Az idei szezon egyik nagy vesztese a Szolnok olimpiai bajnok centere, Kis Gábor volt. Egyik sérülésből a másikba esett, emiatt a sanghaji vb után az eindhoveni EB-ről is lemaradt. A vlv-nek most őszintén bevallja: kicsit tartott attól, hogy Kemény Dénes nem hívja be az olimpiai keretbe...

- Milyen volt az éved?

- Sajnos borzalmas. Igazából, ha egy évvel ezelőtt leülök otthon, és elkezdek azon gondolkodni, hogy milyenre sikeredik ez az év, akkor még rémálmaimban sem tudtam volna ilyen rosszra gondolni. Merthogy ezek a sérülések, meg a többi, ami ezzel együtt járt, elég nehéz volt.

- Mi járt ezzel együtt? Életmódváltozás?

- Életmódváltozás, a válogatottat kívülről nézni, a saját klubomat kívülről nézni, ezek voltak igazából a legnehezebbek, nem is annyira maga a sérülés. Rosszabb volt az, amikor ott ültem begipszelt kézzel, vagy éppen gerincsérvvel a tévé előtt, vagy a parton, és néztem azt a csapatot, amelyben eddig játszottam. Ez nagyon nehéz volt… Aztán utána folytatódott azzal, hogy a bajnokság végére kifújt a csapat, és egy nagyon rossz eredménnyel fejeztük be.

- Megosztod velünk, hogy minenek tudható be szerinted ez a befejezés? Mi történt?

- Igazából nem tudom. Sokat gondolkodom azon, hogy miért történt így, mert másfél hónappal a bajnokság befejezése előttig – amíg el nem kezdődött a rájátszás –, tényleg olyan élmény volt Szolnokon játszani, hogy azt kell mondjam, ezért igazoltam oda. Furcsa, hogy pont ekkor nem is játszhattam a sérülésem miatt. De úgy láttam, hogy ez a csapat mindenképpen ki akarja magából hozni a legjobbat, néha még annál is többet sikerült – ennek voltak köszönhetőek azok a szép eredmények, amikre mindenki felkapta a fejét. És valahogy, amikor kiestünk az Eurokupából, és a Honvédtól kikaptunk az első meccsen, az volt végül is a végső döfés, amikor nem sikerült bejutnunk a négybe, két egygólos vereséggel kiestünk - elveszítette a hitét a csapat. Addig úgy volt, hogy azt érezted a vízben, hogy küzdesz valamiért, amit ha sikerül elérned, akkor többet teszel, mint amit elvárunk magunktól – ez tényleg nagyon nagy lökést tud adni mind egyénileg, mind csapatilag –, és valahogy éreztük, hogy ez nem sikerül. Egyszerűen úgy éreztem, hogy a csapat elveszítette a hitét. Azért küzdöttünk, hogy a minimumot hozzuk, és minden sportember tudja – ez persze nem magyarázat –, hogy a „muszáj” és a „lehetőség” között nagy különbség van. Ez a csapat szerintem nem tudta ezt a „muszáj-érzést” kezelni, ezért sikerülhetett ilyen rosszul a vége.

- Milyen állapotban vagy?

- Most, hogy a kerethirdetés megtörtént, azért ez lelkileg sokat javított a helyzetemen, mert – megmondom őszintén – a két sérülést követően, meg a bajnoki szereplés után nem éreztem úgy, hogy mindenképpen bízni fog bennem a kapitány. Fel voltam készülve mindenre, ezért tényleg nagyon-nagyon örültem a kerethirdetéskor. Nyilván arra számítottam, meg vártam, hogy kapok meghívót, bizonyítási lehetőséget, de azért nagyon örültem, hogy így is történt. A kérdésre visszatérve: még bennem vannak az elmúlt egy évben történtek, de bízom benne, hogy a következő időszakban ezeket el fogom tudni felejteni, kihozom magamból, amit tudok.

- Hogy vagy fizikailag, egészségileg? Teljesen meggyógyultál?

- Most már teljesen meggyógyultam. Az az igazság, hogy azért is jöttem Szolnokra, hogy fejlődjek, és fizikailag jobb állapotban legyek, mert nyilván itt többet kell terhelni engem, mint mondjuk anno az Egerben meg a Vasasban. Az első sérülésem előtt értem el azt a szintet, amilyen voltam anno, és volt fél évem, hogy fejlődjek, még jobb legyek. Aztán rá három napra elszakadt a szalag a kezemben... Kihagytam két és fél hónapot, és most megint ott vagyok, ahol abbahagytam anno, egy évvel ezelőtt. Nem érzem azt, hogy rengeteget tudtam fejlődni, ennek oka a két sérülés, de úgy gondolom, most, hogy a lelkiállapotom abszolút helyrejött, meg fizikálisan is jól vagyok, csak előre tudok lépni.

- Jelenleg három center van a keretben, és ugyan ki lehet menni három centerrel is, de azért a tizenhárom játékosból három center, két kapus eléggé esélytelen. A másik két center is rendkívül jó. Hogy látod az esélyeket? Bent vagy, megvan a lehetőség, tudsz bizonyítani, de milyen esélyeket látsz?

- Azt tudom, hogy mindenképpen többet kell mutatnom, mint amit eddig mutattam, mert az jelen pillanatban nem lesz elég. Azért is, mert a válogatottban most szerepelt két center tényleg rendkívül jól játszott. Pufi is, meg Ádám is brillírozott a bajnokság végén, úgyhogy fel van adva a lecke! De úgy gondolom, hogy ha eddig is ugyanők voltak a vetélytársaim – nem szeretem ezt mondani, mert nem vetélytársaim, én nagyon szeretem őket, és kívánom azt, hogy mindenkinek úgy sikerüljön az élete, ahogy szeretné, de valahol meg ez van, szóval… Azt kell, hogy mondjam, hogyha ezelőtt tudtam abban a pozícióban lenni, amilyen pozícióban voltam a válogatottnál, akkor úgy gondolom, hogy lehetséges, meg fogom tudni csinálni még egyszer. Minden erőmmel és kitartásommal azon leszek, hogy a csapat tagja lehessek, és a magyar válogatott nagyon jó legyen az olimpián!

- Hogy telnek a pihenőnapok, mennyi időd van?

- Május 14-én kezdődik a felkészülés, úgyhogy addig tart a pihenőm. Még ez a hét. A nyaralóban pihenek és horgászom, fogdosom a halakat jelen pillanatban – hála istennek az legalább jól megy:-)

(Lejegyezte: Ötvös Csilla)

Beszélgetésünket követően sorsolták ki Londonban az olimpiai torna csoportbeosztását.

Erről pótlólag kérdeztük Kis Gábor véleményét:

- Kemény kis csoport alakult ki, de nem érzem, hogy ez problémát jelentene, különösen úgy, hogy az első négy csapat jut tovább. A négyben benne kell lennie a magyar válogatottnak, persze jó lenne, ha nem negyedikek lennénk, hiszen akkor a másik csoport győztesével kellene játszani. Igazából még kicsit örülök is ennek a csoportnak, emlékezetem szerint nekünk mindig jó volt, amikor kicsit keményebb ellenfelekkel kezdtünk, mert hamarabb felszívta magát a csapat. Így nem csak a csoportmeccsek után kell "komolyan venni a dolgokat", hanem már kezdettől és ennek szerintem jó kihatása lehet a végére is.

11,82 kg