A Budapest Honvéd hazánk egyik legnagyobb múltú sportegyesülete, melynek vízilabda-szakosztályát 1950-ben alapították. Az azóta eltelt hatvankét esztendőben sok mindent megélt már ez az együttes: kényszerszünet, talpon maradást biztosító fúzió a Spartacusszal, Magyar Kupa-győzelem, hat bajnoki cím, Euroliga-elsőség, likviditási problémák. Egy valami azonban örök: kizárólag magyar játékosok harcolnak a sikerért – jóban-rosszban…

- Így volt ez mindig - kezdte Novák Ferenc, aki már harminckilencedik esztendeje dolgozik az alakulatnál, mint egyesületi vezető. – A hetvenes-nyolcvanas években nem is nagyon jött szóba, hogy külföldi pólóst építsenek be a hazai élvonal együtteseibe, aztán 1999-ben, amikor a Westel 900 - később T-Mobile, majd Telekom – a gárda mögé állt, Sugár András vezérigazgató úr kifejezetten kérte, hogy kizárólag magyar vízilabdázók alkossák a keretet. A sikerekben gazdag időszakot követően, 2008-ban hét alapember hagyta el a klubot, így az újonnan kinevezett vezetőedzőnek meg kellett fiatalítania a játékosállományt. Igyekeztünk a KSI-ben remek teljesítményt nyújtó ifjú pólósokat magunkhoz csábítani, illetve nagyrészt saját nevelésű tehetségekre támaszkodni, hiszen a magyar vízilabda termeli ki a sportág legjobbjait. Igaz, ami igaz, nálunk is szerepelt külföldi játékos, akinek a szerződtetésére pont az említett elvándorlás miatt került sor…

Az egykori román válogatott Andrei Iosep 2008-ban csatlakozott a Honvéd keretéhez, abban az esztendőben, amikor – a jelenlegi román szövetségi kapitányt, Kovács Istvánt váltva - Vad Lajos vette kézbe az irányítást.

- Sokan elmentek – emlékezett vissza a Ferencvárossal 2000-ben bajnokságot nyerő vezetőedző. – Új csapatot kellett alakítani, az idő viszont egyre csak sürgetett. Mivel égető szükségünk volt egy jó balkezes játékosra, hipp-hopp, hozzá kellett nyúlnunk valami új megoldáshoz. Ő volt Andrei Iosep, aki azzal, hogy a Mladost Zagrebbel bejutott az Euroliga legjobb négy együttese közé, remek ajánlólevelet tudhatott a magáénak, és azt hiszem, meg is állta a helyét a magyar élvonalban. Ezt igazolja, hogy abban az idényben sokan csak az ötödik-hatodik pozícióba várták a Honvédot, ehhez képest pedig bronzérmesek lettünk a bajnokságban. Ettől az egy kényszermegoldástól eltekintve az egyesület igyekszik ifjú magyar játékosoknak teret adni, akik később Dr. Kemény Dénes szövetségi kapitány érdeklődését is felkeltve nem csak a klubnak, hanem az egész országnak elismeréseket szereznek majd. Ennek eredményességét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a jelenlegi világverő vízilabda-válogatottban két pólósunk is szerepel Szivós Márton és Hárai Balázs személyében, Gór-Nagy Miklós pedig a keretszűkítés áldozatául esve maradt ki az eindhoveni Európa-bajnokságra utazó gárdából.

A 2008-as esztendő tehát fordulópontként szerepel a 2000 és 2006 között hat bajnoki címet bezsebelő csapat életében, hiszen ekkor vette kezdetét a következő korszak: új edző, új csapat, új játékosok, „fiatalpárti” felfogás – és nem utolsósorban a sikeridőszakhoz képest szolidabb anyagi körülmények. De vajon mi lenne, ha ugyanolyan háttérrel dolgozna a klub jelenleg, mint a bajnoki aranyak gyűjtögetésekor? Akkor sem szerepelnének légiósok a keretben?

- Azokra a kérdésekre, amelyek úgy kezdődnek, hogy „mi lenne, ha”, sajnos nem tudok válaszolni… - folytatta Vad Lajos. – Tény, hogy a költségvetés nagysága merőben meghatározza egy alakulat játékosállományát, de úgy vélem, akkor sem vallanánk más elveket, ha csordultig lenne a kassza. Mi ezt az utat választottuk, ez a klub filozófiája, és ebben a szellemben kívánjuk továbbra is folytatni az elkezdett munkát. Bízunk benne, hogy minél hamarabb eljutunk egy újabb bajnoki címig, de ehhez időre van szükség. Olyan játékosoknak adunk lehetőséget a mérkőzéseken, akik még nem teljesen vették fel az OB I ritmusát. Az ifjúsági korú pólósaink még csak most kezdték el szokni a napi két tréninget, ahol Gergely Pista és Szivós Marci jelenléte rendkívül meghatározó. Ők kiváló vezérei a jelenlegi Honvédnak, és példaképként szolgálhatnának bármelyik fiatal vízilabdázó számára. Az, hogy ezekkel az elvekkel mennyire tudjuk felvenni a kesztyűt a komoly támogatói körrel rendelkező OB I-es alakulatokkal, már más kérdés. Mindenesetre a visszajelzések kiváltképp pozitívak, hiszen elég, ha annyit mondok, hogy tavaly elhódítottuk a Magyar Kupát, az idei kiírásban pedig a Vasast kiejtve jutottunk be a legjobb négy csapat közé, majd a bajnoki címvédő Egert legyőzve játszottunk egy végletekig izgalmas döntőt az idei listavezető Szeged ellen. Mindazonáltal rendkívül hullámzó produkciót nyújtottunk az ősszel, így az a legfontosabb, hogy sikerüljön beállítanunk egy szintet, amely alá nem mehet a teljesítmény. Ezzel együtt továbbra is azt az elvet vallom, hogy merni kell hozzányúlni a fiatal játékosokhoz, és nem szükséges mindenáron kizárólag kiforrott tehetségekkel dolgozni. Utóbbi gondolkodás következtében számos hazai tehetség eltűnik a süllyesztőben, amely negatív hatással lehet az egész magyar utánpótlásra. Tény, hogy akad itthon kiemelkedő külföldi klasszis, mint a Boskovic-Brguljan duó, Zivko Gocics vagy éppen Kevin Graham, de a légiósok nagy része középszerű pólós, akiket felesleges idehozni az OB I-be…

- …és akiket gazdasági szempontból sem éri meg jobban foglalkoztatni, mint a magyarokat – vette vissza a szót Novák Ferenc, a Honvéd egyesületi vezetője. – Higgye el, túl vagyok már néhány szerződtetési tárgyaláson, és a tapasztalatok azt mutatják, hogy egy jó képességű külföldi játékos is kerül annyiba, mint egy válogatott-közeli magyar pólós. Olyan eset, amikor a klub eleinte „konyhapénzszerűen” alkalmaz egy ifjú légióst, aki később a csapat meghatározó vízilabdázójává válik, ritkán fordul elő. Az élvonalbeli edzők jelentős eredménykényszer alatt dolgoznak, így sok helyen nem merik bevetni a fiatal tehetségeket OB I-es mérkőzéseken, és ez abból fakad, hogy az ifi bajnokságban játszó pólósok sem mentálisan, sem fizikálisan nem ütik meg az élvonal szintjét. Ezen igyekszik segíteni az a - szövetségben nemrég megfogalmazott - kettős igazolásról szóló szabály, amely lehetővé teszi, hogy az ifjúsági pontvadászatban szereplő fiatalok medencébe szállhassanak az OB I/B-ben is – más csapat sikeréért küzdve, de közben értékes tapasztalatokat gyűjtve…

Reméljük, ezzel a megoldással sikerül kellő rutinnal felvértezni az ifjúsági korú vízilabdázókat. A tapasztalatlanság viszont csak egy indokot jelent arra, hogy a honi fiatalokat nehéz beépíteni egy élvonalbeli csapatba, a további okokat Vad Lajos tárja elénk.

- A magyar vízilabdának van egy sikergenerációja, amely nem kevesebb, mint három olimpiai aranyéremmel gazdagította az országot, és ennek a közvetlenül ezt követő korosztályok az „elszenvedői” – folytatta az ifjúsági válogatottat korábban tréningező vezetőedző. - Nekik sokkal nehezebb kitűnniük a mezőnyből, mivel elődjeik valóban szemmel láthatóan jobbak náluk. Ezen túl sajnos azt is meg kell jegyezni, hogy a jelenlegi fiatalok között előfordul olyan eset, amikor az ifjú pólós úgy gondolja, azzal, hogy ezt a sportágat választotta, máris az ország által elért sikerek egyik legfőbb letéteményesévé vált. Ennek köszönhetően sokuknál az alázat apró jele sem mutatkozik meg, így az efféle hozzáállásnak nem is lehet más az eredménye, mint az, hogy a hasonló elveket valló vízilabdázók eltűnnek a színről.

A körülírt gondolkodásmód cseppet sem jellemzi a Honvéd pólósait, amelyet alátámaszt az a tény, hogy amíg különböző sportágakban spontán sztrájkokkal, pereskedéssel, néhol hirtelen jött-ment hasmenéssel igyekeznek demonstrálni a fizetési csúszások ellen, addig a Kőér utcában megállás nélkül folynak az edzések, és a játékosok egymást segítve próbálják átvészelni a nehéz időszakot. Novák Ferenc bízik benne, hogy hamarosan elkezd pislákolni a fény a hosszú, kínkeserves alagút végén, de ő is tisztában van azzal, hogy TAO-törvény ide vagy oda, az állami támogatásokon kívül más befektetés is elkél ahhoz, hogy a klub talpon bírjon maradni.

- A helyzet sajnos továbbra sem túl rózsás – árulta el a szakosztály-igazgató. – A meglévő szponzorokat rendkívül nehéz megtartani, újakat pedig szinte lehetetlen a csapathoz csábítani. Az egyetlen, ami bizakodásra adhat okot, az az öt látványsportot támogató társasági adókedvezmény bevezetése. Ez a megoldás akár egy harminc-negyven millió forintos szponzorációnak felelne meg – szemben az úgynevezett állami „lufi-támogatással”, amely mindössze egymillió-négyszázezer forintot jelentett az egész szakosztálynak. Nos, mondanom sem kell, hogy az utóbbi összeg semmire sem elég, így mindent abból kellett megoldani, amit a felnőtt gárda szerzett. Először azt kell elérnünk, hogy senkinek se tartozzunk, és utána is csak remélni tudom, hogy az idő múltával magunk mögött hagyhatjuk ezt a nehéz időszakot, és sikerül a jelenlegi játékosainkat megtartanunk.

Bízzunk benne, hogy amennyire csak lehet, együtt marad a keret, hiszen a Honvéd olyan lenne Szivós Márton, Hárai Balázs vagy éppen Gór-Nagy Miklós nélkül, mint a bajnoki tabella első fele – az egyesület neve nélkül…

Szabó Ferenc - SportKlub online