FACEBOOK

Cseh Sándor és Vincze Balázs a Reggeli Startban

Cseh Sándor és Vincze Balázs a Reggeli Startban
hozzászólás, 2019.03.05.

Újabb részleteket ismerhettünk meg az utánpótlásképzés átalakításáról, a munkát irányító stáb koncepciójáról. A teljes utánpótlásvertikumért felelős két szakember volt a keddi Reggeli Start vendége.

A műsorvezető, Szombathy Pál első kérdésére mind Cseh Sándor, mind Vincze Balázs elzárkózott attól, hogy kommentálja az Utánpótlás Bizottság volt elnökének, Szívós Istvánnak a lemondását. Mint fogalmaztak: előre tekintenek, fokozatosan haladnak az új rendszer kialakítása terén, ők csak ezzel foglalkoznak.

Cseh Sándor elmondta, személyes karrierjét illetően olyan időpontban érkezett a felkérés, amikor éppen nem volt munkája (bár, mint jelezte, voltak ajánlatai), s ő is, mint minden edző, szeretne tenni a válogatottakért, az egyetemes magyar vízilabdasport fejlődéséért, ebből a szempontból pedig az ajánlat visszautasíthatatlan volt.

A szakember a 15-20 évesek korosztályos válogatottjait felügyeli. Négy csapatról van szó, amelyeknek egyenként megvan a stábja. Az egyes csapatokért felelős szakemberekkel ő folyamatosan együtt dolgozik, nemcsak az edzéseken, hanem azokon kívül is rendszeresen egyeztetnek. Az egyes kapitányok autonómiája megmarad, például - bár volt szó ilyen megoldásról is - nem Cseh Sándor ül le a kispadra a meccseken, hanem az adott korosztály irányításáért felelős szakemberek, akik azonban bizonyos kontroll mellett dolgoznak.

- Mintha négy klubnak lennék tulajdonképpen a szakmai igazgatója, minden edzésen ott vagyok és próbálom azt felügyelni, hogy ez a négy korosztály egyfelé húzzon - mondta Cseh Sándor, aki felhívta a figyelmet: nem az a cél, hogy azonnal jó eredmények legyenek (persze az sem lenne rossz), hanem az, hogy minden korosztálynál tiszta, egyenes vonalú ívben folyjék a munka, mindenhol ugyanabba az irányba tartsanak.

Vincze Balázsnak nem kell feladnia szombathelyi szakmai igazgatói munkáját. Ez a tisztség egyrészt hasonló ahhoz, amivel a szövetség megbízta országos szinten, másrészt az elmúlt másfél évben részben éppen azzal a korosztállyal (a 15 év alatti korcsoportokkal) foglalkozott, amelyek felügyeletével most ellátja. (Hozzá országosan 12 csapat tartozik, 24 edzővel.)

Vincze Balázs úgy fogalmazta meg a feladatot, hogy tovább kell szélesíteni a bázist, minél több gyerek kezdjen vízilabdázni, ugyanakkor javítani akarják a minőségi képzés színvonalát. Amit központi koncepció alapján most elkezdenek, annak el kell jutnia a legkisebb klubokig.

Cseh Sándor szerint eddig sem volt baj a magyar utánpótlással, jó edzők voltak, s azért az eredmények is jöttek. A világ azonban folyamatosan változik, kényszerűség volt áttanulmányozni a képzés egész rendszerét és most olyan emberek kerültek  ebbe a munkába, akik "testestül-lelkestül" ezzel foglalkoznak majd. Benedek Tibor vezetésével kidolgoznak videóanyagokat, írott anyagokat, szakmai kritériumokat akár egyes "évjáratokra" lebontva. Olyanokat, amelyeket aztán tudnak az egyes edzők kezelni. E mellett a csapatoknál, a korosztályos válogatottaknál is elkezdődött már a napi munka.

- Én leginkább arra törekszem, hogy a fizikális és mentális erő területén, ami a többi csapatot jellemzi már az utánpótlásban is, és ami a magyar csapatoknál azért nem mindig van meg, próbáljunk előrelépni - mondta Cseh Sándor, aki tudja, hogy rengeteg meccset meg kell néznie, sok emberrel kell beszélnie. Hozzátette:

- Megváltozott a világ, nagyon szakszerűen, akadémiai rendszerben dolgoznak más országokban. Magyarországon ez picit szétszórt. Rengeteg a csapat, nagyon sokféleképpen gondolkodnak a vízilabdáról. Ez jó dolog, mert színes a magyar vízilabda, csak hát - csúnya megfogalmazással: - a nagy színességben nehogy elmenjen mellettünk a világ. Azért ez egy egyszerű sport, itt nagyon keménynek, gyorsnak és erősnek kell lenni. Ebbe az irányba indultunk el most.

Vincze Balázs hozzátette: tovább kell vinni azt a tesztrendszert, amit Párizs 2024 címmel dolgozott ki a szövetség, s ha folyamatosan, 8-10 éven át el tudják végeztetni ezeket a teszteket a korosztályos válogatott játékosokkal, a tehetséggondozói csapatokkal és a klubokkal, akkor a jelenleginél sokkal nagyobb rálátásuk lesz arra, hogy egy-egy korosztály teljesítményét mennyire határozzák meg az egyéni képességek és mennyire az a munka, amit elvégeztetnek a fiatalokkal a szakemberek. 

- Én azt gondolom, hogy a magyar vízilabdának mindig is az lesz a többi országgal szemben az előnye, hogy intelligenciában, egyéniségekben fölé nő az ellenfeleknek, de nem mindegy, hogy a "katonák", a "zongoracipelők" milyen szintet képviselnek. Az én meglátásom szerint a feladataim legfontosabb része éppen az lesz, hogy nemcsak három-öt-tíz-húsz gyereket kell kiválasztani, hanem széles körben egyre erőteljesebb és magasabb szintű alapot kell adni, ahonnan kinőve a meccsek eldöntésére képes zsenik még nagyobb támogatást tudjanak kapni - fogalmazott Vincze Balázs.

A TELJES BESZÉLGETÉS FELVÉTELE


A témába vágó cikkek a vlv-n:

MVLSZ-elnökségi ülés - Benedek Tibor az utánpótlás irányításában

MVLSZ-döntések az utánpótlásról - Cseh Sándor és Vincze Balázs a vlv-nek

Szívós István lemondása, főtitkár-váltás, MVLSZ-elnökségi ülés