FACEBOOK

Marad az A-Híd a Vasas mellett

Marad az A-Híd a Vasas mellett
hozzászólás, 2021.02.09.

Folytatódik az A-Híd cégcsoport és a Vasas együttműködése. A piros-kékek a felnőtt csapat "továbbépítését" tervezik  Ezt a klub honlapján tették közzé kedden.


A vasassc.hu-n megjelent, Jenkei Dániel átal jegyzett írást ismertetjük:


A 2021/22-es szezonban is folytatódik a Vasas vízilabda-szakosztály és az A-Híd együttműködése, ennek jegyében pedig már el is kezdődtek az egyeztetések a felnőtt csapat keretének továbbépítéséről.

Bár a felek számára ez eddig sem volt kérdéses, most már biztosan kijelenthető, hogy a következő szezonban is az A-Híd lesz felnőtt vízilabdacsapatunk kiemelt, névadó szponzora.

Mint ismeretes, az építőipari cég 2020 tavaszán csatlakozott a szakosztályunkhoz, amelynek köszönhetően ismét esély nyílt a Vasas vízilabda-hagyományokhoz méltó szereplésre.

A most futó szezon már szolgált is kézzelfogható eredményekkel ezen a téren, hiszen az A-Híd VasasPlaket szeptemberben bronzérmes lett a Magyar Kupában, így minden bizonnyal nemzetközi kupában indulhat, a bajnokságban pedig reális esélye kínálkozik a legjobb négy közé jutásra.

Markovits László klubelnök a következőket mondta el honlapunknak:

Nagyon bíztam benne, hogy az első szezon partnersége megalapozhatja a további együttműködést, és ezen a téren minden a számításaink szerint alakult. A bizonytalan, pandémiás helyzettől függetlenül stabil háttere van a vízilabdacsapatunknak, az elmúlt hetekben pedig minden részletben megállapodtunk az A-Híddal a folytatás és a következő szezon költségvetése kapcsán, így a szakosztály elnöke és vezetése már a 2021/22-es csapat építésén dolgozik a háttérben.

Természetesen kíváncsiak voltunk az A-Híd részéről szakosztály-elnökünk, Apáthy Zoltán véleményére is:

Számunkra nem volt kérdés a folytatás egy pillanatig sem, hiszen nem egy évre érkeztünk a Vasashoz, hosszú távra tervezünk. Fogalmazhatnék úgy is, hogy mivel az építőiparban dolgozunk, így a sportban is a fokozatos építkezésben hiszünk, és a Vad Lajos vezette szakmai stáb bevonásával szezonról szezonra szeretnénk tudatosan erősíteni a csapatot. Ez a tervezés már el is indult a 2021/22-es szezon kapcsán, és az a célunk, hogy az A-Híd VasasPlaket komoly tényező legyen az OB I-es bajnokságban.


A Vasas - mint a fentiekből is kiderül - a nyári Magyar Kupa versenysorozat harmadik helyén végzett. Módja lett volna indulni az Eurokupa 2020-21-es szezonjában, de ezt a Covid-helyzet miatt végül nem vállalta. A csapat a bajnokság alapszakaszában a 19. forduló után a 4. helyen áll, 11 ponttal lemaradva a Fraditól és két ponttal megelőzve a BVSC-t.

A magyar férfi vízilabda-válogatott nemrég ismertetett keretében egy Vasas-játékos, a világbajnok Bátori Bence szerepel. Továbbra is stabil tagja hazája válogatottjának a szerb Braniszlav Mitrovics és Szava Rangyelovics, valamint a montenegrói Drasko Brguljan, aki e hét végétől Rotterdamban igyekszik hozzásegíteni a montenegrói válogatottat a tokiói részvételhez.

A friss Universiade-keretbe három Vasas-játékos kapott meghívást: Simon Henrik, Szatmári Kristóf és Vadovics Viktor.

A junior válogatottnál jelenleg Korom Dániel és Bóbis Botond képviseli a piros-kékeket.

Ami az A-Híd cégcsoportot illeti, legutóbb akkor kerültek a hírekbe, amikor január közepén kiderült, hogy ők újíthatják fel nettó 18,8 milliárd forintért a budapesti Széchenyi Lánchidat.