FACEBOOK

Vári Attila a Reggeli Startban

Vári Attila a Reggeli Startban
hozzászólás, 2018.09.08.

A tisztségéről lemondott Kemény Dénes várható utódja az eddig megteremtett alapokra szeretne építeni, konkrét terveit dokumentumban hozta nyilvánosságra és először a DigiSport péntek reggeli magazinműsorában válaszolt újságírói kérdésekre. vlv-tudósítás és a beszélgetés teljes felvétele:


- A magyar vízilabda mindenkori szövetségi elnöke szerintem csak egy "katalizátor", egyedül nagyon kevés ahhoz, hogy bármilyen sikert elérjen, ez egy csapatsportág, csapatban kell gondolkodni - mondta Vári Attila elnökjelölt az élő stúdióbeszélgetésben. Mint fogalmazott, arra van szükség, hogy az edzők, a sportban dolgozók, mindazok, akik egyáltalán tesznek bármit is a vízilabdasportért, egységesen álljanak ki.

A szövetség eddigi tevékenységéből elsősorban a nemzetközi kapcsolatrendszerre épülő sikereket emelte ki, s mint mondta, Kemény Dénesre a jövőben is számítanak ezen a téren, hiszen a mandátumáról az elnöki ciklus kellős közepén távozó Kemény továbbra is a FINA edzőbizottságának vezetője.

Érdekes és eddig nem nagyon hallott "(ön)kritikát" fogalmazott meg az elnökjelölt, amikor arról beszélt, hogy a 12 éven keresztül sikert sikerre halmozó magyar válogatott szereplése azzal is járt, hogy kevés fiatalt sikerült beépíteni abba a bizonyos csapatba és "ezt azért most megérezzük". Sikerek azóta is születtek, hiszen a Benedek-csapat világbajnok lett, a Märcz Tamás irányította válogatott ezüsttel zárt a budapesti vb-n, a lányok pedig Európa-bajnoki címet szereztek. Mindig győzni nem lehet, de az is győzelem, hogy hány fiatalt tudott magához vonzani a vízilabdasport és ezen a téren százszázalékos növekedésről lehet beszámolni - érvelt az elnökjelölt.

Az utánpótlásképzésen mindenképpen változtatni kell - jelezte Vári Attila, hozzátéve: nagyon sok jó kolléga van, de a létszámnövekedés kiköveteli az edzőképzést, a játékvezetők képzését.

Az "elnöki program" stratégiai fontosságú kérdésnek tartja, hogy a klubmérkőzéseken növelni kell a nézőszámot. Ehhez ma már a létesítményi feltételek adottak, ez korábban elhanyagolt terület volt, de mostanra rengeteg új uszoda épült ("és még épülni is fog"), a feladat az, hogy a téli hónapokban a pólómeccsek "körül" más, vonzó programok legyenek, olyanok, amelyek becsalogatják a fiatalokat a versenyek helyszínére.

Szombathy Pál műsorvezető megkérdezte, hogy az elnökváltás együtt jár-e majd a szövetségi kapitányok mandátumának felülvizsgálatával.

Válaszában Vári Attila elöljáróban leszögezte, hogy a szövetségi kapitányok megbízásáról nem az elnök, hanem az elnökség dönt.

- Mi az elnökséggel bizalmat szavaztunk a szövetségi kapitányoknak és a bizalmat természetesen tartjuk bennük, kiállunk értük, hiszen egy bizonyos folyamat végén jutnak el A-ból B-be és nem fél évben, nem hónapokban gondolkodunk, hanem mindig egy olimpiai ciklusban - mondta a stúdióvendég.

Végül Vári Attila elmondta: kampánya során megpróbál minél több emberrel személyesen beszélni, egyeztetni, később pedig szeretné teljes tudását az elnöki munkára fordítani.


Vári Attila csütörtökön tárta a széles nyilvánosság elé programját. Előtte úgy fogalmazott, hogy elképzeléseit eljuttatja az érintetteknek, a szövetség tagszervezeteinek és az elnökségi tagoknak.

VÁRI ATTILA PROGRAMJA

A dokumentum azt a szellemiséget sugározza, hogy a sportág körébe tartozók közös munkájára van szükség a magyar vízilabdasport helyzetének javításához. Bizonyos területeken fel kell mérni a jelenlegi helyzetet, mert a sikerek mellett "megmutatkoznak olyan tendenciák is, amelyek, ha nem is drasztikus változtatásokat követelnek, de mindenképpen határozott intézkedéseket irányoznak elő."

A program szerint jelentős (átgondolt és tudatos) stratégiai és sportszakmai fejlesztések váltak szükségessé ahhoz, hogy korábbi eredményességünket fenntartsuk, s további javulást érjünk el. 

"Tudatos szakmai fejlesztés csak világosan megfogalmazott, mindenki számára megismerhető stratégia mentén valósítható meg. Sportágunk jelenleg annak ellenére nem rendelkezik aktualizált sportági stratégiai fejlesztési koncepcióval, hogy azt a sportról szóló 2004. évi I. törvény is előírja, illetve a TAO-támogatási rendszerben történő hatósági forráselosztásnak is ez az alapja." - fogalmaz a dokumentum.

Az elnökjelölt elképzelése szerint a legsürgetőbb feladat az, hogy egy szakmai munkacsoport - a sportágban már működő bizottságok bevonásával - készítse elő a sportág középtávú stratégiai fejlesztési koncepcióját, és az ahhoz kapcsolódó, a 2020. évi nyári olimpiáig szóló első cselekvési tervet. Fontosnak nevezi a dokumentum, hogy a készülő stratégia és cselekvési terv ne az asztalfióknak készüljön, kidolgozásakor ne a jogszabályoknak való megfelelési kényszer legyen a fő szempont. A terv az, hogy közösen olyan cselekvési tervet hozzanak létre, amely részletezett feladat/felelős/határidő/forrás megjelöléssel egy megvalósítható, megvalósítandó és számonkérhető dokumentum. 

"Ahhoz, hogy a jövőtervezés sikeres legyen, a stratégiakészítést megelőzően, illetve azzal párhuzamosan szükségesnek tartom a kiindulási állapot felmérését. Egyrészt a TAO-rendszer eddigi – a sportágra vonatkoztatott – tapasztalatait szükséges összegezni, és ha szükséges, változásokat eszközölni vagy kezdeményezni; másrészt az infrastruktúra, edző, sportolói létszám folyamatosan változó és követhetetlen adathalmazát is tisztán kell látnunk ahhoz, hogy az elkövetkező évek prioritásait meg tudjuk határozni." - rögzíti a dokumentum.


A REGGELI STARTBAN ELHANGZOTT TELJES BESZÉLGETÉS FELVÉTELE: