Hétfőn megkezdi a felkészülést a malagai Európa-bajnokságra és a pekingi olimpiára a magyar válogatott. Kemény Dénes a "nagy menetelés" kezdete előtt válaszolt a vlv.hu kérdéseire. A kapitánnyal a bajnokság és az Euroliga értékelésével kezdtük a beszélgetést, de a fő téma természetesen a most kezdődő felkészülés. Rákérdeztünk a végső csapatba kerülők kiválasztásának szempontjaira, s arra is, hogy mit várhatunk a nemzetközi játékvezetői "széljárástól".

- Szezon közben a bajnoki meccsek után nem kérdeztünk, mert közismert, hogy nem nyilatkozol, elsősorban az edző kollégák iránti tisztelet miatt. Most azonban esedékes lenne egy rövid számvetés. Milyennek láttad a bajnokságot?

- Összességében azzal az egy mondattal jellemezném, hogy a Vasas bravúrosan szerepelt. Az, hogy nüanszokon múlnak a dolgok, nagyon régóta így van a vízilabdában: egy kapufán, egy tenyérről becsorgó lövésen dőlt el az Euroliga-továbbjutás, s egy emberelőnyön a bajnoki elődöntő. Magabiztosabb volt a Vasas a döntőben, mint a Honvéd elleni, imént említett párharcokban, de szerintem némiképp váratlan volt, hogy a Vasas végül is bejutott a Final Fourba és ott bronzérmet szerzett, illetve hogy megnyerte a magyar bajnokságot. Az egész éves teljesítmény alapján az ember inkább a Honvéd vagy az Eger sikerét várta, ők voltak lendületben, bizonyos időszakokban egymással szoros versenyben, amibe a Vasas akkor nem nagyon szólt bele. De ott volt, és a kellő pillanatban élni tudott a lehetőségekkel. Erről szól ma az élsport. Abszolút megérdemelte tehát, pontosan ezért. Ahogy mondani szoktam: az eredményjelző-tábla nem hazudik.

Azt, hogy a magyarországi csapatok egymás közötti sikerei mit érnek, igazából majd a válogatott szezon fogja megmutatni. Az egyik csapat bejutott a Final Fourba, ami mindenképpen jó teljesítmény, a másik nem került be a legjobb nyolcba, a harmadik pedig már ősszel nem jutott be az Euroliga 16-os főtáblájára. Mégis, ez a három csapat közel azonos teljesítményt nyújtott itt Magyarországon. Kicsit szét kell választani a dolgot: van a magyar póló, amelyben hazai viszonyok között, újra és újra ugyanazokkal a magyar játékvezetőkkel szerepelnek a csapatok és van a nemzetközi, ahol kicsit más kvalitásokra van szükség. Ez utóbbi kicsit „nyersebb”, nem nagyon számít a tekintély, a halvány mosoly a vízből vagy a kispadról, ott egyszerűen le kell gyűrni az ellenfelet. Nekem ez nem szokatlan, ez mindig ilyen, akkor is, amikor sikerül nyernünk, akkor is, amikor nem. Kevesebb a folklór, több a póló.

- Néhány hónapja azt mondtad, a válogatott csapattagságért harcoló minden játékostól elvárod, hogy a bajnoki hajrában mutassa meg: komoly ambíciói vannak, ki akar kerülni az olimpiára. Ilyen szempontból hogy teljesültek az elvárásaid?

- Vegyesen. Nyilvánvaló, voltak olyan játékosok, akikről sütött, hogy ez egy olimpiai év, és nem csak annak a konkrét mérkőzésnek az eredményéért küzdenek. Ezzel egyébként a csapatuk is jobban járt. Úgy gondolom, normális volt, hogy 22-23 játékost vettem figyelembe a keret kialakításánál. Ezek a játékosok ilyen nagy számban nyilván nem voltak egyformák sem a teljesítményt, sem a hozzáállást illetően. Legalább a feléből valóban sütött a nagy ambíció, a többiből nem. Vannak még a 18-as keretben is olyan játékosok, akiknek az akarata, lendülete, vízben nyújtott teljesítménye, vagy a vízben látható hozzáállása, viselkedése nem volt ugyanolyan jó, mint mondjuk a többieké. De hát mindenki a maga sorsának a kovácsa. Hogy most valaki bent van a 18-ban, ez csak egy lépés abba az irányba, hogy a 13-ba kerüljön, arról nem beszélve, hogy nekem olyan játékosok kellenek, akik nem fognak majd a 13-ba kerüléssel megelégedni. Mert a csapattagság egy dolog, de én például mindenképpen ott leszek a padon, és szeretnék olyan játékosokat, akik nem csak bekerülni akartak, hanem ezt csak részeredménynek tekintik az igazi cél felé vezető úton.

- Azt is nyilatkoztad, hogy a nyerő típusú játékosokat preferálod. Érvényesítetted ezt a szempontot a válogatásnál, illetve bővült-e a meccset eldönteni képes vízilabdázók száma ebben a bajnoki szezonban?

- Ha az említett elvet most szó szerint alkalmaztam volna, akkor a Vasasból kellett volna sokkal több játékost beválogatnom, hiszen a bajnokság finisében ők szerepeltek a legjobban, Európa harmadik csapata lettek, s megnyerték a magyar bajnokságot. Ám ez nem ennyire egyszerű. Például azért, mert a Vasasban jó teljesítményt nyújtók posztján a csapat nagyon erősen „le van fedve”, hiszen még mindig nagyon jó korban vannak a már sokszor bizonyított „posztrivális” játékosok, vagy akár a saját csapaton belül más nagyszerű válogatott kerettagok voltak nagyon jók. Úgy gondolom, hogy az összes poszton jól be vagyunk biztosítva, tehát bárhol történne valamilyen váratlan dolog, van olyan játékos, aki most tulajdonképpen az adott poszt elsőszámú tartalékának tűnik, ám azonos értékűként bevethető. Aztán vannak olyan posztok, amelyek esetében abszolút nyílt a verseny, mondjuk két helyre három játékos 33 százalék eséllyel pályázik.

Ami a kérdés másik felét illeti, egyértelmű, hogy az elmúlt hónapok fontos mérkőzésein, - nemzetközileg is - kritikus pillanatokban Dumi olyan teljesítményt produkált újra meg újra, mint azok a „nagy nevek”, akik már tíz éve bizonyítják, hogy nyerő emberek. Remélem, hogy a felkészülés most kezdődő öt hetében még legalább egy ilyen „új” játékost találok. Minél több olyan csapattagunk van, aki nyerő teljesítményt tud nyújtani, annál nehezebb a dolga az ellenfélnek. Mindkét olimpiát úgy nyertük meg, hogy hét-nyolc olyan játékos volt a vízben, akiből kijöhetett a nyerő teljesítmény. Az elmúlt három évben nem volt ennyi.

- Most mennyit látsz?

- Nem tudom. De öt hét múlva megmondom. Szeretném, ha 7-8 lenne. Akár Kásás, akár Biros, akár Kiss Gergő, Benedek vagy akár Molnár - maradjanak azok, vagy ha nem, akkor aki helyettük fog játszani, az legyen ilyen, s jöjjenek újak is.

- Az elmúlt években a felkészülés alatt mindig „tartottál” egy-két fiatalt is a csapat mellett, aki később egyébként be is épült. Ez a hagyomány most megszakad?

- Nem. Vörös Viktor és Hárai Balázs fog a csapat mellett dolgozni. Vörös Viktor inkább a távolabbi jövő, Hárai Balázs akár az azonnali igény kielégítésére is képes. Három középcsatár untig elég a keretbe, de azzal, hogy Hárai Balázs ott lesz mellettünk - egyébként is nagyon fiatal ahhoz, hogy nyáron sokat üdüljön… -, ha véletlenül valami történik, vagy durva formahanyatlás áll elő, esetleg valami egyéb probléma, akkor a két center már kevés lenne, s ő mégiscsak ott van kéznél. Mindkét fiatal játékos pályafutása szempontjából lökést jelenthet, hogy az olimpiai felkészülést hellyel-közzel végig fogják csinálni. Érdekes egyébként: volt már olyan, hogy a kereten kívül, a csapat mellett dolgozó játékos kikerült egy világversenyre. Vak nem vagyok, tehát ha valaki a kereten kívül dolgozva játszik folyamatosan nagyszerűen és jobban, mint a többi, akkor miért ne venném őt figyelembe?

- A nemzetközi meccseken láttál-e valami változást a bírói felfogásban? Mire lehet készülni, esetleg van-e ez ügyben egyeztetés vagy lobbizás a szövetségi kapitányok között?

- Ilyen nem volt soha. Elsősorban azért nem, mert bármilyen is a bírói felfogás, nem egyformán kedvez, vagy árt a csapatoknak. Nehéz egyeztetni, mert akinek a jelenlegi előnyösebb, az nem fog ellene szót emelni. Az tény, hogy utoljára ami számottevő és fontos világverseny, FINA-rendezvény volt, az a melbourne-i vb volt. Az ottani tendencia végül is tudomásom szerint a legutóbbi bírói konferencián nagyjából elfogadást nyert. Ez a  “vibráló”, rengeteg kontrafaulttal járó bíráskodás. (A megelőző két-két és fél évben tipikus volt a nagyon-nagyon erősen fizikai alapokra helyezett, izomtömegekre alapozott „vízirögbi” - a sérülés vagy a durvaság határán.) Ez azért a magyar csapatoknak nem rossz, még ha az ész nélkül, össze-vissza befújt meccsenkénti húsz kontra nem is használt a játéknak. Én azt problémának látom ugyanakkor, hogy továbbra sincs meg a bírókban a kellő (lelki) erő, hogy a négyperces kiállítást négypercesnek is fújják be. Ez így volt egyébként a magyar bajnoki döntőben is. Voltak négyperces kiállítások, amikre cserést fújtak. Én úgy gondolom, hogy nem a húsz kontrával, hanem pontosan az esetleges brutalitások miatti négyperces végleges kiállítással kellene az olimpián megfogni a durvaságot és hagyni ugyanakkor a vízilabda klasszikus szép játékát.

A barcelonai Euroliga-mérkőzéseken volt egy egy újabb aggasztó benyomás. Mégpedig az, hogy meccsről meccsre nagyon változik a játékvezetői felfogás. Az első elődöntőn rengeteg kiállítás volt, a másodikon lényegesen kevesebb. Miután a játékvezetői listát már láttam és azért eléggé sokféle kultúrából érkeznek majd a bírók Pekingbe, ott is várható, hogy lesznek ilyen hullámzások. A legjobb csapatok alkalmazkodni fognak mindenhez, s a közöttük zajló mérkőzéseken ez eleve kevesebb gondot fog okozni. Bízom abban, hogy miután olimpiáról van szó és óriási lesz a média figyelme, nem látunk a mérkőzés végeredményét szándékosan befolyásoló bírói ítéleteket. Mert egy szoros mérkőzésen még a vétlen bírói hiba is eldöntheti a partról a végeredményt. Remélem, hogy nem lesz részrehajlás, az olimpián eddig nem volt, ez a tapasztalatom. Ha voltak gyengébb bírói teljesítmények, vagy elfogult bírói ítéletek azon a két olimpián, amin én edzőként részt vettem, azoknak nagyobbrészt az volt az oka, hogy a mérkőzés folyamán egy-egy csapat a viselkedésével, a rendszeres tiltakozásával különleges idegállapotba hozta a játékvezetőt. A bíró pedig ezután nem igazán tudta kontrollálni saját ítéleteit, és ettől tűnhetett részrehajlónak. (Szerencsére olyat nem nagyon láttam, hogy csapatok a hozzáállásukkal a játékvezetőket a saját maguk oldalára állították volna, inkább azt, hogy maguk ellen.)

- Időről időre szóba kerül, hogy a vízilabda nem elég népszerű, nem elég látványos, ezért hovatovább “veszélyeztetett” sporttá válik. A vlv-n Varga Dani érdekes ötleteket fogalmazott meg a vészhelyzet elkerülésére. Ezekről mi a véleményed?

- Egyrészt az, hogy a sportág résztvevőinek (ebbe beleértem a sportági vezetést, a nemzetközi sportági vezetést, az országok sportági vezetését, edzőket, játékosokat,) az kell legyen a célja, hogy minél eladhatóbbá lehessen tenni a sportágat, hogy minél nagyobb legyen a nemzetközi nézettsége, minél látványosabb legyen, minél inkább reklámhordozóvá válhasson, mert ez esetben a sportág jövője biztosított. Én ugyanakkor nem látom egyáltalán veszélyben a vízilabdát. Ez az egész bizonytalanság, hogy leszünk-e olimpiai sportág vagy nem, egy meggondolatlan, magamutogató újságcikkből indult el. Egy magyarországi pletykáról van szó. Egy olyan felvetésről aminek semmi alapja nem volt, ez a téma egyáltalán nincs is napirenden. Csak aztán ugye ahogy lenni szokott, az önmarcangoló magyar a másik esetleges sikereire irigy “átlag-magyar” mentalitásnak megfelelve (beleértve a médiát is) ezt a csontot azóta rágja. Tehát Dani ebben a témában kicsit alulinformált, nincs veszélyben a sportág. Amiket mondott azokkal egyébként nem lehet nem egyetérteni, viszont hogy ő ezzel foglalkozik, az már kicsit elgondolkoztató, szerintem most inkább más feladata volna, például a magyar válogatottal aranyérmet nyerni. De örülök, hogy ilyen sok energiája van.

- A közvetlen olimpiai felkészülésre rátérve: van ennek egy kidolgozott íve? Mikor kerül előtérbe a fizikai felkészítés, mikor a taktika, mikor döntesz a játékosok kiválasztásáról?

- Az első öt hétben nyomatékos lesz az EB-t és az EB-n keresztül az olimpiát célzó fizikai felkészítés. Elfogadható és szükséges, elégséges szintű lesz a taktikai felkészítés, mert enélkül a taktikai felkészítés nélkül nem lesz olyan kerete a játékuknak, amelyen belül a személyi kérdéseket el tudom dönteni. De a leglényegesebb része az első öt hétnek az ING Kupa utolsó mérkőzéséig végül is az EB-csapat megtalálása lesz. Ezt nehezíteni fogja, hogy esetleg lesz, aki az erős fizikai munka miatt nyújt kevesebbet, mint az a társa, akit ez a terhelés kevésbé visel meg és magához képest jobbat tud nyújtani. El kell tudjam majd képzelni, hogy “beélesített állapotban” a játékosoknál milyen eltérés lehet ahhoz képest, amit a felkészülés során majd látni fogok. Elképzelhető, hogy két teljesítmény közül a valamivel gyengébbet fogom választani, mert azt látom, hogy aki most gyengébbet nyújtott valamivel, mint a másik, addigra, amikor a csapat igazán formába lendül, sokkal többet fog javulni, mint az, akit a nagy fizikai munka esetleg kevésbé viselt meg. Tehát a leglényegesebb gyakorlatilag a 13 kiválasztása, amihez az öt hét alatt megteremtek annyi taktikai keretet, ami ezt lehetővé teszi és függetlenül mindentől egy komoly fizikai felkészítés végére fogunk érni az ötödik hét befejezésekor.

- Tehát akkor az Európa-bajnokság. Mi a tétje? Lehet-e kétszer csúcsformában lenni, vagy ha nem is adjuk fel az EB-t, de azért esetleg csapatépítésre szánod azokat a meccseket?

- A felkészülés első ciklusának az ötödik hét végére-hatodik hét közepére le kell zárulnia. Ez lesz az első csúcsa a formánknak, egy “közepes csúcs”, tehát nem az a csúcs, amit Pekingre szeretnék elérni. Hogy aztán ezzel mit fogunk tudni teljesíteni, azt most még nem tudhatjuk, de az biztos, hogy a mérkőzéseken a lehető legjobb eredményt akarjuk majd elérni, függetlenül attól, hogy ebben az öt hétben bizonyos munkafázisok már Pekinget szolgálták. Tehát a pillanatnyi erőnkkel fogunk megpróbálni a legjobban szerepelni, hogy ez mire lesz elég, nem tudom. Nagy tragédia akkor sem lesz, ha nem szerepelünk nagyon jól. Ami nehéz lesz: ha úgy látom ezen a hét vagy nyolc mérkőzésen, hogy egy-két csapattag a tizenháromból sorozatosan gyengébben teljesít, és megfordul a fejemben, hogy néhány odahaza hagyott játékos ennél jobbat tudna nyújtani - az EB-ről hazajövet olyan játékosokat kellene betennem az olimpiai csapatba, akikkel két hétig egyáltalán nem találkoztam. Most még azt sem tudom, hogy az EB alatt mit fog csinálni az az öt játékos, aki a 18-ból nem lesz kint Malagában. Nagyon nehéz ez a helyzet, nyilvánvaló, hogy ha jól játszunk és jó eredményt érünk el, érmet nyerünk, esetleg nagyon szép színűt, akkor az ember úgy érzi, hogy ez a csapat összeérett, egy újabb mini-felkészülés során még emelünk 20-30 százalékot a játékosok fizikai állapotán, tovább csiszoljuk a taktikát és azzal ki tudunk menni bátran Pekingbe. De egyáltalán nem biztos, hogy így alakul. A jól szereplő csapatok kivételével mindegyik kollégámnak nehéz dolga lesz, vacillálniuk kell, hogy most mihez kezdjenek. Hát ez Malaga tétje. 

- Köszönjük az interjút és sikeres felkészülést kívánunk!

---

Szombaton az Inforádió Aréna című műsorának vendége volt Kemény Dénes. A szövetségi kapitány Farkas Dávid kérdéseire válaszolt és a csaknem egyórás beszélgetés során konkrét posztokról, játékosokról is szó esett. A műsor - négy részre bontva - mp3-as hangfile-ok letöltésével, az alábbi linkekre kattintva meghallgatható.

Inforádió - az Aréna vendége Kemény Dénes 1. rész

Inforádió - az Aréna vendége Kemény Dénes 2. rész

Inforádió - az Aréna vendége Kemény Dénes 3. rész

Inforádió - az Aréna vendége Kemény Dénes 4. rész