Magyar játékvezető még soha nem vezetett férfi olimpiai döntőt - egészen múlt vasárnapig. Juhász György játékvezetővel beszélgettünk londoni élményeiről.

- Először is gratulálok ahhoz, hogy az olimpiai döntőn bíráskodtál! Kérlek, foglald össze, milyen érzéseid vannak az olimpia kapcsán! Te vagy a magyar csapat szereplésének egyetlen haszonélvezője :-)
 
- Így van. Először is azt mondom, ahhoz, hogy egy magyar bírónak tekintélye legyen kint, elkerülhetetlen volt, hogy 12 éven keresztül a magyarok legyenek messze a legjobbak a világon ebben a játékban. Tehát ez kellett ahhoz, hogy elfogadják a magyar játékvezetőket, elhiggyék, hogy azon a szinten vezetnek, ahogy a válogatottjuk játszik. A mostani szerepléstől függetlenül - hiszen most nem jött ki a lépés -, úgy gondolom, hogy az előző 12 évet senki nem veheti el tőlük, egyértelmű, hogy az az övék volt.
 
Játékvezetői szempontból: az elején 26-an voltunk és mindjárt a harmadik napon elmentek ketten. A spanyol-horvát meccsen történt az az emlékezetes eset, amikor egy meg nem adott gólt vita, óvás követett. A történtek kapcsán egyre nagyobb lett a felzúdulás, már az egész sportágról alakult ki kedvezőtlen kép, ezért a meccsen érintett két bírót gyorsan hazaküldték, függetlenül attól, hogy az egyik a szlovén Margeta volt, aki a világ egyik legjobb bírója szerintem. A döntést már másnap közölték velük, így maradtunk 24-en.
 
- Ez a történet milyen hatással volt a bírói karra?

- Mi is összeültünk és az volt a véleményünk, hogy hibáztak, mert módosíthatták volna a döntésüket. Az eset a meccs végén történt, le is járt az idő, akkor kezdődött a vita. Ha a két bíró akkor megbeszéli a dolgot, módjuk lett volna változtatni. Ráadásul ami nem hivatalos ugyan, de az eredményjelzőn még meg is mutatták háromszor az esetet, láthatták, hogy rossz volt az eredeti döntés. Mi szerettük volna, hogyha nem küldik haza őket, de a döntés végül magas szinten, a FINA-vezetők szintjén dőlt el. Érdekesség egyébként, hogy mindketten úgynevezett semleges bíróként vettek részt a tornán, tehát nem a részvevő csapatok jogán, hanem a FINA meghívására szerepelhettek. Úgy gondolom, hogy ez az eset azért hatással volt mindenkire annyiból, hogy tudtuk, ha hibázunk, akkor nem rosszabb pontszámot kapunk, hanem megköszönik és befejeztük.


- Kaptak-e torna közben instrukciókat a játékvezetők?
 
- Volt egy játékvezetői értekezlet az elején, és onnantól kezdve négynaponta. Ezeken végigbeszéltük, hogy mi történt az előző négy napon. Ha valami módosítást kellett végrehajtani, például nem volt elég keménykezű a játékvezetés, akkor itt javasolták, hogy fogjuk meg a meccseket. Ez főleg a női mérkőzésekre vonatkozott, azért az amerikai-ausztrál stílus az európaihoz képest sokkal keményebb és ezt nem volt szabad engedni. A férfi meccsekkel kapcsolatban nem voltak problémák a játékvezetéssel.

- Sok meccsen kaptál szerepet...

- Igen, szerencsém volt. Én "nyitottam meg" az első meccsen az olimpiai vízilabdatornát és szerencsére én is zártam, gyakorlatilag nálam volt az uszoda kulcsa... A hat horvát meccsből ötön bíráskodtam, hogy miért azt nem tudom, így küldtek. Egyedül éppen ezen a bizonyos spanyol-horváton nem szerepeltem..., de a többi meccsükön mind. Vezettem női meccset is, két egész jót, összesen nyolc találkozón bíráskodtam, ami elég sok. Emellett a szabadidőmben rengeteget voltam beosztva a zsűribe, tehát majdnem minden nap foglalkoztattak, ami nem rossz, mert azért vagy kint, hogy dolgozzál nem azért, hogy ott turistáskodj az IBUSSZAL.


- Milyennek láttad a férfi tornát?
 
- Nagyon sok meccset láttam (a mieink összes mérkőzését) és azt vettem észre, hogy a horvátok messze kilógtak - pozitívan - a férfi mezőnyből. Teljesen megérdemelten nyerték meg az olimpiát, nem azért mondom, mert én vezettem nekik, hanem mert így volt. A magyar csapat szereplését én úgy láttam, hogy nüanszokon múlt. Volt egy meccs, az olasz, amin a bejutás múlt. Ha egy pici szerencsénk van, akkor teljesen más íze lenne az egész olimpiának, mert akkor valószínűleg érmet kaptak volna és ugyanez a csapat, ugyanezek a játékosok teljesen másként búcsúznak el – ezt sajnáltam.
 
- Hogyan tudtad meg, hogy te vezeted a döntőt?
 
- Amikor vége volt az összes meccsnek az utolsó előtti napon, egy nap szünet volt a fiúknál és még senki nem tudta, hogy ki mit vezet az utolsó napon. Teljesen titokban tartották. Volt egy üzenőfalunk, ahová kitették a másnapi meccsekre jelölteket, ezen még éjfélkor sem volt fent, hogy másnap mit vezetsz. Én onnan tudtam meg, hogy a legjobb barátomnak, a görög játékvezetőnek telefonon szóltak, hogy ő fogja vezetni a bronzmeccset. Este volt egy ülés, ahol a mag (Marculescu, Lonzi és 4-5 ember) megszavazta, hogy ki vezesse a döntőt, a bronzmeccset. Nekem utána visszajött, hogy Borrellt egyértelműen be akarták tenni a döntőre. A másik játékvezető volt a nagy kérdés, rengeteg "jelentkező" volt. De ott is egyöntetű lett, akik ott voltak, rám szavaztak. A döntő után hallottam is, hogy jó formát nyújtottam végig, ennek köszönhettem a jelölést. Nagyon rendesek voltak a többiek, mert rögtön gratuláltak és mondták, hogy meg is érdemeltem.


 - Milyen volt a finálé?
 
- Érdekes meccs volt, mert előtte a felkészülési szobában néztük a bronzmeccset és az a Montenegró-Szerbia mérkőzés nagyon kemény volt... Szerintem túlzottan engedték is ,,brusztot” és a végén bele is zavarodtak egy-két ítéletbe. Bejött hozzánk Lonzi és csak annyit mondott, hogy "a döntőben ezt már nem lehet megcsinálni". Tehát, hogy itt össze-vissza ítélgetsz. Kérte, hogy vigyázzunk, nehogy ilyen ,,izom-találkozó" legyen. Bár én attól féltem inkább, hogy jön az olasz csapat ezzel a színészkedős-megjátszós stílusával, a horvátok pedig a bedarálós-fizikai stílussal. De szerencsére az olaszok akartak játszani, mert gondolom ez nekik nagyon nagy siker, hogy bekerültek a döntőbe. Megkapták a lehetőségeket az egyébként normális reklamálás is csak meccs közben volt, meccs után egy perccel már mindenki jött és megköszönték. Semmilyen negatív visszajelzést nem kaptam. A horvátoktól a napokban három-négy e-mail is érkezett, amelyekben megköszönték az egész olimpián való közreműködést, a végig korrekt, semleges játékvezetést. Csupa pozitív élmény ért tehát, az esett kicsit rosszul, hogy az MTV a beharangozások után a döntő alatt gimnasztikát közvetített élőben és az összefoglalóban meg sem említették, hogy magyar vezetett. Nem a nevemet hiányoltam, hanem a "magyar" szót! Ezt hívják negatív sportdiplomáciának.

- Tudom, hogy ez lett volna az utolsó éved, de a jelek azt mutatják, hogy a bírói korhatárt 55 évről 60-ra emelik. Folytatod?
 
- Elnézést kérek azoktól, akiknek elrontom a kedvét, mert néhányan már elbúcsúztattak... Nyilvánvaló, hogy ha az ember szakmai szempontból fent van a csúcson - és a londoni szereplésem mindenképpen ezt jelenti -, elfogadják, akkor érdemes folytatni. Így talán a tudásomat is könnyebben tudom átadni azoknak, akik mögöttem jönnek, mint hogyha leülünk és elméletekről beszélgetünk. A másik, hogy talán fontos, hogy most tényleg van valaki, akit nemzetközileg elfogadnak. Természetesen személy szerint nekem ez az év "hab a tortán". Meg kellett küzdenem itthon azért, hogy kimenjek, utána pedig azért is, hogy odakerüljek az olimpia döntőjéhez. A két harc közti különbség talán annyi, hogy az utóbbi szemtől-szebeni korrekt harc volt, az elsőt inkább nem minősíteném. Az ilyesmihez egyébként nagyon erős sportdiplomáciai háttér kell, vagy pedig háromszor jobbnak kell lenni, mint a másiknak, hogy egyértelműen téged javasoljanak. Azt hiszem, attól, hogy levezettem egy olimpiai döntőt, szakmailag előreléptem, de emberileg nem hiszem, hogy változtam, remélem legalábbis, és erre figyelni is fogok.
 
- Köszönöm szépen.
 
(Lejegyezte: Tina)