FACEBOOK

Märcz Tamás: ,,Magam is nagyon kíváncsi vagyok!,,

Märcz Tamás: ,,Magam is nagyon kíváncsi vagyok!,,
hozzászólás, 2018.03.19.

A Világliga európai csoportselejtezőinek 5. fordulója következik, Magyarország ismét színre lép. A debreceni magyar-holland (kedd 18.30) előtt Märcz Tamás szövetségi kapitányt kérdeztük a keret összetartásának első napjáról, és a meccsel kapcsolatos várakozásairól.


MÄRCZ TAMÁS a vlv-nek:

- Az utóbbi napok időjárását tekintve minimális csúszással érkeztünk Debrecenbe, egyből az uszodában kezdtünk. Jó minőségű edzést tudtunk tartani, az átmozgató úszást követően technikai gyakorlatokkal, majd elsősorban a zónavédekezéssel foglalkoztunk. Délután közösen videóztunk, megnéztük a Hollandiában lejátszott mérkőzésünket. Ez azért mérvadó, mert nem számítok sok taktikai változtatásra az ellenfél részéről, nagyjából ugyanazzal a csapattal jöttek, mint amelyikkel Alphenben találkoztunk. Nálunk ahhoz a meccshez képest sokkal nagyobb változások történtek.

Este kicsit intenzívebb edzés volt, főleg az úszást tekintve. Elsősorban az emberelőnyös megoldásokkal foglalkoztunk, rész-helyzetetekben és 6:5-ös létszámnál. Pörgős, jó edzés volt, sérült nincs, egy-két játékos kisebb izomhúzódást érez, de mindenki bevethető lesz.

- Mikor lesz ismert a meccsen szereplők névsora?

- Nagy Ádám marad ki a 14 játékos közül.

- Mit vársz a mérkőzéstől?

- Nem lesz ez sem könnyű menet. Úgy látom, jó erőben vannak a hollandok, nagy testűek, nálunk pedig az a helyzet, hogy talán még soha nem volt ilyen alacsony átlagostestsúly-méretű válogatott. A hollandok ezen a téren fölényben lesznek, de éppen erre is kíváncsi vagyok, hogy egy ilyen fürge, dinamikus csapattal mire leszünk képesek. Azt várom, hogy nagyon daráljon ez a csapat, pörgős legyen, sokat ússzanak a játékosok. Hollandiában is úgy éreztem egyébként, hogy az általunk diktált nagy iramba belefáradt az ellenfél, egyre kevésbé tudták mozgatni a nagy testüket. Természetesen komoly test test elleni küzdelemre is fel kell készülni, mert nem szeretnénk hátrányból fordítani a meccsen, az a cél, hogy az elejétől kezdve irányítsuk a játékot.

A csapat fiatal, talán ez is egyedi, ennyire alacsony átlagéletkor sem volt még, legalábbis az utóbbi években, de azt gondolom, nem rutintalanok ezek a játékosok. Nagyon kíváncsi vagyok én magam is, hogy ez a társaság mire lesz képes, de egyben bizakodó vagyok, hogy többgólos győzelem is benne lesz ebben a  mérkőzésben.


A magyar csapat:

Nagy Viktor, Vogel Soma - kapusok,

Bátori Bence, Bedő Krisztián, Erdélyi Balázs, Jansik Szilárd, Kovács Gergő, Manhercz Krisztián, Mezei Tamás, Sedlmayer Tamás, Török Béla, Vadovics Viktor, Zalánki Gergő - mezőnyjátékosok.


HELYSZÍNI RIPORTUNK A DÉLELŐTTI EDZÉSRŐL, NÉGY JÁTÉKOS NYILATKOZATÁVAL

VLV-INTERJÚ SEDLMAYER TAMÁSSAL, AZ EGYETLEN MEGHÍVOTTAL, AKI MÉG SOHA NEM JÁTSZOTT VÁLOGATOTT MECCSEN


Világliga, európai csoportselejtező

5. forduló, március 20., kedd (időpontok helyi idő szerint)

A csoport


A csoport állása:

1. Szerbia 9
2. Montenegró 3,
3. Románia 0 pont

(A szerbek és a románok három meccset játszottak, Montenegró csak kettőt.)

18.00 Montenegró-Szerbia

Románia szabadnapos.


B csoport

Oroszország-Németország 16:12 (2:1, 5:1, 4:5, 5:5) - az egyik játékvezető Kun György volt
G.: Kholod 4, Lazarjev, Nagajev 3-3, Derevjankin, Bicskov, Sepeljev 2-2, ill. Korbel 3, Reibel, Jüngling 2-2, Preuss, Illinger, Schulz, Kuppers, Eidner

Horvátország szabadnapos volt.

A csoport állása:

1. Horvátország 9,
2. Oroszország 5,
3. Németország 1 pont

(Az oroszok négy meccset játszottak, a horvátiok és a németek hármat.)

C csoport

A csoport állása:

1. Magyarország 6,
2. Spanyolország 6,
3. Hollandia 0 pont

​(A spanyolok és a hollandok három meccset játszottak, Magyarország csak kettőt.)

18.30 Magyarország-Hollandia - M4 Sport, vlv (szöveges élő)

Spanyolország szabadnapos.

A magyar válogatott eddigi mérkőzései ebben a selejtezősorozatban:

MAGYARORSZÁG-SPANYOLORSZÁG 9:8

HOLLANDIA-MAGYARORSZÁG 6:13