FACEBOOK

Petik Attila az OSC új vezetőedzője!

Petik Attila az OSC új vezetőedzője!
hozzászólás, 2017.06.02.

Az A-Híd OSC-Újbuda pénteken hivatalos közleményben jelentette be, hogy ősztől Petik Attila, a klub utánpótlásképzésének eddigi vezetője irányítja a bajnoki bronzérmes csapatot. A 43 éves szakembert eddigi életútjáról és vezetőedzői elképzeléseiről kérdeztük.

Az OSC péntek reggel az alábbi közleményt hozta nyilvánosságra:


Az A-Híd-OSC-Újbuda férfi vízilabda csapat új edzője Petik Attila, az OSC utánpótlás szakmai vezetője!


PETIK ATTILA a vlv-nek:

- Gratulálok a megbízáshoz és kérlek, mutasd be a vlv olvasóinak eddigi pályafutásodat!

- Köszönöm a gratulációt.

Beleszülettem a sportágba,  édesapám is vízilabdázott, sokáig edzősködött, még most is versenybíróként tevékenykedik. Kisebb koromban atletizáltam, kosaraztam, de a végén csak a vízilabdánál kötöttem ki. Jobbkezesként a rossz kéz oldalon, irányítóként játszottam.

A KSI-ben nevelkedtem, 18 éves koromban kerültem Egerbe, ahol hat évet játszottam az OB1-ben. Gerendás György hívására igazoltam a BVSC-be, ott két bajnoki címet, kupagyőzelmet, Bajnokok Ligája harmadik helyet értünk el, s elődöntőt játszottunk az akkor még létező Kupagyőztesek Európa Kupájában. Ezt külföldi időszak követte, négy szezont játszottam az olasz A2-ben, a Cosenza csapatában. A negyedik év végére feljutottunk az első osztályba, de jött egy horvát edző, aki játékosokat is hozott magával, így az olaszországi játéklehetőségnek vége lett. Ezután egy évig Svájcban voltam játékos-edző, már kicsit készülve arra, hogy a parton lesz a jövőm.

A válogatottban hivatalos mérkőzésem nem volt, de sokszor vettem részt a bő keret munkájában már Horkai György, aztán Kemény Dénes időszakában is. Korosztályos világversenyeken a legjobb eredményem a Sopronban kivívott junior Európa-bajnoki cím, 1992-ből és a Kairóban megszerzett vb-bronz 1993-ból.

Amikor Svájcból hazatértem, még egy fél szezont pólóztam a Dabrowski Norbert irányította Fehérvár színeiben. Négyen voltunk idősebb játékosok és az volt a cél, hogy a kiesés ellen küzdő csapatot bent tartsuk. Ez sikerült is.

Nem sokkal később megkezdődött az edzői pályafutásom - az UTE csapatánál. Ez az az időszak volt, amikor Godova Gbor helyett Petrovics Mátyás lett a női szövetségi kapitány, Godova pedig az UTE szakmai vezetője és felkért az az OB I-es csapat edzői posztjára. Amit természetesen el is vállaltam. Másfél évig tartott ez az időszak, majd három évre Pécsre kerültem. Onnan az OSC-be, ahol négy éve az utánpótlás-vezetői feladatokat látom el, igyekszünk megalapozni az újbudai vízilabda-utánpótlás tartós kinevelését.

- Mennyire jelet ez a mostani megbízás új szakaszt a pályafutásodban?

- Voltam középszintű csapatoknál OB1-es edző, megtapasztaltam az utánpótlásképzés szakmai kihívásait, azt, hogy a különböző korosztályoknál mire kell a legjobban odafigyelni, s most jön az eddigi legnagyobb feladatom, amikor egy megfelelő háttérrel rendelkező jó első osztályú csapatot kell irányítanom.

- Milyennek értékeled a csapat jelenlegi helyzetét, a mostani játékosállományt?

- A keret kialakításában nem volt részem, a vezetőség hozta meg a döntéseket, hiszen még nem lehetett tudni, hogy ki lesz a szakmai irányító. Úgy gondolom, jól sikerült igazolni a távozók helyére. Rosszkéz oldalra a tehetséges balkezes Kolozsi Marci érkezik, a Bresciából ide igazoló két szerb rutinos vízilabdázó és ugyanez elmondható Tóth Mártonról és Erdélyi Balázsról, akik a posztjukon meghatározó szerepet képesek betölteni. Úgyhogy a keretet nézve úgy gondolom, hogy a tavalyi színvonalú játékosállományt össze tudta hozni a vezetőség, az én feladatom, hogy ebből a lehető legtöbbet kihozzam.

- Nyilván kész keretet örökölsz, egy kialakult helyzetet veszel át, beleértve a begyakorolt taktikai elemeket, a játékosok kialakult szerepkörét, de érdekel, hogy ha rajtad múlik, a saját edzői filozófiád szerint hogyan alakul az OSC játékának képe, mit helyezel előtérbe?

- Még számomra is elég friss a megbízás, össze kell rakni a részleteket, de mindenképpen stabil védekezést szeretnék, amire alapozva a támadójátékot is könnyebb felépíteni. Nem csak egyfajta taktikára, hanem több pilléren nyugvó, különböző variációk alkalmazására képes védekezési szisztémát szeretnék kialakítani.

Egyértelmű, hogy nagyon erős csapategységre kell építeni, ami megvan, hiszen a bajnoki végjátékban mindenki láthatta, hogy mire képesek ezek a játékosok, amikor tényleg összeállnak és csapatként küzdenek. Ha nagyobb sikereket akarunk elérni, akkor az eddig említettek mellé kiemelkedő egyéni teljesítmények is kellenek majd.

- A stábodról tudsz már részleteket közölni?

- Egyelőre nem, még nagyon friss a megállapodás.

- Sok sikert kívánok az OSC kispadján!


Az OSCWP.blog bemutató írása

VLV-TUDÓSÍTÁS AZ OSC SZERDAI SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJÁRÓL


Címkék:
OSC Petik Attila