Lapszemlénk az első osztályú bajnokság minőségi szintjének emelését célzó döntésről. Várszegi János cikkét ismertetjük a Népsportból. (A késés csaknem 60 évnyi, forrásként az Arcanum adatbázisát [adt.arcanum.hu] használtuk.)

Nem szorul különösebb magyarázatra: milyen szoros kölcsönhatás áll fenn egy sportágban a bajnoki rendszer és a válogatott csapat szereplése között. Amikor a bajnokság színvonala kielégítő, a válogatott csapat előkészítése is sokkal könnyebb, mint ellenkező esetben.

Az elmúlt két-három év során többek bizonygatták, hogy a vízilabda-bajnokság színvonal-görbéje felfelé halad. Két-három kiemelkedő mérkőzés eredménye azonban még nem igazolta ezt a megállapítást.

Már az 1959-es bajnokság során számos jel mutatott a visszaesésre, az 1960-as pedig egész világosan megmutatta, hogy — valami hiba van. *

Több alkalommal szóvá tettük már a bajnokság lebonyolítása körüli elég gyakori visszásságokat. Ezeket 1960-ban. az egyfordulós mérkőzés-sorozat alkalmával igyekeztek csökkenteni. Mégis a bajnokság hajrájában olyan jelenségek merültek fel, amelyek egyáltalán nem váltak hasznára a nagy múltra visszatekintő sportágnak. Ennek a jövőben nem szabad előfordulnia, s remélhetőleg a szövetség idejében fellép az esetleg hasonló sportszerűtlen megnyilvánulások ellen.

Nagy hiba volt, hogy az elmúlt évek során - különböző egyesületi érdekeknek engedve - felemelték az elsőosztályú bajnokság létszámát, s jelenleg 12 csapat küzd az I. osztályban.

Ez teljesen indokolatlan és a színvonal rovására megy, sok tekintetben gátolja a fejlődést. Helytelen volt, hogy az olimpia évében csak egyfordulós volt a bajnokság, holott a kétfordulós a mérkőzés-sorozat - megfelelő elosztással - jobban elősegítette volna a válogatott keret tagjainak előkészületeit. Ennek felismerése nyomán elhatározták, hogy a bajnokság minden- körülmények között kétfordulós lesz. Tehát 1962-ben, az Európa-bajnokság évében is.
 
A bajnokság mindig a legnagyobb hazai esemény, megvan a rangja, értéke. Nem szabad megengedni, hogy azon a legcsekélyebb csorba essék. Ezért helytelen, amikor bajnoki mérkőzéseket edzésidő alatt, úgyszólván a közönség teljes kizárásával bonyolítanak le. Ugyanígy meg kell akadályozni minden „driblit” vagy ilyenirányú kísérletet a kisorsolt bajnoki mérkőzésekkel. Csak nyomós indokok (válogatott, nemzetközi mérkőzés) alapján szabad megengedni a mérkőzések elhalasztását. Szigorúan érvényt kell szerezni a bajnoki kiírás minden rendelkezésének. Egyszóval:

szilárddá kell tenni a bajnokságot.

Annak ellenére, hogy vannak fedett uszodák a fővárosban és vidéken is (bár, ahol a legnagyobb szükség volna rá, ott - nincs), mégis a vízilabda-sport idényjellegét még nem sikerült teljesen megszüntetni. Pedig erre volna lehetőség. Kétségtelen: a téli edzéslehetőséggel nem rendelkező csapatok nagy hátrányban volnának a fővárosi csapatokkal szemben, de ezt is át lehetne hidalni.

A sportág fejlődését, népszerűsítését nagymértékben elősegítené, ha a téli hónapokban is rendeznének bajnoki mérkőzéseket.

Bizonyos, hogy a Sportuszoda sokszor kicsinek is bizonyulna. Ebben az esetben más, az eddiginél alkalmasabb időpontot kell keresni a Magyar Népköztársasági Kupának. A nyári vagy koratavaszi időpont sokkal megfelelőbb lenne a jelenleginél, s valószínű, hogy több csapat venne részt a kupában.

Sok a tennivaló a vízilabda-sportban.

Elsősorban az OB l-ben résztvevők számát kell csökkenteni.

Vannak, akik a 8-as létszámot tartanák a legmegfelelőbbnek. Erről a vélemények megoszlanak. Az azonban már bizonyos, hogy

1962-ben ismét 10 csapatos lesz az OB I.

Idén a két utolsó helyezett kiesik, a 10. pedig osztályozót játszik. Vízilabda-sportunk a felszabadulás óta terebélyesedett, színvonalasabbak lettek az OB II. osztályában folyó találkozók, s a Komjádi Kupa. valamint az ifjúsági bajnokság játékereje is emelkedett. Ma már a II. osztályban nem a kiöregedett játékosok szerepelnek, mint annak előtte, hanem fiatal, sokatígérő tehetségeket lehet látni szép számmal. Arra kell törekedni, hogy a két osztály közti különbség továbbra is egyre csökkenjen.

Az utánpótlás nevelését még átfogóbbá kell tenni.

Kísérletképpen célszerű lenne a labdarúgáshoz hasonlóan megrendezni az újoncbajnokságot - leszűkített pályán, csökkentett játékidővel.

Az 1960-as esztendő számos hiányosságokra mutatott rá. Vészharangot kongatni a vízilabda felett - nagyon helytelen volna. Ki lehet és - ki is kell mozdítani a jelenlegi holtpontról ezt a sikerekben oly gazdag sportágat.

Várszegi János

* kiemelések az eredeti cikkben, Népsport, 1961. január 6.

A nyári római olimpiára való tekintettel 1960-ban "egyfordulós" bajnokságot rendeztek, mindenki egyszer jászott mindenkivel (ez csapatonként 11 mérkőzést jelentett).

Az aranyérmet az Újpesti Dózsa szerezte meg jobb gólarányával megelőzve a Ferencvárost. A korabeli sajtó szerint ez a bajnoki rendszer nagyon nem vált be, sokat bírálták a mérkőzések színvonalát, azt, hogy nem egy esetben "váratlan eredmények" születtek, kimondatlanul azt sugallták az újságírók - mint a fenti írás is utal rá -, hogy a pontvadászat a vége felé (különösen az alsóházban) tele volt bundameccsekkel.

A másodosztályt a Csepel Autó nyerte.

A római olimpiára a magyar válogatott címvédőként utazott, így csalódást jelentett a harmadik hely, amelyet Olasország és a Szovjetunió mögött végezve értünk el.

Csapatunk:

Bodnár András, Boros Ottó, Dömötör Zoltán, Felkai László, Gyarmati Dezső, Hevesi István, Jeney László, Kanizsa Tivadar, Katona András, Kárpáti György, Konrád János, Markovits Kálmán, Mayer Mihály, Rusorán Péter.

Szövetségi kapitány: Lemhényi Dezső.

Forrás: Arcanum