FACEBOOK

A BL final six hivatalos sajtótájékoztatója

A BL final six hivatalos sajtótájékoztatója
hozzászólás, 2017.05.24.

Az eddigi jegyeladások alapján 15-20 ezer néző látogat majd ki három nap alatt a Duna Arénába a férfi vízilabda Bajnokok Ligája hatos döntőjére, amelynek a Szolnok és az Eger révén két magyar szereplője is van. Megtartották a hivatalos sajtótájékoztatót.


A BL F6-on készült vlv-fotók minőségét a Camera Kft-nek köszönhetjük.



Canon Webáruház

A Final Six szerdai nyitó sajtótájékoztatóján Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnöke kijelentette, az, hogy Magyarország tavaly után ismét bizalmat kapott a legrangosabb európai kupasorozat döntőjének megrendezésére, azt mutatja, hogy jól végzik a munkájukat.

"A büszkeségünket csak erősíti, hogy ez lesz az első nagy esemény a Duna Arénában" - mondta az MVLSZ első embere.

Gyárfás Tamás, az Európai Úszó Szövetség (LEN) kincstárnoka, a júliusi vizes világbajnokság szervezőbizottságának tagja hangsúlyozta, egyetértés volt abban, hogy a Final Six legyen a Duna Aréna első nagy nemzetközi eseménye.

Nemcsik Balázs, az MVLSZ ügyvezetője elmondta, a legfontosabb feladatuknak azt tartják, hogy megtöltsék a Duna Arénát. A jegyeladások alapján már most kijelenthető, hogy a nyitónapon többen lesznek, mint egy évvel ezelőtt a margitszigeti döntőn - ahol ötezren szurkoltak a lelátón -, míg a szombati zárónapra több mint kilencezer belépő kelt el eddig. A Duna Aréna 12 800 néző befogadására alkalmas.

A szervezők után a résztvevő csapatok képviselői vették át a szót. Csütörtökön a nyitómérkőzésen, a tavalyi döntő visszavágóján az Olimpiakosz találkozik a címvédő Jug Dubrovnikkal. Ognjen Krzic, a horvátok sportigazgatója elmondta, tavaly csodát tettek, ebben bíznak idén is, azonban véleménye szerint ebben a szezonban még nehezebb dolguk lesz, ha fel akarnak jutni a csúcsra. Teodorusz Vlahosz, az Olimpiakosz vezetőedzője kijelentette, fantasztikus érzés újra a vízilabda fővárosában szerepelni, tavaly nagyon közel álltak ahhoz, hogy elérjék céljaikat, idén lépésről lépésre akarnak haladni. Megjegyezte, a Jug elleni összecsapáson apró dolgok dönthetnek majd.

A csütörtöki folytatásban az Eger a Bresciával mérkőzik. Dabrowski Norbert vezetőedző elmondta, rendkívül büszke arra, hogy csapata a világ hat legjobbja között szerepelhet újra, s tudja, hogy a Szolnoknak ők már "unalmasak", de nagyon szeretne ismét találkozni legnagyobb hazai riválisával az elődöntőben. A Brescia képviselői nem vettek részt a sajtótájékoztatón.

Az ellenfélre váró Pro Reccót az olaszok legendája, az alelnök Eraldo Pizzo képviselte. Az 1960-as, római olimpián hazai medencében aranyérmes klasszis elmondta, kapusuk, Stefano Tempesti korábbi sérülése komolyan kihatott a csapat játékára a közelmúltban, azonban nemrég visszatért a kiváló hálóőr, ennek is köszönhetően pedig minden rendben az együttesnél, amely meg is nyerte hazája bajnokságában a hasonlóképpen lebonyolított Final Sixet.

Kósz Zoltán, a magyar bajnok Szolnok segédedzője rendkívül magabiztosan nyilatkozott: elmondta, hétről hétre a világ legerősebb bajnokságában játszottak olyan erős ellenfelekkel, mint az Eger és az OSC, a játékosok pedig készen állnak a bizonyításra.

A szombati program keretében a 15.15-kor kezdődő bronzmérkőzés előtt lesz a Duna Aréna ünnepélyes megnyitója, amelyen hivatalosan is átadják az élsportnak az impozáns létesítményt.

Végezetül a sajtóeseményen egy ráúszó versennyel "lejátszották" a Final Sixet, amelyet az Eger nyert az Olimpiakosz ellen.

(MTI)

A TORNA PROGRAMJA




vlv-képek



Este az Eger az Olympiakoszal végzett közös edzést - szó szerint, ugyanis nem a megosztott játéktér egyik és másik felén gyakorolt a két csapat, hanem egymás ellen igyekeztek csiszolni az emnerelőnyös és az emberhátrányos játékot.

Hiába egyeztettük már korábban az egriek edzőjével jelenlétünket, a torna szervezői szerint a sajtó az edzéseken nemkívánatos. Képeket a lelátóról készíthettünk. Egy ideig. Aztán szóltak, hogy ott se, távozzunk. (Nemcsak mi, minden kolléga.)

Hiába, kellően népszerű sport már a vízilabda! Nem kell ide propaganda. (Holnap majd megnézzük, mennyire telnek meg a lelátók...)

VLV-VIDEÓK (természetesen az uszoda  bejárata előtt készültek):


Dabrowski Norbert a vlv-nek


- Szervusz, Norbi! Hát..., eljön a nagy nap holnap. Mennyire vagy ideges?

- Nem vagyok ideges. Baj lenne, ha ideges lennék. Talán lesz egy kis vizsgadrukk holnap a meccs előtt, de ez nem idegesség.

- A mai edzés milyen volt?

- Egyórás edzés volt, kicsit fór-hátrányoztunk az Olympiakosszal, ez jó volt. Azért itt látszódott, hogy még mindig van hol gyorsulni. Mindig van javítani való, de hát ez nem számít, holnap, abban az egy órában nem ez fog számítani.

- Végiggondoltad már százezerszer, hogy mi lesz holnap? Hogy zajlik a meccs?

- Nem, szerintem a százezer az sok :-), de jó sokszor egyébként, bár ilyen sokszor biztos nem. Nem a meccset gondoltam végig, hanem inkább azon gondolkodtam a legtöbbet, hogy mennyire jó esélyünk van azzal, hogy a Bresciával játszunk és hogy nagy dolog lenne történelmet írni ennek a csapatnak az egri vízilabdában. 

- Mikor lesz az az értekezlet, ahol felhergeled a fiúkat?

- Közvetlenül a meccs előtt, az biztos.

- A meccs lefolyása szerinted milyen lesz?

- Szerintem kevésgólos mérkőzés lesz, a Bresciára és ránk is ez a jellemző. Ha a saját játékát játssza a két csapat, nagyon jól védekezik, nehéz neki gólt lőni, úgyhogy nem hiszem hogy "közönségcsalogató" mérkőzés lesz, inkább hatalmas küzdelemre számítok, de szerintem ezzel nem mondok újat, ha megnézzük a tavalyi final six mérkőzéseit, azok 90 százalékban kevésgólos mérkőzések voltak.

- Fogsz tudni aludni?

- Igen, mert ma nagyon korán keltem és fáradt vagyok :-).

- Jó pihenést kívánok, holnap találkozunk!

- Köszönöm szépen.



Hárai Balázs a vlv-nek


- Szervusz Pufi! Köszöntelek itt a final six helyszínén! Milyen érzéseid vannak egy nappal a meccs előtt?

- Szervusz Geyza! Jó érzéseim vannak, igazából nekem annyira nem tetszik az uszoda, mert nagyon mély a víz, amit a centerek nem annyira szoktak kedvelni, viszont úgy gondolom, hogy az elmúlt másfél hétben úgy edzettünk, ahogy kellett volna egész évben, és akkor lehet, hogy nem gyalázott volna le minket simán a Szolnok, viszont azon már túltettük magukat. Úgy vettem észre, hogy az egész csapat beleadja az utolsó erejét is, ami még van, és elég feszült és kemény edzések voltak.

- Az olasz csapatról mit tartasz?

- Úgy gondolom, hogy egy igazi olasz csapat, egy ilyen hepciás, verekedős hisztizős, csapkodós, dobálózós csapat, úgy kell bemenni, hogy ez az egy meccs van, és nincsen több és ha úgy fogunk tudni játszani ellenük, ahogy játszottunk ebben a másfél hétben és ahogy edzettünk, akkor úgy gondolom, hogy mi fogunk nyerni.

- Sok sikert kívánok hozzá, holnap találkozunk!

- Köszönjük szépen!

(Lejegyezte: Kerbi)