A Honvédnál a helyzet változatlan. A hősies erőfeszítések ellenére elmaradt a „szakmai siker”, a csapat összeomlani látszik. Időszerűnek tartottunk egy újabb beszélgetést a csapatkapitánnyal, Gergely Istvánnal.

- Pista, három hét telt el azóta, hogy a vlv cikkéből „hivatalosan is” napvilágra kerültek klubod gondjai. Nehéz sorozaton vagytok túl, hadd kérdezzem meg: van-e bármilyen változás az anyagiak terén?

- Nincs. Sajnos semmilyen pozitív változás nincs és ez rossz hír, mert nem volt túl rózsás eddig sem a helyzet, változást pedig nem tapasztalunk. Nyilván az ember viszonylag könnyebben szedi össze magát, és mozgósítja minden tartalékát, amit csak tud, ha van egy belátható cél, egy elérhető kimagaslóan nagy siker, mint mondjuk a Magyar Kupa megnyerése. Ez már nincs. Jöttek az ellenfelek a kupasorozatban, viszonylag nagy intenzitással kellett folyamatosan pörögni, közben volt egy Savona-meccs itthon, s csak egy hajszálon múlott, hogy hosszabbítást érjünk el és esetleg kiharcoljuk a továbbjutást a tavalyi LEN Kupa-győztes csapat ellen. Ez nem sikerült, majd következett a Magyar Kupa-rájátszás, az elődöntő, majd a döntő. Volt lendület, erő, elszántság, hit és önbizalom bennünk, annak ellenére, hogy az anyagi helyzet olyan volt, amilyen, mint jelen pillanatban is, és az elmúlt hónapokban, de azt gondolom, hogy egy jó sportember össze tudja szedni, fel tudja szívni magát ilyen körülmények között is.

A Magyar Kupa-döntő úgy sikerült, ahogy sikerült, 12 másodperccel a vége előtt kaptuk a vesztes gól, így nem tudtunk hosszabbításra ráfordulni. Ez - ahogy említettem már régebben is - nagyon nagy csalódás volt a csapatnak, most már látható: a nagy fizikális és mentálisan igénybe vétel miatt sajnos térdre is kényszerített minket. A következő két mérkőzésre legalábbis.

- Tehát ennek volt köszönhető a gyengébb teljesítmény?

- A Szeged-meccs és a Szolnok-meccs igen, ez egyértelmű. Olyan nincs, hogy az ember elfelejt egyik napról a másikra, vagy egyik hétről a másikra egy olyan tudást, amit biztosan birtokol, és tud is használni. Tehát itt csak annyi történt, hogy nem tudjuk egyszerűen kihasználni azt a képességet, ami jelen pillanatban is bennünk van, de nagyon-nagyon mélyre „zárkózott”. Természetesen mi is sikertelenségként éljük meg, hogy ha hajszál híján is, de kiestünk az Eurokupából, és ugyancsak kis különbséggel veszítettük el a Magyar Kupa aranyérmét. Rögös úton mentünk végig, sokan leírták több fórumon is, hogy hősökként küzdöttünk. Csak hát a „hősködésről” az a véleményem, hogy az amerikai filmekben is mindig sírás a vége… Most is volt egy kis sírás-rívás nálunk, és egyelőre úgy néz ki, hogy nem álltunk talpra, sajnos.

Az egyik nagyon jó volt edzőm mondta, hogy még fiatalabb korában, amikor külföldön játszott, s éppen minden baja volt, fájt a válla, fájt a feje és iszonyatos honvágya volt, elővette a márka-bankjegyeit - mert márkában fizették - és „beborogatta” a fájós testrészeit azokkal. Közben szuggerálta magát, hogy ennek gyógyítania kell, ezért csinálom, túl leszek rajta. Ugye, ez nem egy homeopátiás dolog, azaz nincs bizonyított hatása a pénznek az egészségre, de én azt gondolom, hogy lehet egy menekülő út. Mi most ezt sem mondhattuk, nem tudtuk magunkat „beborogatni”, de nyilván ez nem is így működik. Az viszont fontos, hogy kezelni tudjuk a napi problémáinkat, az elmaradt sikerek okozta csalódottságot és ez nagyon nehéz. Senki nem volt még ilyen helyzetben a csapatban, nincs kellő rutinunk, mindenki tart attól, hogy a fizikálisan és mentálisan bekövetkező teljes összeomlás (lássuk be, ez történt a legutóbbi két meccsen) sokkal gyorsabban ér el minket, mint ahogy ebből a helyzetből ki lehet mászni, sajnos.

- A múltkori interjú idején azért volt némi optimizmus – főleg a csapatvezetés részéről. Ebből semmi nem maradt? Mit éreztek a szponzorok részéről?

- A szponzorokkal mi nem tárgyalunk, nem érintkezünk. A vezetőségtől folyamatosan pozitív visszajelzéseket kapunk, hogy jó úton haladnak, és úgy néz ki, hogy minden rendeződni fog. A mi helyzetünk azonban változatlan, egyelőre ígéreteket kapunk és ezt nagyon nehéz kezelni. Van az a nagyon szép angol kifejezés, hogy „work alcoholic”, ami megszállottságot jelent. Mi tulajdonképpen a munka megszállottjai vagyunk, mint sportolók. És azt hiszem, minden sportoló így van ezzel. Ha bármilyen gondja, búja-baja van, akkor a legegyszerűbb dolog belemenekülni a sportba, főleg akkor, ha van egy kihívás is, tehát fanatikusan edzettünk, edzünk. Ott volt elérhető közelségben, egy karnyújtásnyira tőlünk a siker. Próbáltuk elérni, nyújtózkodtunk-nyújtózkodtunk, de nem sikerült! Utána jött az összeomlás, mert most már abba sem tudunk menekülni, ami előttünk lebegett. Igazából egy pajzs lett volna a siker, hogy legalább sikeresek vagyunk, érdemes csinálni. De nincs védőpajzs, sikerpajzs. A Szeged és a Szolnok elleni meccsről meg egyáltalán nem beszélek, hogy az mekkorát ütött rajtunk! Nagyon nagy lyukat ütött a hajón, és sajnos azt gondolom, hogy ide könnyebb volt eljutni, mint innen felállni. De a problémák azért vannak, hogy megoldjuk őket. Mi pedig mindenképpen meg akarjuk oldani, fel akarunk állni. Szeretjük ezt a csapatot, és nagyon szeretünk együtt játszani, s azért még van mindenkiben jó pár év a vízilabdában, a pályafutásában. Itt most nem magamról beszélek, de ezen a mostani esztendőn a fiatal játékosok is nehezen tudják magukat túltenni, bár ők legalább gondolhatnak arra, hogy most volt egy rossz évük, viszont majd talán kárpótolja őket az élet a következő egy-másfél évtizedben.

- Én most nem akarok kierőszakolni semmilyen határidőt, de mégis meddig megy ez így?

- Mivel a vízilabda átigazolási szabálya azt mondja, hogy menet közben nem lehet sehová sem igazolni, kivéve az olasz A2-t, túl sok választási lehetőségünk nincs. Tehát maximum azt csinálhatjuk, hogy nem járunk le edzésre és mindenki keres magának valami más munkát. De ezzel igazából magával tol ki az, aki potenciálisan válogatott kerettag lehet. Tehát nagyon nehéz helyzetben van mindenki, nem csak a csapat, hanem személy szerint minden egyes játékos. Nem szerencsés döntési helyzetek állnak elő, hiszen két lehetőség van: vagy abbahagyjuk, vagy tovább csináljuk. Én állítom, hogy mi tovább fogjuk csinálni, de sajnos időnként vannak olyan dolgok, amiken nagyon nehéz túllépni. Most nincs semmi, ami megkönnyítené a helyzetünket, amibe bele tudnánk kapaszkodni. Ugye mondhatnám a családot is, de a család többnyire abból a fizetésből él, amit a vízilabdából keresünk, így jelenleg már a családokban sem olyan a hangulat, mint amire szükség lenne ebben a helyzetben. Van mit megoldani!

- A Honvédban a válogatott korábbi bővebb keretének négy tagja játszik. Hogy látod, kihathat ez a helyzet a nemzeti csapat teljesítményére is?

- Mindenképpen kihathat, már önmagában azért, mert az érintettek sokkal többet tudnak annál, mint amit most mutatnak. Egy erős sorozatban jól játszottak, s oszlopos tagjai most is ennek a csapatnak. Csak remélni tudom, hogy nem a legutóbbi két mérkőzés alapján ítéli meg őket a kapitány és a közvélemény.

- Köszönöm a beszélgetést, igyekszünk a jövőben is nyomon követni a helyzetetek alakulását.

(Lejegyezte: Varga Bogi)

Vastraverzbe beszorult labda a Kőér utcai uszoda plafonja alatt. Lesz-e valaki, aki kiszabadítja és hogyan?