FACEBOOK

Újra kell játszani a Honvéd-Kaposvár bajnokit! Vagy nem

Újra kell játszani a Honvéd-Kaposvár bajnokit! Vagy nem
hozzászólás, 2015.01.27.

A kaposváriak honlapján arról olvasható információ, hogy a szövetség nekik adott igazat a megóvott november 5-i, Honvéd-Kaposvár bajnoki meccs ügyében, s végleges döntés született az újrajátszásról. A Honvéd szerint azonban még csak újabb első fokú döntés született és fellebbeznek.

Mint korábban megírtuk, a Kaposvári Vízilabda Klub megóvta a tavaly november 5-én lejátszott Honvéd-Kaposvár bajnokit. Az MVLSZ illetékes testülete első fokon elfogadta a bírói műhiba miatt benyújtott óvást, a Honvéd azonban a megadott határidőn belül fellebbezett. A döntés azóta húzódik, ám kedden az alábbi közlemény jelent meg a kaposváriak honlapján:

"RacioNet-Honvéd-Kaposvári VK (6-5) mérkőzés után nyújtott be óvást bírói műhiba miatt. Az ügyben most született végleges döntés: a Magyar Vízilabda Szövetség úgy határozott, hogy újra kell játszani az OB I.-es mérkőzést.

Köszönjük, hogy a Versenybíró Bizottság körültekintően és mélyrehatóan foglalkozott ezzel az esettel. Azt is köszönjük, hogy az ítéletet hozó játékvezető beismerte a hibáját, aki egyébként az egész mérkőzés alatt korrekt módon vezetett, csak ebben a szituációban hibázott, amit meg lehet érteni, hiszen olyan felfokozott szituációban történt, mint 6-5-ös állásnál a meccs végén; csak egyszerűbb lett volna, ha ezt egyből, a mérkőzés után beismeri. Úgy gondolom, hogy a másik játékvezetőnek és különösen az ellenőrnek a szerepe legalább ilyen meghatározó volt. Sajnálatos módon ők sem voltak partnerek. Elnézést kérünk a Honvédtól, ez nem az ő hibájuk. Reméljük, hogy ismét egy küzdelmes meccset tudunk játszani velük” – nyilatkozta a kapospolo.hu-nak Fekete Szilveszter vezetőedző."

A Honvédnél máshogy tudják. Gergely István szakosztályigazgató állítja: ismét első fokú döntés született, mert az ügy erre a szintre került vissza és most tartottak először olyan tárgyalást, amelyben az érintettek személyesen mondták el, hogyan látták a történteket. (Gergely István megjegyezte: a tárgyaláson elhangzottakból szerinte nem születhetett volna ugyanaz a döntés, mint az "első elsőfokú" tárgyaláson.)

A döntés tehát szerintük nem végleges, élnek a fellebbezéssel és a szükséges dokumentumot még a keddi nap során benyújtják.

Az ügyre természetesen visszatérünk.

Az óvással foglalkozó korábbi anyagunkban megtekinthető az ominózus eset videófelvétele, amely a tárgyalás során is "koronatanú".