FACEBOOK

A KSI és a Kanizsa is az OB1-be készül - nyilatkozatok a vlv-nek

A KSI és a Kanizsa is az OB1-be készül - nyilatkozatok a vlv-nek
hozzászólás, 2020.05.30.

A KSI és a Kanizsa vív meg a szombathelyiek visszalépése miatt megüresedett OB1-es helyért. A páros mérkőzés előkészítése megkezdődött, mi a két klubnál érdeklődtünk, hogy fogadták a döntést, mire számítanak a június végéig megrendezendő párharcot illetően.


Mint pénteken megírtuk, a szövetség Ügyvivői Testülete - az elnökségi tagok véleményét is figyelembe véve - úgy döntött, hogy az eredményhirdetés nélkül lezárt OB1/B-s bajnokság két éllovasa, a KSI és a Nagykanizsa páros mérkőzésen döntheti el a nyári Magyar Kupa és az ősszel kezdődő OB1-es szezon egyetlen "üres" helyének sorsát.

Az előzmény az, hogy az AVUS bejelentette: az OB1-től visszalép, legközelebb a másodosztályban indítja csapatát.

A pénteken ismertetett szövetségi döntés szerint a páros mérkőzést június végéig kell megrendezni, azokon a két csapatnak a 2019-2020-as bajnokságra nevezett játékosai vehetnek részt. A további részletekről (a helyszínekről és a pontos időpontról) az érintett csapatokkal történő egyeztetés után születik döntés, egész pontosan: a Versenyiroda külön versenykiírást készít a kvalifikációs öszecsapásra.

A vlv a két klubnál érdeklődött.

HORVÁTH JÁNOS (KSI) vezetőedző a vlv-nek:

- Az egyetlen csapat voltunk az OB1/B mezőnyében, amely pontveszteség nélkül állt, 17 mérkőzésünkből 17-et megnyertünk, amikor felfüggesztették, majd lezárták a bajnokságot. Túl voltunk a rangadókon és a mi csoportunk talán eleve nehezebb volt kicsit, mint a másik. A szereplésünk alapján optimistán vártam a tavaszt és úgy gondolom, senki nem kérdőjelezheti meg a szándékunkat, hogy az OB1-es tagságot szeretnénk kivívni.

- Hogy vélekedsz a szövetség ügyvivői testületnek döntéséről?

- A sportszerűség ezt a megoldást diktálja, még ha nekünk több pontunk is volt, mint a Kanizsának, a döntést természetesen elfogadjuk és maximális erőbedobással készülünk arra, hogy helytálljunk.

- A szövetségi döntés ismertetésekor külön kiemelték, hogy a 2019-20-as keretekkel kell megrendezni ezt a párharcot. Erről mi a véleményed?

- Normális, hogy a feljutásról az éppen befejeződött bajnokságban részt vett csapatok játsszanak. Ez a korrekt, nem lenne sportszerű, ha erre a külön alkalomra mindkét érdekelt fél "nagybevásárlásba kezdene" és az anyagiak döntenék el, hogy melyikük jut fel. Ez a megoldás egyébként számunkra kedvező, mert öt játékosunk OB1-es csapatban folytatja a pályafutását, de most még segíthetik majd a KSI-t ebben a párharcban. 

- A helyszín a ti részetekről hol lenne?

- Számunkra a Széchy uszoda a hazai pálya, de ha a szövetség semleges helyszínt jelöl ki a két találkozó megrendezésére, azt természetesen elfogadjuk.


BALÁZS LÁSZLÓ elnök (Kanizsa Vízilabda Sportegyesület) a vlv-nek:

- Úgy gondolom, hogy a szövetség korrekt döntést hozott, aminek mi természetesen örülünk. Hozzá kell tennem, hogy a Szombathely visszalépése miatt állhatott elő ez a helyzet. Ugyanakkor mi eleve a KSI ellen készültünk, tudtuk, hogy ők a legnagyobb ellenfeleink a feljutásért folytatott küzdelemben és ha nem zárták volna le a bajnokságot a koronavírus-járvány miatt, akkor is őket kellett volna legyőznünk az OB1-ért.

A mi keretünk nem változott, sőt, még szeretnénk igazolni is. Úgy tudjuk, hogy a KSI gyengül az új szezon előtt. Így számunkra az lett volna kedvezőbb, ha már az új bajnokságban részt vevő keretek alapján csap össze a két csapat. Ezt kértük is a szövetség elnökétől, de az elnökség tagjai másként döntöttek, ezt természetesen tudomásul vettük.

- Hogy zajlik a felkészülésetek?

- Az elmúlt héten kezdtünk el vízben gyakorolni, a jövő héten már a III. kerületben is tudunk készülni. Mi ott tartjuk az edzéseinket, hiszen a játékosaink egy része budapesti és a nagykanizsaiak is a fővárosban tanulnak.

- A lebonyolításról hogy vélekedsz?

- Tudomásom szerint az OB1/B-s szabályok szerint vívjuk meg a párharcot, egy hazai és egy idegenbeli mérkőzés összesített eredménye dönt majd. Most folynak a tárgyalások arról, hogy esetleg mindkét mérkőzés a Margitszigeten lesz. Ha nem ilyen döntés születik, akkor a hazai meccsünknek Nagykanizsa ad otthont.

- Hogy látod az esélyeiteket?

- Mondanám, hogy 50-50 százalék, de mégsem ezt mondom... :-) Szerintem a csapatunk mostanra megérett arra, hogy OB1-es legyen. Meglátjuk. A legfontosab az, hogy ez a kérdés nem fehér asztal mellett, hanem a vízben dől majd el.

- Ha sikerül a feljutás, hol lesznek majd a hazai OB1-es meccseitek?

- Valószínűleg Kaposváron.


A KSI 2019-20-as kerete:

Tóth Bence, Dávid Zoltán, Bóbis Botond, Némethy Dániel, Leposa Dávid, Mucskai Tamás, Schmölcz Norman, Pető Attila, Dubinák Szabolcs, Bihácsi Bece, Grieszbacher Márk, Lantos István, Tóth-Gili Tamás, Vékony Ákos, Gábor Lőrinc, Bede Marcell, Keszthelyi Attila, Berényi Balázs, Mészáros Márk, Nagy Ákos, Szabó Bence, Szalai Péter Miklós, Csapó Ádám, Gercsó Zsombor, Szalai Márk Gábor, Danka Benedek, Országh Mihály.

Vezetőedző: Horváth János 

A KSI az OB1/B-s bajnokság megszakításakor az alapszakasz B csoportjának élén állt. Valamennyi addigi meccsét megnyerte, legszorosabb két mérkőzése a Fradi elleni idegenbeli és a Kaposvár elleni hazai négygólos győzelem volt.

(Forrás: MVLSZ)


A Kanizsa 2019-20-as kerete:

Simon Adrián, Major Martin, Szilágyi Attila, Rábavölgyi Zsombor, Petrák Kevin, Dobay Gergely, Dobay Péter, Mocsári Máté, Pelle Balázs, Szilvasán Patrik, Vadovics Ákos, Bendes Viktor, Hőna Dávid, Salamon Attila, Balli Kristóf, Leposa Gábor, Kaszper Gábor.

Vezetőedző: Ludányi Kadosa

A Kanizsa két éve az UVSE-vel, tavaly pedig a Vasassal szemben maradt alul a feljutásért vívott osztályozón.

A csapat most az OB1/B-s alapszakasz B csportját vezette, eggyel kevesebb meccset játszott a KSI-hez képest: 16 mérkőzéséből 15-öt megnyert, a Szolnoki Dózsa ellen idegenben 8:8-as döntetlent játszott.

(Forrás: MVLSZ)