Mi az a felfogás, amire céloztál, amit megtaláltál a szezon előtt?

- Elöljáróban elmondom, hogy szerintem minden labdasportban, vízilabdában is nagyon sok út van, nagyon sok jó út van. Amit én gondolok vagy mondok, az nem azt jelenti, hogy mindenkinek ezt kell csinálni, és csak az a jó. És az sem biztos, hogy jövőre még jó. Tavaly egész nyáron gondolkodtam, hogyan tudna fejlődni a Szolnok. Pedig a szezon végén nagyon jól játszottunk, szerintem a final six kifejezetten jól sikerült egy banánhéjon csúsztunk el. Úgy éreztem, hogy nem több edzésre, taktikára van szükség. Mindig nagyon fontosnak gondoltam a vízilabdában a keménységet. Azt, hogy egy csapatnak, egy játékosnak egyszerűnek és keménynek kell lennie. És ez a keménység nem csak arról szól, hogy verekszem. Ezen a szinten úgy folyik a munka, hogy az edző megmondja, hogy mit kell csinálni, begyakoroljuk, megnézzük, kielemezzük, hogy megy. Sorra jönnek a meccsek, amelyeken lehet gyakorolni. És mire a legfontosabb mérkőzésekhez érünk, már nem kell se jobbra, se balra nézni, hanem egész egyszerűen, kőkeményen menni előre. Ezt nyilván úgy is összefoglalhatjuk, hogy mentálisan erősebbnek kell lenni. És én ennek a mentális erősségnek a kialakításában építettem a játékosok egójára, folyamatosan elmondtam a játékosoknak, hogy nem adok nekik minden helyzetben segítséget, nekik kell mind mentálisan, mind fizikálisan keménységet mutatva megoldani a helyzetet.

- És hogy éred ezt el?

- Nyilván mindenkivel máshogy. Példákat tudok mondani. Varga Dénessel az év elején volt egy komolyabb beszélgetésem. Ez azért érdekes, mert Dumi nem az a típus, akivel hosszan kell és lehet beszélgetni. Márpedig ez a beszélgetés úgy sikerült, hogy a reggeli edzés után elkezdtük és hirtelen azt vettem észre, hogy hoppá, már a gyerekeim úsznak lent, mert a fél hármas edzés elkezdődött. És még akkor is alig akartuk abbahagyni. Ennek lényege az volt, hogy megkérdezte, szerintem mit kéne máshogy csinálni. És azt mondtam neki, és nyilván ez nagyon egyszerűnek tűnik, hogy "figyelj Dumi, szerintem a vízilabdában úgyis mindent meg fogunk tenni. Edzünk, gyakorlunk, megpróbálunk tisztelettel lenni a csapattárs iránt. Megvannak a céljaink. De teljesen mindegy, hogy hogy forgatjuk a dolgot. Ha valaki bemegy, és nem tud magasabbra emelkedni, vagy keményebben lőni azon az adott mérkőzésen, mint az ellenfele, akkor nem fog nyerni."

Duminál ezt próbáltam meg. Róla tudtuk, tudjuk, hogy milyen jó játékos. Tavaly úgy éreztem, hogy készül a nagy feladatokra, arra, hogy majd jól játsszon például egy BL-elődöntőben. És azt gondoltam, hogy egy Cristiano Ronaldo, ha egy héten három meccse van, még ha esetleg felkészülési meccs is, remeg, hogy az első három után a negyediket is belője azon a bizonyos mérkőzésen. Akkor Varga Duminak miért kellene két-három mérkőzésig várnia, és miért nem akar ő például ebben az évben gólkirály lenni? Mert tavaly nem éreztem rajta, hogy mindenáron gólkirály akar lenni, talán mert korábban már elnyerte ezt a címet. Megkérdeztem tőle: "mikor akarsz gólkirály lenni? Negyvenéves korodban? Egész egyszerűen szerdán, a Miskolc ellen te akarj a legjobb lenni, ne akarjál lejönni a cserepadra. Ezt most a Dumin szemléltetem, de ezt a fajta mentalitást próbáltam minden játékosnak átadni. (Egyébként a Dumi-féle történetnek heppiendje van: végül ő lett a gólkirály, 17 góllal megelőzve a második helyezettet...)

- Amit elmondtál, az egyszerűség, keménység, mentális erő, teljesen a szerb, illetve a délszláv vízilabda jellegzetes vonása. Nem?

- Hát, ha az elmúlt éveket nézzük, akkor igen, ők is voltak ebben az időszakban a legjobbak. De azért, ha megnézzük a pár évvel ezelőtti Reccót, ez a gondolkodás rájuk is jellemző volt. MIként a két-három évvel ezelőtti Barceloneta is ilyen volt. Náluk nyilván van egyfajta zóna, amit gyerekkoruk óta gyakorolnak, de egyébként abszolút "szerbes" vízilabdát játszottak. Szóval lehet úgy fogalmazni, hogy szerb vonal, de én soha nem így tekintek erre. Ez a legjobb vízilabda vonal, az én megítélésem szerint.

Ezt igyekszem kihozni mindig a játékosaimból. Nyilván nem arról van szó, hogy menjenek be és csak játszanak, nagyon részletesen elemzünk, videózunk. De nekem meggyőződésem, hogy egy csapat minél jobb, annál egyszerűbben játszik és azt az egyszerű játékot képes nagyon jól megcsinálni. Abban a pillanatban, ha erre nem képes egy társaság, elkezd különböző dolgokkal "kompenzálni". Ez lehet jó is, de nem ez a jellemző, mert szerintem van egy bizonyos váza a játéknak és ettől nem célszerű eltérni. Pont ezért furcsa játék a vízilabda. Ezért kell nagyon sokat videózni, "taktikázni", hogy minél jobban, egyszerűbben menjen a játék, akkor lesz a leggyorsabb.

- A gyorsaság miatt fontos az egyszerűség?

- Igen. Az elmúlt három évet abszolút a gyorsaságra tettem fel. Csak olyan játékosokat próbáltunk igazolni, akiknek jó az állóképessége, a védekezésben nem fáradnak el, így minden adódó alkalommal próbálunk lefordulni. A vízilabdában az egyik legfontosabb dolog a védekezés, de az nem csak rajtunk múlik. A kapuson is, az ellenfél lövésén is, s szerintem nagyon érvényes itt a szólásmondás, miszerint a legjobb védekezés a támadás. Ha erős, hatékony a támadójátékunk, akkor az ellenfél tart ettől, emiatt már a védekezésünk is könnyebb. Van egy olyan emberünk, aki ebbe a koncepcióba nem illik bele - Kis Gábor- de ő meg sokkal többet hoz máshol a konyhára. Ezért ezt a gyors játékot úgy kellett megszervezni, hogy a csapat folyamatosan őt segítse, vele együtt meg tudja megcsinálni. Ezt az elmúlt három évben egyre jobban sikerült megvalósítani.

- Menjünk végig a szezonon. Én nem emlékszem arra, hogy lett volna mélypontotok. Ez azért eleve szokatlan...

- Mélypont volt, de gödör nem. Kétszer kaptunk ki, az első meccsünkön az OSC ellen hazai pályán, és aztán amikor Egerbe mentünk a bajnoki szezon utolsó meccsére, ami igazából azért nem lett mélypont, mert négy nap múlva megvertük idegenben az akkor még nagyon jó formában játszó Olympiakoszt. Azért persze a hétköznapokban, az edzéseken nyilván nagyon sok veszekedés, kiabálás van, de ezek nem érződtek a meccseken. És hogyha mindenképpen mélypontot kellene mondjak, akkor abszolút azt a hetet mondanám, amikor az elődöntőt játszottuk az OSC-vel. Tulajdonképpen látványra, izgalomra szerintem az év meccse az idei bajnokságban a Szolnok-OSC harmadik elődöntő volt, amelyen belül a teljes reménytelenségből jöttünk vissza.

- Hogy látod, ebben a rendszerben, amit megálmodtál, a játékosok be kell, hogy áldozzák magukat, vagy inkább kibontakoztatják a képességeiket?

- Hát..., nyilván néha áldozatot kell hozniuk. Kis Gábornak többször is hallottam, olvastam olyan nyilatkozatát, amiben elmondta, hogy az egyik meccsen sok centerpassz van, máskor kevés. Amikor egy csapat sokat lő kapura, akkor nagyon keskeny a mezsgye a fegyelmezetlenség és a tudatosan sok kapura lövés között. És neki mint centernek az, ha nem csak a centert akarjuk megjátszani, hanem folyamatosan lövünk kapura, nem jó, mert látszólag hiába birkózik. Ez is egyfajta áldozat. Volt olyan, hogy be lehetett volna neki adni a labdát, de arra a meccsre nézve ki volt mondva a feladat, hogy legyen 35 lövésünk, így jóval kevesebb centerpassz fért bele.

És ha már lemondásról, áldozatokról beszélünk, elmondom, hogy mi a final six előtt eltitkoltunk két dolgot. Az egyik az volt, hogy hétfőn és kedden három kemény edzőmérkőzést játszottunk az Olympiakosszal. A másik az, hogy Dumi megsérült a bajnoki döntő harmadik meccsén. Kapott két rúgást, amitől két helyen is megzúzódott a bordája. Ő ettől kezdve Final Six első meccséig nem is edzett a csapattal. A vízi edzést is szárazföldi edzőnkkel végezte. A Duna Arénában a két meccsünkön nem lőtt gólt, nem az a "villogó" Dumi volt, akit látni szeret mindenki, de óriási fájdalmat leküzdve csendben és borzasztó keményen, meccsenként három negyedet védekezett. Én végig attól féltem, hogy megrúgják és nem tudja folytatni. Meg attól, hogy milyen formában lesz, hiszen a többiek készültek az Olympiakosszal, ő meg kint edzett az ötvenesben egyedül.

- A Final Sixre, ugye, eleve úgy indultatok, hogy tavaly volt egy harmadik hely, egy balszerencsés elődöntő után és most nagyon nagy volt a várakozás a bajnoki győzelem miatt, a hazai pálya miatt. Téged ez feldobott, vagy inkább volt benned egy kis félsz?

- Félsz mindig van bennem, ahhoz nem kell final six. Nem szoktam a csapatomat nagyon dicsérni, de azt gondolom, hogy egy Bajnokok Ligája-győzelem után elmondhatja az ember azt, amit valójában érez. Nagyon ritkán van olyan, hogy egy fárasztó klubszezon után, amikor már mindenki várja a nyarat, arra gondolnék: ez most annyira összeállt, hogy kár, hogy vége van. Ez az érzés megvolt, és tudom, hogy nemcsak bennem, hanem a játékosokban is. És emellett az érzés mellett szinte minden eltörpül. Tudtuk, hogy mik lesznek a fázisok a final six során és az első meccs úgy is alakult, ahogy mi azt terveztük. Volt bennünk félsz és várakozás is, de a játékosokkal is megbeszéltük: senki nem nyert még úgy Bajnokok Ligáját, hogy ne lett volna meg benne ez a két érzés. Túl kell magát tennie az embernek azon, hogy nagy a tét, hogy esélyes a döntőben. Egész egyszerűen máshogy nem lehet nagy dolgot nyerni.

- Hogy látod most? Mert mondhatjuk azt is, hogy sima volt.

- Igen, de az a véleményem, hogy minél nagyobb a tét egy mérkőzésen, annál nagyobbak a kilengések jobbra, balra. Mivel itt nagyon nagy volt a tét, előfordulhatott volna az is, hogy elmegy 3:1 után 5:1-re a Dubrovnik, és összeesünk. De mivel 3:1 után 4:6 lett, a Dubrovnik esett össze. Én azt mondom, hogy az első három negyed az abszolút kemény volt, és a negyedik negyedben, amikor az első két percben kijöttek egy ilyen japános vabank védekezésre és abból nem tudtak két perc alatt felzárkózni, ott tulajdonképpen vége is lett a mérkőzésnek. Amikor az ember elkezdi elemezni a csapatok játékát, akkor sosem döntőt néz meg, mert ott már minden máshogy van. Erre szoktam azt mondani, hogy nem szabad forgatókönyvekben gondolkoznunk. Lehet hogy az első negyedben tudom megnyerni a mérkőzést. Lehet, hogy a második negyedben. Lehet, hogy az utolsó percben. Úgyhogy alapvetően én ezt egy nagyon kemény meccsnek értékelem, ami viszont eldőlt a negyedik negyedben.

- Többször elmondtad, hogy arra próbáltok felkészülni, hogy bármi történjen, arra a megfelelő legyen a reakció.

- Itt arra gondolok, hogy lehet egy olyan mérkőzés, hogy tizenhat kiállítás van, de lehet olyan, hogy hat. Bemegyünk, és az első három labdát megfogja a Viktor, aki ettől kezdve extázisban véd, vagy az első három labda becsúszik és teljesen más a kép. Én ezekre gondoltam, amikor ezt mondtam, hogy a játékunkat megpróbáljuk előre felépíteni, de a meccset előre nem akarjuk felépíteni, elképzelni. Éppen az lenne a felkészülésünk célja, hogy bármi áron nyerjünk. Ha jó játékkal, akkor jó játékkal. Ha rossz játékkal, akkor rossz játékkal. Ha sok kiállítással, akkor sok kiállítással. Ha kevés kiállítással, akkor kevés kiállítással.

- A Final Sixen sok ilyen alkalmazkodási kényszer volt?

- Nem. Igazából ez egy olyan Final Six volt, hogy nem igazán hallottam, hogy utólag bárki is a bírókkal foglalkozott volna. Ez is jót tett egy kicsit a vízilabdának. Szerintem ebben a sportágban sokszor saját magunk ellenségei vagyunk olyan szempontból, hogy a meccs után túl sokat foglalkozunk a bíráskodással. A kosárlabdát szoktam mindig példának hozni. Imádom a kosárlabdát minden éjjel NBA-t nézek, de nem látom, hogy mi a fault és mi a nem. És mégsem hallom azt, hogy a kosárlabda milyen rossz sport, merthogy a bírókon múlik az egész.

Visszatérve a kérdésre: kevés dologhoz kellett alkalmazkodni. Voltak olyan negyedek, vagy olyan támadások, amikor valami nem úgy sikerült, de alapvetően minden a tervünk szerint haladt.

- A meccs óta adott interjúk során sokan kérdezték meg tőled, hogy mi a titok, ami a sikerhez vezetett?

- Voltak ilyen kérdések, igen. Ilyenkor az ember nem kezd el anekdotázni, nincs rá mód, nem olyan a helyzet, de az elmúlt pár hétben volt három vagy négy olyan dolog, aminek nagy fontosságot tulajdonítok.

Az egyik: 7:3-ra vezetünk Egerben a döntő harmadik mérkőzésén. Tulajdonképpen megnyertük azt a mérkőzést és a bajnokságot. És akkor a 35 éves Zsivko Gocics, aki előtte az egész két és fél meccset végigküzdötte, jelentkezik nálam a nagyszünet után, hogy ő megy a labdáért. És rámegy és az ellenfél nagyon gyors, 21 éves játékosa elől elhozza!

A másik: Aaron Youngernek a BL előtti szombaton megszületett a kisfia. A felesége Szegeden szült, nekünk pedig hétfőtől napi két edzésünk volt, így nem tudott a családjával lenni. Mivel én nagyon családcentrikus vagyok, átéreztem a helyzetét és felajánlottam neki, hogy a szerda reggeli edzésre ne jöjjön, hanem legyen a családjával. És ezt tudták a többiek is. Szerda reggel ő volt az első, aki megérkezett az edzésre.

A harmadik Dumi már említett két hete volt, amit összeszorított fogakkal csinált végig.

És van még egy történet. Kis Gabival eléggé csúnyán összevesztem a BL döntő előtt két nappal. Tudni kell, hogy egyes szituációkban nagyon keményen szoktam a játékosokkal beszélni, és magam is tudom, hogy nem jó dolog, amikor az emberrel kiabálnak. Nem könnyű ezt megemészteni, ez attól kezdve érződött az egymás közötti kapcsolatunkban. Amikor megérkeztük Budapestre, gyalog mentünk át a hídtól a margitszigeti hotelig. Útközben magamhoz hívtam, kértem, hogy beszélgessünk. Elmondtam neki, hogy most nincs jelentősége annak, hogy kinek volt igaza, hanem az a fontos, hogy legyünk egymás mellett. Az út felénél sem tartottunk és már minden rendben volt, egész másról beszélgettünk, a legnagyobb békességben. És Kicsi a teljes final six-hétvége során mindenben partner volt.

Úgy érzem, ezek a történetek sokkal jobban jelképezik azt, hogy mennyire összeállt ez a csapat, mint amiket a kamerába tud elmondani az ember egy meccset követő rövid nyilatkozatban.

Hozzáteszem, mert kevés szó esett róla: nagyon sokat köszönhetek Kovács Istvánnak, aki lényegében a klub igazgatója. Nemcsak tanultam tőle, hanem érzem, élvezem a bizalmát - ahogy a játékosok is - és ez rendkívül sokat számít abból a szempontból, hogy nyugodtan dolgozhatunk, mert nekünk kizárólag a vízilabdára kell koncentrálnunk.

- Mi a terv a jövőre nézve?

- Három játékos megy el tőlünk, Varga Dénes, Vámos Márton és Ugo Crousillat. Ez nem ért váratlanul, hiszen ezt már februárban megbeszéltük Dumival és Marcival. Három játékos érkezik hozzánk, Bátori Bence, Zalánki Gergő és Milos Csuk Egerből. Nyilván a két magyar jó játékos, ezt mindenki tudja, de azt is, hogy jelen pillanatban még egyikük sem nem Vámos Márton és Varga Dénes. De beilleszthetők abba a rendszerbe, ami a játékunkat eddig jellemezte, a gyorsaság és a lövőtudás megvan mind a három játékosban, tehát vannak dolgok, amikre lehet építeni.

Egyébként ezen nem nyáron fogok elkezdeni agyalni, mert sajnos ilyen vagyok, hogy már az évzáró vacsoránkon ezen gondolkoztam. A fejemben már felötlöttek dolgok, hogy hogy lehetne és mit kellene csinálni. Tudom, hogy szeptembertől mi már nem egy Bajnokok Ligája-győztes csapat leszünk, és én is olyan edző leszek, akinek nagyon rosszul fog esni, ha októberben esetleg kikap valakitől a csapat.

- Van-e bármi, amit még el szeretnél mondani?

- Nagyon sok üzenetet kap egy ilyen esemény után az ember. Én személy szerint is több százat kaptam. Ez nagyon jó érzés, és nagyon köszönöm mindenkinek. Kaptam egy üzenetet, ami nagyon meghatott és ezt most neked el is mondanám. Szó szerint idézem, egy gyerekkori csapattársamtól kaptam.

"Eocén Szálló, Tatabánya. Ebből kitalálod, hogy ez a történet körülbelül mikor volt. Este az edzőnk megkérdezett mindenkit, hogy ki mi szeretne lenni nagy korában. És tisztára emlékszem arra, Te felálltál és azt mondtad, hogy vízilabda edző."

Ebből kiderül, hogy körülbelül 10-11 évesek lehettünk. Én nem emlékeztem erre, de most felelevenítették, hogy már 10-11 évesen nem olimpiai bajnok vízilabdázó akartam lenni, hanem sikeres edző, egy csapat irányítója. Nagyon megfogott ez az üzenet, mert még jobban átéreztem általa, mekkora dolog nekem, hogy ezt az élményt ezzel a csapattal átélhettem.

- Köszönöm szépen a beszélgetést és jó agyalást kívánok a nyári horgászások közben!

(Lejegyezte: Monoki Nikolett)