Az OB1-től visszalépett AVUS vezetőedzője, Matajsz Márk négy év után visszatér Szentesre, a női csapat vezetőedzője lesz. Az aligator.hu búcsúinterjúját ismertetjük, ez egyben a szombathelyiek OB1-es szereplésének összegzése.

Nem hosszabbította meg június 30-án lejáró szerződését az OB I-től hétfőn visszalépett AVUS vezetőedzője, Matajsz Márk. A tréner négy éve Szentesről érkezett az akkor OB I/B-e feljutott aligátorokhoz. A vasiakkal első évében bajnoki címet nyert, így történetük során először szerepelhettek a szombathelyiek a világ egyik legerősebb vízilabda-bajnokságának számító OB I-ben. A 2017/18-as szezonban a 16 csapatos első osztályban a 13., egy évvel később a 12. helyen végeztek, míg a koronavírus-járvány miatt törölt 2019/20-as bajnokságban az alsóházi középszakaszt egy szegedi 15-14-es bravúros győzelemmel kezdték a vasiak. Matajsz Márk 2019-ben a 21 éven aluli játékosok számára kiírt Komjádi Kupában – Kiss Csabával együtt – a negyedik helyig vezette együttesét. Sikeres négy évet töltött tehát Szombathelyen – a tréner nyártól a szentesi női vízilabdacsapat edzője lesz.

– Amikor 2016 nyarán Szombathelyre szerződtem, nem tudtam, mire számíthatok, de aztán szép csendben elkezdtünk dolgozni és jöttek az eredmények is – mondta Matajsz Márk. – Fiatal, saját nevelésű pólósokból álló együttessel szálltunk vízbe – szó sem volt arról, hogy fel kellene jutnunk, az első évben a 8-10. hely valamelyikét tűztük ki célul. Szerencsére OB I-es szintű és mennyiségű edzéseket tudtunk tartani Tóth Enikő erőnléti edzővel együtt, amihez az akkori elnök, Juhász Tibor minden feltételt megteremtett. Bravúrnak tartom, hogy sikerült feljutnunk az első osztályba. Az első bajnoki évnek úgy vágtunk neki, hogy csak későn, az átigazolási időszak végére állt össze a csapat – nem tudtam, mire lehetünk képesek az OB I-ben. Így a cél csakis a bentmaradás lehetett. Egyre inkább összeállt az együttes, jöttek az eredmények is, a végén szinte simán maradtunk bent és úgy végeztünk a 13. helyen, hogy csak rosszabb gólkülönbséggel maradtunk le a 12. pozícióról.

Világéletemben a kemény munkában hittem, ez az OB I-ben is kifizetődött. A második évünkre fiataljaink már némi rutint szereztek, ugyanakkor a csapatok nagy része jelentősen megerősödött, így különösen nagy eredménynek tartom, hogy egy helyet előre tudtunk lépni. A 12. helyre méltán lehettünk büszkék, nem forgott veszélyben az első osztályú tagságunk. Az idei, törölt bajnokság előtt hét játékosunk távozott, köztük gyakorlatilag valamennyi alapemberünk. Újra a nulláról kellett csapatot építenünk, rengeteg fiatal, rutintalan játékossal. De hittem abban, hogy összeáll a történet – és így is lett. A sok munkának beérett a gyümölcse, amikor kényszerű vége lett a bajnokságnak, 13 ponttal a 12. helyen álltunk. Nagyképűség nélkül mondhatom, hogy a bentmaradás nem forgott veszélyben, sőt, még előbbre is léphettünk volna – persze ezt már sosem tudjuk meg. Már márciusban sejtettem, hogy nem lehet befejezni a bajnokságot. Persze az lett volna az ideális, ha a vízben dőlnek el a meccsek, a helyezések – de jelenlegi helyzetben ezt nem lehetett normálisan megoldani. Sok csapat érdeke sérült, fájdalmas, de jó döntés volt.

Ami az elmúlt négy évet illeti, sok-sok felejthetetlen meccset vívtunk, elsőnek éppen az utolsó, szegedi találkozó ugrik be, hat-hét beteg játékosunk volt a meccs előtti napokban, de háromgólos hátrányból felállva behúztuk a meccset – nagyon nagy győzelmet arattunk. De említhetném a Vasas ellen első és utolsó OB I-es évünkben vívott idegenbeli meccseinket – amelyeken egy nagy múltú klubot idegenben vertünk meg. Vagy az egyik rivális, Kaposvár ellen a második évben aratott sikerünk is emlékezetes volt. Büszke vagyok, hogy minden évben olyan csapatom volt, amelyik mindig a végsőkig küzdött, sosem adta fel – ezért is nyert sokszor a hajrában. Sosem volt egy olyan keretünk, amelyik a dobogóért harcban lehetett volna, de a vezetők mindig megteremtették a körülményeket ahhoz, hogy nyugodtan dolgozhassunk. És borzasztóan büszke vagyok a Komjádi Kupában elért negyedik helyünkre – ezt még nagyobb eredménynek tartom, mint az OB I-es szereplésünket.

A vírus okozta gazdasági nehézségek és az úszófelület-hiány amiatt az AVUS visszalépett az OB I-től, de mint Matajsz Márk elmondta, nem ezért távozik.

– Már korábban eldöntöttem és közöltem is a vezetőséggel, hogy nem hosszabbítom meg a szezon végén lejáró szerződésemet – tudtuk meg Matajsztól. – Amikor 2016-ban Szombathelyre érkeztem, jött velem feleségem és kislányom is, de tavaly ősszel visszaköltöztek Szentesre. Túl messze vannak ahhoz, hogy ingázzak, ezért úgy határoztam, én is hazatérek – családi okok miatt döntöttem tehát így. Nagy köszönetet mondok az AVUS korábbi elnökének, Juhász Tibornak és elnökasszonyának, Sebesi Juditnak, ők hívtak ide, megkaptam tőlük a bizalmat – ezért örökké hálás leszek. Jó szívvel gondolok valamennyi edzőkollégámra, a szurkolókra, szülőkre – nagyon jó volt az aligátoroknál dolgozni, remélem megháláltam bizalmukat. Sokat kaptam a klubtól, a várostól. Nem felejtkezem meg Bánfi Péterről, az egyesület jelenlegi elnökéről sem, akivel ugyan nem sokat dolgoztunk együtt, de személyében egy nagyon korrekt vezetőt, úriembert ismertem meg. Természetesen szomorú vagyok, hogy nem tudtuk folytatni a közös munkát, hiszen szép jövő állt a csapat előtt – de az elnök úrnak sem lehetett könnyű azt a döntést meghozni, hogy ősztől egy osztállyal lejjebb indul az AVUS. Tudom, hogy jó a szombathelyi utánpótlás, van benne potenciál, remek edzők dolgoznak a fiatalokkal, így tudatos építkezéssel, szinte a nulláról újraindulva – ha nem is az első évben, de – visszakerülhet a csapat oda, ahová tartozik, az első osztályba. Persze ez sok mindentől függ – például mindjárt az anyagiaktól. Az biztos, hogy szükség van egy OB I-es vízilabdacsapatra. Sajnos a járvány miatt nem tudtam elbúcsúzni játékosaimtól, kollégáimtól, éppen ezért mindenképpen elutazom még Szombathelyre egy koccintásra. Szívembe zártam a klubot és a várost.

aligator.hu