A világ leglátványosabb láthatatlan sportja

hozzászólás, 2015.10.23.

Blog-honlapjukon ezt írják: "Ez nem póló. Ez a póló fiatal, gyors, 3 dimenziós testvére, a víz alatti rögbi."

Azt mondják, 1920-ig nagyjából ilyen szabályok szerint játszották a vízilabdát is - persze a víz felszínén, nem a mélyben. A kapcsolat tetten érhető máshol is, hiszen még a mai válogatott edzésein is programba kerül olykor a viktóriázás, amit egy kapura játszanak és a szó szoros értelemben minden megengedett az ellenféllel szemben. A víz alatti rögbi (UWR) művelői ezért is keresik a kapcsolatot a pólósokkal, kiegészítő sportként "kínálkoznak", új perspektívát nyújtva azoknak, akik a pólóban nem érik el a legmagasabb szintet.

Kalácska Zoltán ügyvédjelölt az egyetlen magyarországi csapat, az UWR Tiszavirág SE képviseletében évek óta harcol a sportág hazai megismertetéséért. Vele készült az interjúnk.

KALÁCSKA ZOLTÁN a vlv-nek:

- A víz alatti rögbi elismert sport, nemzetközileg nem a FINA-hoz, hanem a legrégebbi búvárszövetséghez, a Jacques Cousteau által alapított CMAS-hez tartozik, miként a víz alatti hoki is. Mintegy 30 országban űzik. A technikai búvársportok közé tartozó uszonyos úszósportban Magyarország a világ élvonalába tartozik, rólunk ez egyelőre nem mondható el.

- Kérlek, mutasd be a sportágat, hogy játsszák, mik a szabályok?

- A vízilabda, a víz alatti hoki és a víz alatti rögbi közül ez utóbbi a leglátványosabb. Ezt nem elfogultságból, hanem tapasztalatból mondom, ugyanis mindhármat kipróbáltam. A mozgás itt teljesen szabad, háromdimenziós jellegű, oldalra, lefelé és fölfelé is tér van a passzolásra, a cselezésre, éppen azért, mert megfelelő mélységű, 4-5 méteres medence vizében játsszák. A "kapu" egy fémkosár, ebbe kell bejuttatni a labdát, ami sós vízzel töltött egyszerű gumilabda. (A sülyedése meghatározott mértékű, a benne lévő sóoldat töménységétől függ.)

A vízben hatan-hatan játszanak egymás ellen felszerelésük búváruszony és könnyűbúvár pipa, amivel egy kis tartalék levegőhöz juthatnak. További hat-hat csereember ül fent, a medence partján, a kispadon. A játék során a labdát nem lehet kiemelni a vízből és csak azt lehet támadni, akinél a labda van. Aki birtokolja és elfogy a levegője, legrosszabb esetben elengedi a labdát és feljön a levegőre. A felszerelést nem szabad támadni. A felesleges vagy túlzott mértékű agresszió sem megengedett, de persze bírója válogatja, hogy mennyi fér bele. A másik bordájának a puhítása ököllel - ez például már túl sok.

Fotók: Rozovics Éva

A medence mérete tól-ig korlátok között van. A budapesti, a Hajós műugrómedencéje a Margitszigeten a nagyobbak közé tartozik, 4,5x8x20 méter, ez a jól úszóknak kedvez. A játékidő attól függ, hogy melyik liga milyen osztályáról van szó. Abban a nemzetközi Ligában, a Cseh Ligában, ahol mi játszunk, s ahol hat ország vesz részt, az első osztályban a játékidő kétszer 15 perc, ami nagyon hosszúnak számít. A másodosztályban csak egyszer 15 perc.

- Honnan tudják a cserepadosok az eredményt és hogy mikor kell beszállniuk?

- A bírók hang- és kézjelzéssel jeleznek a víz alatt. Emellett fentről is látszik, hogy gól után újra alapállásba helyezkednek a csapatok. A játék nagyon intenzív. Gondoljunk csak bele: a légzést visszafogva kell folyamatosan úszni, cselezni, esetleg ütközni, ez nagyon fárasztó, megterhelő. A sűrű cserére azért is szükség van, hogy folyamatosan megmaradjon a játék sebessége. Ha valaki elfárad, vagy nem kap levegőt, kiugrik a vízből és a csereember máris ugrik be a helyére. Így nincsenek olyan időszakok, amikor az emberek csak lebegnek a víz felszínén, levegő után kapkodva.

- Mitől látványos a meccs, mit lehet látni kívülről?

- A válasz egyszerű: semmit. Ha valaki a medence szélén áll, csak azt látja, hogy időről időre felbukkannak fejek, kifújják a pipájukból a vizet, levegőt vesznek és újra lebuknak. Másrészt viszont, akár játékosként, akár víz alatt nézve a fejleményeket, olyan ez, mint egy akciófilm. Valamelyik irányból berobban egy játékos, az uszonyok segítségével nagyon gyors mozgással megtámadja ellenfelét, akinél a labda van, az pedig igyekszik bármely irányban menekülni vagy passzol - a dobás a víz alatt három-négy méteres távolságba jut el.

Hülyén hangzik, de úgy kell elképzelni, mintha egy hagyományos labdajáték szereplőit nem kötné a gravitáció, vagy legalábbis a megszokott gravitációhoz képest sokkal kisebb erő hat rájuk, ez megkönnyíti a mozgást, ami pedig teljesen más keretet ad a játékhoz, mint amit a szárazföldi változatokból ismerünk. Az úszástechnikától és a labdaérzéktől függ, hogy ki mennyire jó, milyen trükkösen mozog a labdával.

- De már megbocsáss, ha ezt a meccset csak azok látják, akik könnyűbúvár-felszerelésben bent vannak a medencében, akkor hogyan lehet a sportágat eladni, népszerűsíteni?

- Ehhez plexifalra, és speciális kamerarendszerre van szükség. Ez egyébként nem jelent jelent horribilis beruházást. Németországban már készültek tervek, néhány millió forintból megvalósítható olyan medence, amelynek oldalfalán keresztül nézni lehet a játékot. Népszerűsítő videófilmeket mi is összevágtunk már edzéseken, s ezek nagy sikert arattak az interneten.

- És jelenleg miből tartja el magát a sportág? Vagy ez külföldön is amatőr sport?

- Gyakorlatilag amatőr, de sok országban kapnak állami támogatást, az osztrákok, a csehek, a németek, az olaszok, a törökök is egészen máshogy vannak eleresztve, mint mi, akár a medencék szempontjából, akár az állami támogatást tekintve. Nálunk most kellett emelni a havi tagdíjunkat 7 ezer forintról 8 ezerre, ezért hetente kétszer van edzéslehetőség a Hajósban. A versenyek költségeit is mi fedezzük, mert ez a szívügyünk. Abszolút szenvedélyből és lelkesedésből csináljuk. Reméljük, hogy egyszer nagyobbra növünk, de ahhoz már kell majd egy pleximedence.

GERGELY ISTVÁN a vlv-nek:

- Nem egyszerű összehozni ezt a "találkozót", mert a medence vízmélysége és a megfelelő medencealjzat szükségessége behatárolja a lehetőségeket. Valóban, a Honvédnál is szóba hoztam a dolgot és Benedek Tiborral is beszéltem már erről.

Ami nagyon fontos: a vízilabdázók elég jó vízbiztonsággal rendelkeznek, de mondjuk 4-5 méter mélyen teljesen más a helyzet ezen a téren, főleg, ha még játszani is kell. Azért a víz felszínén, ha nehezen is, de folyamatosan kap levegőt a játékos. Jó kikapcsolódás lehet egy ilyen bemutató meccs, rájönnek a játékosaink, hogy vannak még nehéz feladatok a vízben a vízilabda hagyományos "műveletein" kívül is. Egyúttal szerintem jó csapatépítő program is lesz: vízben mozognak, játszanak is, de teljesen másként, mint amit megszoktak. Nem látom, hogy sérülésveszélyes lenne, de persze sosem lehet tudni, bármikor meg lehet sérülni egy sima edzésen is, ahogy azt nálunk a Honvédnál Fazekas Tibi esete is bizonyítja...

A legnagyobb problémánk ma az abszolút ismeretlenség. A heti két edzésünket - dolgozó emberekről lévén szó - az esti órákban tartjuk, amikor már a kutya sincs a Hajósban.

Amikor a budapesti vízilabda Eb-re a Vodafone felhúzott egy plexifalú medencét a belvárosban, a Petőfi téren, elképesztő energiákat fordítottunk arra, hogy "bejussunk", játszhassunk közönség előtt egy bemutatót, de nem jött össze. Egyetemi sportösztöndíj sportági listájára is megpróbáltunk felkerülni, sikertelenül.

Az elsődleges célunk továbbra is az, hogy megismerjék ezt a sportolási lehetőséget az emberek, ne csak 50-60-an legyünk. Addig nem fog jönni senki se játszani, amíg nem tud rólunk, hiszen ez nem az a sport, ami ott zajlik az emberek szeme előtt, amit ki lehet vinni utcákra, terekre, a Városligetbe. Kötve vagyunk egy adott méretű medencéhez és a rendelkezésre álló pályaidőhöz.

Nyilván az elsődleges vízi csapatsport mindig a póló lesz Magyarországon, de azok számára, akik kihullanak a vízilabdázásból, mert esetleg nem annyira tehetségesek, alternatív sportolási lehetőséget nyújthatnánk. Az úszásnak és a pólónak nálunk komoly hagyományai vannak, lehetnénk ebben is sokkal sikeresebbek. Nincsen készségem afelől, hogy ez a sportág tőlünk függetlenül nagyra nő majd, évről évre látványosan fejlődik, csak azóta is, amióta én elkezdtem. Előbb-utóbb valaki megteremti azokat a technikai feltételeket, amelyek segítségével hirtelen megismerheti és megszeretheti ezt a játékot a széles közvélemény. Lelkesek vagyunk, edzünk, versenyekre járunk, s most kezdjük megszervezni gyermekek számára is az edzéslehetőséget.

- De mi indokolja, hogy a pólóval szorosabb legyen a kapcsolatotok - az ő szempontjukból?

- Többen vízilabdáztak, mielőtt hozzánk jöttek. Ők is tanúsíthatják, hogy kiváló kiegészítő sport vagyunk/lehetünk a vízilabdát űzők számára. A nyáron elkezdtünk beszélgetni Gergely Istvánnal arról, hogy csinálnánk egy közös játékot, bemutató meccset, amelynek során a vízilabdázók kipróbálhatnák a víz alatti rögbit. A mi sportunk valamivel alaposabb úszástudást igényel, az uszony miatt kicsit jobb ütemérzékre, pillangós lábmunkára van szükség, de különben nagyon-nagyon hasonló a két játék. Mind a kettőhöz ugyanaz a típusú kondicionálás kell, ugyanazokra a készségekre, képességekre van szükség. Csapatjáték, labdajáték, jól kell tudni úszni, nagyon küzdelmes, abban az értelemben is, hogy benne van a fizikális jelleg, az erős harc a vízben. Amiben különbözik a kettő, az tényleg a 3D-s mozgási lehetőség és - bár ezért lehet, hogy néhány pólós megharagszik: - nálunk talán kicsit nagyobb jelentősége van a taktikának. Pontosan azért mert ez egy "szabadtüdős sport", a legjobb játékos is "meghal", ha elfogy a levegője, fel kell jönnie a víz felszínére. Feljön - a kapu pedig üresen marad. Ez a fizikai, biológiai "sajátosság" nagyon felerősíti a taktika szerepét a játékban.

- Összejön velük a bemutató meccs?

- Úgy néz ki, igen, első lépésben a Honvéddal, de lehet, hogy később a magyar válogatottal is. Gergely Pista azt kérte, ne fogjuk majd vissza magunkat, játsszunk teljes erőbedobással.

Vállaltuk, hogy gondoskodunk a vízilabdázók számára felszerelésről, ami egyébként nem egyszerű, talán elég csak annyit mondanom, hogy nálunk az uszonyoknál 45-ös a legnagyobb méret, a pólósoknál pedig itt kezdődnek a lábméretek...

- Köszönöm a beszélgetést és sok sikert kívánok a sportágnak!