FACEBOOK

Új Honvéd, új edző - Merész-tervek

Új Honvéd, új edző - Merész-tervek
hozzászólás, 2018.05.30.

A RacioNet Honvéd szerda délelőtti sajtótájékoztatóján bejelentették, hogy a csapat új vezetőedzője Merész András. Elképzeléseiről, csapatának helyzetéről, összetételéről, várható arculatáról faggattuk az 55 éves szakembert, aki 2010-től öt éven át a női válogatott szövetségi kapitánya volt, jelenleg az MVLSZ sportszakmai igazgatója és a Honvéd utánpótlásképzésének vezetője.


MERÉSZ ANDRÁS a vlv-nek:

- Amikor kiderült, hogy Vad Lajos nem edzősködik tovább a Honvédban, Barna (Steinmetz Barnabás szakosztályvezető) és Gergely István (a BHSE ügyvezető elnöke - a szerk.) megkeresett. Viszonylag hamar megegyeztünk nem is a fizetésről tárgyaltunk, hanem játékosokról és koncepcióról. 

- Milyen a starthelyzet, kérlek, mutasd be a csapatot!

- A tavalyihoz képest javul a játékosállomány, hiszen csak két játékos megy el és jön a klubhoz egy idei magyar bajnok és egy bajnoki ezüstérmes - Szirányi Balázs és Fülöp Bence. Nálunk játszik majd Juhász Zsolt az OSC-ből és Kardos Alexander a KSI-ből. Konkrét posztra igazoltunk, center pozícióba és rossz kéz oldalra, Fülöp Bence pedig legalább három poszton használható. És hát, maradnak a meghatározó játékosok, a teljesség igénye nélkül: Decker Attila, Szivós Márton, Simon Roli, Illés Sanyi, Manhercz Ádám stb.

Elég jól megvagyunk, bár papíron hiányzik egy balkezes. Akivel szívesen megállapodtunk volna, ott nem volt sansz erre, olyan nagyságrendekben gondolkodott, a régi tapasztalataim alapján pedig olyan balkezes, aki csak azért van itt mert balkezes - nem kell. Vannak nekünk kifejezetten jó jobb kezes játékosaink a jobb oldalra. Természetesen tudom, hogy ezzel az ellenfelek taktikai repertoárját "bővítjük", de ez a mi gondunk, meg fogjuk oldani. 

- Kiss Gergellyel mi a helyzet?

- Megállapodtunk, hogy heti négy edzéssel idényenként, tehát ősszel és tavasszal három-négy meccset fog játszani. 

- Mikor "mutatkozol be" a csapatnak?

- Egy közös ebéden veszünk részt ma, majd a nagy többség tovább folytatja a szabadságát. Nincsenek válogatott kerettag játékosaink, ami természetesen hátrány, viszont előny abból a szempontból, hogy kezdettől együtt tudunk készülni az új szezonra. 

- Mikor kezdődik a  felkészülés?

- Július 16-án. A munka nagy részét a Tüzér uszodában végezzük, amíg jó idő van, nyitott medencét szeretnék használni. A Debrecennel már van egy megállapodásunk, nagyjából egy hetet náluk töltünk, ezalatt egy négyes tornán is részt veszünk. Szombathelyen is leszünk néhány napot, majd ők is nálunk, valószínű, hogy a Péccsel is összejönnek közös edzéseink és természetesen tervezünk kétkapus edzőmeccseket budapesti csapatokkal is. 

Ahogy elődöm, Vad Lajos elmondta, minden évben új csapatot kell építeni.  Ez most is igaz, hiszen négy új játékos érkezik, akiket be kell építeni és hát az is nyilvánvaló, hogy a Vad Lajos által felépített csapatot úgymond az én arculatomra szeretném formálni. Nyilván én más ember vagyok, kicsit más feladatokkal fogom felruházni a játékosokat. 



- Várhatóak-e újdonságok az edzői módszerek terén a megjelenéseddel?

- Talán érdekesség, hogy pszichológust és dietetikust fogunk alkalmazni, pályaedzőnk  is lesz - a szó régi, klasszikus értelmében, egy olyan fiatalember, aki elsősorban az edzés közbeni teendőknél (például az időmérésben) segít, valamint kapusedző is dolgozik majd a csapat mellett. Azt hiszem, szakma tényezők nem fogják hátráltatni a munkát, csak rajtunk múlik majd, hogy mivel töltjük meg ezeket a kereteket.

Nyilván azóta, hogy elkezdtünk tárgyalni, egészen más szemmel néztem a férfi OB1-es mérkőzéseket. Itt jegyzem meg: amikor valószínűvé vált, hogy elvállalom ezt a posztot, lemondtam az ellenőri tevékenységről. Ezt azért tettem, hogy megelőzzem az esetleges rossz gondolatokat azzal kapcsolatban, hogy mi van, ha egy játékvezetőnek az adott konkrét meccsen nyújtott tevékenységére rossz osztályzatot adok. Külön megköszönöm a Molnár Péter, Molnár Tamás, Székely Balázs, Marosvári Attila-négyesnek, hogy akceptálták a kérésemet.

- Mi a helyzet a szövetségnél betöltött sportigazgatói funkcióddal?

- Ez egyelőre marad, mégpedig azért, mert elkezdtük az országos tesztrendszer megvalósítását, ami nagyon nagy munka. Most nem nagyon van értelme átadni, amíg az első tesztek nem zajlanak le és az eredmények már értékelhetők, szeretném folytatni ezt a munkát. Igazából egy OB1-es edzői állás elvileg, szakmai szempontból nem zárja ki a szakmai igazgatói poszt betöltését, az már egy másik kérdés, hogy utóbbi mennyi munkával jár. Ha annyival, mint mostanában, a tesztekkel kapcsolatban, akkor valószínűleg nem fogom elvállalni, mert egy fenékkel nem lehet két lovat megülni. A Honvéd és a magyar vízilabda is többet érdemel annál, mintsem hogy bármelyik feladatot fél erővel csináljam.

- Mit tűzöl ki célnak a következő szezonra?

- Az alapvető célunk a nyolc közé jutás. Várhatóan éppen a középmezőny erősödik, illetve a kiemelkedő csapatok közül néhány a középcsapatokat közelíti majd - visszafelé. Sűrűsödik a mezőny, az alapszakasz két csoportjában a legjobb négy közé kerülésért szerintem különösen nagy csata lesz és sok is meglepetés várható. Mi igyekszünk, hogy pozitív meglepetéseket szerezzünk, negatívakat lehetőleg egyáltalán ne, ha ez sikerül, akkor elérhető az általunk kitűzött cél. 

Ami a hétköznapok munkáját illeti, azt szeretném, hogy Decker Attilától és Szivós Mártontól Szirányin, Juhász Zsolton át Kardos Alexanderig, tehát a fiatalokig kifejezetten jól érezzék magukat az edzéseken a játékosok és érzékelhetően fejlődjenek.

Szeretnék olyan edző lenni, aki nagyon sok gondot fordít a játékosok egyéni képzésére. Itt természetesen elsősorban a fiatalokról beszélek, hiszen belőlük a lehető legjobb játékosokat kell gyúrnunk. Ugyanakkor a bőven 30 fölötti világbajnokaink számára - természetesen a koruknak és a fizikai állapotuknak megfelelő edzéseken - lehet olyan feladatokat találni, edzésmódszereket alkalmazni, amelyek pozitív hatást gyakorolnak. Tehát én nem szeretném "szinten tartani" Szivóst vagy Deckert, bár nem rossz szintről beszélünk, világbajnokokról van szó, hanem bizonyos dolgokat nagyon ki akarok domborítani a teljesítményükben. Idén egyébként ők ketten nagyon sokat tettek azért, hogy a Honvéd a nyolc közé jusson és szerintem most jó helyzetbe kerülnek, hiszen ez a nagy teher nemcsak rájuk hárul majd, legalább három-négy játékos felsorakozhat melléjük és így nem kell megszakadniuk, mások is képesek lesznek megrántani a szekeret, ha éppen arra lesz szükség.

Nagyon erős csapatot szeretnék, és itt a csapat szót hangsúlyozom. Régi tapasztalatom még a válogatott közegéből - mondjuk, ezek elsősorban nőiek, de volt férfi utánpótlás is -, hogy két hasonló képességű társaság közül mindig az nyer, amelyik csapatként jobban működik.

- Milyen csapat lesz a Honvéd, a rád jellemző arculat mi lesz, miről fogjuk felismerni?

- Két dologról. Egyrészt szeretnék felépíteni egy Honvéd családot. Ennek okán két serdülő és két ifijátékos velünk fog edzeni egész nyáron, aztán az év során is elég sokat. Az nem biztos, hogy be fognak férni és sokszor szerepelnek majd a felnőtt csapatban, de egyszer-kétszer igen. Azt szeretném, ha a Honvéd fiataljai éreznék: van sanszuk odakerülni a nagy csapathoz. A másik: nagyon szeretném elérni, hogy legalább két vagy három stílust tudjon magáénak a csapat. Ebből egyet éjjel, álmukból felkeltve is képesek legyenek játszani a vízilabdázóink, a másik kettőt pedig, ha szükség van rá, bármikor elő tudjunk venni. Ne felejtsük el, hogy a Honvéd ellenfelei között lesz például egy Ferencváros, ahol a legolcsóbb játékos annyiba fog kerülni, mint nálunk az összes, és valószínűleg annyit is tud majd, s mellette lesz még nyolc ilyen képességű vízilabdázó. Ellenük nyilvánvalóan teljesen máshogy kell majd játszani, mint mondjuk a BVSC ellen és akkor még nem beszéltünk például a KSI-ről.

Most úgy néz ki a magyar bajnokság, hogy nagyjából három részből áll majd, mint ahogy egyébként a most befejeződött is ilyen volt. Mi természetesen a felső régióba szeretnénk tartozni, annak legalább az alsó részéhez, de ahhoz, hogy ezt elérjük, a másik két régióba tartozó csapatokat meg kell tudnunk verni. Ehhez szükséges megtalálni a megfelelő taktikákat - védekezésben és támadásban egyaránt. Biztos, hogy nem lehet ugyanazzal a taktikával megverni a Miskolcot, mint amivel meg lehet a KSI-t. Erre  fel kell készülni. Azt gondolom, hogy ez a csapat alkalmas lesz erre, most sok olyan játékos lesz itt, aki rengeteg tapasztalatot szerzett már, olasz, spanyol bajnokságban szerepeltek, nem is rosszul, ezek a dolgok nem múlnak el nyomtalanul. "Fel kell ébreszteni" az emlékeket és amikor hasonló szituáció áll elő, ezeké a játékosoké lesz a főszerep. Egy példa: a spanyoloknak van egy speciális blokkolási technikájuk. Ezt Szirányi nyilvánvalóan jól ismeri, de az elmúlt években ennek bevetésére a Ferencvárosnál nem volt szükség, alkalom. Most előfordulhat, hogy lesz olyan mérkőzés, amikor hasznos egy ilyen új módszer alkalmazása, amire persze meg kell tanítani a többieket is.

- Mennyi időre vállaltad a munkát?

- Három évre állapodtunk meg, szóban.

- Sok sikert kívánok!