FACEBOOK

Vári Attila-interjú az Origón

Vári Attila-interjú az Origón
hozzászólás, 2018.09.11.

Az egyetlen MVLSZ-elnökjelölt nem tud elképzelni olyat, hogy a magyar válogatott nem jut ki az olimpiára. Szerinte gondok vannak a sportág kommunikációjával, szakmai téren pedig a tehetségek hiánya a legnagyobb probléma, amin elsősorban az edzőképzés megváltoztatásával lehetne változtatni. Az Origo, Lantos Gábor interjúját ismertetjük.


Vári Attila szeptember 6-án tárta nyilvánosság elé azt a programot, amelyet elnökké választása esetén meg kíván valósítani, majd másnap a Reggeli Start élő adásában adott interjút Szombathy Pálnak. 

Az origón kedden reggel megjelent interjúban Lantos Gábor kérdezte a 42 éves sportvezetőt, kétszeres olimpiai bajnokot. 

Az interjú címe ("Vári Attila: Legyen szent dolog a magyar férfi vízilabda-válogatottban szerepelni") jelzi, hogy nem kerülték meg a kényes kérdéseket a felek.


Vári elmondja, hogy Kemény Dénes nyári (még nem hivatalos) lemondása után gondolkodott el először azon, hogy indulhatna az elnöki posztért. Ezt követően kiderült, hogy sokan támogatják, meg is keresték őt azzal, hogy alkalmasnak vélnék az elnöki poszt betöltésére. Ez erőt adott neki, úgy érzi, hogy megvan a kellő támogatottsága, ami nélkül nem vágott volna bele ebbe a dologba.

Rátérve a vízilabdasport problémáira, Vári Attila szerint a játékosoknak fel kell tudniuk dolgozni, hogy a közvélemény tőlük mindig aranyat vár, a szövetségnek pedig úgy kellene kommunikálnia, hogy az emberek elfogadják, "ha nem minden világversenyen nyerünk aranyérmet".

Az interjúalany elismeri, hogy a barcelonai nyolcadik hely "nem fényes siker", megérti, hogy mindenki erről beszél, de az augusztusi junior Eb-n harmadik lett a magyar férfi válogatott. Szerinte ebbe kell kapaszkodni, ezt kell kommunikálni.

A fiatalítás törvényszerű volt, 2019 lesz az az év, amikor már eredményesnek kell lenni, hiszen jövőre már az olimpiai kvalifikációt kell megszerezni. (Vári Attila el sem tudja képzelni, hogy ez nem sikerül.)


Vári Attila, Tóth Sándor, Molnár Tamás és Benedek Tibor az MVLSZ május 26-i közgyűlésén (vlv-fotó)

A kérdező felvetette, hogy a 2004-es és 2008-as olimpiai bajnok csapatra visszatekintve "nem nagyon lehet emlékezni arra, hogy abból a csapatból bárki azzal állt volna elő, hogy fáradt és ezért szüneteltetni szeretné a válogatottságát".

Vári Attila megjegyezte, hogy akkor jóval kevesebb meccset kellett játszaniuk, mint egy mai játékosnak. Aztán hozzátette:

"Ezzel együtt, aki erre a sportágra adja a fejét, annak a válogatottság legyen szent dolog. A nap 24 órájában, az év 365 napján álljon a nemzeti csapat rendelkezésére."

A lemondások, a pihenéskérések szerinte morális kérdéseket is felvetnek.

"Egy fiatal játékos hogyan érzi magát, ha végigedzette a nyarat, ha ott volt egy világversenyen, majd egyszer csak jön egy olyan, aki szüneteltette magát. Azt kell megnézni, hogy mindezt hogyan lehet morálisan kezelni" - mondja, majd meg is válaszolja az ezzel kapcsolatos kérdést: sehogy. "Aki végigdolgozza a nyarat, az legyen válogatott. Speciális, nehezítő körülmények, nem várt sérülések persze mindig akadnak, de ez egy másik kérdés."

Vári Attila elkerülte a konkrét választ azzal kapcsolatban, hogy elnökké választása esetén leül-e a "magukat szüneteltetőkkel", de azt megjegyezte, hogy jó lenne, ha mind az elnökség, mind a válogatott szakmai stáb egységes álláspontot alakítana ki ebben az ügyben.

Az Eb-8. hely az elnökjelölt szerint nem ejtett akkora sebet a sportágon, mint amekkorát a közvélemény gondol, csak az egész nagyon rosszul lett kommunikálva. Az újságírókat nem hibáztatja azért, mert azt szeretnék, hogy a férfi csapat hagyományaihoz híven szerepeljen, de szerinte a legfontosabb kommunikációs panel az volt, hogy "csak legyünk benne a legjobb négyben", s "ez a rész túl lett dimenzionálva".

"...el kellett volna azt is mondani, hogy a pakliban az alsóházas meccsek lehetősége is benne van."

"2011 óta a sportág elképesztő lehetőségeket kapott a TAO-nak köszönhetően befolyt pénzbeli támogatások miatt. Valóban, rengeteg a gyerek, majdnem megdupláztuk a sportolói létszámot. Az uszodafejlesztések révén a vízfelület is egyre nő, tehát hamarosan ez a probléma is megszűnik. Eger, Szombathely, két olyan város, ahol nemrég új uszodát kapott a sportág.

Nagyobb gond az edzőképzés, mert ott valóban van egy kis deficit. A mai fiatal edzőknek is be kell érniük, és ha ez megtörténik, akkor a képzések által a megfelelő edzők ki fogják tudni választani az igazi tehetségeket" - mondta Vári Attila, aki szerint "kevés az a minőségi magyar fiatal, aki meghatározó játékos lenne a magyar élcsapatokban. Ez az igazi probléma."

Elnöki pályázatának legfontosabb üzenetéül azt jelölte meg, hogy "a hagyományt, a vízilabdacsaládot megtartva, a 21. század tudásalapú képzésének megfelelően folytatjuk tovább a feladatainkat. Ezt a legkisebbek képzésétől kezdve kell felépíteni. A szövetségben meg kell erősíteni a kommunikációt, ez a testület egyik legfontosabb feladata lesz."


AZ INTERJÚ


Ugyancsak kedden látott napvilágot a Nemzeti Sport, Lakner Gábor interjúja: Vári Attila: Egy nagyon jól működő cégben szemléletváltást tervezek címmel.

Ebből kiderül az a fontos információ, hogy megválasztása esetén Vári Attila továbbra is ellátja a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. vezérigazgatói posztját, amit 9 éve tölt be, mert megítélése szerint "a két pozíció csak erősíti egymást, mert a más sportágakban tapasztalt pozitív folyamatokat megpróbálhatjuk átültetni".