Beálltunk a sorba, mert a szövetségi kapitány interjúját megígértük olvasóinknak. Kemény Dénes a rá zúduló rengeteg elfoglaltság közepette szakított időt a vlv számára, de a tervezett egy óra mindössze húsz percre zsugorodott. A helyszín a Parlament déli társalgója volt, s beszélgetésünk néhány perccel a kitüntetési ünnepség kezdete előtt ért véget.

- Akarsz köztársasági elnök lenni?

- Nem, nem, nem – mondja meghökkenten, egyben mosolyogva.

- Akkor ezt a kérdést egyelőre levesszük napirendről. Más fényben látod most, a pekingi siker után az elmúlt négy év döntőit, a vereségeket?

- Úgy gondolom, hogy azok a vereségek – ezek szerint, a sors így akarta – szükségesek voltak, hogy most nyerhessünk. Soha nem tudjuk meg, hogy ha egy-két arany összejött volna menet közben, akkor az éppen nem rontotta volna-e el a mostani szereplést. Mivel az elmúlt három évben nem volt arany, féltem attól, hogy nehéz pillanatban nem lesz miből meríteni, de a nehéz pillanatban – úgy látszik – mindig volt miből meríteni, mert ahogy játszottak a gyerekek, az hihetetlen!



- Összeállt a csapat teljesen, és most már a közvélemény előtt is kezd összeállni a kis mozaikokból a kép, hogy mitől van ez. Elmondták a fiúk, hogy többek között közösen mentek le reggelizni, együtt volt a csapat mindenhol, Tibi is jelezte már az olimpia előtt, hogy kifejezetten készültek a sok szabadidő kitöltésére, hogy a játékosok ne fásuljanak el, rendben legyenek mentálisan. Ehhez, hogy így együtt legyen a csapat, kellett a te részedről valamilyen ráhatás, kezdeményezés?

- Nagyon jól tudtuk, hogy ez nagyon fontos, mert ebben is nagy tapasztalatunk van, hiszen a harmadik olimpia volt ez. Nyilvánvaló, hogy akár Tibivel, akár más fontos játékossal kontaktusban voltam, de erőltetni nem lehet az ilyesmit. Igazából befolyásolni is csak akkor kell, ha nem megy magától, ahogy mennie kell. Szerencsére a legfontosabb játékosok, Tibivel az élen, tudják, hogy ez fontos, nagyon jól csinálták, tehát nem is avatkoztam be.

- Most ti vagytok a legnagyobb sztárok, gondolom ezt látod most már te is az újságokból és az internetről, de amikor felkészültetek, a hétköznapokban, mekkora figyelem övezte a munkátokat? Megkaptatok-e mindent a szponzoroktól, a szövetségtől? Mi kellett ahhoz, hogy a végén ez a teljesítmény ilyen normális, természetes legyen?

- Nyilvánvaló, hogy a sportolónak szüksége van arra a kiszolgálásra, amit a szövetség tud adni, ami a nyugodt, kiegyensúlyozott edzéstevékenységhez kell. Ami a média és a támogatók igénye, azt mi vagyunk kötelesek kiszolgálni, de megmondom őszintén, ez egyáltalán nem segíti a napi munkát, mert plusz elfoglaltság, plusz energia. Ezt is megcsináltuk, amennyire lehetett racionalizáltan. Tudom, ez sok mindenkinek nem tetszett, mert azt jelentette, hogy behatároltuk, leszűkítettük az e tevékenységre szánt időt, de így legalább nem szanaszét rángattak minket, hanem koncentráltan kaptuk a terhelést, a média- és a támogatói igényeket. Tudjuk, hogy ez is kutyakötelességünk, mert ebből élünk, ebből tud a szövetség minket kiszolgálni – de sokkal de sokkal több és nehezebb elfoglaltságot jelentett, mint az előző két olimpia előtt. Rohamosan nő a médiaforrások száma, sőt, a támogatók száma is. Az a pénz, ami szükséges a csapatnak, most már 8-9 fő támogatótól jön össze, törvényszerű és szükségszerű, hogy mindegyik szeretne kapni valamit a csapattól. A médiát illetően: nyolc évvel ezelőtt 20-30 hírforrást kellett kiszolgálni, most 100 fölött van azoknak a szerkesztőségeknek a száma, amelyek keresnek minket - ez rengeteg. Én egyébként abszolút nem foglalkoztam azzal, hogy az újságok mit írnak, és ehhez már annyira hozzászoktam, hogy mióta hazajöttünk, azóta sem olvasok semmit, sem internetet, sem újságot. Hallom, hogy ez az újság ezt írta, az azt írta, nem olvasom el továbbra sem, de azt hiszem, hogy megvan minden, tehát hogyha egyszer majd túljutok ezen az egész stresszen, akkor lehet, hogy majd előveszem és végigolvasgatom őket.

- Nem hiszem, hogy végig tudod olvasni, ez fizikailag képtelenség. Beszéljünk kicsit az olimpiáról. Ilyen Játékokra számítottál? Ez alatt értem az egész hangulatát, a szervezettségét, a vízilabda-torna lefolyását. Ahogy elképzelted a dolgokat, az jött be?

- Az olimpiai falu hangulata hasonló volt, mint az előző két olimpián, kellemes, kedves. Más profi sportágakból érkező világsztárokon is abszolút látszott, hogy élvezték, mág azt is, hogy ők itt egyek a sok közül, nem pedig agyonajnározott sztárok. Nagyon nagy öröm ezt mindig végigélni, de fontos, hogy ne ragadja el az embert, és tudjon koncentrálni a saját dolgára. A versenyszervezést és a körülményeket illetően ez volt a legjobb olimpia a háromból, amin részt vettem. Sokkal jobbak voltak a lakások, mint az előző két olimpián, sokkal kedvesebb és figyelmesebb, hibátlan a szervezés. Ami a vízilabda-tornát illeti, két meglepetés volt számomra. Az egyik, hogy a játékvezetés újra engedte a szórakoztató, szép vízilabdát, Sydney óta alig-alig tudtunk úgy vízilabdázni, mint ott, most újra lehetetett, mert olyan volt a bírói felfogás. A másik, hogy az előzetes elképzelésekhez képest azért elég sok – hogy úgy mondjam – meglepő eredmény született folyamatosan, végig, mindkét csoportban, és még a ki-ki meccseken is. Ez pedig a vízilabda kiegyensúlyozottságát jelzi, meg azt, hogy mennyire nehéz jól szerepelni hosszan, folyamatosan, két héten keresztül egy esélyes csapatnak, amiből itt volt négy-öt.

- A te csapatod milyen játékelemekben nyújtott pluszt a korábbiakhoz, akár az EB-hez, akár felkészülési időszakhoz képest? Mi volt az, ami itt ért össze?

- Szerintem az EB-n is, és az olimpián is játszottunk jól minden játékrészben. Inkább azt mondanám, hogy itt is van két érdekes dolog. Az egyik az, hogy az EB-hez képest minden játékrészben fejlődtünk, tehát jobban védekeztünk, mint az EB-n, jobban védekeztünk hátrányban, jobban támadtunk, jobban játszottunk emberelőnyben. Folyamatosan tovább tudtunk javulni. Illetőleg, mivel nagyon hosszú egy meccs és nagyon kemények az ellenfelek, minden játékfázisnak volt egyik-másik meccsen egy kis alagútja. Volt olyan, hogy egy darabig rosszul védekeztünk, volt olyan, hogy rosszul lőttük az emberelőnyöket, stb. Összességében a 7 mérkőzést és azok átlagteljesítményét nézve mindenben fejlődtünk, de volt kétarcúság a csapatban. Száz százalékosan, egyformán az elejétől a végéig minden játékrészben egyetlen meccsen sem játszottunk jól.

- Anélkül, hogy a játékosokat egyenként értékelnéd, volt-e olyan, aki meglepett, akár pozitív, akár negatív értelemben?

- Az lepett meg, hogy szemben az EB-vel az olimpia végére mind a 13 játékos nagyon megközelítette tudásának maximumát. Ez meglepett, és nyilván enélkül nem is lehetett volna nyerni.

- A hazai visszhanggal nem is tudom, hogy szembesültél-e, ha nem olvastál semmit. Milyen módon jutott el hozzád, hogy itthon ennek a sikernek mekkora visszhangja volt.

- Azon a módom, ahogy egyébként máskor is. Ki kell menni az utcára, el kell menni a fodrászhoz (el kell majd még mennem a fodrászhoz). Bármerre járok érzékelem ezt. A kocsiból a piros lámpánál kiugranak, átszaladnak, kezet nyújtanak a letekert ablakon keresztül az emberek. Ehhez nem kell újságot olvasni.

- Hány sms-t kaptál a döntő éjszakáján? Belefért a telefonba?

- Nem fért bele. Olyan 340 körül jött, egyébként hasonló az athéni számhoz. Nagyon sokat. Az elejét rövid idő után ki kellett törölni, mert állandóan jelezte, hogy érkezők vannak. Ez sajnálatos. Igazából alig-alig írtam választ, de nagyjából megjegyeztem, legalábbis azoknak az sms-ét, akiknek a neve el volt mentve a telefonomba. Szépen lassan nagyjából a végére érek egy hét alatt, hogy mindenkit felhívok és szóban megköszönöm.

- A következő három-négy hónap „gondolkodását” megtervezted? Hova mész, mit csinálsz?

- A pihenést inkább. Amire célzol, az a pihenés következménye lehet, és annak ellenére, hogy mindenki naponta megpróbálja kérdésekkel eszembe juttatni, abszolút nem érdekel most, hogy mi lesz a jövőm. Valami lesz, most túl akarok lenni ezen a teljesen normális szeretetbőség és protokoll kombináción. Ha ez megtörtént elmegyünk nyaralni. Utána közeledik a karácsony, és előbb-utóbb eldöntöm, hogy mit fogok csinálni.


(Fotók: MTI)

- A közvéleménytől megkapod a legnagyobb elismerést. Hogy egyet mondjak, van, aki Kemény Dénes uszodát követel a Hősök terére. Itt most hivatalos elismerést kapsz, ez a második legmagasabb állami kitüntetés. Ennél nagyobb csak egy van, de van még egy ennél nagyobb.

- Nem tudom, nem vagyok annyira képben. Nagyon sokan azért nem kaptak Nagykeresztet. A kitüntetés egy nagyon kedves és nagyon jóleső következménye annak, amit az ember a medenceparton átél, arra az örömre ez egy újabb öröm. Inkább arra utal, hogy mások is észrevették, mégpedig olyanok, akik az ország dolgaival foglalkoznak, mivel ők döntik el, hogy ki kap kitüntetést. Nekem ez a negyedik. Ezek szerint négy olyan győzelmünk volt, ami kifejezettem hatott az országra legalább néhány napig. Az, hogy lesz-e ötödik, vagy velem lesz-e, az a jövő zenéje.

- Az előbb kicsit becsaptalak. Valóban van még egyetlen egy, ennél magasabb kitüntetés, de hozzá tartozik az igazsághoz, hogy az csak külföldi államfőknek adományozható…

- Na, ha nem vágyom a köztársasági elnöki posztra, akkor még kevésbé vágyom külföldi ország köztársasági elnöki posztjára. Ezek szerinte nekem ez a vége, akkor egy újabb arany - mint az összes többi eddig - a rengeteg szurkolónk öröméért lenne. Ha lesz…