FACEBOOK

Vári Attila a vízilabda-szövetség új elnöke

Vári Attila a vízilabda-szövetség új elnöke
hozzászólás, 2018.09.30.

Kemény Dénes nem várta meg utódjának megválasztását, rövid beszéd után a hátsó kijáraton távozott. Vári Attila ellenjelölt nélkül, nyílt, egyhangú szavazással lett elnök, megbízatása 2020 október 22-éig tart. vlv-riport a közgyűlés szinte teljes videófelvételével, szerkesztőségünknek adott Vári Attila-interjúval.


Megismételt elnökválasztó közgyűlést tartott vasárnap a Duna Aréna konferenciatermében a Magyar VÍzilabda Szövetség, miután a szeptember 26-án reggel 7 órára összehívott első tanácskozás nem volt határozatképes. A mostani fórum helyszínén a mandátummal rendelkező 366 küldött közül 144-en regisztráltak.

A részvevők felállva, egyperces csenddel emlékeztek a sportág elhunyt szereplőire, személyiségeire.

A fórumnak egyetlen érdemi napirendi pontja volt, a tisztségéről idő előtt, szeptember 30-i hatállyal lemondott elnök, Kemény Dénes utódjának megválasztása.

Hesz Máté főtitkár meleg szavakkal mondott köszönetet a távozó elnöknek, majd Kemény Dénes lépett a mikrofonhoz. Rövid beszédében köszönetet mondott mindenkinek, aki hozzásegítette őt az elmúlt több mint két évtized élményeihez. Jó elnökválasztást kívánt, és a főbejárattal ellentétes oldalon távozott a teremből, a közgyűlés helyszínéről.


vlv-fotók a közgyűlésről


A levezető elnök elmondta, hogy az új elnök megválasztását jelölő bizottság készítette elő. A testülethez 51 javaslatot juttattak el és valamennyi esetben Vári Attilát (eddigi alelnököt, kétszeres olimpiai bajnokot, a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. 42 éves vezérigazgatóját) indítványozták megválasztani Kemény Dénes utódjának.

Az elnökjelölt megtartotta programismertető prezentációját, s mivel a fórumon senki sem állt fel további jelöltet javasolni, a közgyűlés élt azzal a lehetőséggel, amit ilyen esetre biztosít a jogszabály: nyílt szavazással hozott döntést. Vári Attilát a küldöttek egyhangú szavazással választották meg a szövetség elnökének. Megbízatása 2020. október 22-éig tart.

Vári Attila rövid beszédben köszönte meg a bizalmat, s első elnöki beszédét így zárta:

"A legjobb tudásommal és alázattal fogom szolgálni a magyar vízilabdát".

Ezután az új elnök jó fél órán át állt a sajtó képviselőinek rendelkezésére, majd a szövetség (változatlan összetételű) elnöksége megtartotta első ülését a "Vári-korszakban". 

Emlékeztetőül az elnökség tagjai Vári Attilán kívül:

Beck György (társelnök), Benedek Tibor, Biros Péter, Boros Tamás, Faragó Tamás, Gergely István, Hoffmann Tamás, Kovács István, Magyar József, Molnár Tamás (alelnök), Nyíri Zoltán, Pázmányi Gábor, Szívós István, Tóth Sándor.


VLV-VIDEÓK:


Hesz Máté beszéde


Kemény Dénes búcsúbeszéde


Elnökjelölés


Vári Attila elnökjelölti prezentációja


Elnökválasztás


Vári Attila első elnöki beszéde


Vári Attila a vlv-nek


- Tiszteletem, elnök úr! Gratulálok a megválasztásodhoz! Én azt hiszem, hogy ennél nagyobb támogatottságot, ennél nagyobb egységet elnök nem képzelhet maga mögé, maga mellé. Mire fogod ezt felhasználni?

- Először is köszönöm a bizalmat mindenkitől! Ilyen egységet régóta nem látott a magyar vízilabda, és örülök, hiszen ezt az egységet, - mint mindig is – arra kell felhasználni, hogy a múltból táplálkozva egy nagyon komoly alapokon lévő vízilabdasportot tudjunk megújítani.

- Benne vagy a sportágban, nem idegenként jöttél, eddig is elnökségi tag voltál. Mi az az egy-két legfontosabb terület, ahol véleményed szerint változtatásra van szükség?

- XXI. században rengeteg olyan sportág van mellettünk, amelyek nagyon komoly fejlesztéseket hajtottak végre, ami az utánpótlásképzésben kézzelfogható. Ezeket az új fejlesztéseket nekünk be kell vonnunk az utánpótlásképzésbe. Ez nem azt jelenti, hogy a szakembereink nem jók, kitűnő szakembereink vannak, csak ezekkel a technikai, tudományos és orvosi lehetőségekkel segíteni kell őket.

- A sportág népszerűsítését hogy tervezed? Erről esett szó az elnöki programodban is.

- Mindenféleképpen ösztönző programokat kell indítani. Először is meg kell tanítani a gyerekeket szurkolni, és amikor a gyermek a telefonján is el tudja érni a mérkőzést, akkor igenis, az edzőnek a feladata az, hogy azt a közösséget hogy tudja mozgatni, hogy az idősebb játékosok játékát a helyszínen is végig tudják nézni. Én úgy gondolom, hogy azért a legfontosabb, alapvető hátteret a létesítmények jelentik, az, hogy először is tudjanak hova. E téren nagyon jó úton haladunk, és ezeket a folyamatban lévő fejlesztéseket be szeretnénk fejezni, az újakat pedig el szeretnénk kezdeni, ezáltal maguk a létesítmények is nagyon jó lehetőségeket nyújtanak arra, hogy rengeteg gyerek minőségi környezetben érezze jól magát ezekben az uszodákban.

- A válogatottak irányítása a szövetségi kapitányok feladata, ezt mindenki tudja, de azért az elnöknek milyen elképzelései vannak, hova juthat a magyar vízilabda, mondjuk a következő két évben, addig, amíg a mandátumod szól?

- Szerintem a legfontosabb az, hogy 2020-ban mind a két csapat, a női és a férfi csapat is jusson ki az olimpiára. Ez egy nagyon fontos lépés, hiszen rengeteg jó csapat van körülöttünk, rengeteg jó játékossal, akik az európai kvótából szintén szeretnének egy szeletet kihasítani. Ha pedig kint vagyunk az olimpián, akkor egy magyar vízilabdázónak csakis az lehet a célja, ami a legfontosabb: a győzelem.

- Köszönöm szépen, és jó munkát kívánok!

- Köszönöm szépen!