Melbourne, Dubrovnik, Szeged, Kispest. A világbajnokság, az Euroliga és a rájátszás. Jó néhány élmény és nehézség után, s még a Honvéddal szombaton elkezdett döntő előtt volt miről mesélnie Nagy Viktornak. A sűrű hónapok után egyvalami mit sem változott: Viktor optimizmusa.

- Milyen motorral jöttél?

- Egy kis robogóval. Melbourne után vettem, úgyhogy még friss az élmény, és nagyon élvezem. Praktikus. Igaz, abból a szempontból fárasztóbb a motorozás, hogy nagyon előre kell gondolkodni, hol vághat eléd hirtelen egy autó, de még így is jobb, mint autóval dugóban ülni. Attól egyszerűen eldurran az agyam.

- Mondják, hogy praktikusabb a motorozás, de azt is, hogy veszélyesebb…

- Már 15 éves koromban szerettem volna egy robogót, de akkor a szüleim nem engedték. Tizennyolc évesen aztán jött a vízilabda, akkor azért kellett lemondanom róla. Most viszont úgy érzem, hogy vagyok annyira józan, hogy odafigyeljek magamra, s óvatosan, de kell nekem a motorozás. Elkezdtem a motoros jogsiért tanulni, s ha már belevágtam, a legnagyobb köbcentisre hajtok, hogy később majd komolyabb motorra is felszállhassak.

- Később? Mármint a vízilabdázás után?

- Valószínűleg igen.

- Van más olyan dolog is, amiről le kell mondanod a vízilabdázás miatt? Bele van foglalva esetleg a szerződésedbe, hogy mit nem csinálhatsz a balesetveszély miatt?

- Látod, ezt nem is tudom pontosan. Az biztos, hogy minden olyat kerülni kell, ami sérülésveszélyes. Így például nem snowboardozhatok, pedig imádom, de ha egyszer rosszul esnék és eltörném valamimet, az több hét kiesést jelentene, és valószínűleg a klubban is megbüntetnének, mert a csapat kárára lenne a kihagyásom. Ezért aztán két éve nem síeltem. Tavaly úgy voltam télen a hegyekben, hogy míg a barátnőm síelt, én sétáltam és olvasgattam. Nem volt könnyű megtartóztatni magam. A motorozást ugyan most bevállaltam, de hiszek a sorsszerűségben. Ha pedig a sors úgy akarja, akkor gépkocsival is érhet baleset.

- Szerencsés alkat vagy, mindig süt belőled az optimizmus.

- A barátnőm szokta mondogatni, hogy hihetetlen, mennyire csak a jót látom mindenben, és a jót hozom ki mindenből. Ez jön ki belőlem.

- Tebenned hogyan csapódott le Melbourne?

- Ez volt az első felnőttválogatottbeli élményem, ezért nagyon jó érzés volt ott lenni. A körítésében, a megjelenésében is egészen más egy felnőtt világbajnokság, mint amit addig tapasztaltam az utánpótlás versenyeken. Az pedig, hogy szóhoz is juthattam, hab volt a tortán. Amiről álmodtam, beteljesült. Az Új-Zéland elleni mérkőzés előtt nagyon izgultam, hisz mégiscsak az volt az első meccsem, a spanyolok elleni vízbeszállás pedig komoly előrelépést jelentett a számomra.

- Akkor, amikor mindenki mindenkit megvert már világversenyeken, és nagyon kiegyenlített a mezőny, van egyáltalán értelme megkérdezni, hogy min múlik a győzelem, min múlott az aranyérem?

- Nem tudnám pontosan megmondani. Bosszantó, nüansznyi dolgokon múlik. Az aktuális formán. Azon, hogy abban az egy-másfél órában éppen ki a jobb, ki van jobb lelkiállapotban. Ha valakiktől kikapunk, lehet, hogy két nappal később megvernénk őket öt góllal, de az is lehet, hogy egy hét múlva ők vernének el minket még jobban. Bár úgy tartja a fáma, hogy mindig előre nézzünk, sosem vissza, szerintem a múltba is vissza kell nézni, hogy megtaláljuk a hibát, s építkezzünk belőle.

- Mondott valamit Kemény Dénes a vébé után a játékodról?

- Igen. Hazafelé, a repülőgépen. Megdicsért. Azt mondta, hogy jobbat kapott, mint amire számított.

- Akkor lehet, hogy közelebb kerültél Pekinghez?

- Nem mondanám, hogy ezzel megkaptam a repülőjegyet Pekingbe, mert addig is teljesíteni kell. Jön még a nyári Világliga, tavasszal pedig az Eb. De szerencsére nem vagyok leülős típus, még akkor sem, ha úgy érzem, hogy fix helyem van valahol. Nem állok le, nem edzek kevesebbet és mondom azt, hogy már nem kell úgy odatennem magamat. Mert én elsősorban magamnak szeretek teljesíteni, magamnak akarok bizonyítani.

- A Vasason viszont érződött némi leülés a vébé után. Hosszú volt a kihagyás, vagy a válogatott játékosok fáradtak el?

- Ha a vébé utáni első, szegedi meccsre gondolsz, akkor azt kell mondjam, hogy nem volt jó az időzítés. Kedd reggel érkeztünk meg a válogatottal, és szombaton már rangadót kellett játszanunk Szegeden, ott, ahol valamiért mindig nehezen nyerünk. Igaz, én már a délelőtti edzésre lementem, mert úgy éreztem, hogy a 30 órás repülőutat ki kell úszni magamból, de emellett este a Volgográddal kétkapuztunk, és több napig küszködtünk az időeltolódás miatti átállással. Jó formában éreztem magam a vébé után is, annak ellenére, hogy szomorú voltam az elvesztett arany miatt. Egészen más érzés ha az van a neved mellett, hogy „világbajnok”, mint a „világbajnoki második”. Szép szó a „bajnok” szó.

- Lassan olybá tűnik, mintha a Szeged a Vasas mumusa volna?

- Nem mondanám. Itthon mi is legázoltuk őket egyszer.

- Nem is akárhogyan. Ritka szép volt, ahogy akkor játszott a Vasas.

- Tényleg az volt. Csak álltam hátul a kapuban, és nem hittem a szememnek, hogy milyen szépen játszottak a fiúk, s milyen gyönyörűen vitték végig a támadásokat. Jó érzés úgy állni a kapuban, ha ennyire magabiztos a csapat támadófrontja. Mert nem csak az ad önbizalmat a kapusnak, ha jól védekeznek előtte, hanem az is leveszi a terhet a válláról, ha látja, hogy jól megy a góllövés, hogy nem pattan le a blokkról, nem megy mellé vagy a kapufára a labda, nem védi ki a lövéseket a másik kapus. Ha egy sikertelen támadás után jönnek vissza a kapumhoz, akkor erősebben bennem van, hogy nem szabad gólt kapnom, mert akkor nagy gáz van. Nem vagyok támadó játékos, nem tudom mitől függ, hogy egyszer nagyon jól megy a játék, máskor meg kevésbé. De tény, hogy most nagyon nehéz dolguk van a fiúknak Steinmetz Ádi nélkül, és Dumi is nagyon hiányzott, amíg nem játszhatott.

- Ha pedig nincsenek a sérülésük, még mindig ott vannak a bírók. Dubrovnikban tényleg nagyon érezhető volt a bírói ellenfújás?

- Játékosnak nem illik a bírót bírálni, de életemben nem tapasztaltam még olyat, mint amit Dubrovnikban. Úgy mondanám, hogy nem vízszintesen, hanem függőlegesen felfele kellett úsznunk, annyira ellenünk fújtak.

- Az ilyen bírói viselkedés láttán szoktam elgondolkodni azon, hogy milyen érzés lehet egy sportolónak látni azt, hogy hiába dolgozott keményen, hiába van jó formában, ha megszakad sem nyerhet, mert lelketlenül elveszik tőle a győzelem lehetőségét.

- Szomorú, hogy ez egyáltalán lehetséges. Nagyon rossz így vízilabdázni. Az ember edz, hajt, kiteszi a szívét, kilógatja a belét azért, hogy nyerjen - és hiába. Pedig Dubrovnikban is lett volna esélyünk a győzelemre, mert végig szoros volt a találkozó. Jellemző példa, hogy míg ők az első negyedben öt-hat fórt kaptak, mi még faultot sem. Még akkor sem, amikor öt méteren belül két kézzel nyomták le valamelyikünket. Nehéz volt így játszani. Nagyon nehéz.

- És egy ilyen meccs után mit tudtok, mit lehet egymásnak mondani?

- Megfogalmazhatatlan. Ülsz, nézel magad elé, éppen csak hogy levegőt tudsz venni a fáradtságtól, miközben ott volt az esély, hogy tovább jussál. Nagyon jó csapat a Dubrovnik, de benne volt a pakliban a döntetlen, vagy az egygólos vereség is, ez utóbbival együtt a hosszabbítás esélye, és utána esetleg az ötméteres-párbaj, ahol már nem lehet úgy beleszólni a történésekbe, mint játék közben. Bár ez sem teljesen igaz, mert még ott is lehet variálni azzal, hogy az egyik oldalon jobban kiengedik a kapust, míg a másik oldalon nem.

- Sokak szerint a magyar bajnokságban a Vasas a legösszetartóbb csapat, ahol az „egy mindenkiért, mindenki egyért” elv uralkodik.

- Hát, tényleg ez jellemző ránk. A vízben és a parton egyaránt. Gyakran eljár együtt a csapat vacsorázni, bowlingozni, szórakozni. Sok a fiatal, hihetetlenül nagy az összhang, és nincsenek olyan emberek, akik bomlasztanák, széthúznák a társaságot. Nincs egymás háta mögötti kibeszélés vagy féltékenykedés. Ezért fogunk bajnokságot nyerni.

- Oly sok év után végre bajnok lesz a Vasas?

- Igen, így érezzük. Ideje pontot tenni az örökös ezüstérmek végére. Év eleje óta erre készülünk, még ha mindig az éppen aktuális meccs is a legfontosabb. A Szeged ellen mindegy volt, hogy hány góllal nyerünk, csak jussunk tovább. A Honvéd ellen is egy a cél: több gólt kell lőnünk, mint amennyit kapunk.

- Puskás Ferencéknek is ez volt a mottójuk hajdanán.

- Akkor ezek szerint ez a módszer beválik.

Veress Kata

GALÉRIÁK:

Nagy Viktor

Nagy Viktor: a gyerekkortól a felnőtté válásig

Nagy Viktor művészfotói