FACEBOOK

Cseh Sándor: ,,Nem készültünk sem a Bresciára, sem az Egerre,,

Cseh Sándor: ,,Nem készültünk sem a Bresciára, sem az Egerre,,
hozzászólás, 2017.05.26.

Ma 20.30-kor két magyar csapat játszik a BL-döntőbe jutásért. A Szolnok vezetőedzőjét csütörtökön késő este, már az Eger-Brescia meccs eredményének ismeretében kérdeztük várakozásairól.

CSEH SÁNDOR (Szolnoki Dózsa-Közgép) a vlv-nek:

- Nekünk most volt másfél hetünk, hogy felkészüljünk a final sixre, de egészen ma estig nem tudtuk, hogy ki lesz az ellenfelünk, ezért a felkészülésünkben nem is ez játszotta a fő szerepet, hanem elsősorban saját magunkkal foglalkoztunk. Volt ebben minden, volt idegenbeli kétkapu, voltak jól sikerült és kevésbé jól sikerült edzések. Sok mindenen keresztülmentünk, amin keresztül is kell menni egy ilyen felkészülés során. Péntek este, az alatt a négyszer nyolc perc alatt fog kiderülni az, hogy meglesz-e az eredménye ennek a munkának.

- Akkor ez azt jelenti, hogy nem is készültetek konkrétan a kétféle ellenfélre az elmúlt hetekben?

- Így van, de azért ezt a döntést az is befolyásolta, hogy a két csapattal, az akkor még potenciális két ellenféllel azért többször találkoztunk az év során. Ha mondjuk, két olyan csapat közül kerülhetett volna ki az ellenfelünk, amellyel idén nem játszottunk, valószínűleg akkor sem beszélünk sokat  róluk, de talán a felkészülés kicsit másként történik. Így viszont adott a lehetőség: az esti eredmény ismeretében pénteken reggel tudunk elkezdeni konkrétan készülni  az esti ellenfélre.

- Neked hogy tetszett az esti Eger-Brescia meccs?

- Hogy őszinte legyek: ilyen mérkőzésre számítottam. A Brescának van egy jellegzetes játéka, ami általában majdnem mindig ugyanúgy néz ki, szinte előre meg lehet mondani, hogy milyen eredményt fognak elérni. Az Eger jobb játékra is képes, én azt gondoltam, hogy döntetlen körüli meccs lesz, a végén pedig az Eger nyer egy vagy két góllal. Tehát igazából sem a meccs képe, sem az eredmény nem okozott meglepetést.

- Lehet mondani, hogy "a megszokott ellenfél" következik. Nagyon sokat játszottatok egymás ellen mostanában. Van-e valami - akár ez az uszoda, a hangulat, ez a tét - ami miatt ez most más lesz, változik a helyzet?

- Nem szabad ilyenekkel előre foglalkozni, nem is lehet kitalálni, hogy mi várható. Senki sem gondolta volna, hogy ilyen gólgazdag lesz az Olympiakosz-Jug Dubrovnik meccs és nagyon sok mindent nem feltételez az ember előre. Pontosan arra próbálunk készülni, hogy bármi is történik majd a mérkőzésen, igyekszünk ugyanúgy játszani a játékunkat, azt, amit tudunk. Nyilván azért nagyon fontos tapasztalatokat szereztünk az elmúlt két évben, hiszen itt voltunk a final sixben, és ez alatt nemcsak a játéktapasztalatot értem, hanem azt is, hogy láttuk: mind a négy elődöntő az utolsó fél percben dőlt el. Ez természetesen nem "törvény", de tény, hogy minden alkalommal ezt láttuk. Itt nincs jelentősége annak, hogy valakivel már játszottunk, minden borulhat, más a játékosok lelkiállapota, ezért minden eshetőségre fel kell készülnünk. Mivel kevés az idő, sokat nem is tudnánk gondolkodni a dolgokon, még ha akarnánk, sem, megpróbálunk a lehető legjobban felkészülni és amit csak lehet, kiadni magunkból.

- Jól vagytok, mindenki rendben van?

- Voltak problémáink az elmúlt időszakban, de szerencsére a final sixre mindenki felépült és egészséges.

- Köszönöm a beszélgetést, holnap találkozunk!


AZ ELSŐ NAP ESEMÉNYEI

A torna hátralévő programja


Május 26., péntek - helyosztó, elődöntők

17.30 Brescia-Olympiakosz - az 5. helyért
19.00 Jug Dubrovnik-Pro Recco
20.30 Eger-Szolnok - vlv (szöveges élő)

Május 27., szombat

15.15 A 3. helyért
16.45 Döntő