A helyszínen tekintette meg a nagyváradi kvalifikációs tornát Kemény Dénes szövetségi kapitány, aki megosztja tapasztalatait a vlv.hu olvasóival. Nemcsak az EB-n és az olimpián esetleg velünk is összekerülő csapatok teljesítményét értékeli, hanem beszámol a horvát kapitánnyal egyeztetett sportdiplomáciai lépéseiről is.

Sikerült feltérképezni a leendő potenciális ellenfeleket?

- Megmondom őszintén, az ellenfelek feltérképezése - akár az Eb-re is - lényegesen odébb van. Alapvetően arra voltam kíváncsi, hogy pszichésen melyik csapat hogy bírja a nagy nyomást. Ez ugyanis egy olyan torna volt, amelyen csak vesztes van - ebben az esetben éppen Románia és Oroszország lett az. Igazi győztes nincs, mert kijutni az olimpiára ezen országok többségének kötelező, természetes. Viszont folyamatosan szigorodnak a szabályok, s ezzel egyre jobban segítik a tengerentúli csapatokat. Ezért gondolom, hogy pszihésen nehéz feladat az ilyen tornákon jól szerepelni. Ez egyébként érződött is minden csapaton, több volt a félelem bennük, mint a bátorság és a játék, de azért lehetett látni a csapatok között különbségeket.

A román válogatott hazai pályán játszva eleve a torna nagy esélyese volt. Az első játéknapon legyőzték az oroszokat, s mindezek ellenére nem tudták megszerezni az olimpiai részvételt jelentő első négy hely valamelyikét.

Már a görögök elleni csoportmeccsen megszerezhették volna az azonnali kijutást jelentő csoportelsőséget, ugyanúgy kapushiba miatt nem sikerült nekik, mint végül az elődöntőbe jutás. Kanada ellen már kifejezetten rossz teljesítményt nyújtottak önmagukhoz képest, Kanada pedig a saját meccsét játszotta. Érdekes volt, hogy aznap délután beszélgettünk kicsit Vladdal (Vlad Hagiu román szövetségi kapitánnyal, a szerk), és emlékeztettem arra, hogy ’96 tavaszán ők az abszolút esélyes Ausztráliát Berlinben 8:7-re megverték, így jutottak ki az Atlantai olimpiára, úgyhogy nagyon óvatosan kell egy ilyen meccsnek nekiállni. Két-három jó egyéni teljesítmény hiányzott a román csapatból. Sok emberelőnyt hagytak ki, s úgy láttam, nem szakmai okokból, hanem a tét nagysága miatt. Volt bennük egy száz százalékos biztonságra való törekvés, ami elvette a játékosok „természetességét” a befejezéseknél. Miután egyet-kettőt kihagytak, minden fórt annyira biztosra akartak játszani, hogy átlátszóvá vált a játékuk, sokkal több sansza volt a védelemnek odaérni a labdákra. Kicsit ilyenek lehetünk mi, mikor egy-egy meccsen nem megy az emberelőny. De végül is, ha nagyon élére állítom a kérdést, akkor a két román kapus együttes teljesítménye alulmúlta a kanadaiét.

Nézzük akkor egyenként a Pekingbe Kanadával együtt kijutott másik három válogatottat...

Az olaszok egy abszolút vibráló, „idegbaj- őrület-pólót” játszottak, ami nekik kedvez, mert ehhez értenek. Végül is megérdemelten jutottak ki az olimpiára, de nem volt lényeges különbség a két csapat között, abban a döntő fontosságú meccsben benne volt egy esetleges hosszabbítás, sőt, az orosz győzelem is.

A németek úgy játszottak, mint Magyarországon, megbízhatóan, amit tudnak, azt megcsinálták. Azért láttam, hogy amikor igazán fontos lett volna, az utolsó negyedben a fiataloknak és általában mindenkinek a támadásoknál meg-megremegett a kezük. A biztosnál is biztosabbat kerestek, nem véletlenül lett az utolsó negyed 0-0 a német-olasz meccsen. 

A görögök a sematikus játékban a legjobbak voltak. Náluk azt érzem, hogy van 8-9 nagyon jó játékosuk, majd kimarad egy szakasz és utána jönnek a többiek. Nagyváradon mindenképpen jól szerepeltek, s gondolom, a következő időszakban azon fognak dolgozni, hogy kiegyenlítődjön a színvonalbeli különbség a játékosok között. Mindenesetre nekem ők tűntek a legjobb csapatnak, bár a nagy tét miatt abszolút leegyszerűsített, klasszikus „nem csinálok semmit, de lehetőleg hibát sem” pólót játszottak. Jól védett a görög kapus, viszonylag jól használták ki a kevés lehetőségeket a meccseken és van három-négy jó lövőjük. Egy csoportban leszünk velük az EB-n, nem lesz könnyű meccs, de úgy érzem, hogy talán egy hosszú, nehéz mérkőzésen fel lehet őrölni őket, hiszen - mint említettem - náluk nem túl hosszú a kiemelkedő játékosok listája. 

A pénteki meccseket együtt nézted Ratko Radiccsal, a világbajnok horvátok kapitányával. Miről beszélgettetek közben?

Sok dolgot megbeszéltünk, közös stratégiát alakítottunk ki, megpróbálunk együtt fellépni bizonyos sportdiplomáciai kérdésekben.

Nocsak! Milyen konkrét fellépésről van szó?

Nagyon megnehezíti az olimpiai felkészülést, hogyha 13 játékost kell nevezni az EB-re, nem pedig 15-öt. Ebben a kérdésben már három hete megállapodtam Sandro Campagna-val, a görögök kapitányával, hogy megpróbálunk változtatást elérni. A mostani szabály ugyanis gyakorlatilag előrehozná két és fél-három héttel az olimpiai csapat kijelölését, sokkal kevesebb tapasztalat alapján kellene a keretből a végleges csapatot kiválasztani.

Jelenleg úgy áll, hogy 13-as kerettel kell Malagába utazni?

Ezt találta ki az Európai Úszószövetség Technikai Bizottsága, így döntöttek, az érintettek megkérdezése nélkül. Az EB-n szereplő 12 csapat 80 százalékának edzője egyetért velünk, jó néhányan már meg is írták ezt levélben, többek között mi is, a németek is, a spanyolok is, mert azért ez nem egy olyan EB, ami önmagáért van, ez egy olimpia előtti Eb. 

Mire lehet számítani a közös fellépés eredményeként?

A jelenleg érvényes döntést már csak a LEN elnöksége, a Büro tudja megváltoztatni. Hogy meg fogja vagy nem, az Eindhovenben, az úszó EB helyszínén fog eldőlni. Jó néhány Büro-taggal beszéltünk ebben az ügyben, akik ott voltak Nagyváradon, másokkal telefonon, bízom benne, hogy a magyar Büro tag is támogatni fog minket. Csaknem az összes edző - mert egy-két ország a saját elnöksége utasítására nem vesz ebben részt - ezt akarja, mert mindenkinek ez a jobb.

Miről egyeztettetek még Rudiccsal, lesz-e közös olimpiai felkészülés, amiről korábban volt szó?

Még a sportdiplomáciánál maradva: megbeszéltük, hogy felélesztjük a nemzetközi edzőbizottságot, mert létezik egy „alvó” edzőbizottság, amit még az amerikaiak alapítottak meg egy görög főtitkárral. Megpróbálunk elkészíteni egy olyan programot a következő évekre szólóan, hogy minden érintett számára fontos legyen, hogy legalább évente egyszer ő is ott legyen.