A magyar válogatott vasárnap elutazott a Távol-Keletre. A cél egyértelmű: tekintélyteremtő és olimpiai kvalifikációt jelentő eredmény elérése a sanghaji világbajnokságon. Kemény Dénes szövetségi kapitánnyal közvetlenül az elutazás előtt beszélgettünk.

- Kezdjük a végén: milyen állapotban van a válogatott? Készen álltok a harcra?

- Szerintem még mindig van mit javulni, aztán pedig meccsről meccsre kell a tapasztalat, s mindig a következő ellenfél jellegzetességeit figyelembe véve kell dolgozni. A legfontosabb világversenyeken, illetőleg azokon belül a sikeres és fontos világversenyeken (olimpiákon, világbajnokságokon) a csoportmeccsek, a  ki-ki meccsek időszakában mindig gyakorolgattunk edzéseken olyan dolgokat, amelyek a helyszíni tapasztalatok alapján kerültek előtérbe és nem ritkán ezek között voltak a végső sikerhez vezető megoldások. Így hát szerintem a csapat sosincs készen. Nem is nagyon képzelhető el, hogy most mindent tökéletesen csináljunk, s bármilyen esetre fel legyünk készülve. Ez esetleg akkor fordulhatna elő, hogy ha olyan szintű különbség lenne mondjuk köztünk, meg az ellenfelek között, amilyen sajnos nincs.

- Akkor most menjünk vissza a múltba. Nagyon sokat lamentáltál 2008 decemberében, amikor végül úgy döntöttél, hogy vállalod a folytatást. Akkor sok mindent végiggondoltál, a lehetséges buktatókat, a további jó szereplés esélyeit. Azóta végeztél-e összegzést magadban, volt-e olyan, ami meglepett, amire nem számítottál?

- Megmondom őszintén, hogy én ebben az időszakban kevésbé sikeres szereplést vártam. Nem számítottam az első két évben EB-elődöntőre, olyan VB-negyeddöntőre, amit hosszabbításban a végső győztessel szemben vesztünk el. Ez mindenképpen meglepett. Úgy gondoltam, hogy a csapat gyengébb lesz, öt-nyolc közötti helyezések is benne voltak a pakliban. Azt mondom, hogy a szereplés relatíve, a csapat összetételét és játékerejét figyelembe véve az elmúlt két szezon legfontosabb világversenyein elfogadható volt. Sőt! Az elfogadható fölött volt.

- Peking óta kicsit zűrzavarosan alakult a csapat összetétele, a "nagy öregek" közül volt, aki a tervezettnél hamarabb tért vissza, olyan is, aki tartotta magát saját regenerálódási menetrendjéhez és hát olyan is, aki visszatért, majd mégsem érezte magában az erőt a folytatáshoz. A te eredeti terveidhez képest mennyire volt más az összetétel.

- Eredeti terveim igazából nem voltak. Tudtam, hogy itt sok minden bizonytalan, ezért most összességében azt mondhatom, örülök ennek a tizenháromnak, ez egy erős csapat! Nagyon bízom bennük, és örülök, hogy ez a tizenhárom most a magyar válogatott. Ők ténylegesen mindent megtesznek, nagyon segítik egymást, jó kedvűek. Együtt tudunk dolgozni, elfogadják a nehéz napokat. Tudják, hogy nem azért vannak ezek a bizonyos nehéz napok, mert nekem úgy tetszik, hanem azért mert ennek van egy célja. És pont azért, mert vannak céljaink, örömmel veszik tudomásul mindazt, ami ezzel jár. Bíznak bennem, nem csak úgy általánosságban, hanem például konkrétan abban is, hogy amikor meghatározom a pihenőnapok és az erős napok elosztását, az a végső célunkat jól szolgálja.

- Mennyire vagy te magad bizonytalan abban, hogy az élmezőnybe tartozókkal, a világ legjobb egy-két-három csapatával szemben milyen teljesítményre vagyunk képesek? Nem is az eredmény érdekes, hanem maga a teljesítmény, mert ugye ezekkel a csapatokkal nem nagyon találkoztunk mostanában.

- Edzőmeccseket játszottunk a montenegróiakkal, ami nem olyan nagyon mérvadó, de azért a semminél több. Viszont meccseltünk olyan csapatokkal, akikkel játszottak a legerősebbek is. Úgy gondolom, benne van a pakliban, hogy kikapunk a legnagyobb riválisoktól - ha a teljesítményünk gyengébb lesz, mint az övéké, de az is, hogy jobbak leszünk náluk. Szerintem ez a pillanatnyi, aznapi formán fog múlni. Minden csapat esetében van egy körülbelül 30-40 százalékos eltérés a saját teljesítményét illetően. Tehát ha mi ki tudjuk hozni magunkból a "csaknem maximumot", ha a tizenhárom játékos egy konkrét napon a tudásának nyolcvan-kilencven százalékát teljesíteni tudja, akkor szerintem senki nem tud minket megverni. Ha arra kényszerítenek minket, hogy ez az arány csak mondjuk 50-60 százalék legyen, vagy mi magunk nem tudunk ezen a szinten túllépni, akkor viszont ezektől a csapatoktól simán ki tudunk kapni. De ez, meg kell, hogy mondjam neked, így volt 1997 és 2008 között is.

- A végén hadd tegyek egy szubjektív megjegyzést: tavaly is viszonylag sokat voltam a csapattal, külföldi tornán is, meg itthon is. A személyes észrevételem  az, hogy a mostani társaságnál a hangulat sokkal jobb, a bizakodás, az optimizmus sokkal erősebb mint a tavalyinál. Pedig 2010-ben ugye EB-elődöntőt játszottunk. Ezt a változást minek tulajdonítod?

- Ezt én is így látom. Szerintem másodlagos az, hogy minek tulajdonítható, az a fontos, hogy így van. Nyilván sok tényező játszik ebben szerepet, ezek közé tartozik a játékosok egyéni hozzáállása, benne van az olimpia közeledte, benne van az összetétel jellege, benne van az, hogy érzik a játékosok azt a potenciált amit ez a csapat képvisel és lehet, hogy valamennyire én is benne vagyok. De mondom, ez másodlagos, a lényeg az, hogy ez valóban így van.

- Jó, akkor egy fel nem tett kérdéssel fejezzük be a beszélgetést. Azt nem kérdezem meg, hogy milyen eredményt ér el a csapat a sanghaji világbajnokságon. Az interjúban adott válaszaidból következtetni lehet az elképzelésedre.

- Így van. 

- Jó utat kívánok!

(Lejegyezte Romanek Brigitta)