FACEBOOK

Az UVSE-ből a Fradiba - Vigvári Vendel nagy ugrása

Az UVSE-ből a Fradiba - Vigvári Vendel nagy ugrása
hozzászólás, 2020.06.30.

A 18 éves Vigvári Vendelt, az UVSE-s "Benedek-fiókák" kiemelkedő tehetségű tagját leigazolta a BL-címvédő Ferencváros. Vendel igazi felnőtt karrierje most kezdődik - ott, ahol pólózni jelenleg a világ sok ezer játékosának álma. vlv-interjú. (A beszélgetés megelőzte a Fradi keretének bejelentését, interjúnk közlését az FTC és szerkesztőségünk ismert, időközben rendeződött konfliktusa hátráltatta.)


VLV-INTERJÚ MADARAS NORBERT SZAKOSZTÁLYELNÖKKEL A FRADI CÁLJAIRÓL

VLV-INTERJÚ FEKETE GERGŐVEL


VIGVÁRI VENDEL a vlv-nek:

- Az első, ami eszembe jutott, amikor hallottam, hogy a Fradi leigazol, az volt, hogy egy olyan játékosnak, mint te, ez egy nagyon nagy ugrás, de nagy veszélyforrás is. Arra gondolok, hogy eddig a csapatod vivő embere voltál, rengeteget játszottál, mostantól ez nyilván nem így lesz...

- A nagy ugrással egyetértek, de én nem veszélyként tekintek a rám váró kihívásokra. Nagyon várom azokat! Valószínűleg máshol sem lenne olyan szerepem, mint amilyen az UVSE-nél volt, de erre számítottam, tudatosan készültem. Azt kell elérni, hogy egy idő után újra olyan szerepkörbe kerüljek, mint amilyet az UVSE-nél betöltöttem.



- Az UVSE-s időszakot hogy értékeled? Gondolom, az utolsó év a saját értékelésed szerint is kiugró volt. 

- Hát igen. Én nagy köszönettel tartozom az UVSE-nek. Hét évet voltam ennél a klubnál, 2013-ban kezdődött és csodás eredményeket értünk el. Ha az utánpótlás-időszak egészét nézzük, mindössze egyetlen bajnokságot nem sikerült megnyernünk, ez még a gyermek-korosztály volt. Ezen kívül mindenhol elsők lettünk és idén is jó pozícióban voltunk. 

A felnőttben egy OB1B-s szezonnal kezdtem, ami jó előkészítése volt az utána következő OB1-es időszaknak. Immár két éve szerepelek az első osztályban és nagyon örülök, hogy ez idő alatt sikerült olyan eredményeket elérni, amiket az UVSE-nek még soha, gondolok itt a Magyar Kupa legjobb nyolc csapata közé kerülésre vagy a felsőházba jutásra az OB1-ben.

- Ha egymás mellé állítok különböző dolgokat, mi az, ami a legnagyobb lökést adta neked a legutóbbi egy-két évben? Az, hogy OB1-ben szerepeltél, nagyon erős ellenfelekkel találkoztál? Az, hogy a társaiddal már hosszú évek óta ismeritek egymás gondolatait? Vagy Benedek Tibor személye?

- Fú, nehéz a választás, inkább azt mondanám, hogy mindhárom "tényezőnek" fontos szerepe volt. 



- Van olyan meccsed, amire úgy tekintesz vissza, hogy az volt a non plus ultra az eddigi pályafutásod során?

- Idén februárban, a Pécs elleni tévés mérkőzésünk a Komjádiban. Lényegében ezen múlt, hogy bejutunk-e a felsőházba. Káprázatos játékkal nyertünk úgy, hogy félidőben 10:2-re vezettünk. Az kiemelkedő meccs volt számomra.

- Az OB1-es ellenfelek közül sokaktól tanultál?

- Inkább azt mondanám, hogy nem is elsősorban a "saját bőrömön" tanultam, hanem nagyon sokat néztem, elemeztem meccseket. Természetesen segítette a fejlődésemet az is, hogy többször kellett erős csapatokkal játszani, olyanokkal, amelyek játéktempója sokkal nagyobb a megszokottnál és a játékosok képességei is kiemelkedőek.

- Ismert korábbi nyilatkozatokból, hogy az UVSE-nél sokszor maradtok a medencében, gyakoroltok edzés után is. Ezek szerint, ha egy ilyen nap végén hazamész, még videókat böngészel, hogy elemezd mások játékát?

- Igen, ez így van. Akik ismernek, tudják, hogy nagy fanatikusa vagyok a vízilabdának és nemcsak játszani szeretek, hanem a szabadidőmben is szívesen foglalkozom a pólóval. Úgyhogy igen, itthon edzések után is szoktam videókat nézni vagy éppen Vincével (Vendel öccsével, aki már szintén az UVSE felnőtt csapatában játszik - a szerk.) imitálunk játékszituációkat, van egy kapunk a kertben és ott dobálunk egymásnak vagy egyszerűen megbeszélünk egy-két dolgot. Talán vele tudok a pólóról leginkább beszélgetni, ő is nagyon benne van, fanatikus is, mint én, szóval a szabad időnk nagy részét ez tölti ki.

- Nem fog hiányozni Vince? A Fradiban nem lesz melletted...

- De. Egyrészről mindenképpen, de arra is kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz nélküle játszani. Világéletemben mindig vele voltam egy csapatban.

- Ez a "világéletemben" jól hangzik, hiszen te 18 éves vagy, Vince egy hete lett 17... :-) Van-e kedvenced akár a külföldiek, akár a magyarok közül, akit esetleg a példaképednek tartasz vagy csak szereted a stílusát, igyekszel ellesni tőle ezt-azt?

- Példaképemnek egyértelműen a Mestert tekintem, mint a vízilabda szerintem legnagyobb alakját. Ez a két év csodálatos volt számomra, nap mint nap vele tudtam dolgozni. De hogy kitől lestem el dolgokat? Ez kicsit más kérdés, ugye, a Mester balkezes volt, a mostaniak közül Dumitól, Danitól (Varga Dénestől és Varga Dánieltől - a szerk.), ugye, mi rajtuk nőttünk fel. Mostantól edzésen és meccsen is sokat tudom majd testközelben figyelni Dumi megoldásait, ez is szerepet játszott a döntésemben.



- Hogy látod, mi az, amiben az utóbbi években a legtöbbet fejlődtél, mi az, ami téged előrevisz és egy komoly nagy profi játékossá tehet?

- Talán a szorgalmam és a hozzáállásom a sporthoz. Ahogy már szóba került, edzésen kívül is sokat foglalkozom a pólóval, nagyon motivált vagyok.

- A játékban? Akciókban? Megoldásokban?

- Gyors játékosnak mondanám magam és eléggé értem a játékot. Kíváncsi vagyok, hogy a legjobbak között ez mennyire lesz más, de szerintem fel tudom majd venni a harcot a többiekkel. Ezen kívül: talán jó a lövőkészségem.

- Térjünk rá a Fradira. Mikor kerestek meg, ki keresett meg és meglepődtél-e, amikor megkerestek?

- Madaras Norbi írt nekem még tavaly márciusban(!) egy sms-t. Emlékszem, volt egy reggel 6 órás edzésünk, amit a Mester tartott és amikor kijöttünk a vízből, akkor láttam, hogy sms-t kaptam Madaras Norberttől. Váratlanul ért, meglepődtem. Természetesen nagyon örültem és megtisztelőnek tartottam, hogy féléves OB1-es szereplés után megkeresett.

- Mit írt?

- Azt, hogy szeretne beszélni velem.

- Miért feltételezted, hogy ilyesmiről lesz szó??

- Gondoltam, hogy nem a teniszről vagy más sportágról szeretne beszélgetni velem... :-) :-)

- Aztán?

- Elindult egy tárgyalási folyamat. Madaras Norbert tudta egyébként, hogy én még egy évig az UVSE-ben maradok, csak azt akarta jelezni, hogy ő már onnantól kezdve figyel és számításba venne a Fradinál. Ez aztán tudatosodott is bennem. Hivatalosan sokáig nem történt semmi, aztán idén, éppen akkor, amikor OB1-es meccsre utaztunk Szolnokra, újra felvették velem a kapcsolatot.

- Volt más kluboktól ajánlatod?

- Elég sokan megkerestek.



- Mit mondtak neked a Fradinál? Ez egy komoly csapat, bekerülni is nehéz. Mit várnak tőled?

- Nagyon komoly programot írtak elő nekem, amin végig fogok menni, s amivel felépítenek, "alkalmassá tesznek" engem a legmagasabb szintű vízilabdára. De közben játszani is fogok, nem is keveset. Sok meccse van a Fradinak, a forgatás miatt sok lehetőség lesz.

- Ezt a programot hogy kell érteni, amivel felépítenek téged, fizikai állóképességre kell gondolni vagy technikai dolgokra?

- Leginkább fizikai téren vagyok lemaradva, legalábbis én úgy érzem. Komoly kondiprogramról van szó, számomra megfelelő étrenddel, személyre szabott edzésekkel.

- Sok új dolog vár rád, az biztos, lesznek nehézségek, de abba milyen belegondolni, hogy a világ egyik legjobb csapatában játszol, abban, amely tavaly mindent megnyert, ahol elindult?

- Nem emiatt szerettem volna idejönni. Persze, fontos, hogy mindent megnyerjünk, de nekem sokat számított, hogy milyen a közeg. Gondolj bele, van mondjuk tíz edzés egy héten és két meccs. Nem mindegy, hogy kivel kell versenyeznem úszás közben vagy hogy például ki áll velem szemben egy kétkapun.

- Hogy fogadtak téged? Azért már elég régóta részt veszel a Fradi edzésein. Mik az eső személyes benyomásaid?

- Nagyon pozitívak. Vártam a találkozást azokkal, akiknek a videóin felnőttem, abszolút nyitottak, jó fejek voltak, úgy érzem, eddig amit lehetett, elértem a beilleszkedés terén. Élvezem az edzéseket is. Az már látszik, hogy amíg az UVSE-ben én voltam a legjobb úszó, itt azért fel kell kötnöm a gatyát. Jó nagyon, élvezem. 

- Válogatottság? Megfordul a fejedben?

- Nyilván igen. Most, amikor elhalasztották az olimpiát, fel is csillant a szemem, szeretnék ott lenni, megteszek mindent, az nem kérdés. Görcsös nem leszek, de rajtam nem fog múlni, szeretnék akár már a közeli jövőben bekerülni és aztán meg is ragadni a válogatottban.

- Köszönöm a beszélgetést és sok sikert kívánok a Fradiban!