Csapatsportágban négy egymás utáni olimpiát amerikai kosarasoknak, a kanadai és a szovjet hokisoknak sikerült nyerniük. Kemény Dénes és a vízilabda-válogatott ugyanerre a bravúrra készül. Az Index - Ághassi Attila - interjúját ismertetjük.

A vízilabda egyszerű sportág, tizennégyen vannak egyszerre a vízben, az olimpiát pedig mindig a magyarok nyerik. Átfordíthatjuk így Gary Lineker futballmondását a vízilabdára?

Lineker a németekről beszélt, és ha azt veszem, hogy ők nyertek három világbajnokságot, a mi arányunk jobb az olimpiákon, tehát rá is szolgálhatunk erre. A második világháború után hétszer nyertünk olimpiát, ami majdnem fele a lehetőségeknek, mert összesen tizenhat olimpiát rendeztek, és 1984-ben nem indultunk. Udovicsics szerb kollégám talán nem véletlenül mondta, hogy minden sikerét odaadna egy olimpiai aranyért, ha tehetné. Világ- vagy Európa-bajnokságon már nem ilyen jó a százalékunk, a teljes képhez ez is hozzátartozik, bár az olimpia hajlamos mindent elhomályosítani. Ebben az olimpiai ciklusban csak egy érmet nyertünk, ennél sokkal többhöz vagyunk szokva. A csapat is, a stáb is, a szurkolók is. Utálok veszíteni, jobban szeretek olimpiai aranyra vb-arannyal bejelentkezni, mint Eb-bronzzal.


Hosszas hezitálás után vállalta el a kapitányi posztot, és volt egy kevésszer idézett mondata. „Nekem jobban elnézik a mostani négy év szenvedését, vereségeit.”

A válogatott pályája a Kemény-érában 1997: Európa-bajnoki arany, 3-2-es döntő, Kásás három góljával 1998: vb-ezüst, a spanyolok ellen 4-6 1999: Európa-bajnoki arany, a döntőben 15-12 a horvátok ellen, Biros öt góljával 2000: Az elődöntőben fordítás a jugoszlávok ellen (8-7), a döntőben az oroszok legyőzése (13-6) 2001: Európa-bajnoki bronz Budapesten, világbajnoki ötödik hely Japánban, kétszer egygólos (olasz, szerb) vereség a középdöntőcsoportban. 2003: Európa-bajnoki bronz, majd a világbajnoki elődöntőben a görögök (9-8), a döntőben az olaszok hosszabbítás utáni legyőzése (11-9) Madaras Norbert feltűnése 2004: olimpiai bajnoki arany, fordítás a szerbek ellen 5-7-ről 8-7-re, 13 góltalan perc 2005: világbajnoki ezüst, a szerbek nyernek 8-7-re 2006: Európa-bajnoki ezüst Belgrádban, a szerbek nyernek 9-8-ra 2007: világbajnoki ezüst, a horvátok nyernek 9-8-ra hosszabbítás után 2008: Eb-bronz után olimpiai bajnoki arany, a pekingi döntőben 14-10 az amerikaiak ellen 2009: világbajnoki ötödik hely, a szerbek hosszabbításban nyernek 10-9-re 2010: Európa-bajnoki negyedik hely, az elődöntőt az olaszok nyerik, a szerbek nyerik a bronzmeccset, 10-8-ra, az egyetlen nem egygólos vereség a kieséses szakaszban 2011: világbajnoki negyedik hely, a szerbek ellen hosszabbításban elveszített elődöntő (14-15), majd a horvátok nyernek a bronzmeccsen (11-12) 2012: Európa-bajnoki bronz, az elődöntőben hosszabbításban nyer Montenegró (13-14), a bronzmeccsen 12-9 az olaszok ellen az utolsó nyolc percben 6-1 Magyarországnak

Most is így gondolom, mással nem lettek volna ennyire toleránsak a szurkolók, a szakma. És gyorsan tegyük hozzá, egy érmünk van, de 2009-ben csak kétszer veszítettünk egész évben, a világbajnokságon mégsem jutottunk elődöntőbe, mert a szerbek hosszabbításban legyőztek. 2010 átmeneti év volt, a játékosok is szerettek volna túlesni rajta, érződött is, hogy nincs igazi harc a sapkákért. 2011-ben kétszer kikaptunk, előbb a szerbek, majd a horvátok ellen. A szerbektől megint hosszabbításban, a horvátoktól rendes játékidőben. Az idei, januári Eb-n a rendes játékidőben megint nem volt vereségünk, úgy lettünk bronzérmesek. A helyezések azonban sok mindent megmutatnak, hinni is kell nekik, 2009-ben vb-ötödikek lettünk, ott a mondat vége. 2011-ben negyedikek. Nem magyarázkodásnak vagy védekezésnek szánom, de a tényekhez hozzátartozik, amiket említettem. Mint ahogy az is, korábban utolértük a legjobbakat, mint gondoltam. Az sem lepett volna meg, ha nem vagyunk a négyben a tavalyi vb-n. 2010-ben szenvedtünk középcsapatok ellen is, idén már nem. Két éve a szerbek, horvátok jobbak voltak 2-3 góllal nálunk, most már nem így van. Az eindhoveni Eb-nek pedig volt egy nagyon fontos hozadéka: vannak még tartalékaink. Akik nem voltak ott, versenyhelyzetet teremtenek már a keretkijelölésnél, az ott lévőkből sem jött ki a maximum. Hét-nyolc nyerő emberünk lehet Londonban – ez megnyugtató -, ebben a ciklusban ennyi nem volt egyetlen korábbi versenyen sem.

A nyerő emberek fele már 35 éves vagy korosabb lesz a nyáron. Biros, Kiss Gergő, Kásás, Szécsi háromszoros bajnokok, mekkora gondot jelent a terhelés illetve a regeneráció számukra? Három vagy négy igen éles meccset kell játszaniuk két hét alatt.

Kondícióban nem lesznek gondjaik. Olyan lesz ez, mint a társas szex, lehet majd lazsálni is. Szerencsére van több nyerő játékosom, nem kell majd mindenkinek mind a négy ki-ki meccsen eksztázisban játszania. A problémát inkább az adhatja, hogy a korosztály legjobbjai legalább százszor indultak már úgy el az uszodába, hogy mindent eldöntő meccsre mennek. Ez egy irdatlan magas szám. Az olimpiai faluban beülnek a buszba, odaérnek az uszodába, bemelegítenek, és nem szabad eközben elveszíteniük a belső motivációt és tüzet. Vagy a sokszor emlegetett paprikát. Jobb híján az kell a fenékbe. De valami azt súgja nekem, hogy ilyen eszközökhöz nem kell nyúlni. Tudják a játékosok, hogyan lehetnek sikeresek, érzik erejüket.

A 2011-es világbajnokságon volt egy jelenet, amikor elszakadt a cérna a horvátok elleni bronzmeccs után. Első mérgében azt mondta, hazatér, és végignézi a vitatott szituációkat, melyiket ítélték a javunkra, melyiket az ellenfélnek. Megtette?

Először is, nem volt helyes a kifakadásom. 15 éves kapitánykodásom alatt is sokat tanulok. Mondtam zavaró mondatokat, nem voltam kellően határozottan elutasító, amikor a bíráskodásról kérdeztek a csapatért természetesen szurkolóként is szorító újságírók. Visszanéztem egyébként hideg fejjel, és oda jutottam: háromgólos előnyben nekünk nyernünk kell, még ha az egyébként kiemelkedő szerb válogatott is a riválisunk. A hosszabbításban voltak bosszantó ítéletek, nem kedveztek nekünk kétes szituációkban, talán tendencia is volt, de ismétlem, meg kellett volna nyernünk azt a meccset olyan előnyről. Nem voltunk szerencsések sem, nem úgy pattantak a labdák. A horvátok ellen a bíró marhaságot csinált, de nem csalt. Ez nyilvánvaló, akkor nem ekkora hibát követ el. A két technikai delegátus ugyanakkor nem szólt közbe, nem kapott segítséget a bíró, így a kiállított büntetlenül blokkolhatott. Tendenciózusan nem sújtottak bennünket, ezt megállapíthattam, ha esetleg az érzetem más is lett volna kint. Egy biztos, a kritikáimat igyekszem magamban tartani, és nem szeretnék a bírókkal foglalkozni, mert akkor szükségszerűen máshonnan vonok el energiákat, azt pedig a csapat sínylené meg, egyúttal az eredményesség.

Négy korosztály legjobbjait kell összegyúrnia egységes csapattá. Hogy kell ezt elképzelni? Megvan a csipkelődési sorrend?

Az idősebbeknek még jól is esik, hogy jönnek a fiatalok, kapják tőlük a sorozatos zrikákat, így nem érzik magukat annyira öreg csatalovaknak. Pontosan tudják, mennyit jelent, ha a már sikeresek elmondják, átadják tapasztalataikat a fiatalabbaknak, a sikerre éheseknek. Ebből is jönnek aztán a gondok. Mert van, akit feleslegesen fáraszt, ha tizenötödször is hallja ugyanazt, mert nem volt iskolában felmentve. Megjegyezte elsőre is. Van, aki nem hiperérzékeny, és ha negyvenedszer is hallja ugyanazt, az sem érdekli. Az előző esetnél viszont közbe kell lépni. Mert van, hogy egy jópofa poén rosszul sül el, és könnyen lesz belőle egy tüske, amit sokkal, sokkal nehezebb és nagyobb munka kihúzni, mint amilyen könnyen és hirtelen a köröm alá került. Felesleges neveket mondani, hadd őrizzem meg az intimitást. Nekem is fontos, hogy ugyanazt a hibát ne sulykoljam indokolatlanul, mert úgyis tudja az érintett, és már az eredmény, ha negyvenből már csak ötször követi el, mert korábban felhívtam rá a figyelmet. Annál az ötnél már jobb csendben maradni. Ehelyett kap egy személyre szabott dvd-t a játékos, láthatja egyedül, élesben a laptopján, versenyhelyzetben, mire gondolok, és ezzel az egyéni szembesítéssel többet lehet elérni, mint egy felesleges, esetleg idegesítő mondatommal, aminek kontraproduktív hatása lesz. Nem beszélve arról, hogy emberekről lévén szó, mindenkinek van indoka, próbálja magyarázni, miért hibázott.

Ez a negyedik ciklus mennyivel volt stresszesebb, mint az előzőek?

Jól viselem, bár igénybe vesz. Meglepő lehet viszont, hogy többször 110-es pulzusom volt a 140-es helyett. Ebben is változtatnom kell, mert a csapatom és a szurkolók is többet érdemelnek. Minimum 140-eset. A realitásérzékemből adódott, hogy helyenként az indokoltnál nyugodtabb voltam. 2010-ben beletörődtem kisebb vereségekbe. Ez biztosan változni fog. Egyszerűen kell a magas pulzus a gyors döntéshozatalhoz, vagy ahhoz, ha már hibáztam, mert késlekedtem, felismerjem a hibámat, és meglépjem a szükségeset végre. Lehet, hogy emiatt a pulzus miatt egyáltalán nem vettem észre, miben hibáztam. Azon például sokat gondolkodtam, hogy a vb-elődöntőben lecseréljem-e Nagy Viktort, ártok-e ezzel a csapatnak, mert ugyan vezettünk, kevésszer védett. Amikor meghúztam a cserét, már döntetlen volt.

Az Eb-elődöntő utolsó támadásánál, amikor kettős előnyben – nem kimagasló játékkal - meg lehetett volna a győzelem, de Birost blokkolták, mekkora volt a pulzusa?

Akkor azért inkább 140-es. Vagy több. Azt a mérkőzést azért veszítettük el, mert a csapatban, a stáb tagjaiban nem volt meg a megfelelő alázat. Az alázattal kiérdemelhető szerencse pedig szembefordult velünk. Aki könnyebbséget ad magának, attól a nüanszok elfordulnak. Az engedékenység büntet. Itt nem arra kell gondolni, hogy nem edzettünk, vagy nem készültünk fel tökéletesen, hanem arra, hogy nem tettük meg a száz százalékot, hanem csak a kilencvenkilencet. Legalábbis ez az én tapasztalatom. A meccs után mindenkinek lógott az orra, de akkor kaptunk egy kis hazait, végre ehettünk kolbászt, lila hagymát, az unalmas svédasztalos kosztból elegünk volt már amúgy is. Kaptunk sört és pálinkát is, és huszonegynéhányan Steinmetz Ádám szobájában megbeszéltük a meccset. Szeretettel, nem egymást támadva. Két hetes összezártságban ez egy nagyon fontos dolog. Másnap este elmentek egy étterembe és egymás közt is megbeszélték a hibákat a fiúk. Ezek mindig lendületet adhatnak. Hiszek abban, hogy az olaszok elleni fordítás, az utolsó negyedben a 6-1 ennek is lett az eredménye. Ennek a 6-1-nek nem örültem, mert egy olasz válogatottat, még ha világbajnok is, nekünk úgy kell megvernünk, ahogy a csoportmeccsen tettük. Végig kontrollálva, nem pedig elengedve őket, és visszajönni az utolsó percekben, amikor már nagyon szorít az idő. Az utolsó negyedben lőttünk egy olyan gólt, amikor az olasz bekk fejéről pattant a labda a kapuba. A szerencse az alázatosoké. Visszakaptuk. Az a labda azért pattant úgy, mert akkor már nem volt bennünk az az egy százaléknyi megengedés sem. Azt az érmet az utolsó erőnkig akartuk, és meg is nyertük. Ilyen szellemiségű csapatot várok az olimpiára is. Ezt az alázatot önmagamtól is megkövetelem.

A futball, a manchesteri túrák mennyire segítették?

Sokban. Az alázatban is. Nagyon örülök, hogy sikerült ilyen viszonyt kialakítanom Sir Alex Fergusonnal, aki a szememben az alázat mintaképe. A győztes pekingi döntő után gratulált, követte, a szarvaskolbásznak is őszintén szokott örülni. A tehetségekkel, sztárokkal való gazdálkodása példa értékű, azt hittem, sértődötten andalog az edzésen az a Forlán, aki két győztes meccs után kimaradt, vagy a gólkirályi címért harcoló Cristiano Ronaldo nem kapta meg az esélyt tőle, és lecserélte az utolsó húsz percre. És mégis el tudta érni, hogy motiváltak legyenek ezek a játékosok a következő fordulókra. Tőlük tudom, hogy amikor a motivációs eszközei hatástalanok, akkor jön a hajszárító. Úgy ordít velük a szünetben, hogy megszárad a hajuk tőle.

Önnek is ki kellett már engedni így a hangját?

Maximum kétszer. Mások a viszonyok. Ott a világ legjobban kereső játékosait kell ösztönözni, míg nekem teljesen mások az eszközeim. Nemzeti érzés, öntudat, szurkolók, haza. Ez egy más koordináta rendszer.

A futball mellett a vadászat mennyire segíti a munkásságát, a vízilabdát?

Feltöltődöm, kikapcsolódom, az is győzelem.

Nem is a zsákmány a fontos?

Kemény másodedzője, Benedek Tibor azt nyilatkozta a tavalyi vb után: csalódás voltam magamnak. Kemény így reagált erre: „Nem értettem vele egyet, de rendeződtek a dolgok, fontosabbnak érzi magát most már, mert a vb előtt elfoglaltságai, betegsége miatt volt egy Tibormentes időszak, amikor nem is dolgozhattunk együtt. Megváltozott már mindez, a csapat is egyre nagyobb bizalommal áll hozzá a puszta jelenléte miatt, mint akár csak egy félévvel korábban is. Nagyon hasznos lesz a munkája a következő hónapokban is.”

Ha nincs lövés, az is győzelem lehet, mert annak nincs értelme, hogy egy vadat távolról megsebezzek és szenvedjen. Terítékre kell hozni ugyanakkor a vadat, ha kárt okoz a természetnek, a mezőgazdaságnak vagy a vadállománynak. Az már csak bónusz, ha például a szarvasbőgéskor a legöregebb bikát nekem sikerül elejtenem, arra is nagyon büszke tudok lenni.

A vízilabda-válogatott sikerességét már nem kettő, hanem három Kemény határozza meg. Édesapja, a 80 éves Ferenc, az aranygeneráció felnevelője mellett egyre inkább a fia, a 21 éves Kristóf, akinek kikérte már jó néhányszor a tanácsait, és aki a technikai dolgokban is segíti. Mi a közös önökben?

Talán az analizálóképesség és problémamegoldó-képesség védjegyszerű. És genetikailag a pulykaméreg. Elég rövid idő alatt vörösödik mindhármunk feje. Ez hanggal is jár. Kivált egymással szemben.

Hogyan szemlélte a hazai vízilabda süllyedését? Korosztályos világversenyeken férfi vonalon nem szereztünk érmet hét éve. Nem tudott közbelépni?

Most tudok közbelépni. A társasági adókedvezmény megjelenése a vízilabdában új korszakot teremthet. Az egyesületeknek a tagdíj miatt szükség volt mindenkire, ami az elit képzését háttérbe szorította. A futballban megszokott volt, hogy a szülők állították össze a csapatot, sajnos ez a pólóban is óhatatlanul, védhetetlenül megjelent. Emellett az edzők három vállalkozást vittek, hogy meg tudjanak élni, alig várták, hogy vége legyen az edzéseknek, nem foglalkoztak azzal, hogy jól tanítsák meg a lábtempót. Hibásak, persze, de a megélhetésüket, a családjukat kockáztatták. A felhígulást meg lehet állítani, nekem utánpótlás játékosként csak válogatottat megjárt edzőim voltak, ez most nem így van. Horkai Gyuri junior kapitányi kinevezése után edzői tekintélyével kivívta, hogy a junior keretnek reggel is edzése lehessen, ahogy segítőjének, Varga Zsoltnak, vagy épp Kásásnak, Benedeknek volt régebben. Megkapták a vízfelületet, ezért elődei korábban hiába harcoltak. A TAO-források végre lehetőséget adnak, hogy jól megfizetettek legyenek az utánpótlással foglalkozó edzők, a sportágra figyeljenek, a munkájukba kódolva legyen a fanatizmus.

Ha egy év múlva beszélgetünk, mit gondol, mit írunk a neve mellé?

Kisimult, mosolygó, gyermekeire büszke családapa.

Index - Ághassi Attila