Mielőtt elmesélnénk, hogyan telt az olimpiai bajnok vízilabdázó péntek éjszakája, fontos előre bocsátanunk, mi kerestük meg azzal, hogy ossza meg velünk tapasztalatait, mutassunk ezzel is példát az önkéntesek egyre népesebb seregének.

- A Groupama-Honvéd vízilabda csapatában játszol, kapusedző vagy a válogatott mellett – nyilván tele a naptárad. Hogyan jött mégis az indíttatás, hogy a péntek éjszakádat az autópályán töltsd?

- A legismertebb közösségi oldalon az egyik ismerősöm tette ki, hogy segítséget keres a Pest Megyei Speciális Mentő és Önkéntes Tűzoltó Egyesület. Elküldtem nekik a számomat és az autóm típusát, ha esetleg szükség lenne rám, bár nem tudtam, pontosan merre mennénk és mikor. Délután 5-kor csengett a telefonom és megkérdezték komolyan gondolom-e. Mondtam: “naná”. Megköszönték és kértek, hogy legyek 19:30-ra Százhalombattán.

- A péntek estéid pont az ilyen akciókra tartalékolva üresek?

- Ekkor már le volt egyeztetve egy vacsora az egyik barátomnál – amit így le is mondtam, a feleségem nem túl nagy örömére. Azért megígértem a páromnak, hogy mire felébred, itthon leszek és a másnapot együtt töltjük. Sajnos nincs túl sok szabadidőm és egy sportolónak a hétvégék is a mérkőzésekről szólnak. Ez a hétvégém ebből a szempontból szabad lett volna, de így mégsem lett az.

- Tehát beálltál önkéntesnek péntek éjjelre…

- Kérdezték, hogy honnan és miért jöttem, kit ismerek itt. Mondtam Budapest másik végéből, mert segítséget kértetek, és itt senkit nem ismerek. Nagyot néztek, de bevettek a csapatba.

- Miért vállalkoztál erre?

- Csak. Mert jól esett. Ezt sokan nem értik meg, és nem is kell ezt megérteniük. Viszont nagyon örülök, hogy rengetegen gondolkoztak hozzám hasonlóan. Jó érzés csak úgy, önzetlenül segíteni.

“… egy kamion kiásása várt ránk – és már reggel is lett…”

- Számított az, hogy olimpiai bajnokként jelentkeztél önkéntesnek?

- Senkinek nem mondtam, hogy ki vagyok. Nem mintha valami nagy ember lennék, de biztosra akartam menni, hogy úgy fognak engem is kezelni , mint mindenki mást. Csak mondják meg, hogy mit kell tennem, és hajtsanak – ahogy azt a helyzet megkívánja.

“100 kenyérrel a kocsiban indultunk el Százhalombattáról…”

- Mivel telt az éjszaka?

- 100 kenyérrel a kocsiban indultunk el Százhalombattáról, emellett még plusz 6 terepjáró jött velünk, megtömve teával, étellel, takaróval és eszközökkel, profi szakemberekkel és elszánt segítőkkel. A cél az M1-es legrosszabb szakasza, Bábolna környéke volt. Az 1-esen indultunk, elől egy rendőr-, hátul pedig egy tűzoltóautó. Csak így lehetett haladni. Minden egyedül ácsorgó autó mellett megálltunk és étellel vagy meleg itallal kínáltuk az autók utasait. A végcél az M1 bábolnai szakasza volt. Ott egyből egy osztrák hókotrót kellett kiszabadítani, hogy végezni tudja tovább a dolgát. Hihetetlen volt, hogy már majdnem 24 órája dolgoztak ők is… Aztán az M1 80-as kilométerkőig mentünk tovább. Itt még egy kamion kiásása várt ránk, összesen hármat mentettünk ki a hótorlaszból, és már reggel is lett, fél nyolc. Este fél hétkor indultam otthonról… Hazaértem, két órát aludtam és a feleségemmel töltöttem a nap többi részét.

“… minden egyedül ácsorgó autó mellett megálltunk és étellel vagy meleg itallal kínáltuk az utasait…”

- Megtennéd újra?

- Fáradt vagyok, de nagyon jól érzem magam. Nem kívánom, hogy legyen még ilyen vagy hasonló eset, de ha szükség lenne rá, ismét megpróbálok segíteni, ahogy már korábban is részt vettem önkéntes akciókban. Hogy miért? Nem tudom. Ez csak úgy jön.

Genzler Orsolya (szeretlekmagyarorszag.hu) - Fotók: Gergely István